2019. november 21. csütörtökOlivér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kép-barkochbát játszottunk Juhos Sándor kiállításán

2011. január 21. 19:02, utolsó frissítés: 19:06

A tárlat látogatója úgy válik a kitalálósdi részesévé, hogy észre sem veszi. Bombázók, virágos olajcég-logók, this is not a tomato.


Formák, betűk, jelképek, amelyekre rezonálunk: cápa, D&G, this is not a tomato, bombákat szóró repülőgép, virág formájú benzinkút-logók. Ahogy a középkor embere számára egy festményen vagy szobron a testtartás, a kellékek, a ruházat színe elárulta például egy szent kilétét, úgy vezetik a mai, fiatal vagy középkorú kiállításlátogatót Juhos Sándor motívumai. Trendi, a szó legjobb értelmében: nekünk és rólunk szól. Érdekel. Értjük.

A kiállításlátogató úgy válik a kitalálósdi részesévé, hogy észre sem veszi. A játék neve (mondjuk) kép-barkochba, elég egyszerű ahhoz, hogy vállaljuk, de kellő kihívást is jelent ahhoz, hogy ne unjunk rá az első alkotás után. Ott van például a leghátsó sarokban megbúvó munka: bombákat szóró repülőgép archív fotója, amelyet nullások hosszú sora szabdal darabokra. Az pedig a végén valószínűleg egy t betű. Hétmillió tonna robbanóanyag. Vietnám.



galeria_164.jpg
Szabó András, a Korunk Stúdiógaléria kurátora és Juhos Sándor
galeria_165.jpg
Logosphere
galeria_166.jpg
Jelképek, amikre rezonálunk
galeria_167.jpg
Ceci n'est pas une pipe: a Notional Tomato és a Diversity
galeria_168.jpg
Juhos Sándor válaszol

Vagy a virágok, amelyek tulajdonképpen nem virágok, hanem egy brit és egy romániai üzemanyag-forgalmazó logói. Mögöttük pocsolya színén úszó olajfolton csillan meg a nap. Logosphere:



logószféra vagy logosz(f)éra?

És miért mutat pont 00:37-et a Shooting Ducks című kép számlálója? (Utóbbira már nem találjuk meg önállóan a választ, amikor rákérdezünk, kiderül: csak úgy.)

A Mixed Antimedia című, a kolozsvári Korunk Galériában megszervezett kiállítás tulajdonképpen a művész doktori kutatásának végkövetkeztetéseit tartalmazza, amelyek kétszáz írott oldal után képekben fogalmazódtak meg. Mottóul Herbert Marcuse német filozófus gondolata szolgál, aki szerint a művészet végének tézise mára szlogenné vált: a művészi alkotást a burzsoá kultúra részének tekintik, amely nem sarkall tettre, nincs praktikus következménye, nem változtatja meg a világot látható módon.


Ezek a gondolatok képezik a kiállítás üzenetének kiindulópontját, árulja el Juhos Sándor, aki rendhagyó módon


maga nyújt egyféle szellemi szamárvezetőt a munkákhoz.

Hozzáteszi, tulajdonképpen arra készült, hogy összeollóz egy emészthető hosszúságú szöveget a munkákat egyenként kísérő miniesszékből.

Ám a szövegkurtítás nem bizonyult elég hatékonynak, így kénytelenek vagyunk megelégedni egyetlen esszérészlettel, amely az Art-Action című képhez tartozik. Ha a kiállításlátogató akarja, a címbe beleláthatja az attraction, azaz vonzódás kifejezésre rímelő szójátékot. Vagy nem.


Mindenesetre a holdbéli táj, amelyről egyúttal első látásra az is kiderül: egy lepusztított erdőről van szó, előfordul egy másik, Diversity című képen is, előtérben néhány papagájjal, amelyek azonban közelebbről a gyerekkorunkból ismerős, felhúzható fémjátékoknak bizonyulnak.

A plátói árnyak lehetnek a valóság helytartói, ám nem szolgálhatnak a valódi élet színteréül, állítja a művész az Art-Action című képhez tartozó esszében. Mi lesz, ha az illúzió elfoglalja a valóság helyét? Milyen szerepet kaphat a művészet, ha a valóságban megszűnt az ellentmondás lehetősége? Az ellentmondás a művészetbe magába vonul vissza, ezáltal pedig a művészet olyan kiváltságos hellyé válik, ahol adott a több, mint egydimenziós tér lehetősége. A művészet megmutatja a van és lennie kell közötti különbséget, ezáltal az etika kifejeződésévé válik.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS