Rocky szelleme még mindig kísért: The Fighter
Lázár Zoltán - filmajánló.net 2011. február 18. 18:17, utolsó frissítés: 2011. február 21. 13:12A történet összességében korrekt, annak ellenére, hogy láttuk már majdnem ugyanezt rengetegszer.
Előrebocsátom, hogy ez a film volt számomra a tavalyi év legjobban várt alkotása. Lehet, hogy éppen ezért, lehet másért is, de összességében csalódott voltam. És most nem arról van szó, hogy rossz lenne a film, sőt.
A The Fighter nagyon sok alkotást maga mögé utasított 2010-ben, de mégis, a legnagyobb elismerésre gyúrtak, az Oscarra. És szerintem a legjobb filmek között nem szabadna labdába rúgjon.
A történet összességében korrekt, annak ellenére, hogy láttuk már majdnem ugyanezt rengetegszer. Mégis el tudták érni, hogy végigszurkoljam egy hányatott sorsú bokszoló mindennapjait.
Életének igen fontos állomásánál kapcsolódunk be egy fiatalember történetébe, és konstatálhatjuk, hogy Micky Wardnak (Mark Wahlberg) nem egyszerű az élete. Először is ott van a bátyja, Dicky (Christian Bale), a lecsúszott bokszoló, akinek egyetlen sikere életében az volt, hogy
kiütötte a híres Sugar Rayt, majd lehúzta magát a klotyón.
Most drogokon és a női test nyújtotta gyönyörökön él, és nem mellesleg Micky edzője. Ott van Alice Ward is, a fiúk (és fél tucat lány) édesanyja, aki szorgosan húzogatja a szálakat a háttérben, támogatva hősünket, mégis alkalomadtán jól az orra alá dörgöli, hogy bizony Dicky a város büszkesége, és minden egyes alkalommal naivan rácsodálkozik a világra, ha kiderül, hogy nagyobbik fia egy szélhámos. Mindezek mellett természetesen, jó hollywoodi alkotás lévén nem felejthető el a románc sem, Charlene testesíti meg a barátnőt, aki próbálja a földön tartani Mickyt.
Most jönne a történet, ami Micky karrierjének újraélesztéséről szól, és ennyi. És persze igaz sztorin alapul az egész, amit az álomgyár itt-ott néhol átszínezett, csak a hatásvadászat kedvéért. Műfajilag mindezt egy ál-dokumentum és egy játékfilm gyermekeként prezentálják, néhol egyik, néhol másik rendezői székbe beleülve, és úgy mesélve.
A történet negatívumaként fel kell rójam mégis azt a tömény anyagot, amit akkor kellett megemésztenünk, amikor főhősünk családját ismerjük meg. Megértem, hogy problémás família az, amivel szembesítenek minket, de a készítők annyira szájunkba rágták, hogy azt már csak le kellett nyelni, és még így is megakadt a torkunkon.
Könnyebb lett volna kisebb adagokban és kevesebbet,
mert mikor huszonhatodikszor is arra eszméltem, hogy a siker előtt álló akadály éppen a rokon miatt van, akkor már kiült a csömör a számra. Ezen kívül jól felvezetett, végigvitt és összerakott részeket kaptunk, éppen elegendő karakterfejlődésekkel, és ez dicséretre méltó.
A színészi vonal a film legeslegesleges, szóval a legnagyobb erőssége. És mégis, ha a The Fighter színészeire gondolok, akkor olyan érzés fog el, mint utoljára a Sötét Lovag közben, mert, ahogyan ott is a negatív figura (Joker) lesöpört mindenkit a pályáról, ebben a filmben is büntet a gyarló életet élő szereplő, vagyis a Dickyt megformáló Christian Bale. A sors iróniája ugye, hogy a Sötét Lovagban éppen ő volt a jófiú, aki színészileg alulmaradt, de ebbe most ne menjünk bele.
Lényeg a lényeg, Bale művészúr, külvárosi akcentusával és végtelen profizmusával engem kilóra megvett, és egyszerűen senkit sem tudtam már komolyan venni, mikor megjelent, ő volt a mérce, és bitang magasra tette fel. Személy szerint borítékolnám számára a legjobb mellékszereplőnek járó díjat. Mark Wahlberg sem szállt épp alacsonyan, számomra sosem volt maradandó egyik alakítása sem, de mindig meggyőzően játszik, és egy ilyen kaliberű filmnél ez a minimum. Egyetlen szereplőt még érdekességképpen kiemelnék, Mickey O'Keefe saját magát alakítja, és ténylegesen edzője volt az igazi Micky Wardnak.
Ezeknek a színészeknek erős karaktereket kellett megformálniuk, mialatt bizony zakatolt a gépezet rendesen, és nagyon erős technikai alapra helyezett mindent. Az operatőri munka, a vágások, az észvesztő zene mind-mind betalált, és passzolt a hangulathoz. Egy orbitális baromságot leszámítva, ami, elképzelésem sincs, hogy nem szúrta ki a vágók szemét. Ez a kapufa az egyik ringbeli jelenetnél látható, ahol Micky úgy ütötte ki az ellenfelét, hogy
az szemmel láthatólag teljesen hagyta magát,
már csak az hiányzott, hogy azt mondja: “Na, itt jön az a rész, ahol K.O.-t kell adjál”. Ráadásként pedig a bokszközvetítéseket hűen utánozva leadták még párszor a snittet. Ez volt az egyetlen rész, ahol nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, ekkora baklövést márpedig nem szabad!
A The Fighter nagyon jó eredménnyel végzett az én listámon. Szerethető, végigizgulós dráma, ami a gyengébb idegzetűeknek pár könnycseppet is előcsalhat a szeméből. Nem házibulikra és baráti összejövetelekre ajánlott, mert nem szórakoztat, inkább gondolkodtat. Olyan, mint egy bokszmérkőzés: beindul lassan, ad egy ütős középjátékot, majd az utolsó menetben a tömeg őrjöng.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!