2019. november 20. szerdaJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ágyúval verébre: kommunista filmcenzúra

F. N. 2010. október 08. 11:53, utolsó frissítés: 11:53

A cenzúra akár pozitív hatással is lehetett a filmgyártásra, hiszen találékonyságra késztette a rendezőket.


„Fiatalkoromban nem igazán érdekeltek a DEFA (keletnémet filmstúdió) filmjei – már azok, amiket a mozikban vetítettek. Inkább a betiltottakra lettünk volna kíváncsiak”– mesélte Cornelia Klauβ, aki egykor maga is a DEFA munkatársa volt, jelenleg a keletnémet filmgyártás szakértőjének számít. A Kolozsvári Német Kulturális Központ és az Ecsetyár szervezte beszélgetés másik meghívottja Pavel Azap, a Tribuna újságírója volt.

Cenzúrázva! címmel a héten két román és két német filmet vetítenek azok közül, amelyek vetítését a kommunizmusban megtiltották. Kedden a Faleze de nisip (Homokzátonyok) című, 1983-as, Dan Piţa rendezte filmet láthatta a közönség, tegnap Frank Beyer Spur der Steine című, 1966-os produkciója került sorra.

Pénteken két újabb filmet: Lucian Pintilie Reconstiruirea (Helyreállítás) című 1983-as, valamint Iris Gusner Die Taube auf dem Dach (A galamb a tetőn) című 1973-as alkotását vetítik. Az elő film 17 órától, a második 20.30 órától látható az Ecsetgyár kulturális központban.

Spur der Steine: a Balla-brigádSpur der Steine: a Balla-brigád

A Spur der Steine akkor készült, amikor a berlini fal felépítése után a keleti részen furcsa eufória lett úrrá, mesélte Cornelia Klauβ: úgy érezték, hogy az osztályharc és a kapitalizmus-ellenesség helyett végre teljesen a szocializmus építésének szentelhetik magukat. A filmesek új generációja, akik Moszkvában, Prágában, Bambergben végeztek, az emberi problémákat akarták bemutatni a mozivásznon.


Azonban a cenzúra ezt nem mindig tette lehetővé. Beyer filmje a szocializmus túl sok problémájáról rántotta le a leplet – még akkor is, ha csak azért tette, hogy megoldást javasoljon rájuk. A rendezőt elbocsátották a DEFA-tól, színházban talált munkát, és bár utólag ez nem tűnik olyan kemény büntetésnek, Beyer belebetegedett a történtekbe, tette hozzá a szakértő.


A Spur der Steine mai szemmel

A rendező valószínűleg meglepődött volna annak láttán, hogy negyven évvel később, több országgal arrébb megtelt a terem huszonévesekkel, akik az ő filmjére kíváncsiak. Egy építőtelepen vagyunk, ahol Hannes Balla (Manfred Krug), a fenegyerek és egyben élmunkás tartja sakkban a főnökeit. „Meg kell őriznem a rossz híremet” – jelenti ki többször is: ebből a célból például brigádja tagjaival meztelenül mártózik meg a parkban lévő medencében.

Ugyanez a Balla viszont pillanatok alatt behódol egy törékeny, mosolygós nőnek, Kati Klee-nek (Krystyna Stypulkowska), aki történetesen a főnökeként kerül az építőtelepre. Kati azonban inkább a szintén frissen odakerült, családos párttitkárral, Werner Horrath-al (Eberhard Esche) melegedik össze. Horrath-nak persze esze ágában sincs válni, Kati mégis utolsó percig kitart mellette – még akkor is, amikor tárgyaláson vonják felelősségre házasságon kívüli terhessége miatt.

Spur der Steine: Kati és HorrathSpur der Steine: Kati és Horrath

A párttitkárt a magánéleténél fontosabb ügyek érdeklik: meg kell szabadulni az építkezés vezetőjétől, Trutmanntól, akinek hozzá nem értése miatt késik a nyersanyag és a munkások fizetése. A drámát számtalan humoros pillanat fűszerezi, például a teljesen azonos röviditalos üvegek csereberéje karácsonyi ajándékozás címén.

Arra pedig, hogy miért tiltották be ezt a filmet, nem nehéz rájönni – az, hogy a párt is hibázhat, hogy a mindennapi embernek erőfeszítéseket kell tennie, hogy megtalálja a helyét a rendszerben (és néha kudarcot vall), illetve hogy a történet végén egyáltalán nem egyértelmű, ki a hős és ki a gonosztevő, kinek jár dicséret és kinek büntetés, valószínűleg túl sok volt a gyakran képzetlen, élmunkásból lett cenzoroknak.


Szabadságban nem tudtak forgatni

Romániában csupán a második világháború után jött létre a filmipar, azonban a filmgyártás valójában a hatvanas évektől lendült fel, amikor kissé enyhült a hatóságok szigora – mesélte Pavel Azap. „A Reconstituire-t annak ellenére tiltották be, hogy nem volt rendszerellenes – legnagyobb hibájának az nevezhető, hogy olyannak ábrázolta a valóságot, amilyen volt, nem amilyennek a szocialisták láttatni szerették volna” – tette hozzá.

Azt is megfogalmazta, Pintilie későbbi filmjeiben többé nem találta meg ezt az őszinte hangot, és valójában ez tette a cenzúra áldozatává. Azap ugyanakkor szerencsésnek is tartotta a Reconstituire estét, hiszen csak elkészülte után tiltották be, nem a forgatást állította le a cenzúra. „Néha a cenzúra az alkotók javára vált: egyes filmek sokkal erősebb hatással voltak így a közönségre, mint ha békén hagyják őket” – magyarázta.

A két szakértő véleménye ott találkozott, amikor megfogalmazták: a rendszerváltás után a legtöbb rendező nem érte el a saját, kommunizmusbeli színvonalát. Akadt köztük olyan is, aki bevallotta, nem tud szabadságban dolgozni. A cenzúra találékonyságra, kifinomultságra tanította a rendezőket, a közönség pedig megtanult olvasni a sorok között, sőt, gyakran ott is titkos üzenetet sejtett, ahol annak nyoma sem volt.

„Néha csalódást jelent húsz év múlva végignézni egy-egy betiltott filmet, azt kérdezi magától az ember: ezzel mi baja lehetett a cenzúrának? Ágyúval lőttek verébre” – fogalmazott Cornelia Klauβ.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS