2019. február 21. csütörtökEleonóra
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Fordítások vagy obszcenitás: irodalom a magyar napokon

szerk. 2010. augusztus 24. 12:50, utolsó frissítés: 13:38

Bréda Ferenc és Karácsonyi Zsolt komoly beszélgetést folytatott az erdélyi magyar irodalom román fordításáról, OJD obszcén humorral botránkoztatott.


A Kolozsvári Magyar Napok irodalmi szempontból is változatos palettát kínált – mi két, nagyon különböző stílusú és tematikájú rendezvényt fogtunk ki. Az elsőről "klasszikus" tudósítás született, míg a második élménybeszámoló, több szemszögből.

Bréda Ferenc és Karácsonyi Zsolt komoly, rengeteg információt tartalmazó beszélgetést folytatott az erdélyi magyar irodalom román fordításáról, Orbán János Dénes obszcén humorral botránkoztatta meg a nagyérdeműt.


FORDÍTÁS: SZÁNDÉK VAN

A szervezők kérésére románul fogunk beszélni, hiszen a rendezvény célközönsége elsősorban a románok – készítette fel előre a közönséget Bréda Ferenc a Kortárs erdélyi magyar írók románul című beszélgetés előtt. Végül kiderült, nem alaptalanul, mivel a közönség soraiban több román is akadt. „Az első kérdés az, miért van szükség egyáltalán fordítóra, ha az erdélyi magyarok amúgy is beszélnek románul” – tette fel a kérdést Bréda.



Bréda Ferenc
<br />
<i>Fotó: Kertész Melinda</i>Bréda Ferenc
Fotó: Kertész Melinda

Perceken belül választ is adott: az önfordítás nem tekinthető „igazi” fordításnak, inkább önálló irodalmi műnek. Elmondta, a fordításokkal kapcsolatos egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy mivel a román írók nagy többsége nem tud magyarul,


az erdélyi magyar írók készítik el a román fordításokat is,

melyekben azonban így elkerülhetetlenül lesznek hibák. Azok a fordítók pedig, akiknek anyanyelve a román, de tudnak magyarul, többségükben már idősek, ezért a modern alkotásokból sok minden ismeretlen számukra, archaizálják a szövegeket. „Amikor fordítasz, nem csak alkotó, irodalmár vagy, hanem színész is – átveszed a szerző személyiségét: ha Emil Ciorant fordítasz, kissé magad is Cioranná válasz” – fogalmazott.

Karácsonyi Zsolt az erdélyi magyar irodalom románra fordításának történetét ismertette: a 20. század elején, a két világháború között sok román beszélt magyarul, így készült el többek között Madách vagy Jókai műveinek román változata. Az '50-es évek után kevesebb, a '60-as, '70-es években újra több fordítás született – ez a szocializmus egyik pozitív hozadékának tekinthető.

Több, állami támogatással működő program keretében születtek fordítások, többek között a Kriterion kiadó foglalkozott sokat román, szász, sváb költők magyarra fordításával. Az, hogy ma hiányzik a fordítás állami, programszerű támogatása, a beszélgetés két résztvevője szerint az egyik oka annak, hogy


kevesebb művet ültetnek át magyarról románra – vagy fordítva.

Karácsonyi Zsolt
<br />
<i>Fotó: Kertész Melinda</i>Karácsonyi Zsolt
Fotó: Kertész Melinda
A nemzetközileg elismert magyarországi, főleg prózaírók: Bartis Attila, Kertész Imre, Esterházy Péter, Nádas Péter műveit rendszeresen lefordítják románra. Erdélyben többek között a Helikon és a Tribuna irodalmi lapok közreműködésének eredményeként jelennek meg magyarról románra, illetve románról magyarra fordított szövegek mindkét lapban.

Balázs F. Attila Szlovákiában élő költő, az AB-ART kiadó vezetője szlovén, szlovák, cseh, valamint romániai magyar költők műveinek más nyelvekre való fordítására indított projektet. Az egyénileg születő fordítások alapját azonban legtöbbször az alkotók barátsága jelenti: ilyen például Szőcs Géza és Mircea Dinescu esete.

A beszélgetők végeredményben úgy vélték: nem állunk rosszul fordítások terén. Molnos Lajos kezdeményezésére például megjelent az Un pahar cu lumină. Pohárnyi fény című, kortárs kolozsvári költők kétnyelvű antológiája, a Transland című két kötetes antológia pedig erdélyi és magyarországi magyar költők verseinek román fordítását tartalmazza. Bréda Ferenc hozzátette, neki sikerült megoldani a fordítás kérdését: egyes köteteit eleve román nyelven írja meg.


ALKALMI MESÉK IDEGBETEG FÖLNŐTTEKNEK, KÉT SZEMSZÖGBŐL

Ms Green

Mindenféle előzetes felkészültség nélkül mentem el az Alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek című irodalmi humorestre – és már az első öt percben kiderült, hogy nagyon rosszul tettem. Nem mintha nem ismerném nagyjából OJD stílusát, de mégis azt gondoltam, hogy tényleg vicces lesz. Sajnos nem volt az. Nem hinném, hogy prűd lennék, amiért nem tudok nevetni a Hófehérkén meleg változatban, ahol a törpéket Fartúrónak, Kancsónak (vagy egyéb köcsög-szinonimának, már nem emlékszem) hívják, és így tovább.

Szerencsére nem éreztem kisebbségben magam, mert a közönség sem gurult a röhögéstől. Egyszerűen arra emlékeztetett, amikor gyerekkoromban még önmagában vicces volt a ruca-puca rímpár, pusztán azért, mert egy „csúnya szó” volt benne. De az ilyesmit idővel ki lehet nőni, minden különösebb akaraterő nélkül.

Szégyen vagy sem, az előadásnak kábé felénél elmenekültem, így lemaradtam Ion Creangă A fasz meséje című, nagyon ígéretes történetéről, és ki tudja, még miről. Egy biztos: nem valószínű, hogy legközelebb elhiszem becsszóra az „irodalmi humorest” fogalmát. És ha már obszcén téma vicces feldolgozása, megmaradok Weöres Sándor Pscyhéjénél: az nagyrészt virágnyelven van, és mégis megmosolyogtat. Pedig az, OJD-vel ellentétben, elsősorban nem is humoros akart lenni.


Ms Blue


A lépcsőfeljáró melletti asztalnál ültünk, így nem lehetett teljesen érteni a felolvasás szövegét. Néha kiszűrődött egy-egy pajzánság, petőfikorabeli melegfelvonulás, „vastag, veres” vagy éppen Hófehérke törpekalandjai. Ilyenkor felszisszentünk, elhúztuk a szánkat és elejtettünk egy megbotránkozó mosolyt.

Orbán János Dénes
<br />
<i>Fotó: Sebők Botond</i>Orbán János Dénes
Fotó: Sebők Botond

Hazulról hozott prüdériámnak kicsit erős volt, de lassan megszoktam az obszcén szöveget, és tudtam mulatni is rajta. Művészileg nem tudom, mennyi értéket teremtett, de azt hiszem, inkább a szókimondás, a szórakoztatás és a figyelemfelhívás volt a szerepe.

Az alapkoncepció a jól ismert történetek és mesék elpajzánosítása volt. És ez jól sikerült, mindenre sikerült ráhúzni a tömény erotikát, kezdve az asztaltól, amelyet Csokonai hímvesszőjével vert szét, egészen Misi Mackó és Kanga kalandjáig. A prímet nálam az utolsó, A fasz meséje vitte el, ami Ion Creangă Povestea pulei történetének „hű” fordítása volt. A történetről röviden: egy paraszttal vetés közben szóba elegyedik Jézus és Szent Péter, megkérdezik tőle, hogy mit vet. Mire ő: faszt.

Akkor arass is faszt, volt a válasz, majd néhány hónap múlva valóban csak ezt termett a föld. Mit volt mit tenni: el kellett menni értékesíteni a jól megtermett példányokat a nagyságos asszonyoknak. Volt keletje a termésnek, sőt, egy szerencsétlen véletlen folytán még egy pópához is eljutott. A többiben segíthet a gugli.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS