2019. november 19. keddErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

"Nem a nagy igazságot kerestem"

kérdezett:Balázs D. Attila 2003. február 13. 14:23, utolsó frissítés: 14:23

"Azt szerettem volna, hogy ne szerepeljenek a filmben aktív politikusok, akik ha elmondják az igazságot, az a vásznon megfellebbezhetetlenné váljon" -- mondta kérdésünkre #b#Ferenczi Gábor#/b#, kinek "útifilmjét" a 34. filmszemle díjazta.





Transindex: -- Miért nem az olyan divatos témákról forgattál filmet, mint a koldusmaffia, az árvaházak vagy a romakérdés?

Ferenczi Gábor: Sokat leforgattam már abból, amit felsoroltál. Minden kezdõ dokumentumfilmes ezekkel indul. De mostanában már inkább olyanba fogok, ami elsõre nagyon száraznak és unalmasnak tûnik. Így volt ez a Magyar buletinnel is, mivel tulajdonképpen egy törvény mûködését vizsgáltam. Persze sejthetõ volt, hogy nem csak egy száraz politikai dolog ez az egész, hanem olyan, amelyik mélyen érint embereket. Nem voltam még Erdélyben és nagyon el akartam menni. Egyszerûen arra gondoltam, hogy ez most mindenkit érint és érdekel. Ha egyénien fogok tudni megszólalni, az igazán érdekes lehet.


-- Kinek szól a film, az anyaországnak vagy Erdélynek?

Egy arc a státusirodából (Magyar buletin) Egy arc a státusirodából (Magyar buletin)
Szerintem az anyaországnak, már csak azért is, mert oda tartozom. Nem tudok filmet készíteni azok számára, akiket nem ismerek - nem ismerem azt a közeget, amelyben élnek, a gondolkodásukat. Magyarországról tudnék nekik filmet készíteni, de Erdélyrõl erdélyieknek? Hogy jövök én ahhoz? Nagyon szeretném, ha ismerõsnek hatna az, amit készítettem, de ez csak a véletlen mûve lehet, mert nem ismerem Erdélyt.


-- Ferenczi Gábor erdélyi útifilmje, ezt olvashatjuk a fõcímben. Miben különbözik a te útifilmed a dokumentumfilmtõl, mint olyantól?

Az "útifilm" az egy olyan szerény cím. Nehogy azt érezze bárki is, hogy na, majd én megmondom hogy mi a tuti, hogy hol lakik az Úristen, mi a nagy igazság Erdélyben és azt merre lehet keresni. Csak jártam, voltam, filmeztem, és most megmutatom. De álszerény is a cím egyben, mert aki ismer és érti az iróniát, az tudja, hogy nem szoktam ilyen filmet forgatni. Erdélyrõl útifilmet szerintem a negyvenes években készítettek utoljára. Annyira ócska, lejáratott ez az "útifilm" kifejezés, hogy már nevetséges, tehát elõvettem. Olyan avitt, hogy már megint van jelentése.


-- Mely vidékeket barangoltad be?

Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda -- átlógtunk Csángóföldre is...


-- Ezek az állomások mind szerepelnek a kockákon?

Nem mindegyik. Csángóföld sem például, mert azoknak az embereknek, akikkel arrafelé találkoztam - az ott töltött nagyon rövid idõ miatt legfõképpen - csupán a politikai attitûdjük hangsúlyozódott volna. Ezt akkor is mondom, hogyha a csángó Nyisztor Tinka nem elsõsorban polgárjogi harcos, hanem egy nagyon jó fej nõ. De az, hogy õ az életének ezt a szakaszát a magyarok önérvényesítésének szenteli, akkor is látszott volna rajta, mikor a kamera elõtt amúgy civilként jelenik meg. És még ilyen szinten sem akartam a filmben feltûnõen és célzatosan politikai jellegû véleményt felmutatni.

Azt szerettem volna, hogy ne szerepeljenek benne aktív politikusok, olyanok, akik ha elmondják az igazságot, a saját igazságukat, az a filmvásznon, vagy a képernyõn megfellebbezhetetlenné váljon. Ez a fajta igazságmondás, legtöbbször megfosztja az embereket -- esetünkben a nézõket attól, hogy saját maguk éljenek meg felismeréseket, és fedezzenek fel számukra új dolgokat. Ha az ember nem mond, vagy nem mondat ki közvetlen politikai véleményt, hanem hagyja, hogy a nézõben alakulgasson, az sokkal erõsebb hatású. Na, ez volt a vágás története.

Székely tehénpásztor, ő még nem 
<br />
hallott a magyarigazolványról
<br />
(Magyar buletin) Székely tehénpásztor, ő még nem
hallott a magyarigazolványról
(Magyar buletin)
Amúgy meg arra jártam amerre vittek, amerre -- az út egy szakaszán -- például te mondtad. Kevés olyan hely volt, amelyre azt mondták, hogy érdekes és mi nem mentünk el oda. Éppen azért, mert amolyan elsõ bálozóként voltam jelen, úgy gondoltam, hogy minden érdekes. Igazából csak azt vettem fel, ami engem megérintett, de hogy ebbõl milyen film lesz, azzal nem törõdtem, az csak a vágáson derült ki.


-- Volt részed valamilyen konfliktusban az utazás során?

Semmi említésre méltó konfliktusunk nem volt. Lehet persze, hogy a ferde pillantásokat nem vettem észre, vagy nem tulajdonítottam annak, aminek mondjuk te tulajdonítanád. Megemlíthetném például, hogy Aradon megkérdeztünk magyarul egy embert, hogy merre van az arra, és nem volt hajlandó megérteni. Ehhez persze hozzátartozik, hogy Déberling Tóni az asszisztensem, ki hozzászokott az út során, hogy lehet magyarul beszélni, az anyanyelvén kérdezett Aradon is. A lényeg az, hogy ennek a nem tudom, hogy román vagy magyar embernek végül kioldalgott a lánya a házból és egy kis wc-papír darabot csúsztatott a kezünkbe, amire rá volt írva, magyarul, hogy "300 m balra". Ezt a történetet nem is publikálom a filmen, mert túlságosan sok jelentése van, vagy lehet, túl bonyolult, túl összetett.

Román falvakban jártunkkor se vettem észre semmit, akkor sem, mikor kocsmákba mentünk be, mély helyekre, ahol Magyarországon is összehúznám magam. Mégis csak annyi félelemérzetem volt, mintha egy magyarországi tanyasi kocsmába mentem volna be kamerástól. Nem voltunk akadályozva, mindenhol kedvesen bántak velünk, mint szívesen látott külföldiekkel. Az én szempontomból ez egy jó pozíció volt, mert az emberek nyitottak voltak és õszinték. Azt ismertem fel, mint mikor a hatvanas években külföldrõl, nyugatról kíváncsiak lettek Magyarországra. Akkor mi is szerettük volna bemutatni, hogyan élünk, mint élünk, õszintén, egyszerûen és gyorsan, mert utazók voltak, nem volt sok idejük...


-- Hány órányi anyagot vettetek fel?

Vágatlanul 20 órát vettünk fel és ebbõl 62 perc lett.


-- Tulajdonképpen mit tudtál filmezés elõtt a magyarigazolványról, a státustörvényrõl?

Nem akartam abban az idõben semmit mondani róla, amikor ez egy belpolitikai vízválasztó volt, amikor az volt a kérdés, hogy az ember egyetért vele, vagy nem. A mi rokonságunkban nincs erdélyi, úgyhogy legszívesebben nem foglaltam állást. Magyarországon még most sem lehet tudni, hogy az erdélyi emberek ehhez mit szólnak. Mert mit szólnak: elmondják a véleményüket a legközelebbi rokonunknak, és kész. Aztán kifelé vagy az RMDSZ képviseli a véleményüket, vagy a papok, lelkészek. Vannak, fórumok, médiumok, érdekcsoportok, akik úgy gondolják, hogy õk hivatottak az emberek véleményét képviselni -- így van ez a világon mindenütt -- és veszik a bátorságot, hogy "a szõkék nevében" beszéljenek, mert a szõkék õt megválasztották, és amit õ mond az a szõkék véleménye. Ezeknek a szócsöveknek én már régen nem hiszek. Az ellenzõkkel ugyanígy vagyok. Inkább csak figyeltem az eseményeket.

A film fogadtatásán éreztem, hogy a magyarországi magyarok -- de több erdélyi értelmiségi is -- látván ezt a filmet hálásak, mert úgy tûnik, hogy érdek, prekoncepció nélküli képet sikerült mutatni errõl a törvényrõl és a fogadtatásáról. Viszont volt olyan erdélyi asszony, aki sértve érezte magát, aki azt mondta, hogy egyirányúan tájékoztatok, sõt kifejezetten célorientált ferdítésekkel operálok, egyoldalú képet mutatok egyoldalúan gondolkodó célközönség számára: kvázi pártpolitikai célokat szolgálok, vagyis a státustörvényt ellenzem egy filmpublicisztikával.

Azt a hölgyet megbántottam, de nem akartam. Azt gondolhatta talán, hogy a film levetítése egy politikai tett. Pedig csak egy sajnálatosan agyon-politizált témát céloz meg. Aki nagyon involválva érzi magát valamelyik oldalon, annak nehéz megértenie azt a szempontot, mely szerint hozzá lehet szólni politikai kérdéshez nem politikai megközelítéssel is. Én egyik oldalon sem érzem magam elkötelezettnek: se pro, se kontra. Nem azért mert pacifista vagyok, hanem mert nem vagyok tájékozott.



Utólag belegondolva, persze nagyon jó volt, hogy elmentem Erdélybe, de most se tudok többet, most se tudom, hogy hova kellene szavazni, ha ne adj Isten, errõl kellene majd egyszer szavazni, de legalább érzem a téteket. Éreztem a bõrömön. Igazából nem történt velem semmi, csak utaztam és ez olyan ismeretlen, csak nehezen kódolható nyomokat hagy az emberben, amire -- abba reménykedek -- soha nem fognak közvetlenül rákérdezni, hogy "Mi is a véleményed a státusztörvényrõl? Most akkor helyes volt a magyarigazolvány bevezetése, vagy nem?" Mivel hogy ez a kérdés engem nem igazán érdekelt, ezért nem is nagyon kerestem rá a választ. Csak az érdekelt, hogy az emberek, akik érintve vannak egy politikai intézkedés által, hogyan reagálnak, ha egyáltalán reagálnak?


-- Nem gondolkodtál azon, hogy románra is le kellene fordítani a filmedet?

De. A szemlén találkoztam a Krónika napilap irodalmi szerkesztõjével, akivel beszélgettem arról, hogy a Duna Televízió után a Román Tv is levetíthetné. Egy ilyen filmet, mely szerintem elõítéletek nélkül mutat be egy helyzetet, az emberek egyik része idegenkedve, másik része örömmel fogja fogadni. Az egyik rész fél megismerni az igazságot, mert úgy gondolja, hogy õ már ismeri azt, a másik rész, pedig mindig kíváncsi, és mindig hálás, ha az elõítélet-mentes megközelítés kísérletét felismeri.


-- Megihletett az út során valami sajátosan erdélyi téma, valami transylvanicum?

Az a helyzet, hogy ha hajléktalanokkal, ha börtöntöltelékellel foglalkozom, akkor is mindig útifilmet forgatok, csak most írtam le ezt elõször. Mindig megpróbálok maximálisan szubjektív lenni, soha nem törekszem arra, hogy általános és igaz képet adjak a valóságról (ami elõttem, mint végtelen tenger terül el). Én mindig csak megyek, amerre az orrom mutat. Ebbõl a szempontból rengeteg útifilmre kaptam inspirációt Erdélyben. Bármirõl tudnék ott útifilmet forgatni. Vannak viszont dolgok, amirõl nem tudok. Problémát okozott pl. a látvány, amivel nem tudok mit kezdeni. Túl szép, vagy valami ilyesmi...

Mikor Gyimesközéplokon egy kovácsnál jártunk olyannyira elbûvölt az a hely, hogy két három órás kazettát nyomtunk le, és egy kocka sincs belõle a filmen. Az utazó ugyanis túlságosan sok mindenre rácsodálkozik -- a természetre, a különösségre, mindarra, ami Magyarországon nincs. Ha erre a különösségre helyezed a hangsúlyt, akkor a nézõnek megszûnik az a lehetõsége, hogy azonosuljon a másik emberrel, hiszen más! Arról érdemes tehát -- nekem! -- beszélni, ami hasonló, vagy közel ugyanolyan, mint itt, Magyarországon. Csak ebbõl a szempontból nem útifilm, amit én csinálok, hanem inkább afféle szubjektív társadalomrajz. Konkrétan egyetlenegy filmtervet tudnék mondani, ami bennem megszületett: a román magyar gyûlölet történeti okai.

-- Sorozatot készíthetnél róla...

Azt is szeretnék, mert ezer okuk van. Na, meg ha valaki a románokról beszél, jusson eszébe az is, hogy úgymond nekik is meg van a maguk baja.


-- Az idõzítésed jó volt, mivel újból terítéken van a magyarigazolványok ügye. Viszont mostanság sokan újból a kettõs állampolgárság kérdése felé tapogatóznak. Leforgatnád esetleg a Két útlevél címû filmet is?

Nem tudom. Nem tudom, hogy mi a nagy differencia. Végül is, ha jól értem a magyarigazolvány mellett szól mindenképp az, hogy a határon kívül élõ magyarok identitása végre az anyaország által is meg van érintve, hivatalosan el vannak ismerve annak, amik, és ez számukra mindenképpen érzelmi megnyugvást jelent. Ugyanez Magyarországon már nem érzelmi, hanem politikai kérdés. Ez nagy különbség...


-- Gondoltál arra, hogy külföldi filmfesztiválokra is elvidd a filmet, mondjuk Karlovy Vary-ba, hogy ne menjünk messze? Meg tudnák vajon ott emészteni?

Nem tudom. Ebbõl a szempontból még nem gondoltam végig, de végig kéne. Ez a film ugyanis rengeteg információra tart igényt. Sokan még itt Magyarországon se értették, hogy: "Hogy is van ez? A papok mondják meg ott, hogy ki a magyar?". Ez a kérdés azt jelenti, hogy nem derül ki a filmbõl egyértelmûen. Jelzem, nem is akartam, hogy kiderüljön, mert gondoltam, hogy errõl tudnak az emberek a nagy hírverésbõl adódóan. Az biztos, hogy a cseheknek fogalmuk sincs a magyarigazolványról és lehet, hogy nem is érdekli õket. De megtörténhet, hogy a producerem egyszer csak azt mondja, hogy át kell vágnod a filmet.


-- Több leíró résszel megspékelve...

Meg majd alá kell narrálni, és teljesen át kell vágni, hogy õk is értsék, különben nem értik meg mi a tétje az egésznek. A film azt mondja, hogy van egy magyarigazolvány, amit lehet igényelni. Pont. Ez már egy románnak se érdekes annyira.


-- Mit kell tudni az Inforg Stúdióról és az Intense Film Kft.-rõl?

Az Inforg Stúdió az egyik producere a Magyar buletinnek. Az Inforg filmgyártó része tulajdonképpen egyetlen ember, akit Muhi Andrásnak hívnak. A forgatás az Intense Film keretein belül kezdõdött el, mert ez a kft. a feleségembõl és jómagamból áll. Készítettünk már néhány dokumentumfilmet ebben a felállásban, de mindig probléma volt, hogy miként lehetne gondoskodni a mûvek utóéletérõl. Ekkor jött az Inforg. Meg ha az embernek a felesége a producere... De végül is neki köszönhetem, hogy egyáltalán elmentem, mert igazából csak minimális pénzt kaptam forgatókönyvírásra a Magyar Mozgókép Közalapítványtól. Abból a készítettük el a filmet. Az Inforg egyébként a mostani szemlén minden létezõ kategóriában nyert valamit, sõt a kritikusok díját is megkapta -- egy éppen Erdélyben készült filmje miatt --, amit a tavalyi szemle filmjei közül jelölnek ki az illetékesek. Muhi András ráadásul a legjobb producer díjat is elnyerte.

De egészen õszintén: csak a visszajelzések érdekelnek, a film sorsa nem. Ha a producerem azt mondja, menj és vidd a filmed ide, meg ide, akkor viszem és lobogtatom. Megcsináltam, amit megcsinálhattam, és ez nem volt több, minthogy kíváncsi voltam Erdélyre, az ottani körülményekre, hogy tudok-e erdélyi emberekkel beszélni, hogy van-e abban valami különös, képes vagyok-e kommunikációra és össze tudom-e rendezni egy érzetté az egészet. Azt hiszem, hogy ez sikerült. A feladat elérte a célját.


-- Mesélj a Schiffer Pál díjról, amit a nem fikciós filmek kategóriájában nyertél ezzel a filmmel a mostani filmszemlén.

Schiffer Pál neves dokumentarista volt, nemrég halt meg. Rengeteg energiát fektetett fiatal dokumentumfilmesek pályára állítására. Õ alapította a Dok Klub nevû szervezetet, aminek én is tagja vagyok. Tulajdonképpen ez a szervezet alapította ezt a díjat, ennek ellenére ebbõl nem következik az, hogy a Dok klub egy belsõ tagot részesített elismerésben. A díj ugyanis fel van kínálva a mindenkori zsûrinek. Annak ítélik oda, aki szerintük Schiffer Pál szellemiségében alkotott filmet.

-- Miért nem néztél el a Felvidékre, vagy Kárpátaljára, esetleg a Délvidékre?

Mert nem vágytam oda, Erdélybe meg vágytam.

-- Szerinted mások vajon miért nem vágynak Erdélybe?

Amiért én sem vágytam eddig. Mert ha az embernek van ideje és pénze, akkor messzire megy. Ilyen gyarló az ember. Tehát, ha nekem pénzem van, akkor rohanok a tengerhez.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS