2017. november 19. vasárnapErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Varró Dániel arról, hogy milyen érettségi tételnek lenni

kérdezett: Rácz Tímea 2010. december 09. 11:26, utolsó frissítés: 14:41

Dani műfordítói pályafutása egy Iron Maiden-dalszöveg fordításával kezdődött; költőként egyenesen Nyuszika-eposztrilógiával, a Nyuszikával, Nyuszika estéjével és Nyuszika szerelmével nyomult. #b#[interjú]#/b#


A Korunk Akadémiai írói estjének tegnap Varró Dániel volt vendége. Az eddigi estektől eltérően kevesebb beszélgetés és több felolvasás jutott a közönségnek, de ezt egyáltalán nem bántuk. A Boci, boci tarka-variánsok, a Madárhatározó vagy a Túl a Maszat-hegyen betétversei újra megnevettettek mindenkit, és egy „ősbemutatót” is hallhattunk: aznap fejezte be a Harminckettő munkacímű versét, amely egy Születésnapromra-parafrázis, igazi varródanisan.

Varró Dániel


Kis írói arckép az est alapján, néhány mondatban: Dani tipikusan városi ember, aki a pacsirta hangját nem ismeri fel, viszont a csilingelő villamos már gyerekkorában megnyugtatta. Költői sapkájával mindig baj van (ha könnyeden ír, azért kritizálják, ha komolyan, akkor meg azért), egyesek szerint egyenesen a posztinfantilizmus előfutára. Fő ihletői a szerelem, a nátha, újabban pedig kilenc hónapos kisfia, aki Dani szerint „kibírhatatlanul cuki”. Legújabb kötete neki szól, „modern” mondókákat tartalmaz, és örömmel tölti el, hogy költészetének gyakorlati haszna is van – a kicsi megnyugszik, ha apa mondogat neki.


Hogyan kezdődött a költői, műfordítói pályafutásod?


– A költői része gyerekkoromban kezdődött. A nővérem írt verseket, én pedig irigykedtem rá. Tehát testvéri féltékenységből kezdtem el verseket írni. A másik motivációm az volt, hogy az iskolában, ötödik osztályban Petőfiről azt tanultuk, hogy egy fiatal költő volt, írt egy elbeszélő költeményt, a János vitézt, és ettől egy csapásra országosan híres költő lett. Aztán hatodikban ugyanezt tanultuk Arany Jánosról: fiatal költő volt, írt egy elbeszélő költeményt és ettől egy csapásra híres lett. Nekem ez 12 éves koromban nagyon tetszett. Szöget ütött a fejembe, hogy az ember ír egy elbeszélő költeményt, és akkor híres ember lesz belőle. Úgyhogy az első versem, a Nyuszika című elbeszélő költemény volt, aminek a folytatását is megírtam: a Nyuszika szerelmét és a Nyuszika estéjét. Egy eposztrilógiával kezdődött a költői pályafutásom.



Kolozsváron sétáltam és láttam egy Iron Maiden-plakátot: akkor ugrott be, hogy kezdődött a műfordítói pályafutásom : 13-14 éves koromban egy Iron Maiden dalszöveggel (Fear of the Dark – szerk. megj.) próbálkoztam először, azt próbáltam lefordítani magyarra, de úgy emlékszem, beletörött a bicskám.


Mi fontosabb számodra: az írás, vagy a műfordítás?

– Sokáig úgy volt, hogy inkább tekintettem magam műfordítónak: 19-21 éves koromban sokkal többet foglalkoztam versfordítással, ami szenvedélyesen érdekelt. Úgy éreztem, hogy jól is megy, és a saját verseimben még nem bíztam annyira. Még azt gondoltam, hogy jobb ötlet olyan verseket lefordítani, amelyeket már elismert költők írtak – például Shakespeare-szonetteket, meg az angol költészet humoros vonalából származó verseket. Voltak is sikereim, pozitív visszajelzések: a Holmi című folyóiratnak volt egy pályázata, 16 évesen harmadik díjat nyertem.

Verseimben kevésbé bíztam, úgyhogy sokáig azt gondoltam, hogy inkább műfordító vagyok, és tulajdonképpen ma is kibékülnék ezzel. Sokszor nyilatkoztam is ezt, de aztán rám szóltak, hogy ilyent ne mondjak. Eleinte az volt a célkitűzésem, hogy én egy nagyon jó műfordító, és akár egy ilyen közepes, de szerethető költő legyek. Ez egy kicsit megfordult azóta. Mondjuk most is sokkal többet fordítok, mint írok, de nyilván amiatt is, mert sokszor nem jut időm a saját műveimre, mindig van valamilyen határidős fordítói munkám. Inkább szeretném a saját verseimet írni, mert most már a versírást ugyanannyira fontosnak gondolom, mint a műfordítást.


Mi volt a legmerészebb versforma, amit kipróbáltál?

–Nagyon sokféle versformát kipróbáltam. Nehéz, vagy virtuóznak mondható egy próbálkozásom, amely a Dzsajadéva szanszkrit költő Gita Govinda című, a szanszkrit Énekek Énekének mondott szerelmes versfüzérhez köthető. Annak egy híres darabját Weöres Sándor fordította nagyon-nagyon zseniálisan. Úgy kezdődik, hogy: “Szegfűvirág lehelet, zuhatagos örömillat délövi szélben…”. Sok rövid szótagból, hosszú sorokból álló költemény, ami ugyan elég nehéz, de nagyon szép, szaladós forma. Ezzel próbálkoztam régebben, de nem nagyon ment. Ebben a versformában írtam egy verset, ami egyébként a Szívdesszert című kötetemben jelent meg. Ez talán egy merész forma. De nagyon sokféle versformát kipróbáltam, és szeretek mindig újabb és újabb versformát meghódítani.


Kicsit távolodjunk el a költészettől. Hogy használod és milyen hatással van rád a social networking, a Facebook vagy az iwiw?

– Nem használom olyan nagyon sokat ezeket, de hát óhatatlanul sok embertől kapok leveleket; meg-megtalálnak ilyen módon. Vicces, például az iwiw, ami mostanában egyre kevésbé népszerű. Magyarországon mostanában az érettségin lehet kortárs írót is húzni, és többször volt olyan, hogy én lettem érettségi tétel: engem választottak, mint kortárs költőt akiből érettségizni lehetett. Ezzel kapcsolatban rengeteg olyan levelet kaptam, kapok az iwiw-en – most már a Facebookon is néha –,hogy dolgozzam ki az érettségi tételüket, meg mondjam el, hogy miről szól a Bögre Azúr című verseskötetem, amit szintén nagyon nehéz elmondani.

Sőt, egyszer egy fenyegető levelet is kaptam az iwiwen egy érettségi előtt álló fiatalembertől: az volt benne, hogy ha engem húz ki és megbukik, akkor megkeres és kiherél. Ez ijesztő volt, de aztán szerencsére nem történt meg. Néha meg úgymond rajongói leveleket is kapok, hogy szeretik, amiket írok, és azok nagyon jól esnek.


Hát a költészetre milyen hatással lehet? Mert volt e-mail-vers, meg SMS-vers – lesz valamikor Facebook-vers meg iwiw-vers?

– Lehet. Írtam SMS-verset, írtam e-mail verset, csak azért mert hogy számítógép előtt ülök, sokat internetezem meg SMS-ezgetek is. Adta magát, hogy ezeket formaként kipróbáljam, ahogy régen mondjuk epigrammákat vagy haikut szoktak írni a költők. Mindig kihívás ilyen nagyon rövid terjedelemben írni, és az SMS emiatt kínálkozik, mint rövid versforma. Szigorúan meg van szabva, hogy hány leütés, hány karakter, hány betű lehet egy vers. Ezek az eszközök részei az ember életének és én hétköznapi témákról hétköznapi verseket szeretek írni. Ezért simán előfordulhat, hogy egyszer akár Facebook-verset is írok.



Sokan felháborodtak, hogy hogyan lehetsz érettségi tétel. Megkérdezném, mi a baj Varró Danival?

– Én ezt nem tudom. Nyilván sok ember gondolja úgy, hogy a régi jobb volt, ahogy a költő is megmondta, és az újabb dolgokat természetesen lassabban fogadják be az emberek, az irodalmi kánonoknak is lassabban lesz része a kortárs. Függetlenül saját személyemtől én helyeslem azt, hogy kortárs irodalmat tanítsanak meg olvastassanak, esetleg többet is mint ami benne van a tantervekben, tankönyvekben. Minél régebbi egy szöveg, annál nehezebben tudják befogadni, pláne iskolás korban. És hát a kortárs irodalomban egy csomó minden mai nyelven, mai problémákról szól, tehát egyszerűen közelebb áll a mai gyermekekhez. Én azt gondolom, hogy jó irány a kortárs irodalmi érettségi tétel.

Másfelől viszont elemző oldalakon kidolgozzák a tételt, ilyeneket lehet olvasni, hogy „a lány ellentétekből épül fel ebben a versben”. Hogy viszonyulsz az ilyen klisékhez? Végülis ilyen szempontból a „klasszikusok” közé kerültél.

– Nagyon-nagyon vicces, mindig örülök, amikor ilyesmire találok. Nemrég voltam egy író-olvasó találkozón, és a kezembe adtak egy ilyen kidolgozott érettségi tételt, ebben is vicces dolgok voltak. Például a Túl a Maszat-hegyen könyvben – ahol mindenki maszatos – van egy Szösz néne című vers, és Szösz néne házában minden csupa szösz. A kidolgozott tételben erre az állt, hogy a vers a kisnyugdíjasokról szól, akikre a 90-es évek óta jellemző, hogy belesüppednek ebbe az állapotba, és nem akarnak kiszállni.

Ugyanebben a könyvben van egy Badarország nevű hely, ahol mindenféle badarság történik. Ez onnan jön, hogy szeretem az angol nonszensz irodalmat, és a fogalmat Kosztolányi Dezső „badar versnek” fordította. A tételben azt olvastam, hogy van egy náthás költő, aki ebben a fejezetben tulajdonképpen Magyarországról írt. Nagyon vicces, amikor olyasmiket olvasnak ki a verseimből, amiről tudom, hogy nincs benne. Ezen mindig jókat mulatok.


Ki lenne Varró Dani a Maszat-Hegyből?

– Én szerepelek is benne... Azonkívül? Van egy Büdös Pizsamázó nevű szereplő, aki egész nap büdösen pizsamázik. Ez a figura önéletrajzi ihletettségű, vele tudok még azonosulni.


A Szívdesszert című kötetről sokan azt mondják, hogy giccses. Számodra mi a giccs?

– Ami már nagyon gusztustalan, azt nem szereti az ember, de tulajdonképpen kicsit vonzódom a giccshez. A Szívdesszertet eleve úgy írtam, az volt az elképzelésem, hogy ezt a könyvet egyik szerelmes a másiknak ajándékozhassa. A minta Paul Géraldy Te meg én című könyve volt, a maga idején nagyon népszerű mű. Azt is elképzeltem, hogy piros bársony kötésben arany betűkkel rá lehetne írni, hogy Szívdesszert – erről lebeszélt a kiadóm, de nekem tetszett volna. Annyira nem bánt a giccs, tényleg próbálok ebben az irányba is elmozdulni. Persze remélem azért vannak a könyvben értékes, irodalmi elemek, viszont nem zavar, ha populáris is.

Erről jut eszembe, hogy egyszer utaztam a buszon és egy hölgy ült mellettem. Végig nem szólt hozzám, de amikor fölállt, azt mondta: „köszönöm amit a magyar irodalomért tett, de főleg a nőkért”. (nevet) Nagyon jólesett, hogy így látja. És annak is örülök, hogy olyanokhoz is eljut a költészetem, akik amúgy magas szépirodalmat nem olvasnak.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS