2018. november 17. szombatHortenzia, Gergő
-3°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Potozky László: "a remek művészek lopnak"

kérdezett:Fülöp Noémi 2011. április 29. 14:43, utolsó frissítés: 14:43

"Megszólítottak, hogy ne hazudjak – azt feleltem, jó, csak hagyjátok, hogy mondjam végig" - meséli a fiatal kolozsvári író, a Bretter-kör elnöke.


Potozky László első novellája két éve jelent meg a Helikonban, azóta rendszeresen közöl erdélyi és határon túli magyar irodalmi lapokban. Ő tölti be a Bretter György Irodalmi Kör elnöki tisztségét is, első kötete pedig idén nyárra várható. Írásai többek között a blogján is olvashatók.


– Hogyan lett belőled író?

– Kiskoromban hatalmasakat hantáztam, ilyenkor megszólítottak, hogy ne hazudj – azt feleltem, jó, csak hagyjátok, hogy mondjam végig. Utána első év után otthagytam a pszichológia egyetemet, átjöttem újságírásra, és elkezdtek Bretter-körökre küldeni.

Ott felolvastak mindenfélét, én meg arra gondoltam, ilyent én is tudok – elhatároztam, hogy prózát szeretnék írni. Ebben hatalmas segítség volt, hogy valamennyire megtanultam fogalmazni a tudósítások meg a vélemény-műfajú írások kapcsán, amiket megjelentettem a Szabadságban.




– Balázs Imre József azt mondta rólad, az írásaid első perctől készek voltak. Megelőzte a kész írásokat egy olyan tanulási szakasz, amikor a fióknak írtál?

– Soha nem írtam a fióknak, a legelső novellám is megjelent a Látóban, viszont lehet, hogy az első 20-30 írásom mehetett volna a fiókba. Nem vagyok velük megelégedve, de a szerkesztők bizalmat szavaztak nekem, így hamar beindult a közlésük.


– Mi kell ahhoz, hogy egy kezdő író munkáit közöljék? Elég elküldeni az irodalmi újságoknak, folyóiratoknak, vagy más lépésekre is szükség van?

– Első alkalommal jó személyesen bemenni a szerkesztőségbe, és nyomtatásban odanyújtani a prózát, verset – lássák, hogy az írások mögött van egy ember, aki várja a választ. Ezért nehéz e-mailen küldeni írásokat például Magyarországra: rengeteget citerázik a szerző, hogy olvassák, nem olvassák, miért nem válaszolnak?


– Mennyire érzed közel magadhoz azt a három szerzőt, akikhez Balázs Imre József hasonlította az írásaidat: Bodor Ádámot, Molnár Vilmost és Mózes Attilát?

Molnár Vilmostól – bár földim –, nem olvastam sokat. Sokkal kiforrottabb nyelvet használ, mint én, nagyon szeretem a sztorijait. Olyan szempontból érzem közel magamhoz, hogy tetszik, amit ír, jópofa, meg van csinálva alaposan, nem hagy maga után kívánnivalót.

Potozky László Nagy ImrévelPotozky László Nagy Imrével
Bodor Ádámtól mindent elolvastam, amit megkaptam, és annyira tudom irigyelni, hogy nem kell teljes történeteket elmondania: csak egy keretet ad meg és tovább gondoltatja az olvasóval a cselekményt.

Mózes Attila meg úgy ír, mint egy isten, lopok is tőle rendesen. Azt mondják, a jó művészek utánoznak, a remek művészek lopnak – én próbálok remekké válni a rengeteg lopással. Az olyan novellái, mint A bádogbéka magánya, Az oroszlán hava világirodalmi rangú művek. Az írásainak van egy sodrása, ami tempótól függetlenül előreviszi a szövegeket – hiszen lassú folyónak is van sodrása.


– A regényt szükséges következő lépésnek látod, vagy inkább olyannak, amit csak mások tartanak kötelezőnek számodra?


– Szeretném is, és kötelező is egy prózaírónak regényt írni. Megvolt az ötlet: tulajdonképpen novellaötletek, amikről rájöttem, hogy mennyire összevágnak – de úgy döntöttem, megírom őket novellaként, mert nem regénynek készültek. A regény szerintem egy ötletből legyen, és ne huszonötből összehegesztve.

Nem tudom, mikor, de mindenképpen szeretnék regényt írni, ha nem is nagyregényt, de legalább jól olvasható 120 oldalasat. Vannak elbeszéléseim, amelyekről mondták, hogy hajlanak a regény felé: például az Aluljáró, ahol több szereplőt vonultatok fel, és rengeteg momentuma van a sztorinak. Ha egy olyant sikerülne kibővíteni, lehetne regény: pont úgy, ahogy a Búcsú a fegyverektől úgy lett regény, hogy Hemingway nekiállt novellát írni, és addig-addig írta, amíg rájött, hogy ez már regény.


– Melyik véglethez állsz közel: Szabó Magdához, aki minden regényével egy mondatnyi üzenetet szeretne továbbadni – vagy inkább García Márquezhez, aki mesél a mese kedvéért?

– Ilyen szempontból Márquezhez, előre kitalálok mindent, legyenek meg a kulcsmomentumok, tudjam a végét. Időközben bármi változhat, de meg kell legyen az a biztonságom, hogy tudom, hogyan fog végződni. Nem tudok spontán írni, az első novellámat írtam csak úgy.


– Hogyan látod, beszélhetünk egy új, fiatal, kolozsvári írónemzedékről, amelyiknek te is tagja vagy?

– Nem tudom, mennyire csinálunk mást, mint az elődeink, szerintem ezt az utókor fogja eldönteni. Bármennyire is kitűnő szerzők vannak ebben a friss generációban, még mindig tanul, nincs még meg a teljes hangja. Ez érződik A meghajlás művészetében is – én jóval utánuk indultam, de igyekeztem felzárkózni.


– Mivel foglalkozol most, mit tervezel a közeljövőben?

– Éppen államvizsgát írok az újságíróin, próbálom minél hamarább befejezni, hogy tudjak visszatérni az íráshoz. Ugyanott fogok mesterizni, hogy még több időm legyen írni-olvasni. A Bretter-kör elnöke jövőtől más lesz, én leadom a stafétát: két év, úgy érzem, elég volt. Ha pedig befejezek mindent, szerkesztőségben szeretnék dolgozni – de nem napilapnál, ahol olyan őrült a tempó, hogy azt már lehetetlen kibírni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS