2017. december 12. keddPandora, Gabriella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mi jár a kortárs képzőművészek fejében?

kérdezett:Fülöp Noémi 2010. szeptember 27. 17:01, utolsó frissítés: 2010. szeptember 28. 09:10

A kérdésre galériavezetők válaszoltak: van, aki szerint egy képzőművésznek a mai, krízishelyzetekkel teli világ igazi paradicsom.


Ha a madár tolláról, a társadalom (többek között) alkotóiról ismerszik meg: a mindenkori kortárs képzőművészet akár világ történéseire nyújtott, érzékeny, szubjektív reakciók tárházaként is felfogható. Három erdélyi magyar kortárs képzőművészeti galéria vezetőit kérdeztük meg arról, milyen témákkal találkoztak mostanság – megtörténhet, hogy néhány száz év múlva ezekből az alkotásokból indul ki a 21. századra kíváncsi kutató.


Székely Sebestyén György, a kolozsvári Quadro Galéria igazgatója

Azért nehéz kategorikusan válaszolni a kérdésre a kortárs képzőművészek esetében, mert rengeteg dologgal foglalkoznak – nem lehet azt mondani, hogy létezik általános trend. A régebbi művészetben sokkal könnyebb volna megválaszolni a kérdést, mert sokkal kevesebb művész volt. Nem volt annyira világjelenség a művészet, mint jelenleg, nem volt annyira mediatizálva, összekötve az üzlet világával.

Rosszindulatúan azt mondanám: sokan azzal foglalkoznak, hogy sztárok legyenek, létezik az igény arra, hogy felfigyeljenek rájuk. Kolozsvári berkekben a mesterségbeli tudás előtérbe kerülése és a festészet visszatérése az, ami felhívta magára a figyelmet: nemzetközi szinten talán még Bukarestnél is jobban felfigyeltek Kolozsvárra. Mióta az Ecsetgyár működik, mindez úgymond intézményesült, sokkal láthatóbb.



Bartha-Ciupe Ernő (balra) egy alkotásával, a Quadro GalériábanBartha-Ciupe Ernő (balra) egy alkotásával, a Quadro Galériában

Sok kolozsvári művészt a szociális tematika, a memória, a múlt feldolgozása, kifejezése, a kelet-európai jellegzetességeknek a globális világban való bemutatása foglalkoztat – de vannak sokan olyanok is, akiknél nem létezik ez a szociális, memória-feldolgozási kényszer.

Viszont nemzetközi szinten a kolozsvári iskola – ugyanúgy, mint a román film – azért érdekes, mert bizonyos sajátos történelmi, szociális problémákkal foglalkozik. Szigorúan művészileg viszont nem hoz túl sok újat – nem lehet azt mondani, hogy a mai kolozsvári festészet annyira különbözik más festészetektől.


Kispál Attila, a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Képzőművészeti Kiállítótér vezetője

Mindjárt a legelején válasszuk két csoportra az alkotókat: az egyik csoportba sorolnám azokat, akik függetlenítik magukat a körülöttük zajló világ történéseitől és saját burkukban alkotnak, rendszerint beazonosítható stílusban, és elég gyakran retinális műveket hoznak létre.

Másik csoportba pedig azokat az alkotókat sorolnám, akik folyamatosan a változó világ pulzusán tartják a kezüket, és műveikben fellelhető valamilyen formában a 21. század nyoma. Kortárs művészeti témaválasztás vonatkozásában ez utóbbiakról érdemes beszélnünk, hiszen így kaphatunk egy többé-kevésbé hiteles képet a mai alkotások témáiról.




A MAGMA kortárs videóművészeti gyűjteményének egy darabja

A fent említett pulzus folyamatosan idézi elő az újabb és újabb témákat: elsőként és leghangsúlyosabban az identitás kérdését fogalmazzák meg a legkülönbözőbb médiumokon keresztül. Ezt különböző hangsúllyal teszik, akárcsak a gazdasági és politikai töltetű művek esetében.

Több, a környezet megfigyelésén alapuló alkotást láthattunk, amelyek egy része már átmegy a dokumentarista szemléletbe. A kritikai geg-szerű művek néha játékosságba hajló sora szintén az ön- és környezetmegfigyelésen alapszik, és sok a személyes hangvételű, egyéni történeteket megfogalmazó alkotás.

Továbbá találkozhatunk absztrakt formákon alapuló, minimalista munkákkal, amelyek médiumtól függően, repetitív módon kerülnek bemutatásra, gépies megfogalmazásban. De nem ritkák a futurisztikus, kozmikus és a mitológiákon alapuló alkotások sem, nem utolsó sorban pedig a művészetet magát firtató műveket mutatnak be mostanában.


Szabó András, a kolozsvári Korunk Galéria kurátora

Az itteni képzőművészeket, tapasztalatom szerint, a globalizációs problémák, a virtuális tér, a technológiával kapcsolatos problémák foglalkoztatják nagyrészt, de nagy népszerűségnek örvendenek a '89 előtti Romániával és magával a kommunizmussal foglalkozó témák is. A jelenlegi posztkommunista, tradicionalista, globalizált és digitalizált, balkán, lecsó hangulatot visszaadó alkotások szintén gyakoriak.

Az úgymond klasszikus technikák és a figuratív témák újból teret nyertek, de szerintem csakis azért, mert az ellentmondásokra épülő kortárs művészet ezt kívánja. Beszélnek egy bizonyos kolozsvári iskoláról az utóbbi években, ami a festészetet illeti. Ennek a fotorealizmus jegyeiben mozgó "irányzatnak" van egy-két értékes képviselője – akiket a nyugati egzotikum-vadászok már felkaroltak –, de követőik szerintem már semmi újat nem tudnak felmutatni.

A képek hangulata általában sötét és pesszimista, de az irónia és a humor mindenhol ott rejtőzködik. Mivel egy barokk hangulatú korban élünk, ahol a látványosság és az alkotói bravúr előnyben részesül, ezért a digitális fotó hű visszaadása a festészetben gyakori. De mintha mind a 21. századi ember tragédiáját sugallná, azáltal, hogy mindegyik alkotásban szándékosan valamilyen fajta hiba van elrejtve – vagy a nagyon aprólékosan kidolgozott festmény félig befejezett, és a szélein már a festéklefolyásos vászon látszik.

Ferenczy Botond festménye a Korunk Galéria falánFerenczy Botond festménye a Korunk Galéria falán

Ugyanakkor a nagyon színes, giccsparádés, szubkultúra-elemivel feltűzdelt megnyilvánulási forma is megtalálható. Témától függetlenül, szerintem gond, hogy a mostani fiatal képzőművészek nem tudnak egy alkotói kontinuitást megtartani. A probléma itt akkor kezdődik, amikor egy alkotó művészete az őszinte, piactól mentes vallomásból átalakul kimondottan csak termékké.

Egy ideje a konceptuális és a hagyományos technikákkal dolgozó romániai képzőművészek (és az összes, még fel nem kutatott művészpiac) iránt is komolyabb érdeklődést mutattak az európai műgyűjtők és galériák. Ez persze változó dolog, amit a divat szeszélye határoz meg: példa erre az, ahogy pár évvel ezelőtt a kínai művészetért bolondult mindenki, de mostanra elterjedtsége hanyatlóban van.

Mindenesetre a nagy érték-, valóság- és identitáskrízisben élő mai embernek lehet elég ihlete az elmélkedésre és annak bemutatására. Egy képzőművésznek az ilyen problémás idők megélése egy paradicsom.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS