Olvasnivalók, amiket a szilveszteri bulira is magaddal vihetsz
szerk. 2009. december 30. 16:39, utolsó frissítés: 2009. december 31. 10:13Nincs annál jobb, mint a duruzsoló kályha mellé bevackolódni, forralt bort szürcsölve, macskával és egy könyvvel az öledben.
Ha többnapos szilveszterre méssz a hegyekbe, ne felejtsd otthon a zseblámpát, a tiszta zoknit, az Algocalmint és néhány jó könyvet. Minden bulinak vége szakad egyszer, és az is lehet, nehezen kezdődik el; megtörténhet az is, hogy közben magányra vágysz, vagy a többiek szánkózni indulnak és ottfelejtenek a padlásszobában. Ilyenkor is jól fog egy kis olvasnivaló, de három nap után már garantáltan szükséged lesz rá, mikor végre hazaérsz és belemerülsz egy kád forró vízbe.
Tolkien: A Gyűrűk Ura
Ha valaki még nem olvasta a nagy klasszikust, a pár nap szabadság tökéletes alkalom lehet. Össze lehet kötni egy szilveszter másodnapi maratoni filmnézéssel, amikor a három film vágatlan verzióját egymás után lenyomja az ember.
Lenyűgöző és zseniális, lassan hömpölygő történet, történelmi kitérőkkel, a filmtrilógiában nem szereplő mellékszálakkal, árnyalatokkal, karakterekkel. Akik a filmben unták Frodo és Sam végtelennek tűnő vándorlását, és Frodo állandó szenvedését a Gyűrűvel, most újraforgathatják a fejükben azokat a jeleneteket a könyv alapján; Gimliről is kiderül, hogy csöppet sem balfék és nevetséges, s megtudjuk azt is, mi történik a Megyében, miközben a hobbitok a világ megmentésén fáradoznak.
Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség
Nem, ez nem a kortárs irodalmi folyóirat, és nem a transzközép: ez maga az ősi forrás. Mindennapi rejtőjenőm add meg nekem most, és mindörökké!
Ez a légióstörténetek alfája és omegája, az első, amit tizenévesen elolvastam, és amit azóta is számtalanszor újra előveszek, mert ez maradt a kedvenc, a kihagyhatatlan, egy kötetben Az ellopott futárral, sárgán virítva messziről a könyvespolcon, Magvető Kiadótól, Troppauer Hümérrel rikoltva, hogy „Indul a század csuklógyakorlatra!”
A MEK-ben is megvan. Persze, az a legjobb, ha megvan vagy kölcsönkéred a Rejtő Jenő/P. Howard-összest, piros keménykötésben – attól függ, hány szabadnapod van, kell-e készülni a januári vizsgákra, és kellőképpen edzett-e a rekeszizmod.
Zane Grey: Nevada
Egy gyerekkori kedvenc vadnyugati klasszikus, amit ha jól emlékszem, betegágyban olvastam először, kint havazott, és én nem mehettem sehová. Aztán már nem is akartam. A Nevada nemcsak az államot jelenti, hanem a címszereplő ragadványneve is egyben: ő egy keskeny arcú, titokzatos csavargó.
Nevada utazását és kalandjait, majd révbe érését olyan szereplők kísérik végig, mint Kalifornia Red, a hatalmas vörös musztáng, marhatolvajok, iszákos hamiskártyások és aranyásók, vagy egy telepescsalád talpraesett és gyönyörű lánya, akibe Nevada természetesen szerelmes lesz.
15 éve, hogy a papírfedelű zsebkönyv utoljára a kezemben járt, mégis előttem van az elhagyatott határváros, az amerikai ősrengeteg, a zsályaillatú, érintetlen, dús füvű mezők, ahol vadlovak legelésznek, a ranch, a folyó... A Nevadát antikváriumokban vagy könyvtárban lehet megtalálni, új kiadása nincs.
Stephen King-Peter Straub: A Talizmán
Ne ijedj meg, ez nem Az, hanem egy mese, igaz, horrorisztikus elemekkel, de csak azért, hogy még jobban kiélvezd a happy endet.
A Mester nagyon tud mesét írni, elvégre többgyerekes családapa, A sárkány szeme című fantasyt például egyenesen a lányának írta. Márpedig az ember nem ijesztgeti feleslegesen a saját gyerekeit, csak épp egy kicsit, hogy tudják, hogy tudod, az élet nem habostorta, még egy tizenkét éves számára sem.
Jack Sawyer rokonához, Tomhoz hasonlóan utazásra indul, de nem a Mississippin, tutajon, hanem át egész Amerikán, stoppal, a nyugati partig, keresztül-kasul az ismert világon és a Territóriumoknak nevezett párhuzamos világon is. Missziója van: meg kell mentenie az anyja életét és úgy mellékesen legyőznie a világokat káosszal és rabigával fenyegető Gonoszt.
Széchenyi Zsigmond: Csui!...
Hogyan vadászik 1928-ban egy magyar gróf Afrikában? Fogad egy fehér idegenvezetőt, vagy negyven teherhordót, külön kocsit bérel a vonaton (és mindez egyáltalán nem számít luxusnak, a walesi herceg saját vonattal utazik szafárira). Széchenyi Zsigmond napról napra szorgalmasan leírt naplót írni, rengeteg iróniával és öniróniával – nem hallgatta el azt sem, hogy a végére mennyire elege lett a naplóírásból.
Ebből született a világjáró leghíresebb könyve, egy közel féléves szafári története, egy helyszíni tudósítás stílusában megírva. Önmagában izgalmas az is, hány napos vagy hetes cserkészés után sikerül elejteni egy-egy nagyvadat. De a szerző időnként nem állja meg, hogy el ne gondolkozzon a nyolcvan évvel ezelőtti Afrika problémáin, vagy meg ne csodálja az egyenlítői éjszakát. És kimondottan jól esik pusztító afrikai hőségről olvasni, miközben odakint esik a hó.
Philip Pullman: Az Úr sötét anyagai-trilógia
Két tizenkét éves hosszú útra indul, amely megváltoztatja az életüket, és amelynek végén meg kell menteniük a világot – Pullman regényének alaptörténete nem is lehetne elcsépeltebb. Ahhoz, hogy a trilógia ne csak egy legyen a számtalan, közhelyet közhelyre halmozó fantasy közül, egy olyan író kellett, aki képes önálló világot teremteni a könyvében, és van mondanivalója a főhősök kalandjai elmesélésén túl is.
Pullman több párhuzamos világot talált ki, ahol az embereket beszélő állatokként kíséri daimónjuk, lelkük testen kívüli leképeződése, ahol a jegesmedvék páncélt viselnek, a cigányok hajókon vándorolnak, és sem az anyai szeretet, sem az egyház jóindulata nem magától értetődő.
Nem csoda, hogy számos vallásos szervezet belekötött a trilógiába, az első (Az arany iránytű, illetve Északi fény címen is megjelent) kötetből készült filmből pedig egyenesen ki kellett hagyni minden egyházellenes utalást. Elolvasni viszont igazából nem ezért érdemes – hanem mert kár lenne kihagyni a megismerkedést Iorek Byrnisonnal, a jegesmedvével, vagy Lee Scoresbyvel, a léghajóssal.
Jókai Mór: Egy magyar nábob
Mibe, hogy te is háziolvasmányként olvastad utoljára? Ha viszont lesz lelkierőd újra levenni a polcról, lehet, hogy nagyon meglepődsz majd. Jókait nagyon jó olvasni – ha nem muszáj, és ha tudod, senki nem fogja számon kérni tőled egy hét múlva, hogy miért nem emlékszel a legjelentéktelenebb mellékszereplő nevére.
Csak annyi kell hozzá, hogy felejtsd el a történelmet és a korrajzot, egyszerűen csak élvezd a sztorit a maga minden naiv, 19. századi bájával. Egy Jókai-regény van annyira fordulatos, mint a Harry Potter, van annyira romantikus, mint a Bridget Jones, és majdnem annyit lehet rajta kacagni, mint egy Rejtőn. És ha bejött az Egy magyar nábob, biztos megtalálod a folytatást, a Kárpáthy Zoltánt is a családi könyvespolcon.
Dallos Sándor: A nap szerelmese
A regény Munkácsy Mihály életét eleveníti fel, olyan hangulatosan ábrázolva a legapróbb részleteket is, hogy az olvasásban elmerülve úgy érezzük, ott vagyunk a fiatal festő mellett pályája kezdetén. Bevallom, eddig nem hoztak lázba híres ember életéről szóló regények, valahogy úgy képzeltem, semmi fantázia nincs abban, ami a valóságról íródik.
Azt hiszem ez a könyv teljesen más. Az írói technika annyira közel hozza a fiatal Munkácsyt az olvasóhoz, hogy szinte látjuk kezében az ecsetet, halljuk gondolatait és átérezzük félelmeinek minden apró rezdülését. Emellett a főhős élete sem volt egyhangúnak mondható. A könyvet olvasva megtudhatjuk, hogyan ébredt tudatára a festő a tanulatlan asztalosinasban, hogyan buggyant ki a tehetség már a gyermek Munkácsyból a gyötrelmes inasiskola alatt és hogyan forrt ki olyan erősre személyisége, hogy mindent művészi becsvágyának tudott szentelni. Szemtanúi lehetünk szerelmi kalandjainak és szenvedélyes viszonyainak, csalódásainak.
Egy igazán emberi könyv, ami cselekmény helyett inkább egy különös ember személyiségének fejlődésére helyezi a hangsúlyt. Sokszor olyan intenzív feszültséget és kíváncsiságot gerjeszt, hogy félő, nem tudja senki sem letenni, aki az ünnepek alatt levette a könyvespolcról. Érdemes kutakodni kicsit, mivel e regény mellett valószínűleg ott lapul a folytatás, az Aranyecset. Valószínűleg nem tudunk majd várni jövő karácsonyig, hogy ezt is elolvassuk.
Daniel Keyes: Az ötödik Sally
Ki ne ismerné a Virágot Algernonnak lebilincselő történetét, akár filmen látta, színházban nézte vagy a regényt olvasta. Kedvenc könyveim egyike, amely mély személyiségrajzot és a valódi emberi értékek tárát kínálja az olvasónak, könnyen megemészthető formában.
A pszichológus-irodalmár újabb alkotása, Az ötödik Sally egy tudathasadásos nőről szól, akiben öt teljesen különböző személyiség rejtőzik. Mindegyiknek külön neve, külön identitása, de még külön ruhája is van: Sally jámbor és félénk, Bella tömény érzékiség, Nola merő intellektualitás, Derry csupa jóindulat, Jinx pedig maga a megtestesült agresszivitás.
Amikor Sally nem tud kezelni egy helyzetet, tudattalan védekezésként egy másik személyisége veszi át az irányítást. Tulajdonképpen ezért is „hozta őket létre”már kicsi korában, amikor a babáinak nevet adott és beszélni kezdett hozzájuk. A személyiségek nem tudnak egymásról, csak Derry az, aki tisztában van a többi létezésével. Ezeket az önálló személyiségdarabokat kellene visszailleszteni a helyükre, létrehozni Sally valódi, gazdag, sokrétű személyiségét. A küzdelemben egy pszichiáter segít a lány(ok)nak, aki megismerteti egymással őket és segít a szétesett darabkák összegyúrásában.
A történet ebben az esetben a képzelet szüleménye. Azonban az író két további regénye, a Billy Milligan háborúi és a Szép álmokat, Billy! Már valós eseten alapulnak: Billy 1977-ben született és 24 különböző korú, nemű és jellemű ember alkotja.
Rácz Zsuzsa: Nesze neked Terézanyu!
Tudni kell, hogy családunk nőtagjai Terézanyu mániások. A filmet ki tudja hányszor láttuk, a könyvet is legalább kétszer olvastuk. De nem csak Terézanyu, jöhet Brigdet Jones is vagy Rebeca Blomwood, mindegy csak könnyed legyen, vicces és magunkra ismerjünk.
Talán az utóbbi az, ami igazán vonzóvá teszi a Terézanyut: megkönnyebbülünk, hogy nem vagyunk egyedül hóbortjainkkal, sorozatos pechjeinkkel, pasifogó trükkjeinkkel.
Rácz Zsuzsa öniróniától cseppet sem mentes Állítsátok meg Terézanyut! című könyvének folytatása a Nesze neked Terézanyu!. Az új bestseller az első kötetben megszeretett Kéki Kata életét meséli tovább, aki továbbra is hasonló gondokkal küzd: munka- és pasihiány, megfeleléskényszer, szeretetvágy.
„Gyerekként mindig azt játszottam, regényhős vagyok, és az egész életem nem is velem történik. Csak kitalálom. Űrhajós, légtornász, nyomozó (vagy nyomozókutya) szerettem volna lenni, ha nagy leszek. Vagy mondjuk író.” – jellemzi magát a főhős. Kreativitásával és humorával túllendül a nehézségeken, és mi hol hangosan kacagva, hol meghatódva olvassuk Terézanyu kalandjait.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!