2018. november 14. szerdaAliz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nicolae Ceaușescu önéletrajza

Fülöp Noémi 2010. november 04. 15:40, utolsó frissítés: 15:40

Andrei Ujică több mint ezer órányi archív felvételből vágott össze egy három órás filmet, amelyet a huszonévesek sem unnak végignézni.


A Ceaușescu házaspár egy rossz minőségű videofelvételen, két asztal mögé beszorítva, háttérben egy függöny. Nem ismerem a felvételt, de ennek ellenére nem nehéz kitalálni, mi történik: 1989-ben vagyunk, ez az a tárgyalás, amelynek eredményeként halálra ítélik a diktátort és feleségét.

Andrei Ujică rendező feltételezi, hogy legalább annyit tudunk, ki volt Nicolae Ceaușescu, és legalább nagy vonalakban ismerjük a diktátor Románia történelmében játszott szerepét. Egyetlen névvel vagy egyetlen mondatnyi magyarázattal sem segíti a nézőt a három órás film alatt, amelyet több mint ezer órányi archív felvételből, négy év alatt állított össze. Nem kapunk


sem többet, sem kevesebbet annál, amit a cím ígért:

ez itt a diktátor önéletrajza, az a kép, amit ő rajzolt meg és hagyott hátra magáról az utókornak. A Nicolae Ceaușescu című színdarabot látjuk, Nicolae Ceaușescu rendezésében és Nicolae Ceaușescu főszereplésével. Mégsem alszunk el a 180 perces mozi alatt, és senki sem hagyja el a termet a főként huszon- és harmincévesekből álló közönségből.






A gondosan megkomponált kirakós darabjait ugyanis valaki összekeverte, véletlenszerűnek ható, ám nagyon is átgondolt rendezői elvek mentén. Mivel a felvételek 90 százaléka némán került Ujică kezébe (a hangot nem tartották fontosnak archiválni annak idején, kivéve a beszédeket), a zene vált az egyik eszközzé, amellyel a rendező időnként kiüzen a filmből.

A másik a vágás: amikor a diktátor kinevezi magát államelnökké, az eskütétel ünnepélyes, fekete-fehér képei után minden átmenet nélkül egy házi röplabdapályán találjuk magunkat, ahol Ceaușescu nagyon ügyetlenül, de annál lelkesebben szökdécsel a háló mellett. A közönség kommentál – ez az a film, amelyet nem érdemes egyedül megnézni, a hosszú csendek szinte


feljogosítják a nézőket arra, hogy megbeszéljék a látottakat.

Ceaușescu szónokol, Ceaușescu integet, Ceaușescu felvonulást szemlél, Ceaușescu gyárat látogat, Ceaușescu kirándul, Ceaușescu és Charles de Gaulle, Ceaușescu és Richard Nixon, Ceaușescu és Erzsébet királynő, Ceaușescu és Kim Ir Szen. Kongresszusok, tapsok, zászlók, tömeg, tömeg, tömeg. Mintha Románia lakossága akkoriban kétszerese lett volna a mainak, hullámzó embermassza minden felvételen. A film másik főszereplője: a nép.







A képek azonban a diktátor alakja helyett a ki nem mondott szavak köré szerveződnek. Senki nem mondja, de talán nem is kell mondani, mert mindannyian tudjuk (ha másképp nem, elmesélték nekünk): a felvonuláson tolakodó tömegben elenyésző volt azok száma, akik önként mentek oda, vagy hogy az üzlet kenyértől roskadozó polcára három másik boltból gyűjtötték össze a kenyeret. Fogcsikorgatós játék folyt a színpadon.

A Nicolae Ceaușescu önéletrajza válaszok helyett kérdésekkel operál. Ki volt az az idős férfi az utolsó kongresszuson, aki kijelentette, hogy Ceaușescu csalt a választáson? (Le lehet guglizni: Constantin Pîrvulescu). Vagy a legfontosabb kérdés: valóban nem tudott a diktátor arról, hogy Temesváron a tömegbe lövettek? Esetleg: valóban elhitte Ceaușescu a színjátékot, amit Észak-Koreától Bukarestig mindenütt megszerveztek neki? Nem az a fajta film, amit el lehet felejteni a moziból kilépve.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS