2019. november 20. szerdaJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megénekelt bosszúságok

Kertész Melinda Kertész Melinda 2009. szeptember 13. 13:41, utolsó frissítés: 2009. szeptember 14. 15:12

Az óra tépi a karomon a szőrt, egy csupasz csigát találtam a konyhában. És a rikító narancsságra házakról most ne is beszéljünk. Téged mi idegesít? #b#[kommentekkel]#/b#



Péntek délután egy csapat fehér inges fiatal özönlött be Kolozsvár központjának egyik kapualján, a bioboltba. A tulaj ugyanis megengedte, hogy a közönség szeme elől elrejtve, fellépés előtt egy utolsó próbát tartsanak a kóristák. Zenei aláfestés nélkül nemigen ment, de hát mostmár nincs visszaút: hangot kell adni a panaszoknak.


Kisvártatva már éneklésre készen állt Mátyás király szülőháza előtt a Kolozsvári Panaszkórus. Az előadás kezdete előtt pár perccel már a szemközt levő Mátyás utcának bejáratát elállták a kíváncsiskodók, a sajtó képviselői az első sort bitorolták állványaikkal, kameráikkal.


Ștefan Ursachi – akit amúgy mindenki Iannak becéz – vezénylésére belekezdett a kórus: Kolozsvár nem Napoca...


Ian, a zeneszerző-karmester megadja a hangot.Ian, a zeneszerző-karmester megadja a hangot.

“A Kolozsvári Panaszkórus az AltArt Alapítvány Viitorul Probabil (Várható Jövő) projektjének részét képezi. “A Várható Jövő szociológusokat és művészeket megmozgató projekt, akik a város fejlődési tendenciáit elemzik, majd következtetéseiket a polgárai elé tárják. Ezen a projekten belül megszervezett panaszkórus a polgári öntudatot hivatott katalizálni. Ez egy


kollektív kreativitási gyakorlat,

amely azt célozza, hogy a polgárok tudatosítsák, artikulálják és publikussá tegyék véleményüket, elégedetlenségeiket. Az öntudatos polgár a város számára egy jótétemény: azáltal, hogy aktívan bekapcsolódik a város életébe, véleményt formál, javaslatokat tesz, vagy önkéntesen mozdít valamit előre. Ennek a láncnak az első szeme szerepét töltené be a rinyakórus” - ismertette a projektet Szakáts István, az alapítvány elnöke.


“Egy blogon kezdtük el gyűjteni a panaszokat, körülbelül két hét alatt valamivel több mint 400 panasz érkezett mintegy 60 beküldőtől. Ezután verssé formáltuk a nyersanyagot - a folyamat során a panaszok kevesebb mint egytizede maradt a játékban. A válogatást maguk a kórustagok végezték, kézfelemeléses szavazattal kedélyes vita után és rengeteg sör közepette. Ian zenét szerzett, majd jöttek a próbák. Kezdetben megijedtünk, hogy nem lesz elég ember a kórusban, mert a próbákon minden egyes alkalommal megjelentek ugyan húszan, de közülük tízen mindig cserélődtek. Ezután következett a bemutató, amelyen majdnem harmincan vettünk részt.

Azt reméltem, hogy legalább 100 emberből álló hallgatóságunk lesz a központban, de arra számítottam, hogy 25-30-an lesznek: sajnos, a feltételezésem igazolódott be. Rengeteg volt az újságíró, s bár örvendünk az érdeklődésüknek, nem ők a célközönségünk. Azért nem jött el 100 ember, mert nem kommunikáltunk céltudatosan feléjük, és a másik ok, hogy talán


a polgári öntudat lángja takarékon lobog.

Azok, akik a központban megjelentek, nyitottak, aktívak, már eleve erős a civil öntudatuk, ők a rendezvény miatt jöttek el, jelenlétük kevésbé volt konjunkturális. Többnyire osztoznak a dalban elhangzottakban, rátalálnak a saját panaszukra, éppen ezért nem ők alkotják a panaszok célközönségét.

A célközönség az a vékony réteg, aki már képes értelmezni a megmozdulás üzenetét, viszont még ahhoz a réteghez tartoznak, akikre a panaszok vonatkoznak“ - így Szakáts.



A központban levők visszacsatolása határozott biszben nyilvánult meg: a kórus közkívánatra újból elénekelte a panaszdalt, aztán az összes tagja buszjegyet kapott a projekt egyik vezetőjétől: irány a Monostor. A buszon a kórustagok közül azt találgatták: milyen lesz az általános reakció, megértik-e az üzenetet, vajon az egyenfehér viselet miatt hittérítőknek nézik-e majd őket a lakók. A Minerva megálló mint tranzitzóna optimális helyszínnek mutatkozott. A közönség


az éppen arra járókból verbuválódott.

Előbb éretetlenül ácsingóztak, majd oldódott a hangulat: néhányan hangosan fel is nevettek egy-egy panasz hallatán.

Laci, aki a Monostoron lakik albérletben, úgy gondolta, a kórus első sorában kell állnia, mert közölnivalója van a közelebbi vagy távolabbi szomszédai számára. Elmondta, meglehetősen szkeptikus volt azt illetően, hogy a közönség képes lesz értelmezni az üzenetet.



“A próbák alatt arra gondoltam, hogy elég nehéz lesz az emberket megszólítani, mert nincsenek hozzászokva efféle kezdeményezésekhez. Tehát elgondolkodtam, mit lehet elérni ezzel a kórussal? A Mátyás-ház előtti énekléskor tudatosult bennem igazán, hogy lehet kevés ember fog minket élőben látni, és a szöveget sem fogják sokan olvasni (esetleg pár részletet), pedig ebben volt a lényeg.



Úgy érzem, keveset érhetünk el a megmozdulással, az emberek nem biztos, hogy a szöveg alapján magukra ismernek, aki pedig értelmezni tudja a szöveget, arra már nem vonatkozik. De ha lesz a jövőben is, akkor is ott szeretnék lenni, mert egyfajta feszültséglevezetésnek jó. Problémákat nem old meg, de nem is ez, hanem


a figyelemfelkeltés a célja.

Ha viszont optimistán állok hozzá, hosszútávon segít a közérzet és a közhangulat javításán” – mondja.

Az előadás végén feloszlott a monostori ad-hoc közönség, egyesek tovább lesték, jön-e már a busz, a többiek elmentek dolgukra. Egy romántanárnő azon csodálkozott, hogy miért nem tette szóvá senki a Monostoron épülő, sok lakos által ellenzett emeletes parkoló ügyét.

A kórustagok is csatlakoztak a buszra várókhoz, majd az első 25-ös trolibusszal a pénteki utolsó helyszínre, a Mărăști negyedbe utaztak. A buszon is belefogtak az éneklésbe - a többi utas csodálkozására.


Mégegyszer, a buszonMégegyszer, a buszon

A negyedbeli piac előtt ismét felcsendült a panaszosok dala, azonban ezúttal a járókelők meg sem álltak, zömük az érdeklődés enyhe jelét sem mutatta. A piaci árusok és a környéken lézengők, kéregetők alkották a hallgatóságót. Egy szőke lány csúnya pillantást vetett a kórusra, midőn azt énekelték: érthetetlen számukra, hogy a szőke nők miért mondanak


szőke nőkről szóló vicceket.

Viszonylag gyorsan rájött, hogy nem kimondottan róla van szó, de azért igyekezett minél előbb lelépni a színről.

“A Monostoron, illetve a Mărăști téren nagyjából a járókelőket állította meg a zenebona. Ők aligha értették, mit akarunk" – vélekedett Călin, az egyik bariton.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS