2017. március 28. keddGedeon, Johanna
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mire jó a munkásnegyednek a kulturális központ?

lejegyezte:Fülöp Noémi 2009. szeptember 24. 09:47, utolsó frissítés: 09:47

A kolozsvári Ecsetgyárban kulturális központ nyílik – működtetői nem szigetként, hanem a munkásnegyed szerves részeként képzelik el. #b#[kommentekkel]#/b#



Az Iris negyed Kolozsvár egyik leglepukkantabb része: az egykori ipari negyedben alig működik már egy-két gyár, a százas villamos mintha a semmibe zötyögne ki az állomás elől. Közel harminc művész és szervezet mégis itt, az Ecsetgyárban nyit kulturális központot, a tervek szerint pontosan egy hónap múlva.

Az Ecsetgyárat működtetői nem zárt szigetként, hanem a környék lakóit (többségükben rossz anyagi helyzetű családokat) is megszólító intézményként képzelik el. Arról, hogy milyen hatással lehet a központ az irisbeliek életére, milyen folyamatokat indíthat el az ottani közösségben, a központ születésénél bábáskodó Szakáts Istvánt, az Ecsetgyárba beköltöző AltArt Alapítvány elnökét kérdeztük.

Szakáts kiindulópontként az Európa nagyvárosaiban egyre gyakoribb, az ipari telepeken működő kulturális központok létrejöttének és sikerének alapját képező folyamatokat vázolta.

Szakáts István: A posztindusztriális világban az értéktermelés eltolódik a nem anyagi értékek felé: pl. intellektuális szolgáltatások. Ez pedig tovább tolódik affelé, hogy már nem is intellektuális szolgáltatások, hanem szociális szolgáltatások jönnek létre. Megjelenik a szociális munkás, mint értéktermelő – ami eddig nem volt az értékteremtés egyenletében kimutatható.



Az Ecsetgyár épülete

Nem arról van szó, hogy mindenki szociális gondozó lesz, hanem hogy olyan szociális többletértékeket hoznak létre, mint például a közbiztonság, vagy a szociális háló különböző mechanizmusai, amelyeket már piaci értékként is ki lehet mutatni.

A kultúra, amely eddig egy lépéssel hátrébb állt az ipari társadalomban, megteremtette azokat az anyagi javakat, amelyek utóbb eljutottak oda, hogy a társadalomban változást idézzenek elő. Ebben a poszt-poszt indusztriális társadalomban, kulturálisan kódolt szociális szolgáltatásokként a kultúra közvetlenebbül tud hatni a társadalomra.

Ez az Ecsetgyár nagy lehetősége is arra, hogy a kolozsvári társadalomban mint tényező jelentkezzen. (Van ellenpélda is az ecsetgyárra: a Berkshire-i Guggenheim-múzeum – annyi volt a motyójuk, hogy nem volt, ahová tegyék, és egy kisvárosban csináltak egy másik Guggenheimot. Totális csőd volt, már csak azért is, mert meg sem próbálták integrálni a helyi közösségbe. Az épület pont úgy maradt, mint egy leszállt ufó a semmi közepén, amit az ágyékkötős, lándzsás bennszülöttek néha megnéznek.)

Ezt megpróbáljuk elkerülni, eleve úgy dolgozzuk ki az Ecsetgyár tartalmát és kommunikációját, hogy relevánsként kezdődjön és folytatódjon a helyi közösség számára, amelyből vétetik, amelynek a területét bitorolja. Erre írtunk egy pályázatot, kaptunk is vagy 73 ezer eurót a norvég strukturális alapból, hogy olyan megnyilvánulásokat találjunk ki, amelyek bejáratják az Ecsetgyárat a környékbe.

Gyárakból kialakított kulturális központok a világ körül:
Melkweg, Amszterdam

Emellett a központ nagyon sokszínű: nem kevés ember, aki ott aktivál az ú.n. high art-ot képviseli, európai hírű konceptuális művészek dolgoznak ott, és ez nem fog direkt módon kötődni a közhöz, a szociális térhez, amelyben működünk. Itt vetődik fel tulajdonképpen az intézmény polimorfizmusa. Képtelenség igazi közös, közösen felvállalt ideológiát kitalálni az Ecsetgyárnak, de erről lemondani sem lehet egészen.

Azt találtuk ki, hogy az Ecsetgyár minden közönségéhez külön nyelven szól, és külön termékeket állít elő. Az Ecsetgyárban több kis Ecsetgyár van: itt van például a PlanB, akik általában kortárs, konceptuális dolgokat állítanak ki, és azokat pedig – bár csúful hangzik – a környéken élő emberek nem fogják látogatni.

De csinálunk egyéb dolgokat is, például itt van az Arta Capoeira Egyesület, amely tagja az Ecsetgyárnak. A capoeira eleve szociális integrációs programként jött létre a brazil rabszolgák között, akiket nem hagytak verekedni. A capoeirista egyesületek most szociális integrációs programként használják a műfajt, sikerrel. Emellett vannak színházegyletek, vannak tánccal foglalkozó egyletek, meg mi, az AltArt, akik a művészet társadalmi hozadékát helyezzük előtérbe, amikor egy projektet kidolgozunk.

Most például a Viitorul probabil (Valószínű jövő) című projektet indítjuk útjára a jövő héten, ami pontosan a közösség irisbeli részét térképezi fel szociológusok segítségével. Művészet bevonásával olyan műtárgyakat hozunk létre, amelyek a köztérbe kiállítva adják vissza azokat a gondolatokat, amelyeket az a közeg gerjesztett – hogy mi az a környék, merre tart, milyen relevanciája van az emberek számára.

Slatina, Szlovákia
(a kulturális központ projektje: szállítási lehetőség Zlina és Slatina között)

Az Ecsetgyár magántulajdon, mi béreljük a 2000 négyzetmétert. Egyelőre minden a saját zsebünkből történik, az épület rendbehozása, berendezése, festése – a villanyszerelés és a melegítés a tulajdonos feladata. Októberben nyitunk, és október végén szervezünk egy nagy konferenciát is, a kultúra és a társadalom viszonyát vitatja, ez egy nagyobb lélegzetű, lassan ötödik éve működő európai kezdeményezés, amelynek részei vagyunk, úgy hívják, hogy Soul for Europe, több európai parlamenti képviselő jön és beszél majd a témáról.


Hogyan viszonyul mindehhez a helyi önkormányzat?

A kolozsvári városvezetés magasról leszarja ezt a kezdeményezést, voltunk kihallgatáson a megyei önkormányzatnál, az alpolgármesternél is, aki azt válaszolta, eredményekre szükség van, de azt inkább a sport produkálja Kolozsváron. Az alpolgármester nézete szépen beleillik az általános attitűdbe, ami a kolozsvári adminisztrációt jellemzi, a kultúra és főként a kortárs kultúra irányába. Fogalmuk sincs, hogy a nem nagy és veretes rendezvények sokkal érdemlegesebben tudnak hatni egy társadalom fejlődésére, különösen, hogyha hosszú időn keresztül működnek állandó jelleggel.

Kis szerencsével oda hatunk, hogy észrevegyék, egy ilyen kulturális jelenlét egy ilyen szociális térben tulajdonképpen egy politikai tett, egy társadalompolitikai aktus, koaguláló tényező – és az a társadalom, amelyet ez a központ megmozgat, képes fellépni politikai erőként. Politikai erő például a Monostor negyed Minerva környéki lakói, akik nem olyan rég fellázadtak az ott épülő parkoló ellen (amelynek egy kis park és játszótér esett áldozatául – szerk. megj.).

A város irányítása egy erőd, amelyet be kell vennünk és be fogunk venni, de nem az az Ecsetgyár értelme, hogy harcokat vívjunk a városházával. Úgy lenne ésszerű, hogy az a társadalom, amelyért dolgozunk, észrevegye azt a hozadékot, amelyet termelünk, és üdvözölve a kezdeményezést, erőforrásokkal is segítse ennek működését.

UFA Fabrik, Berlin

Európában már vagy 15-20 éve működnek ezek a volt ipari csarnokokból átvedlett kulturális központok, jórészt kimutatható társadalmi hozadékkal. Az Ecsetgyárban 14 egyesület és 15 művész működik majd, akár pénzben is kimutatható, hogy igenis hozzájárul a társadalmi kohézió megteremtéséhez. Például az alapítványunk évi büdzséje 200 ezer euró, mi tulajdonképpen a társadalomba feccölünk évi 200 ezer eurót, és nem mi vagyunk az egyetlenek.


Milyennek kell lennie annak a kulturális megmozdulásnak, amelyre az Iris negyed lakói is rámozdulnak?

Azt kell észrevenni, hogy a kultúra nemcsak köt, hanem szegregál is, és egy csomó kulturális rendezvény eleve úgy van kitalálva, hogy a szegregációt erősítse – pl. az operabál. Ugyanígy van konfigurálva a városközpont is: a nagyobb jövedelmű, könnyebben költő embereknek van kitalálva. A többiek feszélyezve fogják érezni magukat, a tér nem elég intim, túl nagy számukra, a boltok kirakata túl csillogó, az árak túl magasak.

A kultúrában is így van: a high profile-rendezvények szelektálnak, meghatároznak, szétválasztanak közösségeket. Azok a kulturális rendezvények vagy művészeti alkotások, amelyek ezeket a gátakat kell lebontsák, olyan nyelven kell szóljanak az emberekhez, olyan helyen kell legyenek kiállítva, ahová ezek az emberek bejárnak – mert az a gyakorlatuk sincs meg, hogy bejárjanak oda, ahol ki vannak állítva.

Ilyen próbálkozásunk volt több is, például tavaly a Samples (Mostre/Minták): a Minerva aluljáró mellett tánc, zene és videó keverékében próbáltunk egy performanszt előadni a monostoriaknak. Életemben ilyen szívből-lélekből síró és nevető emberekkel nem találkoztam, mint a monostoriak. Annyira elemi erejű volt a visszacsatolásuk is: jöttek, hogy ez volt életem legszebb napja, vagy hogy végre eljött a művészet a Monostorra. Rájöttél, hogy ezek az emberek ha nem is értik, de érzik, hogy mit akarsz csinálni – és hely van erre.


Mi a megoldás arra, ha az Iris-beli ember be sem mer menni az Ecsetgyárba?

Találkoztam egy francia csajjal, akiknek szintén van egy ecsetgyáruk, az övék a Húsgyár Párizsban. Elmondta, hogy a központot bejáratni a közösségbe úgy másfél évbe telt: kezdetben a környékbeliek jöttek, lefestették az épületet, betörték az ablakát – végül is érhető, mert ráfolysz a terükre, elkezded bitorolni a terük egy részét.

Trafó, Budapest

A franciák azt csinálták, hogy megtudták, kik azok a helyi bandák, akik a merényletekért felelősek, és közülük alkalmazták a nagyobb hangúakat éjjeliőrnek. Azoknak egyből volt fizetésük, egyből magukénak érezték a teret, egyre kevesebb ablakot törtek be, elkezdtek bejárni. Valószínűleg ez lesz az ecsetgyárral is – nem valószínű, hogy egyből beözönlenek és örvendeznek majd.


Hogyan, miben mérhető a kísérlet eredménye – már ami a helyi közösséget illeti?

A monostori Minerva cirkusz a parkolóval a munkásosztály törzsként való megjelenésének első kimutatható pillanata: amikor fellépnek, mint politikai erő a város színterén. Azt várnám, és attól lennék boldog, ha a társadalmi kohézió az ecsetgyár hatására társadalmi öntudatot alakítana ki, rájönnének, hogy ők egy közösség, van egy hangjuk, és ez képes egy véleményt artikulálni, ennek van egy politikai ereje.

A szociális kohéziót rengeteg kulturális módszerrel lehet felkarózni – ennek egyik módja a panaszkórus is. Ha az Iris és környéke képes fellépni, mint urban social movement (városi szociális mozgalom), erővé, hanggá, véleménnyé kovácsolódni, akkor úgy érzem, mozdítottunk valamit előre.




MultikultRSS