Mit olvas szabadságon Budaházi Attila?
2010. július 07. 10:41, utolsó frissítés: 10:58Posztmodern punk mese, krimi, klasszikusok: induló sorozatunkban elsőként a Csíki Játékszín dramaturgja vallja be, mit visz magával a nyaralásra.
Akit érdekel valami, az ajánló nélkül is rátalál. Ugyanakkor az is igaz, hogy a könyvajánlókat is csak az olvasó ember olvassa, pedig itt és most nem feltétlenül ajánlani akarok, hiszen ezeket a könyveket még nem olvastam. De fogom. Egy hete vagyok szabin és úton. Elmondom, mit hoztam magammal. Érdekes, hogy az első kettő az Agave Kiadóé.
Betettem Neil Gaiman: Sosehol című regényét. Borítóján kvázi műfaji megjelölés: posztmodern punk mese. A szerzőtől a Törékeny holmik novelláskötetet olvastam és a Coraline meseregényt, ami szerintem az elmúlt idők legjobb meséje, szenzációs animációs film is készült belőle. Másik könyvéből, a Csillagporból pedig egyebek mellett Michelle Pfeiffer isteni boszorkány-alakítására emlékezhet, aki látta a filmet. Tetszenek Gaiman témái és az, hogy a történeteiben különböző tér- és idődimenziókat fon egybe. Karaktereinek legtöbbször átjárásuk van a világok között, és ebből adódik a bonyodalom. Biztos vagyok benne, hogy ezt a könyvét is kedvelni fogom, ugyanis a fülszöveg szerint a hős két különböző Londonban él egyszerre. Kíváncsi vagyok, az milyen.
Baráth Katalint fiatal twitterező korom óta ismerem virtuálisan, vagyis majdnem egy éve követem ott nagyon szívesen. Rendszeresen feldobja a napomat a 140 karaktert meg nem haladó bejegyéseivel és a podcast-versblogjával, ezért is örülök, hogy kezemben az új magyar krimi, aminek ő az írója, címe: A fekete zongora. Az ajánlóból: Az 1900-as évek elején az álmos Ókanizsán Dávid Veronika, az emancipált eladókisasszony saját romantikus regényét írja munkahelyén, a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili – egy késsel a hátában. Zsebében egy kitépett könyvlap, rajta egy Ady-vers: A fekete zongora. Nyilván Veron veszi kezébe a nyomozást. Ezt már el is kezdtem olvasni.
Magammal szembeni törlesztésként idén nyárra kitűztem még Krúdy Szindbádját magyar irodalomból, és a napokban megakadt a szemem Szép Ernő kisregényén, ami most olvasható először kötetben, az Indiszkréció. Erich Kästner: Az eltűnt miniatűrét mindenképpen újraolvasom, már csak azért is, mert a legötletesebb borító, amit mostanában láttam, és mert tizenévesen kedvenc íróm volt. Szülők helyében tinédzserek kezébe adnám.
Ha jártatok már úgy, hogy sokféle magazint csak lapozgattok a képek miatt, de nem szoktátok elolvasni, akkor nem vagytok egyedül ezzel. Az Elle Mant viszont nagyjából elejétől végig elolvasom. Kétszer jelenik meg évente magyarul, a román verziójához még nem volt szerencsém, de meg fogom keresni. A csajok is szívesen olvassák, legalábbis tőlem mindig kölcsönkérik. Egyszóval mindenképpen „olvasnivaló” és a képek is okésak. Ajánlom.