A mozgókép karóbahúzása
Sipos Géza 2002. november 28. 16:31, utolsó frissítés: 16:05Ritka az a Drakula-film, amelynek vetítésén a közönség jóízûen kommentálja a villával egymás mellé hányt jelenetsorokat, és #b#felröhög#/b#, mikor a lírai hõsnõ drámaian távozó kedvese után mered. A Dracula, the Impaler olyan rossz, hogy az már zseniális.
Mi történik, ha a Milagroson és a Gazdagokés szépeken nevelkedett forgatókönyvírókat összeeresztünk egy olyan rendezõvel, aki gyermek- és ifjúkorának legnagyobb esztétikai élményét kizárólag C-szériás akciófilmek megtekintése jelentette? A választ nem ismerjük, de jó eséllyel kaphatunk képet e díszes társaság filmkészítõi tehetségérõl, ha megnézzük a legújabb hazai gyártású Drakula-filmet, a Dracula, the Impalert.
A négy darab forgatókönyvírónak -- köztük Nicu Covacinak, a legendás Phoenix rockzenekar frontemberének -- hallhatólag az volt a célja, hogy Bram Stoker hidegvérû-mániákus vérszívó figurájából pozitív történelmi hõst faragjanak. A szövegkönyv szerint Drakula gróf, a karóbahúzások nagymestere (innen származik az impaler eposzi jelzõ is) azért tanulta el édesapjától, Vlad Tepestõl a kínhalálosztás e válfaját, hogy a szent ortodox egyházat védelmezze a középkorban elszaporodó vámpírok ellen.
Az õ figurája tehát valahol félúton helyezhetõ el a Mircea cel Batran és a Highlander közötti széles ívû skálán, jó adag színházias beütéssel. Nem véletlenül hangsúlyozzuk a szöveg fontosságát. Adrian Popovici rendezõ ugyanis csak ilyen szintû színészvezetésre képes: állj meg, nézz meredten, és mondj el drámaian egy pár mondatot. Ilyenkor a cselekmény leáll, kínos és röhejes üresmondások szakítják meg a filmet, mintha csak a csajágaröcsögei amatõr színjátszótársulat adná elõ a Mágnes Miskát.
A csajágaröcsögei színvonallal amúgy nem volna semmi baj, hiszen õk a maguk stílusában viccesen eredetiek is tudnak lenni. A Dracula, the Impalerrõl pedig bármi elmondható, csak ez nem. Legyen szabad csak annyit elárulnunk, hogy a történet közép- és jelenkori idõsíkokon bukdácsol keresztül. A jelenkori New York-ot pedig egy hazai nagyváros hivatott jelképezni. De hiába, hiszen kilóg a lóláb, akarom mondani, a titokzatos vámpírgyilkosságok után nyomozó nyomozó irodájában hamisítatlan blokknegyedi fûtõtest virít.
Apropó, testek. Hölgyek is szerepelnek a filmben, nemcsak a vámpírirtó Drakula gróf és mágus ellenfele, a sötétlelkû Vámbéry. Két Erzsébetrõl van szó. Az elsõ Báthory Erzsébet reinkarnációja (Lamia Beligan grimaszaiban gyönyörködhetünk). Õ azzal váltotta ki a legnagyobb általános derültséget a mozi román és magyar közönségében, mikor magyarul szólalt meg.
A második Erzsébetet Andra Negulescu-Bleont alakítja, õ is reinkarnáció, a messzi középkorban Drakula felesége volt. Vele ugyancsak mostohán bánt a sminkes és az operatõr, hiszen az éjfél utáni szexfilmek édeskés modorában elõadott szerelmi jelenetekben nemcsak szenvedélyét, hanem a lábán található méretes pattanásokat is megcsodálhatjuk.
Filmbéli lakásának teljes jellegtelenségén pedig csak addig csodálkozunk, míg el nem olvassuk a készítõk sajtónyilatkozatát. Ebbõl kiderül, egy olyan házban forgattak, amely már el volt adva. A vevõk már türelmetlenek voltak, be akartak költözni új ingatlanukba. Ezért a stábnak két napja maradt a felvételekre. Hát nem csoda, hogy a díszleteseknek sem kedvük, sem idejük nem maradt a lakberendezésre. És különben is, minek kell egy lakásbelsõnek hitelesnek lenni? Ott a négy fal, benne a színész, oszt produkálja csak magát!
De ne lõjük le eme zseniális alkotás összes kacagnivaló esetlenségét, amelyek annyira, de annyira viccessé teszik ezt a filmféleséget. Angolul jól beszélõk például készüljenek föl néhány szereplõ rémes akcentusára és darabos, a Pidzsin-szigetek lakosainak szókincsére emlékeztetõ szóhasználatára. Mikor kilépünk a terembõl, és a plakát tanulmányozásába merülünk, meglepõdve fedezzük fel, hogy Drakula alakját két színészbõl rakták össze. A nagykabátot öltött falubikája-alak és arckifejezések Marius Bodochi mûvei, de már az angol hangot Marcel Iures szolgáltatja, ha el nem torzítja õt a keverõpult. A többi poént csemegézze ki mindenki saját magának, esküszünk, abszolúte megéri.
A készítõk láthatólag nemzetközi forgalmazásra számítanak. Azt viszont mégsem hinnénk, eleve az Arany Málna díjkiosztásra jelölték volna dolgozatukat, hiszen úgy nem öltek volna bele 18 milliárd lejt (cirka 537 ezer dollár, ebbõl a saját tõkéjük mintegy 430 ezer, a többi támogatási pénz). A filmet 1999-ben forgatták, a vágást többször elölrõl kezdték, 2001-ben utóforgattak, de a bemutatóra csak most került sor.
Nagy kár. Tavaly is szívesen vettünk volna egy ekkora, recsegõ csontos akciójelenetekkel feldúsított blõdlit. (Különben is, a filmet reklámozó tombolajátékon inox mosogatószettet lehet nyerni!)