2020. július 15. szerdaHenrik
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Majmok bolygója: fotel-scifivé degradálódott kultfilm

R. T. 2011. szeptember 21. 21:59, utolsó frissítés: 21:59

Istenjátszás, állatkínzás, kísérletezgetés - mert az űrbe röptetett csimpánz már nem elég. Az előzményfilmen feleannyit sem kell gondolkodni, mint az eredetin.


Hollywood szereti az előzményfilmeket, főleg ha a rise szó is szerepel benne (ezt a magyaroknak sosem sikerül rendesen lefordítaniuk). És ha egy sorozat részei között nagy az átjárhatóság, illetve bizonyos epizódok nyitva maradnak, nincs is nehéz dolguk. Az 1968-as kultfilm, négy folytatása és Tim Burton 2001-es újragondolt története után megszületett a Majmok bolygójának előzményfilmje is, Rupert Wyatt rendezésében.



A magyarul Majmok bolygója: Lázadás címre keresztelt film idén nagyot akart csattanni. Sztoriban ez nem jött össze,

mégis fellélegzés Burton kevéssé meggyőző remake-je után.


Bár a folytatások és a 2001-es film is felkínál egy-egy változatot arra, hogyan jutottak uralomra a majmok, úgy látszik, a 21. század második évtizedének kezdetén már nem elég az űrbe röptetett csimpánz vagy a háborúkkal önmagát kiirtó emberiség. Gonosz kísérletezők kellenek, egy kis erkölcsi válság, családról és összetartozásról való, nagyon felületes és csöpögős filozofálás.

A Lázadás az eredeti filmhez, mint “folytatáshoz” tényleg ügyesen, két rövidke jelenet erejéig kapcsol: egy tévéhíradóban látjuk, amint elindul az első emberi legénységgel rendelkező űrhajó a Marsra, majd címlapsztoriban, hogy elvesztek az űrben. Eközben a földön elszabadul a génkísérletezés pokla. Az alapsztori sablonos: Will Rodman, a jóindulatú tudós (James Franco) Alzheimer-kórt gyógyító vírust fejleszt ki, de míg a vakcina

a főemlősök intelligenciáját megsokszorozza,

az emberekre pusztító hatással van. Rodman hazaviszi a laborban elpusztult csimpánz kölykét, elnevezi Caesarnak, nevelgeti, majd rájön, hogy az “okosítószer” hatása öröklődik. Így máris előrelátható a szerepcsere, bár amíg oda eljutunk, főmajmunknak meg kell tanulnia a társaira is gondolni, meg beszélni is, anélkül nem lenne igazi vezéregyéniség.



Márpedig azzá válik, kiközösített újoncból főemlős-cheguevara lesz. Az eleinte ösztönből, majd egyre megfontoltabban támadó csimpánz menhelyre kerül, ahol gyanakodva fogadják, de később feltételek nélkül követik, miközben ellopja a szert, mindenkit “megokosít” és megszervezi a szabadulásukat. A sztori többi részét nem meséljük el, bár már a film plakátja is lelövi a nem túl meglepő végkifejletet.

Elgondolkodtató, hogy amikor adott egy kultfilm, kiváló történettel, miért akarnak még hat-hét bőrt lehúzni róla - persze a kasszasiker reményén kívül. Tim Burton szájbarágja azt, amit az eredeti film egyszerűen megmutatott, Wyatt pedig

nem elégszik meg a „mindegy, hogyan pusztultunk ki”-magyarázattal.

Bár a Pierre Boulle-regényhez a 2001-es változat áll közelebb, az eredeti film pofánverősebb, nemcsak a lezárás miatt, hanem az olyan egyszerű mondatokkal is, hogy “Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette a majmot”.

Ezekhez képest a Lázadás egyszerű, szórakoztató sci-fi, az istenjátszás, állatkínzás, kísérletezgetés témák mentén. A sorozaton belül az a legnagyobb baj vele, ami már Burtonnál is felvillant: megtudjuk, hogy az ember teremtette a majmot a saját képére. Nincs meg a találgatás, a sokféle értelmezési lehetőség öröme, tálcán kapjuk, nézzük. Ha valakinek ez az első Majmok bolygója-film, még gondolkoznia sem kell rajta, mert maximum a többivel összevetni lehet: önmagában nem igényel túl nagy szellemi befektetést.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS