2017. aug. 18. péntekIlona
17°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Milyen esélyei vannak a művészetnek Kolozsváron?

Fülöp Noémi 2010. március 25. 17:33, utolsó frissítés: 2010. március 26. 09:48

A köztéri képzőművészeti beavatkozás sajátossága, hogy informális környezetben történik, semmi nem hívja fel a figyelmet arra, hogy ez itt művészet.



Hogyan lehet a hatóságokat megbarátkoztatni a kortárs képzőművészek köztéri beavatkozásaival? Hogyan lehet a közönség figyelmét felhívni ezekre? Egyáltalán, milyen esélyei vannak a képzőművészetnek Kolozsváron? Ezekre a kérdésekre próbált választ találni az AltArt Alapítvány által az Ecsetgyárban megszervezett közvita két meghívottja, Mircea Nicolae képzőművész és Eugen Pănescu építész, a Planwerk cég vezetője.

Mircea Nicolae bevezetőként számos példát mutatott köztéri képzőművészeti beavatkozásokra, köztük olyanokat is, amelyek a hatóságok engedélyével jöttek létre. Ilyen például Eleonora Aguinari projektje, aki piros ragasztószalagba csomagolt egy lovasszobrot. Az alkotás részét képezte az az irathalom is, ami a beavatkozás engedélyeztetéséhez volt szükséges.

Nicolae maga is számos beavatkozás szerzője, a közvitán a kulturális főváros-projekt ideje alatt Nagyszebenben készült munkáit említette. Többek között


műemlékké nevezett ki egy találomra kiválasztott tömbházat,

rávilágítva arra, hogy a szinte minden központi házra kifüggesztett műemlék-jelzések redundánsak, “rosszul felfogott lokálpatriotizmusból fakadnak”. Vagy világító piros szemeket ragasztott a városalapító Hermannt ábrázoló szobrokra.

Eugen Pănescu szintén egy nagyszebeni projektet mutatott be: az önkormányzattal együttműködve megpróbáltak képzőművészeti galériává varázsolni egy, a központ egyik félreesőbb utcájában található betonfalat. A falra erősített pannókon különböző művészek alkotásai váltakoztak volna – a projekt azon bukott el, hogy az éppen sorra kerülő alkotás nem tetszett a támogatóknak. A pannók így üresen maradtak, végül lelopták őket.



Ugyanakkor emlékeztetett egy kolozsvári köztéri beavatkozásra is, amelynek “elkövetője” Marius Riţiu. A fiatal képzőművész egy nagy, kék tekegolyót helyezett el a város főterén látható emlékmű közepén, amelynek alakjai nem is olyan távolról tekebábukra emlékeztetnek.

Az építész szerint a hasonló beavatkozások megléte a közösség szociális egészségének jele, és ebből a szempontból


léteznek aktív, illetve inaktív városok Romániában.

Kolozsváron olyan szempontból különleges a helyzet, hogy a Funar polgármestersége alatt, óriási befektetéssel felállított köztéri szobrokat mindenki elítéli.

Ugyanakkor valószínű, hogy többé egyetlen városvezetés sem fog ennyi pénzt befektetni a köztéri műalkotások finanszírozásába, ezért a képzőművészeknek kisebb lépésekben kell gondolkodniuk. Azonban amíg külföldön egyre gyakoribb, hogy az önkormányzat közreműködik az alkotókkal, sőt, anyagilag támogatja a beavatkozásokat, Romániában erre alig akad példa.

Egy-egy hasonló beavatkozás valamilyen szinten kockázatot jelent, de nem jár túl kemény következményekkel – számolt be Mircea Nicolae. Elmondta, egy-egy alkotásán dolgozva megtörtént, hogy a csendőrség lefülelte, azonban az esetek többségében megpróbáltak olyan magyarázatot találni számára, amellyel elkerülhették, hogy meg kelljen büntetniük.

20. századi műemlék
Fotó: mircea-nicolae.blogspot.com

Az AltArt Alapítvány hasonló beavatkozásokkal is próbálkozó, kolozsvári tagjai esetében Nicolae azt találta járható útnak, hogy jól körülhatárolt területre és közönségre összpontosítsanak, ahol látható eredményeket érhetnek el. Ugyanakkor fontos a közösség bizalmát megnyerni, és tárgyalási alapként felhasználni a városvezetéssel szemben: a lakosság támogatása ugyanis szavazatokban mérhető az önkormányzati képviselők számára.

Eugen Pănescu szerint sok türelemre van szükség, azonban addig sem szabad békén hagyni az önkormányzatot. “Folytatni kell a beavatkozásokat, úgy bemutatni őket a hatóságoknak, mint olyasmit, amit akarniuk kellene” - fogalmazott az építész. Hozzátette, ugyanakkor azt is ki kell kísérletezni,


mi az, ami tetszene a városvezetőknek,

és amit esetleg támogatni is hajlandóak lennének. A másik kérdést a közönség reakciója jelenti: a főtéren elhelyezett tekegolyón vagy csendben mosolyogtak a járókelők, vagy pedig játékként fogták fel – akadt olyan is, aki egyenesen arra bátorította a gyerekét, menjen játszani a labdával. Hasonlóan minimális reakcióról számolt be Szakáts István, az AltArt Alapítvány vezetője is, amikor két évvel ezelőtt halat ragasztott Emil Boc önkormányzati választási plakátjaira.

Eugen Pănescu arra figyelmeztetett, az, hogy a járókelők reakciója nem látványos, nem jelenti azt, hogy a beavatkozás egyáltalán nem is volt rájuk hatással. Míg egy graffitit vagy egy stencilt a hatóságok és a járókelők nagy része simán vandalizmusként könyvel el, az ilyen beavatkozásokkal egyelőre nem tudnak mit kezdeni – egyszerűen furcsának látják.



“Olyan művészet is létezik, amely nem tartalmaz állásfoglalást: az absztrakt expresszionizmus kizárólag az esztétikai értékről szól – fejtegette Mircea Nicolae. – Az lenne az ideális, hogy a művészet mindenkinek szóljon, de ez nem lehetséges: szükség van a befogadó nyitottságára, a megértés nem automatikus.”

Elmondta, ő azzal magyarázza a közönség reakcióját: vannak emberek, akik szeretik a művészetet, és vannak, akiket nem érdekel. Pănescu hozzátette, a közönségnek edzésre van szüksége, hiszen a köztéri beavatkozások informális környezetben történnek, ahol nem létezik a keret, amely felhívná a néző figyelmét arra, hogy ez itt művészet. “Minden beavatkozás egy lépés ebben az irányban” - fogalmazott.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS