2017. november 19. vasárnapErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

I. Székelyföldi Grafikai Biennále: lesz folytatás

B. D. T. 2010. május 19. 18:26, utolsó frissítés: 2010. május 20. 11:54

Helyi identitásteremtés és nemzetköziség: 11 országból majdnem 700 alkotás érkezett, a zsűri legalább 3-4-szer ennyi díjat is kioszthatott volna.


Majdnem 700 alkotás, 11 országból, 283 művész jelentkező – erre maguk a szervezők sem számítottak, amikor egy ilyen méretű rendezvényhez képest viszonylag későn, idén januárban kezdték el az I. Székelyföldi Grafikai Biennále szervezését. Kedden nyílt meg a legjobb alkotásokat bemutató tárlat Sepsiszentgyörgyön, a Gyárfás Jenő Képtárban. Itt 240 grafikát lehet látni, ezeknek fele külföldi művészektől érkezett.

Az I. Székelyföldi Grafikai Biennále a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont és a Kovászna Megyei Kulturális Központ közös szervezésében, Hargita, Kovászna és Maros megye megyei önkormányzatainak támogatásával valósult meg.

Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója és Kelemen Hunor
művelődési miniszter, a biennálé fővédnöke


Vargha Mihály múzeumigazgató házigazda minőségében köszöntötte a résztvevőket, elsősorban azokat a székelyföldi, romániai, magyarországi és más külföldi művészeket, akiknek köszönhetően az első biennále a Baász Imre-féle nemzetközi hírű MEDIUM-kiállítások méltó utódjává válhatott. A 80-as, 90-es években Sepsiszentgyörgy az egyik legfontosabb avantgárd képzőművészeti központ volt; Baász munkáját az Etna folytatta az AnnArt fesztiválok szervezésével.


A művészetnek nincs köze a politikához, ám voltak olyan politikusok, akik a rendezvény támogatása miatt a lemondását kérték – idézte fel Kelemen Hunor művelődési miniszter, a kiállítás fővédnöke az előzményeket. Őket nem a művészet, hanem Székelyföld zavarta – tette hozzá. A biennále bizonyítéka annak, hogy a Székelyföld


a művészeten keresztül is meg tudja teremteni identitását;

olyan országokból, például Bulgáriából érkeztek alkotások, ahol talán Székelyföldről korábban nem is hallottak. Vargha Mihály szerint ugyanakkor a művésznek erős politikai pártfogásra is szüksége van, hogy élni, alkotni tudjon. A biennále támogatói, a három megyei önkormányzat és a miniszter egyébként a díjátadón leszögezték: két év múlva is támogatják a rendezvény megszervezését, tehát lesz folytatás.

A miniszter a megnyitó előtt gyorsan megnézett néhány képet


Vécsi Nagy Zoltán, a zsűri egyik tagja ugyancsak a sepsiszentgyörgyi előzményeket emelte ki. A MEDIUM kiállításokat a diktatúra körülményei között szervezték, Baásznak volt bátorsága összegyűjteni azokat a műveket, amelyek kiszorultak a hatalom által ellenőrzött nyilvános terekből. Feldolgozhatatlan halála után barátai folytatták munkáját, Ütő Gusztáv az AnnArt fesztiválokkal, így lett Sepsiszentgyörgy az ország és az egész Kárpát-medence fontos képzőművészeti központja – jelentette ki a művészettörténész.

Vécsi-Nagy Zoltán művészettörténész, a zsűri tagja értékeli a beérkezett munkákat


Ütő Gusztáv képzőművészt a baászi hagyomány folytatójaként méltatta


A felszólalók az „avantgárd hagyományok” fontos, legfrissebb momentumaként említették az április elején megnyílt Magma kortárs képzőművészeti kiállítótér létrejöttét. A Magma Egyesület által működtetett kiállítótér a Székely Nemzeti Múzeum fiókintézménye, a Kovászna Megyei Tanács támogatásával nyílt meg.

Vécsi-Nagy Zoltán a díjazás szempontjairól elmondta, a technikában és mondanivalóban különleges, a kiállítás sava-borsát jelentő munkákat igyekeztek kiválogatni, ám legalább 3-4-szer ennyi díjat is ki lehetett volna osztani, mert megérdemelték volna az alkotók.









Fürjesi Csaba munkái


Dimitar Toshkov Shopov grafikája


Részlet Szőcs Tamás: Itthon című grafikájából




A díjkiosztó gálán a Tamási Áron Színházban Kelemen Hunor fölvetette, kultúrházakban, polgármesteri hivatalokban látná viszont szívesen a grafikákat, az önkormányzatok így is pártolhatnák a művészeket. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke és Tamás Sándor, a Kovászna Magyei Tanács elnöke, valamint Tímár Alpár, a főtámogató Vegyépszer Zrt. Vezérigazgatója rövid felszólalás után átadták díjaikat.



A kiállítás két hétig látogatható a Gyárfás Jenő Képtárban, utána Hargita és Maros megye is fogadja a tárlatot. A kortárs grafikához pedig mi más passzolna jobban, mint a jazz? A gálát Harry Tavitian és Cserey Csaba fergeteges, kétszer is visszatapsolt produkciója zárta.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS