2018. november 20. keddJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Előzsűrizés az Alter-Native-on: utána két hétig nem néztem filmre

Fülöp Noémi 2010. november 03. 17:32, utolsó frissítés: 20:24

Rajtuk múlott, hogy milyen rövidfilmeket láthatsz mától Marosvásárhelyen: Csoma Emőkével, az előzsűri tagjával beszélgettünk.


Közel hétszáz rövidfilmet neveztek be a ma kezdődő, marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválra – a versenybe bekerült 52 alkotást november 7-ig a Kultúrpalotában láthatja a közönség. A nyerteseket nemzetközi zsűri: Jurij Meden (Szlovénia), Muhi András (Magyarország), Adrian Titieni (Románia), Gorazd Trusnovec (Szlovénia) és Vágvölgyi B. András (Magyarország) választja majd ki.

>> Innen tölthető le a fesztivál programja (.pdf) >>

Azt viszont, hogy miből kell választaniuk, az előzsűri döntötte el, amelyben Csoma Emőke, a Filmtett Erdélyi Filmes Portál szerkesztője is részt vett Durst György producerrel, Radu Vasile Igazság rendezővel, Pál Péter képzőművésszel, Marcel Ţintar film- és színházi rendezővel, Schneider Tibor rendezővel együtt.


– Hogyan zajlott, mennyi ideig tartott az előzsűrizés?



Csoma Emőke: Négy napunk volt majdnem 700 filmre: reggel nyolckor többé-kevésbé kényelmesen beültünk a MADISZ irodájába, és egyetlen ebédszünettel megszakítva éjfélig néztük a filmeket. Az első öt perc alapján már eldőlt, hogy érdemes-e tovább nézni egy alkotást, vagy eleve kiesik. Ilyen megfeszített tempóban még sosem néztem filmet: az, hogy muszáj megnézni, kissé átalakítja a filmnézés minőségét és az értékelést.

Csoma EmőkeCsoma Emőke

Nagyon sok minden közrejátszik abban, hogy egy film tetszik-e, vagy sem. Amikor az ember türelmetlenné válik, átalakulnak az elvárások, és minél több filmet néztünk meg, annál magasabb elvárásokkal állunk hozzá. Kissé furcsa volt, hogy ezen a négy napon múlott, belekerül-e egy film a válogatásba – nem szeretném, hogy az én filmemről így döntsenek.


– Milyen kritériumok szerint osztályoztatok, voltak-e viták?

– Mind a hatan egytől ötig osztályoztuk a filmeket, a végén pedig összevetettük a pontszámokat. Persze a nagyon jó filmekről már eleve elkönyveltük, hogy bekerülnek a versenyprogramba. Voltak nézeteltérések is: volt olyan, hogy valami nekem nagyon tetszett, de a többiek borzasztónak találták – ott már nem nagyon rúghattam labdába mellettük.


– Milyennek ítéled meg a mezőnyt, felfedeztél visszatérő témákat, stílusokat, technikákat?

– Elég változatos volt a mezőny földrajzi és minőségi szempontból is. Rengeteg diákfilm érkezett például Finnországból: gyönyörűen kidolgozott alkotások, sok közülük filmre forgott, ezekhez kellett költségvetés is – mégis, nagyon kevés került be közülük, mert valószínűleg finnek kellene lenned ahhoz, hogy igazán megértsd őket. Igyekeztünk a közönség igényeit is figyelembe venni, volt például rengeteg depresszív, sötét, monoton alkotás, azokat kissé háttérbe szorítottuk, inkább a közönségbarát filmekre koncentráltunk.

A meztelenség visszatérő motívum volt, sokan már az első öt percben lelőtték ezt a poént, mintha tudták volna, hogy azt mindenképpen megnézzük. Rengeteg volt a kamaradráma-szerű film is: szerelmi dráma, családi dráma, de soknak közülük se füle, se farka. Kevés volt az olyan film, amelyikben tényleg volt valami újdonság, valami érdekes, nem elcsépelt téma. Az animációkat volt a legnehezebb megszűrni, azok voltak inkább jó kedélyű, vidámabb történetek, szerettük volna, hogy azok mind bekerülhessenek, mert közönségbarátabb alkotások voltak.

Negatívumként emlékszem például arra, hogy egy mediterrán országban játszódó filmben egyáltalán nem voltak külső felvételek: szobabelsőkben, kis lakásokban, udvarokban, eldugott helyeken játszódott. Úgy gondolom, ki lehetett volna használni a külső adottságokat – de inkább beköltöztek, mindent agyonvilágítottak, ami művi hatást keltett. Úgy emlékszem, egyetlen filmre adtam ötöst.


– Szerinted mitől jó egy rövidfilm?

– Ha rövidfilmről van szó, szeretem, ha tényleg rövid, egy harminc perces film szerintem már nem annyira rövidfilm. A hossza ellenére is legyen eleje, közepe, vége, legyen valami csattanója, ami miatt majdnem úgy érzed, hogy olyan élményben volt részed, mintha egy nagyjátékfilmet megnéztél volna.


– Melyik filmre emlékszel vissza szívesen az Alter-Native mezőnyéből?

LeerfahrtLeerfahrt

A Leerfahrt (r. Matis Burkhardt) cimű német film jut eszembe, ami egy állás nélküli színészről szól, aki minden napra egy új szerepet talál ki magának, és jegyellenőrnek adva ki magát minden nap kedvenc színésze, Peter Lorre tehetségéhez próbál felemelkedni.


– Milyen filmek érkeztek Romániából és Magyarországról?

PaktumPaktum

– Mindkét országból elég sok film érkezett, persze az alkotók között voltak ismerős nevek is – a bukaresti főiskoláról nagyon jó filmek érkeztek, sok bekerült közülük a versenyprogramba: ők valahogy értik a módját. A magyarországiak között voltak nagyobb költségvetésű, sztárparádésabb alkotások is, azok közül is jócskán válogattunk a versenyprogramba. Például vetítik Péterfy Bori sztriptíztáncos produkcióját (Nagypál Orsolya: Paktum), amiről az emberek tudni vélik, hogy a film kedvéért tanulta meg a rúdtáncot – és jól is csinálta.


– Volt, aki hiányolta az erdélyi magyar filmeket a válogatásból...

– Nem is neveztek be olyan sokat, viszont sajnos nem is ütötték annyira a szintet. Ez valószínűleg nagy mértékben anyagi kérdés is, és valami hiányzik, mintha nem mernének az emberek kibontakozni. Sok erdélyi kisfilm egy síkon mozog: két színész beszélget az élet nagy dolgairól, de hiányzik a feszültség.


– Vállalnál-e még egyszer hasonló előzsűrizést?

– Végül is igen, jó „buli” volt, csak tényleg nagyon fárasztó dolog: két hétig nem tudtam filmre ránézni utána.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS