2017. szeptember 26. keddJusztina
12°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A romániai oktatás ma

kérdezett: Dunai László 2010. február 25. 10:48, utolsó frissítés: 10:48

Kósa András szociológus szerint "a román közoktatásban a napi politikai harc, a koalíciós egyensúly mindig átírja a modelleket, melyeket átkötnek nemzeti szalaggal."


Kósa András Lászlót, a Közéletre Nevelésért Alapítvány kutatóját, trénerét, valamint a Pro Minoritate folyóirat főszerkesztőjét előző beszégetésünkben arról faggattuk, hogy milyen volt az oktatás az ipari forradalom korszakában, és milyen ma. Most arra voltunk kíváncsiak, mit gondol a sokat vitatott romániai közoktatásról.


Milyen oktatási rendszerek léteznek?

Két nagyon fontos kiindulópont van, mindkettő meghatároz egy-egy modellt: hol hozzák meg a működést meghatározó döntéseket (centralizált – ha egyszerűek akarunk lenni, akkor ilyen a román, vagy decentralizált – efelé tendál a magyar, de ilyen a skandináv, mindenek előtt a dán), illetve, hogy kik hozzák meg ezeket a döntéseket (politikai – ilyen a magyar, vagy szakmai – ilyen a brit, ahol a magánoktatás dominál). De persze ezek csak tiszta típusok, mert teljesen pontosan, elméletnek megfelelően egyik sem valósul meg.

Van egy másik klasszifikáció, ami gyakran jelenik meg a nyilvánosságban, és a tekintélyelvűséget helyezi középpontjába (angolszász vs. porosz). Én ezt ma már bizonyos értelemben túlhaladottnak gondolom. De van egy aspektus, ami továbbra is megkerülhetetlen: a rend fogalmát érdemes körüljárni. A jezsuiták fogalmazták meg ide kapcsolódóan elsőként a Ratio Studiorumot (a jezsuiták hivatalos oktatási programja - szerk. megjegy.), majd előjött Comenius minőség-kérdése. Később a reál, majd a humán tudományok térnyerése diverzifikálta a képet.




Románia milyen modellt követ?


A román közoktatásban a napi politikai harc, a koalíciós egyensúly mindig átírja a modelleket. Vagyis nem nagyon lehet tetten érni az elméleti modelleket a román közoktatás közpolitikai vitájában. És mindezt átkötik egy adag nemzeti szalaggal.

Ezt teszi az RMDSZ is, amikor az anyanyelvű oktatás mellett teszi le a voksát. Nem kell félreérteni, nem azt kérdőjelezem meg, hogy kell-e magyarul tanulni a történelmet vagy sem, mert ez szakpolitikai kérdésként nem is kerülhetne napirendre, hiszen nem oktatáspolitikai modell.


Melyek a román oktatási rendszer hibái és előnyei?


A működésből adódó egyik legfontosabb hibája a centralizáltság. De ez nem jelenti azt, hogy egy jelentős decentralizáció által máris jobbá válna, csak nagyobb az esélye annak, hogy levetkőzi a mindenféle problémákat. Például, ha annak kérdése, hogy a történelmet románul vagy magyarul tanulják a diákok, egy helyi, intézményi döntés lenne, akkor egyrészt a szülők civil mozgalomként tudnák ezt jelentősen befolyásolni, és nem a koalíciós algoritmus határozná meg.

Ebből a szempontból érdekes a napokban zajló, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum környékén kialakult vita. Kutatóként nagyon örülök annak, hogy a szülők rendkívül gyorsan „megszervezték” magukat, és elkezdtek egy érdekképviseleti mechanizmust működtetni. Az más kérdés, hogy a centralizáció kapcsán mindenki felfelé mutogat, és persze a diákok ezt megszenvedhetik (máris megjelent az iskolában egy nagyobb ellenőrző csoport, akik majd mindenfélét megvizsgálnak, minisztériumi mandátummal, elvileg a mostani vitától függetlenül – na ez a centralizáció nagy problémája), viszont tény, hogy mintaértékű lehet a mostani „összecsapás”.

Ha a szülők kerülnek ki győztesen, akkor várható, hogy az őszi iskola-összevonások kapcsán szintén lesz társadalmi elégedetlenség, ami a politikusok számára hoz majd forró napokat.

A román oktatási rendszer előnyeiről nem igazán tudok mit mondani, mert igazán komoly előnyt nem látok. Talán az – de ez éppen változóban van, hogy még mindig a legtöbb településen működik iskola. De ezt azért nem érdemes feszegetni, mert rögtön felvethető, hogy milyen a színvonal.

Ez is egy állandó dilemma: a lakhelyhez legközelebb legyen oktatási intézmény, vagy pedig a színvonal miatt jobb, ha iskolabuszok viszik-hozzák a gyerekeket. Azt gondolom, erről az elkövetkezendőkben komoly vitát érdemes folytatni, és nemcsak bukaresti vagy szakértői, hanem közösségi szinten is.




Mennyiben korszerű a román oktatás?

Ha technikailag nézzük, akkor egyáltalán nem korszerű. Sem az iskolaépületek, sem pedig a tantermek felszereltsége nem az.

Ha tartalmilag nézzük, akkor már lehet különbségeket tenni, hiszen nem biztos, hogy tartalmi szempontból annyira le lenne maradva a román közoktatás. Más kérdés, hogy hol tart ebben a folyamatban a pedagógus. Érdekes lenne egyszer ezt összehasonlító kutatásban megnézni.


Mi a legégetőbb probléma?


A pedagógusi életpálya-modell totális hiánya óriási probléma. Enyhe túlzással az mondható el, hogy vagy azért lesz valaki pedagógus, mert a versenyszféra többi területén nem talál helyet magának, vagy pedig olyan szinten elkötelezett, hogy az már-már a szakmai tudás rovására megy (ismerjük a világmegváltó pedagógus érzékenységét). Ezen egy politikai döntéssel, ha nem is gyors, de fokozatos változást lehetne elérni.


Mennyiben befolyásolja a romániai oktatás minőségét a korrupció, a nepotizmus?

A diplomavásárlások terén hatalmas problémák vannak. Nem utolsó sorban a romániai felsőoktatásban ezen a téren történt visszaélések kapcsán komolyan felmerült az EU-ban, hogy a diplomák kölcsönös elfogadásának irányelvén változtassanak.

Az év elején került sor a bukaresti oktatási kiállításra, ahol nyugati egyetemek jelentek meg, hogy hallgatókat toborozzanak, miközben a kolozsvári orvosi egyetem azzal büszkélkedik, hogy folyamatosan nő a külföldi hallgatók száma. Érdemes mindkét kérdést fenntartásokkal kezelni.

Egyrészt ma már komoly „harc” van a hallgatók kegyeiért, az európai felsőoktatási piac mellett lassan a közoktatás területén is megjelent a diákokért folytatott határon átívelő licitálás. A romániai egyetemeket külföldi hallgatók inkább azért választják, mert olcsóbb, mint a nyugati felsőoktatási képzés.


Mi lenne a megoldás a korrupció visszaszorítására?

A már említett pedagógus életpálya modell kialakítása. Vagyis a rendszerbe bekerülő pedagógus pontosan lássa és tudja az előrelépés fázisait, és biztosítva legyen – minden értelemben – munkája elismerése. Ez az, ami közpolitikai beavatkozással megtehető.

Ezen túl a korrupció társadalmi jelenség, és mint ilyen, természetes, hogy az oktatás szférájába is bekerül. A kérdés inkább az, hogy mit kezd ezzel a társadalom. A nyugati minták – márpedig ide szeretnénk felzárkózni – azt mutatják, hogy a jelen lévő korrupciót egy bizonyos szint fölött a társadalom kiveti magából.

Azt nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mi ez a küszöb, de biztos, hogy nem elegendők a törvények, hanem civil kurázsi kell hozzá. Az olasz maffia-rendszer „megrendszabályozása” is hasonló folyamat eredménye lett, de az ír szabálykerülés visszaszorításához is kellett egyféle társadalmi összefogás.

Azt hiszem, a korrupció bármilyen szinten történő visszaszorításához mindenek előtt az kell, hogy elfogadott legyen a társadalom alrendszerei közötti autonómia: a politikus ne akarjon vállalkozó vagy civil lenni, a vállalkozó ne küzdjön közhatalomért, és a civil se akarja átvenni a közhatalom helyét.


Miben különbözött, különbözik a magyarországi, romániai oktatás a más, fejlettebb országokétól?

A nyugat-európai oktatási rendszerek egyik fontos „előnye”, hogy az állami, önkormányzati intézményrendszer mellett a civil társadalmi (mindenek előtt alapítványi, vagy ha úgy tetszik magán – nem tévesztendő össze a magántanuló fogalmával, amivel kapcsolatban a napokban szólalt fel egy PD-L-s képviselő Bukarestben) oktatási formák már igen jelentős tapasztalattal rendelkeznek. Ezek a tapasztalatok lehetővé teszik egyrészt az oktatás napi folyamatában a kiterjedt intézményi és pedagógusi autonómiát.

Másrészt pedig magában a közoktatási rendszerben inkább csak hangsúlybeli eltolódások vannak. Néhány hete fejeztünk be egy nemzetközi összehasonlító kutatást a fegyelmezés intézményrendszerének szabályozásával kapcsolatban, és mi magunk is meglepődtünk, hogy mennyire hasonlítanak ezen jogszabályi keretek a legkülönbözőbb közoktatási rendszerekben…

Természetesen itt azért nem lehet megkerülni a pedagógus-képzés, pedagógus életpálya-modell stb. helyzetét sem.


Mit értesz pedagógusi, intézményi autonómia alatt?


Intézményi szinten az oktatás-szervezésnek a folyamatát, vagyis abban való önállóságot, hogy milyen formában történik az oktatás szervezése intézményen belül. Ugyanez a pedagógusnál, hogy saját óráját miként, milyen módszerekkel, technikákkal, eszközökkel működteti.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a pedagógus felébred reggel, és ez határozza meg, hogy mit tanít aznap, hanem rá kellene venni a pedagógust, hogy ne egyetemi disszertációnak tekintse a pedagógiai program megírását, hanem olyan lehetőségnek, amely keretet és ezáltal védelmet nyújt számára az oktatás folyamatában. Ha pontosan látjuk, hogy mit szeretne a pedagógus megtanítani, illetve azt milyen formában kéri számon, akkor megspórolunk egy rakás vitát.

Tehát a pedagógusi autonómia alatt nem azt értem, hogy a tanár olyan értékelést adhat a diáknak, amit nem tud saját pedagógiai programjával alátámasztani. Viszont a pedagógiai program tartalma – amennyiben megfelel a formai kereteknek – legyen a pedagógus autonómiája.




Milyen jogai vannak ma egy romániai pedagógusnak? Szükség lenne több jogot visszaadni a pedagógusnak, hiszen sokan panaszkodnak, hogy nincs a kezükben eszköz, hogy a gyerekeket fegyelmezzék?


Ezzel a kérdéssel ma a világ szinte bármely pontján szembesül a pedagógus. Vagyis durván fogalmazva az iskolai erőszak kérdésében nem vagyunk lemaradva. Év elején került bemutatásra az oktatási jogok biztosa által a témában kezdeményezett átfogó szociológiai vizsgálat. Az eredmények azt mutatják, hogy egyrészt iskolai veszélyekről lehet beszélni, másrészt az iskolai erőszak elharapózódását jelentősen felnagyítja a nyilvánosság.

Az oktatás egy hatalmas társadalmi alrendszer, ráadásul az oktatás folyamatában sok ember vesz részt, és rengeteg időt tölt el benne. Ebből következik, hogy a konfliktusok jelenléte elkerülhetetlen. Az kérdés, hogy miként oldják fel a konfliktusokat.

A pedagógusok számára valóban nem állnak rendelkezésre korlátlan eszközök a diákok fegyelmezésére. Kérdés, hogy milyen eszközök kellenének. Nem hiszem, hogy megoldás lenne a pedagógusok „fegyverrel” való felvértezése (az is látszik, hogy a médiában megjelenő iskolai erőszakos cselekmények között a tanár-diák arányt is figyelembe véve valamivel több a pedagógus ámokfutó – a 100 főre jutó pedagógusok aránya nagyobb ebben a kérdésben, mint a 100 főre jutó diákoké, persze ettől még abszolút számban jelentősebb a „diákelkövetők” száma).

Az eszközök kapcsán én inkább arra tenném a hangsúlyt, hogy legyen lehetősége a pedagógusnak, illetve az intézménynek alkalmazni olyan módszereket, amelyek lehetővé teszik a fegyelmezetlen diákok „kezelését”. Ilyen forma például az úgynevezett Texas-szoba, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az órát zavaró diák pedagógus felügyelete mellett egy iskolai teremben „dühöngje” ki magát. Ebben a teremben akár egész órára, akár csak egy rövid időre elhelyezhető a diák, vagyis onnan saját döntése és a felügyelő megítélése alapján bármikor visszatérhet az osztályterembe.

Az iskolának van egy fontos szerepe a társadalmi együttélésre való nevelés kapcsán is. Vagyis az oktatásból valamilyen okból kizártak nem lesznek a társadalom, közösség együttműködő tagjai. Ebben az értelemben adnék eszközöket a tanárok kezébe, és nem abban az értelemben, hogy az oktatás rendszeréből eltávolítható legyen a renitens diák.

Természetesen ezek felvetnek finanszírozási és pedagógus-létszámbeli kérdéseket is. Viszont sokkal érdekesebbnek tartanám, ha ezekről a technikákról, módszerekről vitáznának a közoktatás döntéshozói. És persze a pedagógusokon túl rengeteg civil szervezet tudná segíteni a folyamatot. Mi annak idején a Bolyaiban ezt magunk között, a diákszervezetek (DéeSz) működtetésével, közvetítésével többnyire megoldottuk.


Milyen problémákkal küzd a mai európai és milyenekkel a romániai oktatás?

A tömegesedés az egyik legnagyobb probléma, de erre volt egy válasz az MBA képzések, mint elitképzések kapcsán, másrészt pedig éppen most indul egy érdekes magyar innováció: Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke indítana egy informatikai egyetemet, ami némileg új alapokra helyezné az egészet. Az Aquincum Institute of Information Technology (AIIT) néven futó intézmény alapvetően a hozzáadott értékekre fókuszál.

De ne menjünk át a határon, a napokban a Sapientia marosvásárhelyi karán jártam, ahol jónéhány olyan informatikai, fizikai innovációt mutattak meg nekünk, amelyek a világon egyedülállóak. Vagyis ezek a tendenciák afelé mutatnak, hogy lehet elitképzésben is gondolkodni, akár még erdélyi magyar egyetemen is.

A közoktatás területén jelentős probléma a gyermeklétszám csökkenése. Már most szembesülnek a döntéshozók, polgármesterek, szülők azzal a ténnyel, hogy a csökkenő gyereklétszám átalakítja az oktatási intézményi térképeket. Ez intézményi szinten egy komoly versengést hoz majd be: már általános iskolában is olyan plusz szolgáltatásokkal versengenek az intézmények, amelyeket figyelembe véve döntenek a szülők arról, hogy melyik intézményt válasszák gyereküknek.

Ugyanakkor a gyereklétszám csökkenése makroszinten közpolitikai döntést igényel: jelentős költségvetési erőfeszítések árán fenntartjuk-e a kisiskolákat, vagy pedig oktatási központokat hozunk létre. Nem fejtegetném az egyes álláspontok melletti vagy elleni érveket, mert nem az én dolgom, viszont az biztos, hogy késre menő vitákat generál már most is, és ezek a kérdések jelen vannak Magyarországon és már európai országokban is.



A tömegesedést nem lehet megakadályozni, milyen szűrőket lehetne bevezetni?

A tömegesedést nem biztos, hogy meg kell akadályozni. Inkább azt mondom, hogy jól el kell választani egymástól a tömegképzést és az elitképzést. És elitképzés alatt a szakképzést is értem.


Az egyetem elvégzése lassan ugyanolyan súllyal bír, mint régen az érettségi. Mi lehet a disztingváló elem manapság a diákok között? A mesteri, a doktori?


Igen, mindenképpen az MA és a PhD fokozatok tesznek különbséget, és nem utolsó sorban nagy hangsúlyt kap az egyetem/felsőoktatási intézmény hírneve, elfogadottsága is.


Melyek a legújabb tendenciák az európai, nyugati oktatásban?


A projekt-szemlélet az egyik legfontosabb betörés az európai közoktatásba, illetve az életen át tartó tanulás immár folyamatos megjelenése és térkitöltése. Egyre több olyan oktatási folyamat indul el, ami felnőtteknek szól.

Az egyik európai szintű törekvés a Youthpass volt, és most érdekes, hogy például az önkéntességet kiterjesztették az ifjúsági korosztályról az öregekre is. Vagyis az 55 év felettiek is mehetnek önkéntesnek európai pénzen az egyik országból egy másikba.

Egy biztos, a tudásalapú társadalomban a szellemi teljesítmény felértékelődött, hiszen a piac szinte azonnal visszaigazolja azt. Vagyis ma már a materializmus ebben az értelemben mindenképpen véget ért, hiszen a szellemi teljesítmény azonnali hozzáadott értéket jelenít meg.

Látjuk ezt a marosvásárhelyi cégünknél, a Novocomnál is, ahol a munkatársak szinte állandó képzésben vannak, és itt nem valamiféle nyugati minta átadása (lásd a Team Building, most bemutatott filmben megjelenő dilemmát), hanem sokkal inkább a cégen belüli folyamatok kezelése érdekében.

Az oktatási jogok biztosa nagyon fiatal stábbal dolgozik, és a klasszikus közigazgatástól eltérően állandóan bátorítja a fiatal jogász kollegákat, hogy iratkozzanak be PhD-re, pályázzanak meg európai közigazgatási ösztöndíjat (most pl. van egy Bosch-ösztöndíjas kollegánk, aki a német közigazgatásba tekint be), csináljanak projekteket (vidéki út, EFOTT-on és Szigeten való megjelenés), kutatásokat (iskolai veszélyek vizsgálat, vagy a Fegyelmik a világban).

Tehát nem a tipikus közigazgatási életpályára ösztökél az ombudsman, ami azt jelentené, hogy lassú, de biztos előrelépésekkel a közigazgatás csúcsa fele törhet egy ambiciózus fiatal. Sokkal inkább a dinamizmusban hiszünk: menjen és próbálja ki magát a legkülönfélébb helyzetekben. Véleményem szerint ma erre a nyitottságra van szükség a közoktatásban is.


Mennyiben követi a romániai oktatási rendszer a nyugati példákat?

Természetesen átvételre kerülnek bizonyos minták, azonban ezek nem annyira mélységükben vannak vizsgálva, mint inkább a nyilvánosság számára is látható formák, éppen ezért nem is érdemes mélyebben belemenni.

Ilyennek tartom a minap a parlamentben felvetett magántanulóság kérdését. A képviselőasszony úgy beszélt róla, hogy közben nincs végiggondolva, hogy ez mit is jelent. A média pedig azonnal hozza, hogy márpedig ez európai, erre szükség van.

Nem vitatom, de nézzük meg egy kicsit mélyebben a kérdést, ne azért vegyük át, mert európai. A magántanulóság Magyarországon jelentős problémákat vet fel, mert amikor kitalálták, akkor a sportolók és művészetekben aktív diákok számára találták ki, ma pedig már a problémás gyerekek „kezelését” látják benne. Lássuk be, egy olimpikon sportoló és egy hiperaktív gyerek nem ugyanazt az oktatási formát kívánja meg.


A változás lassan megy végbe, a román oktatási miniszterek az érettségin, a képességfelmérő vizsgákon változtatnak, de mire lenne igazán szüksége a romániai oktatásnak, hogy felzárkózzon a mai, korszerű oktatási rendszerek sorába?

Egy biztos: a román oktatás, mint közpolitikai vita ebben óriásit téved, hogy gyakorlatilag csak az érettségi kérdése jelenik meg. Bocsánat, még egy állandó napirendi pont van: több pénz kell az oktatásra.

A román oktatásnak (közoktatásnak, felsőoktatásnak és természetesen a szakképzésnek és felnőttképzésnek is) az első számú fontos lépése az kellene legyen, hogy valamilyen víziót fogalmazzon meg. Băsescunak volt egy ilyen jellegű kezdeményezése, azonban – ahogy ezt tőle megszoktuk – nem volt több szavazatszerzési törekvésnél.

Ha lenne ilyen előremutató vízió, amely zsinórmértékként szolgálna minden egyes konkrét oktatáspolitikai lépésnél, akkor az lehetővé tenné, hogy minisztereken, kormányokon túlmutató folyamatok indulhassanak el. Tudom, ez illúzió…


Sokat beszéltünk az elitképzésről, de mi a helyzet a szakmunkásokkal, róluk nagyon kevés szó esik általában a médiában, pedig sok cég humán-erőforrás problémákkal küzd?

Némileg átalakult a szakmunkás fogalma az elmúlt húsz esztendőben. Egyrészt a nagy ipari létesítményeket felszámolták (arról lehet vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz, de jelen kérdés szempontjából nem érdemes), az ipari termelés jelentős része ma globális, Kínába és Indiába koncentrálódik.

Ugyanakkor a technológiai fejlődés oda vezetett, hogy egyre kevesebb kétkezi munkásra van szükség. Mindezeket figyelembe véve, én nem azt mondanám, hogy a klasszikus értelemben vett szakmunkásokra van szükség, hanem azt, hogy szakemberekre. Persze tág még ez a fogalom is, és akkor úgy szűkíteném, hogy a humán értelmiségi túltengése mellett az egyensúly helyreállítása érdekében jó lenne több helyet biztosítani a felsőoktatásban a természettudományos képzésnek.

Ugyanez igaz a középfokú képzésre is. Ma Romániában a középiskola alapvetően líceumot jelent. Magyarországon ez némileg másként van. A gimnáziumi és szakközépiskolai képzés ad érettségi oklevelet. Előbbi elméletibb, utóbbi gyakorlatibb képzést nyújt (hogy ez a valóságban mennyire érződik, az leginkább iskolánként változik.)

Ezen kívül van egy szakiskolai vonal, ami jelentős támogatást kap a szakképzési alapból. Ennek a működése Romániában egyelőre kérdéseket vet fel, de a hozzá kapcsolódó EU normatívák miatt teret fog kapni. Ugyanakkor tudni kell, hogy Magyarországon is van egy jelentős biznisz-vonala ennek. Vagyis a szakképzési alapból gyakorlati helyként részesülő cégek ezt úgy fogják fel, mint bevétel-kiegészítés, ezért közel sem a gyakorlati oldal kerül előtérbe. De erről sem mondható el, hogy mindent átható.


Hogyan lehetne a szakmunkásképző becsületét visszahozni?


Mindenek előtt a képzés színvonalával, illetve a képzés gyakorlati oldalának kidomborításával. Amikor Bojár Gábor arról beszél, hogy informatikai egyetemet indít Budapesten, akkor azt el is hiszi mindenki, hogy ott valóban színvonalas képzés lesz.

Ugyanez igaz lehet, ha a cégek még hangsúlyosabban elkezdenek részt vállalni a szakképzés folyamatában, ez egyszerre érdeke a cégnek, hiszen olyan munkaerőt kap vissza, aki az ő elvárásainak megfelel, és nem kell újraképezze, és érdekelt az oktatási rendszer is, hiszen az ő oldaláról forrásbevonás történik.


Sokat szidjuk a romániai oktatási rendszert, de külföldön többnyire megállják helyüket az itt végzettek. Mi a magyarázata ennek a tulajdonképpeni ellentmondásnak, hogy mindenki szidja a rendszert, de mégis sikeres embereket képez?

Ez azért egy nagy általánosítás, szerintem ennél árnyaltabb a kép. Nem hiszem, hogy az egyéni eredmények az oktatási rendszer eredményei. Vagyis külön kell választani az elitképzést és a tömegoktatást.

Ha ezt nézzük, akkor nagy a szakadék a lemorzsolódó diákok és a tudományos világban jelentős teljesítményt felmutatni képes fiatalok között. Szerintem nem a rendszer képez sikeres embereket, hanem az egyes oktatási formák lehetővé tesznek kiugró teljesítményeket. Az oktatási integráció rákfenéje pedig éppen ez, hogy egyenletessé teszi a teljesítményt is.


Ha egy ciklusra te lehetnél a román oktatásügyi miniszter, mit tennél?

Az oktatási miniszter politikus kell legyen. Vagyis legfeljebb vizionálhatunk, és nem lenne jó, ha bármely potentát úgy érezné (mégiscsak az hangzott el a napokban, hogy az RMDSZ-ben annyi államtitkárjelölt van, hogy az EU 27 tagállama összes kormányának minden államtitkári székébe jutott volna egy romániai magyar), hogy bejelentkeztem erre a pozícióra.

De van néhány olyan lépés, amit igen gyorsan meg lehet tenni. Kérdés persze, hogy egy ciklus után mi marad meg. Ilyen például annak megfogalmazása, amiről fentebb is beszéltem, hogy milyen is a román közoktatás víziója, és ebből mit vállal a kormány.

Ha ez a keret megvan, akkor fokozatos munkával fel lehet rá fűzni azokat a közpolitikai döntéseket, amely a közoktatási struktúrát, a felsőoktatás formáit és a szakképzést is összerakják, és a finanszírozást megoldják. Szerintem nem kellene ezen túlmenjen egy miniszter. Maradjon meg politikusnak, és ne akarjon az ország főpedagógusává válni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS