2018. december 13. csütörtökLuca, Ottilia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Bodor Ádám: a bóvli könnyebben talál utat a lélekhez

kérdezett:Fülöp Noémi 2011. április 19. 14:56, utolsó frissítés: 14:56

A Sinistra körzet és Az érsek látogatása írója ma és holnap Kolozsváron tart írói estet. Főművekről, határokról, a kultúra szerepéről kérdeztük.


A kolozsvári származású, Magyarországon élő Bodor Ádám legfrissebb elismerése a hétvégén, Budapesten átadott Artisjus-díj, amelyet legutóbbi, Az utolsó szénégetők című tárcakötetéért kapott. Művei alapján számos film készült (többek között az Erdélyben forgatott Az érsek látogatása) – azt viszont valószínűleg kevesebben tudják róla, hogy a számos kortárs magyar szerző műveit bárki számára ingyen elérhetővé tevő Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Bodor Ádámmal ma délután magyar, holnap román olvasói találkozhatnak Kolozsváron.


<i>Fotó: Juhász László</i>Fotó: Juhász László
– Számos kisebb-nagyobb irodalmi díjat mondhat magáénak. Mennyire fontos a visszaigazolásnak ez a formája?

– Ne kerteljünk, a díj egy alkotó életében nagyon is fontos. Általa bekerül az irodalmi köztudatba, fontos a folyamatos elismerés, és anyagi vonatkozásai sem mellékesek. Jótékonyan kiegészíti a jogdíjakból származó szerény írói jövedelmet – ellentétben a lektűrrel, a minőségi irodalom iránt általában kisebb a piaci kereslet.

Másfelől, ha nem is mindig mérvadó, de fontos az a visszaigazolás, ami nem a szakma felől, hanem a közönség részéről érkezik. Végső soron az író azért ír, hogy művei találkozzanak az olvasói elvárásokkal, és könyvét vásárolják is meg.



– A Digitális Irodalmi Akadémia szerintem tekinthető úgy, mint az információhoz, illetve szellemi értékhez való korlátlan hozzáférés biztosításának mérföldköve. Másrészt a szerzői jogok folyamatosan vita tárgyát képezik az utóbbi években – került ilyen viták kereszttüzébe a kezdeményezés?

– A Digitális Irodalmi Akadémia létrehozása olyan korszerű, messzire tekintő kezdeményezés volt, hogy valóban mérföldkőnek tekinthető. Magam éppen erdélyi útjaim során tapasztalom, mekkora segítséget nyújt, elsősorban diákoknak, haszna fölbecsülhetetlen. A könyv drága és nem is jut el idejében a megfelelő helyre, könyvtárba, könyvesboltba.

>> Bodor Ádám művei a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján>>

Amellett a hozzáférés során bárki hozzájut járulékos információkhoz: megismerhető a mű utóélete, kritikai környezete, akit érdekel, az birtokába kerülhet számos lexikális és bibliográfiai ismeretnek. Ami a jogdíjat illeti, az akadémia tagjai számára rendezett.


– Leggyakrabban a Sinistra körzettel kapcsolatban említik a nevét, mondhatni, főművének tekintik. Egyetért ezzel a megítéléssel? Szerencsésnek tartja, ha egy alkotót valamelyik műve egész életében kíséri, meghatározza?

– Ez érzelmi kérdés, nem biztos, hogy illetékes vagyok a megítélésében. A többgyermekes szülőnek is, ha nem is tisztázza magában, van olyan gyermeke, akire egy kicsit melegebben tekint. Ha tárgyilagosan nézem a dolgot, azt hiszem, novelláim összessége hordoz olyan súlyú örökséget, mint a Sinistra körzet. Amellett az is igaz, ezt a könyvemet nagyon szeretem, mind előadásmódjában, mind képi világában maradéktalanul megjeleníti művészi erényeimet.



Részlet a négy Bodor Ádám-novella alapján készült, A barátkozás lehetőségei című filmből (r. Ferenczi Gábor, 2007)

A legtöbb jelentős alkotó neve kapcsolható valamelyik művéhez. Nem mindig a legjelentősebbhez, inkább ahhoz, amelyet irodalomtörténészek pártolnak, vagy a közönség körében a legnépszerűbb. Akkor szerencsés dolog ez, ha a két vélekedés egybeesik.


– Utolsó regénye több, mint egy évtizede jelent meg. Tervez újabbat?

– Tényleg, nem szoktam elsietni a dolgokat. Jelenleg egy elbeszélés cikluson dolgozom, amelyet nevezhetek bátran regénynek, mivelhogy azonos helyszínen, egyazon történet körül, azonos szereplők népesítik be. Közel állok a befejezéséhez, reményeim szerint még ebben az évben megjelenik.


– Mit jelent ön számára az írás: munka, létszükséglet, öröm – vagy valami teljesen egyéb?


– Az igazi munka az, amiben az ember örömét is leli, és akkor már egyben létszükséglet is. Örömömet lelem abban, hogy kitalálok történeteket, és azokat megpróbálom a magam sajátos eszközeivel előadni. Az külön szerencse, hogy ez érdekel másokat is.


– Mekkora távolságból követi már megjelent művei sorsát? Részt vett például az ezek alapján készülő filmek forgatásában? Találkozott olyan helyzettel, amikor meglepő módon értelmezték, esetleg félremagyarázták az írásait? (Persze, a kommunista cenzúra lehetne az első ebben a sorban...)

– A végén kezdem: a kommunista cenzúrával sosem volt dolgom, nem nyúltak a írásaimhoz. Azt hiszem, annak köszönhetően, hogy nem próbálták értelmezni őket. Köszönet érte. Azért túlzottan nem foglalkozom könyveim utóéletével. Egy mű többféleképp értelmezhető, nem kell ezzel a szerzőnek sokat foglalkozni. Én is találkoztam meglepő következtetésekkel, csak magamban próbáltam őket minősíteni.



Az érsek látogatása című film trailere (r. Kamondi Zoltán, 2005)

Ami a filmeket illeti, előfordult, hogy forgatásokon is részt vettem, ha a rendező igényt tartott rá. De tudomásul kell venni, a film teljesen más műfaj: az írónak, még ha éppen saját műve is az alaptörténet, nem sok beleszólása lehet a munka folyamatába – és a későbbiekben sincs, mit számon kérnie.


– Az írásaiban újra meg újra megjelenik a bezártság, a szabadulás, szökés vágya, egy, a rendszerváltás előtti Romániában nagyon is kézzelfogható helyzet leképeződése. Az utóbbi két évtized azonban – legalábbis Európában – a határok átjárhatóvá tétele jegyében telt. Hogyan értékelődött át önben, illetve ön szerint Európában a bezártság, a határok fogalma?

– Bennem ez az problematika egyáltalán nem értékelődött át. Egyrészt azért, mert az én művészi képzeletemet alapvetően a bezártság-szabadság értelmezése hatotta át, és ettől az örökségtől már nem tudok szabadulni. Másrészt, ha nem is találkozunk lépten-nyomon az önkény tárgyi kellékeivel, én a kelet-európai társadalmak politikai szemléletében, hatalmi technikáiban nem érzek gyökeres változást. A korábban átélt évtizedek életérzése, fenyegetése egyáltalán nem múlt el.

Bodor Ádám az Artisjus-díjátadón
<br />
<i>Fotó: Fazekas István/Artisjus</i>Bodor Ádám az Artisjus-díjátadón
Fotó: Fazekas István/Artisjus

A határ egy tárgy, aminek a lététől vagy nemlététől a kiszolgáltatottság érzése nem biztos, hogy elmúlik. A polgári méltóságnak, a szabadság-rabság kérdésnek nincsenek sem paragrafusai, sem tárgyi kellékei – levegője van, amit beszívunk folyamatosan.


– A másik, ugyanekkora súlyú kérdésnek az idegenség témáját érzem az írásaiban. Mikor, miért érezte magát idegennek élete során?


– Erre most nem tudok válaszolni, azért, mert ilyesmire konkrétan sosem gondoltam. Az más kérdés, hogy a gondolat beszivárgott és folyamatosan jelen van az írásaimban. Jobb is így, hogy sosem próbáltam az idegenséget – legalábbis személyes vonatkozásban – megfogalmazni. Ha most válaszolnék hirtelen valamit, nem biztos, hogy igaz, helytálló lenne: ezért nem is próbálkozom.


– Milyen szerepet vállalhat a mai társadalomban a kultúra – és ezen belül az irodalom?

– Amellett, hogy egyre csökkenő igényeket éltet, tudatos szerepet semmiképpen. Illúzió lenne és maradna. Közvetett hatását sem érzékelem, de ez nem is a feladata. Korábban és főleg más történelmi tájakon a társadalom és a kultúra viszonya másként festett, de a miénk már rég nem ilyen.

A magas kultúra lappangó párhuzamban kíséri életünket, eszközei, technikai háttere is oly mértékben változik, hogy a társadalomra gyakorolt közvetlen hatásáról kár lenne ábrándozni. Egy-egy szubkultúra, a bóvli sokkal hozzáférhetőbb és könnyebben talál utat az emberi lélekhez.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS