2017. május 1. hétfőFülöp, Jakab
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Dubaj két arca, egyetlen útikönyvben

2010. november 29. 09:32, utolsó frissítés: 09:32

Váli Csongor a bevándorló, aki a semmiből teremt magának egzisztenciát, Váli Éva a turista, aki mindenből a legszebbet kapja: felváltva mesélnek.


Mindegyikünk ismer legalább egyet közülük: a srácok a szomszédból, akik talán már tizenéves korukban nyughatatlannak tűnnek – aztán pár évvel később egyszer csak érkezik a hír róluk, hogy beálltak francia idegenlégiósnak, kivándoroltak Új-Zélandra, önkénteskednek Afrikában vagy idegenvezetők Egyiptomban.

A történetek általában szájról szájra terjednek, a kalandokat legfeljebb a szűk haveri kör, esetleg egy blog olvasóközönsége ismeri meg. A modern Marco Polók többségének eszébe sem jut, hogy lejegyezze az élményeit – vagy egyszerűen csak arra gondol, ugyan, ki is lenne kíváncsi rá. Váli Csongor esete annyiban különbözik tőlük, hogy édesanyja, Váli Éva író, újságíró.


Ő látta meg a témát fia Dubajból érkező leveleiben

és naplójában, illetve saját dubaji útjában – és a kettőből rakta össze mozaikként a Dubaj, ahol a madár is izzad című könyvet. Olyan történetet kap így az olvasó, amelynek csak az elejét és a végét ismeri: míg Csongor levelei egy szűkösen éldegélő, időnként magányos székelyföldi vendégmunkás életét írják le, édesanyja már egy jól szituált házaspárhoz látogat el, akik magyar kivándorlókból összeforrott baráti körükkel töltik szabadidejüket.



Váli Éva - Váli Csongor:
Dubaj, ahol a madár is izzad
Pallas-Akadémia Kiadó, 2010
350 oldal
Közel tíz évvel ezelőtt Csongor válás és anyagi kudarc után, bölcsészdiplomával, némi magánvállalkozói tapasztalattal érkezik meg Dubajba, úgy, hogy az elején még azt sem tudja: több évre ott ragad az Egyesült Arab Emirátusokban. „Aki ilyen kalandra vállalkozik, az vagy egy kicsit őrült, vagy menekül valami elől, vagy ki akarja próbálni magát, vagy csak egyszerűen keres valamit” – fogalmaz Váli Éva.

Ugyancsak ő tart gyorstalpalót az olvasónak a könyv előszavában, a legfontosabb, Dubajjal kapcsolatos tudnivalókból. Az Egyesült Arab Emírségek apró, 82 négyzetkilométeres államszövetség, mintegy ötmillió lakossal, akiknek azonban csak 85 százaléka állampolgár – az emírségben nem ismerik a honosítás fogalmát. A többiek arabok, dél-ázsiaiak, európaiak, amerikaiak, dél-afrikaiak vagy ausztrálok.

A dubaji állampolgárnak nem muszáj dolgoznia, és mindenhová luxusautókkal furikázik, nem ritkán elhízik. Velük azonban nem sok dolgunk lesz a könyv végéig – Csongor ismeretségi köre különböző országokból érkező bevándorlókból kerül ki. Indiai, egyiptomi, pakisztáni, afgán munkások, egy-egy európai bevándorló, nagy ritkán egy román.

Csongor építkezéseken vállal munkát – kisebb rejtély, hogy hogyan boldogul a bölcsészdiplomával, de általában gyorsan előreléptetik. Élete a munkahely, a más munkásokkal megosztott albérletek, internet-kávézók, alkalmanként egy-egy barátokkal töltött este között zajlik. És bár kívülről úgy tűnhet, hogy ez kevés egy (fél) könyvhöz, a harminc körül járó fiatal érzékenysége, megfigyelései, humorérzéke


érdekessé teszik a legszürkébb mindennapokat is.

Arcokat, ruhákat, tájakat, ellopott pillanatképeket örökít meg – egy pár, aki majdnem lebucskázik a mozgólépcsőn a plázában, egy indiai esküvő, egy csirkebolt. Ha időnként nem érintene néhány gazdasági vagy társadalmi témát, akár úgy is tűnhetne, Dubajból teljesen hiányzik az a luxus és a csillogás, amit az európaiak az emírségekkel azonosítanak – annyira távol van Csongor és a többi vendégmunkás élete mindettől.

Dubaj egészen más arcát mutatja Váli Éva beszámolója, aki persze nem teljesen tudatlanul érkezik, hiszen Csongor leveleiből, beszámolóiból millió részletet ismer már az országról. Ha Csongor beszámolója a fonákja, Éva beszámolója a színe ugyanannak a történetnek: fia és menye Dubaj legszebb arcát próbálják neki megmutatni.

Az édesanya ugyanazzal a rácsodálkozással, de sokkal több költőiséggel, gyakrabban elérzékenyülve éli meg a néhány hetet, amit fiával és menyével tölt. Észreveszi mindazt, amit Csongor nem vett észre, vagy nem volt alkalma megfigyelni első dubaji éveiben: ruhákat, ékszereket, ételeket, italokat, díszleteket. Offroad autózások, strandok, kisváros méretű bevásárlóközpontok, piacok, múzeumok – ez a Dubaj csupa szín, illat és íz.

Ez a kettősség jelenti Váli Éva és Váli Csongor útikönyvének különlegességét: kevés utazónak van lehetősége arra, hogy két ennyire különböző szemszögből ismerje meg és mutassa meg az olvasónak ugyanazt az országot. Arról nem is beszélve, hogy a kellemes olvasmányos túl Csongor tapasztalatai akár támpontot is jelenthetnek bármelyik, otthonról külföldre elinduló, erdélyi szomszéd srácnak.




MultikultRSS