2017. április 30. vasárnapKatalin, Kitti
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szórakozás, koncertszervezés Magyarországon a '70-es években

Csatári Bence 2010. április 24. 09:30, utolsó frissítés: 09:30

Az Országos Rendezőiroda biztosította a „szocialista szellemiségű” könnyűzenét, ugyanakkor élet és halál ura volt koncertszervezésben.



A Kádár-rendszerben a könnyűzenei életet – a kultúra többi területéhez hasonlóan – Aczél György politikai megfontolásai alapján irányították. Aczél több fórumon – például a Politikai Akadémia 1968. április 1-jei ülésén – kijelentette, hogy a kulturális élet termékeihez alapvetően háromféleképpen viszonyul a politika: Tiltja, Tűri vagy Támogatja.

Ez a hozzáállás a szocialista rendszer bukásáig jellemző volt. A három legfontosabb, könnyűzenével foglalkozó intézmény – a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV), az Országos Rendezőiroda (ORI), és a Nemzetközi Koncertigazgatóság (NKI) – 1972 után érzékelhetően nagyobb pártállami nyomás alatt állt. Az 6/1971. (XII. 17.) MM számú rendelettel a művelődésügyi miniszter


hátrányosan megkülönböztette


a könnyűzenei dalszerzőket, szövegírókat és előadókat művésztársaiktól. A jogszabály 2. paragrafusa ugyanis a társadalmilag értékes művészetek között nem sorolta fel a könnyűzenei tevékenységet, ez érthetően nagy felháborodást keltett.

Az Országos Rendezői Iroda épülete


A könnyűzenei életet azonban sajátos helyzeténél és hatásainál fogva nem lehetett olyan mértékben felügyelet alá vonni, mint egy termelő egységet, mert mobilitásuk és szellemi szabad foglalkozásuk miatt minden zenekari tag mellett nem állhatott egy pártalkalmazott vagy pártszervezet (helyettük ott voltak a belügyi titkos megbízottak, a Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnöksége hálózatának tagjai).

A másik ok, amiért még ebben az időszakban mégis szabadabbnak és kiváltságos helyzetűnek érezhették magukat a könnyűzenészek az elvi útmutatást adó párthatározatok időnkénti rugalmas kezelése volt. Az Országos Rendező Iroda (ORI) működése


egyet jelentett a betiltások történetével.

Az egyik legnagyobb horderejű, csaknem nemzetközi konfliktust okozó szilencium az LGT-t érte 1975-ben, miután 1974 decemberében dobosuk, Laux József külügyminisztériumi engedély nélkül hívott meg egy amerikai újságírót turnéjukra. Nem eltiltás, csupán a fellépő zenekar akadályoztatása volt az ORI részéről, amikor a Hobo Blues Banddel nem engedte fellépni Deák „Bill” Gyulát 1979-ben egy közös Omega-HBB koncerten, mondván, hogy fél lábával nem volt színpadképes.

Ezt az érvet Deák „Bill” ellen ebben az időszakban a Magyar Televízió is alkalmazta, mondván, hogy mankójával nem képernyőképes. Tehát működött az intézmények egymásra hatása, véleményeiket egymáshoz is igazították, noha volt egyéni mozgásterük is.

Ezután Hobo hivatalosan is bejelentette az ORI-nál Deák „Bill” Gyula zenekari felvételét, így léphettek fel együtt. Zalatnay Sarolta ellen 1974-ben az Országos Filharmónia


felelősségre vonási eljárást indított

az ORI-nál lekötött műsora teljesítésének elmaradása miatt, amit az énekesnő 1974. augusztus 31. és szeptember 30. közötti betegségével magyarázott, így csak figyelmeztetésben részesült.

A fellépés elmaradását Keszler Pál, az ORI igazgatója súlyos erkölcsi és politikai kár okozásának nevezte, mert bányásznapi ünnepség keretében lett volna mindkét előadás, amelynek elmaradása szerinte tovább rontotta a budapesti művészek és a vidéki munkásság közötti viszonyt.

Zalatnay Sarolta
A program lemondásának oka (vagy ürügye) Zalatnay lemezkészítése volt, aki még aznap este is hitegette a koncertszervező társaság alkalmazottait fellépésével, sőt állítólagos betegségét eltitkolta. Az ügy hátterében valószínűleg azt állt, hogy a szocialista időszakban egy lemez felvételére nagyon kevés idő jutott, ezért a zenészeknek


rohamtempóban kellett dolgozniuk.

Ezenkívül feltételezhetjük, hogy jobban megérte a lemezkészítéssel foglalkozni, mint vidéken fix fizetésért fellépni. Akármilyen telt ház is volt egy-egy-koncerten, nem kaptak többet a fellépők, mint akkor, ha csak néhányan lézengtek a koncerten, így az együttesek és a szólisták nem voltak abban érdekeltek, hogy minél több ember előtt lépjenek fel. A korabeli levéltári források szerint az MHV és az ORI összehangolatlan programszervezése és a művésznő munkájának túlvállalása miatt fordulhatott elő ez a kényes szituáció.

Szintén Zalatnay Sarolta volt a téma az ORI-nál 1977-ben, amikor külön ennek az ügynek a tisztázása érdekében hívatták be Frenreisz Károlyt, a Skorpió együttes vezetőjét és basszusgitárosát, illetve Postássy Júlia és Várszegi Éva énekesnőket. Utóbbiak a Cini és a Tinik elnevezésű formáció keretében kísérték Zalatnayt. Bár Zalatnay fellebbezett, végül


Zalatnay az "Álmodj velem" albumának a borítóján
2 hónapra mégis eltiltotta

az ORI 1977. december 12-én, mert 1977. augusztus 20-án a Balatonon közlekedő Beloiannisz nevű sétahajón szerződését megszegve nem lépett fel. Az eltiltó ítéletet első fokon mindig az ORI hozta, másodfokon viszont a minisztérium dönthetett.

Ezúttal a végső ítélet sem változtatta meg az elmarasztalás tényét, ami így szólt: „Zalatnay Saroltának módjában lett volna 1977. augusztus 20-án felszállni a Siófokról menetrend szerint 21 órakor induló hajóra és így teljesíteni a szerződésben vállalt kötelességét. Az ügy szempontjából ez tekinthető döntő körülménynek.”

Az ítéletből kiderült továbbá, hogy Zalatnaynak nem engedte meg a hajó személyzete, hogy barátait felvigye a hajóra, efölött érzett sértettségében tagadta meg a fellépést az énekesnő. Ennek ellenére a hajóskapitány, Varga Sándor, és a hajóállomás főnöke, Kovács László


külön-külön felszólították a művésznőt

a felszállásra, ennek további megtagadását súlyosbító körülményként vették számításba. Nyilván korábbi érdemei eshettek mégis latba, amikor az eredeti 3 havi eltiltást másodfokon 2 hónapra mérsékelték.

Radics Béla
Az eltiltásokkal kapcsolatban Keszler Pál 1975. július 17-én elégedetlenkedve jelezte a felettes minisztériumnak, hogy azokról nem értesültek a települések, mert a megyei tanácsok művelődésügyi osztályai nem továbbították az arról szóló híreket nekik, így szabálytalanul léptek fel azok a zenészek, akiknek működési engedélyét megvonták.

Ezért felvetette a szankciók kihirdetését a Művelődésügyi Közlönyben, amivel a tárca 1975. szeptember 23-i levelében egyet is értett. Ez a továbbiakban így is történt, például 1975. szeptember 29-én is, amikor az ORI igazgatója többek között Szikora Jenő, Bergendy István és testvére Bergendy Péter, valamint Demjén Ferenc működési engedélyének megvonásáról számolt be (előbbi 8, utóbbi három zenész 3 hónapos eltiltást kapott, a Bergendy együttes tagjai ráadásul a lehető legneuralgikusabb időszakra,


a nyári hónapokra kapták a szilenciumot).

A tárca október 2-án lépett a nyilvánosságra hozatal ügyében, de az ORI a maga hatáskörében eldönthette (ha nem volt ellene fellebbezés), hogy kik ellen alkalmazott már korábban szankciókat. A lassú ügyintézés miatt mire a büntetés tényét közölték, a muzsikusok jórészt letöltötték azt.

Szikora külön esetet jelentett, ugyanis nála a menedzselés vádja bizonyosodott be, ezt a szocialista tevékenységektől idegennek tartották. A dokumentum úgy ábrázolta, hogy csak a szervezésért, munka nélkül szerezte a pénzt, mert nem lépett fel előadóként. A menedzseltek között szerepelt Máté Péter és Ambrus Kyri, akik ORI-nak tett vallomásaikkal szintén megerősítették a fenti tényeket.

Az ORI igazgatójának 1975. június 9-i, a Kulturális Minisztériumnak tett jelentése szerint a három Bergendy-taggal együtt a zenekart is le kellett tiltani. A levélben Keszler részletesen leírta ennek okait Barna Andrásnénak, a kulturális tárca zenei főosztályvezetőjének.

A muzsikusok rendbontásáról még a kecskeméti tanácselnök-helyettes is értesítette az ORI-t, ezenkívül a Kertészeti Egyetem élt panasszal, a kőszegi, az ajkai és a győri esetekről pedig az ORI alkalmazottja számolt be Keszlernek. Megemlítette, hogy a Kertészeti Egyetem Klubjában


egy órán keresztül vitatkoztak

a rendező szerv ügyintézőivel az együttes tagjai gázsijuk 25%-os megvonásáról, ugyanis egyikük késett, amiért ez a büntetés járt.

A Bergendy zenekar


A vádak között szerepelt továbbá, hogy Bergendy Péter a főrendező zakóját ragadta meg felindultságában, míg Demjén a bőr irattartóját vágta a főrendező helyetteséhez, miközben megengedhetetlen hangnemet használtak több tanú szerint.

A kecskeméti probléma a hivatalként működő ORI-apparátus szőrszálhasogatására és a szocialista erkölcs prüdériájára világít rá, ugyanis Bergendy István két szám közötti összekötő szövegének kíséretét kritizálta: „[…] Bergendy István – túllépve a műsorközlő feladatát – a ’Kinek van papírja?’ szám egyszerű bemondása helyett színpadi játékba kezdett és mozdulataival olyan értelmet adott a műsorszám címének, amely a rendezőszervet és


a közönség egyes tagjait megbotránkoztatta.”

Még az is gondot jelentett, hogy Bergendy néhány pillanatra elhagyta a színpadot. További vádak: Ajkán Demjén hiányos öltözetben (farmernadrág, nyitott mellény, fekete sál) jelent meg a büfében, hangoskodtak a koncertek után a többi városban, a győri koncert után pedig szidalmazták a buszsofőrt, mert lassan hajtott, és nem ott tette ki őket, ahol szerették volna.

Az eltiltás ellen 15 napon belül fellebbezhettek a minisztériumnál (ez a fórum hozta meg a végső döntést egy-egy ügyben), de ehhez Barnáné a következőket írta kézzel 1975. június 11-én egyik beosztottjának: „Amennyiben fellebbeznek, nagyon hasznosnak tartanám, ha behívná őket és megmondaná a mi véleményünket is az ilyen tűrhetetlen, ostoba magatartásról. Úgy vélem túlságosan jó dolguk van!”

A fentiekből is kitűnik, hogy a belföldi koncertszervezésben


élet-halál ura volt az ORI,

illetve felettes szerve, a mindenkori kulturális tárca. Ha a rendezőiroda nem akarta, ideológiai vagy művészeti okokra hivatkozva nem adott az érintett előadóknak működési engedélyt, így ők gyakorlatilag fel sem léphettek.

Az ORI-engedéllyel azonban még nem indulhatott be a szekér a könnyűzenészekkel, mert ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy országosan ismertek lehettek, ehhez az ORI által szervezett turnékon kellett részt venniük, ami persze együtt járt a népszerűséggel és a szocialista rendszerhez képest magasabb életszínvonallal.

Taurus


Ehhez viszont minden feltörekvőnek kompromisszumot kellett kötnie a fennálló rendszer képviselőjével, jelen esetben az ORI-val. Erre nem mindenki volt hajlandó (lásd a hatvanas években a Liversing, Dogs, a hetvenes évek első felében a Taurus, Tűzkerék a hetvenes évek második felében a „fekete bárány” zenekarokat), ráadásul a hazai, viszonylag szűk keresztmetszetű koncertpiacon nem jutott mindenkinek hely.


A perifériára szorult együttesek,

énekesek saját maguk szervezték fellépéseiket, összességében jóval kisebb gázsiért. Ez azzal magyarázható többek között – annak ellenére, hogy az ORI szervezésű koncertekért sem fizették túl a zenészeket –, hogy nem volt biztosított utóbbiak számára a folyamatos koncertezés, és természetesen a helyi művelődési házak rendszerint kevesebbet fizettek, mint egy-egy ORI-koncert.

Az ORI tehát azon túl, hogy biztosította a „szocialista szellemiségű” könnyűzenét a nagyérdeműnek, erőteljesen meghatározta az ebben a műfajban játszó muzsikusok megélhetését.




MultikultRSS