2017. november 19. vasárnapErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Horváth Hanna: tíz év múlva külföldön is ismert énekes leszek

kérdezett: Gál László 2012. június 18. 15:33, utolsó frissítés: 18:31

A Funkorporation és a Rehab Nation hangja, több tehetségkutatót nyert már társaival. Egyre jobban bírja a koncertek feszültségét, és Friderikusz is mondta már nekik, hogy tényleg jók.


Ketten várnak az egyik kolozsvári kocsma teraszán: Horváth Hanna és Bajusz Gábor, a Funkorporation zenekar énekese, illetve dobosa. Eredetileg Hannával szerettem volna interjút készíteni, de ő egyelőre még nem tartja magát elég tapasztaltnak, hogy interjút adjon: segítséget is hozott magának. Elkezdjük, interjú közben egészen belejön. Beszélünk tehetségkutatókról, a másik zenekaráról, a Rehab Nationről, a további tervekről, koncertekről, dalokról. A végére már nem is kell a segítség.


Milyennek látod Hannát? Kihez tudnád hasonlítani?

Gábor: - Még nem ismerem eléggé. Ő mindig azt mondja, hogy a hozzá legközelebb álló zenei stílus a ska, és ez bele is illik a képbe. Hanna olyan, mint egy nagyon színes mezei virágcsokor. Már megvan a saját illata, de a színei még nagyon tarkabarkák. Olyannak látom, mint egy embert, aki most kezdi megtalálni az útját, de még előtte sem tiszta pontosan, hogy végül is mi lesz ez az út.

Hanna


Szerinted melyik kolozsvári kocsma illik leginkább ahhoz a stílushoz, amit játszotok?

Hanna: - Hát a Tauffer-ház, a Kalapos Banddel kéthetente szoktam is ott énekelni, de az Uptown vagy Janis Stuff is eléggé passzol.

Melyik zenei stílus a kedvenced? Milyen előadók voltak legnagyobb hatással rád?

H.: - Nagyon szeretem a ritmusosabb stílusokat, a skát, a reggae-t vagy a funky-t. Sokszor segít a zene, mert meghallgatom, és már jobban is vagyok.

A zenészek közül azokat szeretem, akik új dolgot csinálnak, vagy olyasmit, amit nagyon nehéz megcsinálni. Nagyon sok művésztől inspirálódtam. Szeretem például a Manu Chaot, Erykah Badut vagy Amy Winehouse-t - annak ellenére, hogy sokszor lépett fel részegen, de szerintem nagyon tehetséges volt. Csak egyet külön nem tudnék kiemelni.



Mit énekelsz a zuhanyzó alatt?

H.: - Általában a Summertime-ot, mert abban tudom a legjobban kiengedni a hangom. Mindenfélét próbálgatok, hogy milyen technikával szól jobban. De szoktam víz alatt is énekelni.

Milyen viszonyban vagy a tehetségkutatókkal, a különböző versenyekkel?

H.: - Szeretek ilyenekre járni, meg nem is. Egyrészt nem szeretem a nagy felhajtásokat, izgulok a nagy színpadon, a sok fény és a kamerák miatt. Másrészt viszont jó, mert rengeteg tapasztalatot szerzek. Könnyebb volt most a Médiabefutón kiállni a színpadra, mint két évvel ezelőtt a Megasztárban. Az volt az első tévés fellépésem, és meg sem tudtam mozdulni.

A Rehab Nationnel is megnyertetek nemrég egyet, ha jól tudom...

H.: - Igen, a Battle of the Bands nevű tehetségkutatót. Az egy közönségszavazásos verseny volt, a sportcsarnokban és a Facebookon is szavazhatott a közönség a legjobbra. Öt számot kellett játszunk, és a résztvevő kb. húsz együttes közül mi kaptuk a legtöbb szavazatot.

Hogy éreztétek magatokat a Médiabefutón?

H.: - Nagyon jól, főleg azért, mert sok tehetséges embert ismertünk meg, akivel nagyjából közös a témánk, mivel mindannyian zenélünk. Már alapból jóba voltunk a Kalapos Banddel, de a felkészítő táborban összehaverkodtunk a The Socks zenekarral is. Jó fejek. Még a Votska zenekar is megkeresett minket a kolozsvári regionálison.



Vitatkozik rajtad a két együttes? Vagy jól kijönnek egymással?

H.:- Megoldjuk a problémáinkat. Van egy történet, ami ezt jól szemlélteti. Tudni kell hozzá, hogy én elég feledékeny vagyok. Beterveztünk jó előre egy koncertet a Funkorporationnel Marosvásárhelyen. Persze elfeledkeztem róla, és ugyanarra a napra szerveztem egyet Kolozsváron a Rehab Nationnal is. Végül megkértük a vásárhelyi szervezőket, hogy egy nappal korábban koncertezhessünk náluk.

G.: - Valahogy kompenzálni kell, hogy ennyire jól énekel, ezért megértőek vagyunk vele. Nem mintha Hanna nélkül nem tudnánk összeülni - rá is férne az együttesre, hogy a hangszeres részeket is pontra tegyük -, csak ha nélküle összeülünk, általában nagy dzsemmelésbe (örömzenélésbe - szerk.) torkollik az egész.

Mondjuk most júniusban Hanna szünetet tart, bár jó lenne, ha ő is ott lenne, amikor saját dalokat írunk a Médiabefutón nyert tévés felvételhez.

Bajusz Gábor: olyan mint egy színes mezei virágcsokor


Miért szeretnél szünetet tartani júniusban?

H.: - Szeretném pihentetni és kitisztítani a hangom, mert a canto-tanárnőm azt mondta, hogy van kb. négy-öt hang, ahol nem rezegnek be rendesen a hangszálaim. Egy hónapig egyáltalán nem énekelhetek.

Voltam orvosnál, ő is írt fel gyakorlatokat, amelyek segítenek, hogy a gége kitisztuljon. A szünet után jobban fogom bírni a magas hangokat, és nem lesz már olyan rekedtes a hangom.

Ezzel nem vész el a hangod egyedi színe? Augusztustól már nem ilyen lesz?

H.: - De, csak tisztább lesz, és jobban tudok majd énekelni, jobban fogom majd bírni a magas hangokat. Van, amikor sokat kell erőlködjek ahhoz, hogy kiénekeljek bizonyos hangokat.

Elég lesz ehhez egy hónap?

H.: - Ha komolyan veszem, akkor elég kellene legyen.

G.: - Nagyon kevesen tudják, hogy a hangszálak mennyire kényesek. Amikor a színpadon áll egy zenekar, azt látod, ahogy tologatják az erősítőket, hangolják az gitárokat, az énekes kiáll és egyből énekel. De a hangszál maga is olyan, mint egy hangszer, karban kell tartani. Rengeteg technika van ehhez. A nagy énekesek minimum egy órát bemelegítenek a koncertjeik előtt. Hannának nagyon szép ez a rekedtség a hangjában, de ő ezt nem jó technikával használja. Van arra technika, hogy miként kell jól rekedtesen énekelni. Van tehetsége hozzá, hogy megtanulja úgy csinálni, hogy közben a hangszálai ne sérüljenek.

H.: - A canto-tanárnőm szerint, nekem is azért lehet problémám a hangszálaimmal, mert korábban nem melegítettem be koncertek előtt.

Utcazene a Funkorporation tagjaival: Láng Dani, Halmen Jozsó és Hanna


Jól tudom, hogy zeneiskolába jársz?

H.: - Most kezdtem el a zenepedát a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. Azelőtt pedig az iskola mellett tanultam zenét.

Nem tudlak zenetanárnéniként elképzelni...

H.:- Én sem magam. Inkább azért mentem, hogy képezzem a hangom és zeneelméletet tanuljak. Igazából Budapestre szeretnék kimenni a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, dzsessz-zenész szakon tanulni. De előbb be kellene fejezem itt az egyetemet.

Hogyan képzeled el az életedet öt, tíz vagy tizenöt év múlva?

H.: - Öt év múlva még tanulni szeretnék, de mindenképp külföldön: Pesten vagy Skóciában. Tíz év múlva remélem már ismertebb leszek, nem csak Romániában, hanem külföldön is.

Miért pont Skócia?

H.: - Mert gyerekkoromban már több évet éltünk ott a családommal, és nagyon megszerettem a helyet, az embereket, egyáltalán azt az életet. Ott kezdtem a sulit, jó volt, ahogyan a tanárok viszonyultak a gyerekekhez, jó volt a hangulat. Szeretem a levegőt, a hegyeket, az embereket...



Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást és a zenélést?

H.: - Általában délelőtt az egyetemen vagyok, légkésőbb délután háromig vannak óráim. Utána utcazenélünk egyet, majd próba vagy az egyik, vagy a másik együttessel.

Értékelik az egyetemen, hogy több együttesben is énekelsz?

H.: - Igen, abszolút. A Médiabefutó alatt drukkoltak is nekünk, hátha megnyerjük. Van egy tanárnő, aki biztat például, hogy találjak egy külön dzsessztanárt, aki ilyen énekhangot képez.

Mennyit lehet utcazenéléssel keresni?

H.: - Ez függ az időtől, és attól is, hogy mennyien vannak az utcán. Volt már rá példa, hogy két óra alatt hárman fejenként 40 lejt kerestünk. Amikor a Megasztárban próbálkoztunk Budapesten, akkor a Váci utcában két óra alatt 20.000 forintot gyűjtöttünk össze.

Melyik a legnagyobb utcazenélős élményed?

H.: - Több is van, általában Pesthez köthetőek. A Váci utcában zenéltünk, amikor a mellettünk képeslapot áruló bácsi átszólt nekünk, hogy fejezzük be, mert annyian vannak körülöttünk, hogy mások nem látják az ő képeslapjait.

Vagy amikor Star wars-os robotoknak beöltözött csávók beálltak mellénk, és a zenénkre mozogtak. Pont a Megasztár után Friderikusz, az egyik zsűritag ment el mellettünk, és hallottuk, ahogy mondta: ezek tényleg jók. Egyik este pedig megállt egy elsötétített autó mellettünk, lehúzta az ablakot, és kiszólt Presser: mi van, eltévedtetek, kicsikéim?

Még megpróbáljátok a Megasztárt?

H.:- Nem hiszem, nem úgy szeretnénk befutni, hanem saját úton.

Akkor először miért vágtatok bele?

H.: - Élményt szerettünk volna. Lássuk, mire vagyunk képesek, ők mit szólnak hozzánk. Élménynek nagyon jó volt, főleg amikor vártuk, hogy sorra kerüljünk, és közösen zenéltünk a többiekkel.



Mikor lesz a következő fellépésetek?

H:- Mivel júniusban szünetelek, ezért csak július 9-én lépünk fel a Rehab Nationnel a Gambrinusban, egy amerikai együttes előtt. A Funkorporationnal pedig Bukarestbe megyünk legközelebb, de hívtak Csíkszeredába is. Voltunk már ott a Médiabefutó után is, és akkor tetszett a közönségnek. Bár az elején nem nagyon akartak bulizni, inkább csak ültek. Kellett nekik szólni, hogy álljanak fel és bulizzanak.

Melyiket szereted jobban, amikor buliznak a zenétekre, vagy amikor csak háttérzeneként viszonyulnak hozzá?

H.: - Amikor buliznak, mert akkor én is jobban éneklek, jobban fel tudok szabadulni. Amikor látom, hogy élvezik a zenét, én is jobban szeretek énekelni. Volt már olyan is, hogy mindenki ült, olyankor már alig várom, hogy vége legyen. Szeretem, amikor pont előttem állnak, és látom az arcokat. Az a legjobb érzés, és amikor velem együtt énekelnek.

Akkor tudok a legjobban felszabadulni, amikor az együttes is fel van szabadulva. A Funkorporationnal fordult elő, hogy mivel nekem már több tapasztalatom volt, könnyebben felszabadultam, és amikor hátranéztem, és láttam, a többiek mennyire feszültek, nekem is elment a kedvem az énekléstől. A Rehab Nationben azt szeretem, hogy velük most már együtt tudunk bulizni. Főleg a két harsonást élvezem, ők a legjobbak.

Amikor kezdtük a koncertezést, még én sem tudtam felszabadulni. Csak álltam, nem is nagyon mozogtam vagy mosolyogtam. De idővel belejöttem. Már nem is izgulok annyira, csak az első két számnál.

Mennyi időnek kell ahhoz eltelnie, hogy egy zenekar megszokja a színpadot?

H.: - Szerintem nagyon sok koncert kell hozzá. Az újonnan alakult bandáknál természetes, hogy nem tudnak felszabadulni, nem tudják elengedni magukat. Ha egy fél évig havonta többször van koncertje a zenekarnak, akkor szerintem megszokja. Nekem volt egy olyan három hónapos időszakom, amikor szinte minden hétvégén koncerteztem. Csak ennyi kellett, hogy felszabaduljak. Most már minden számnál megvannak, hogy milyen mozdulatokat csinálunk egyszerre.

Azt hallottam, dalokat is írsz. Hallható valamelyik saját számod?

Ha megmondják, hogy most írjál, akkor nem megy. Annak jönnie kell. Elég sokat szoktam írni, de ritkán mutatom meg őket másoknak. Csak akkor vállalom be, ha magam is úgy gondolom jó, ha meg vagyok elégedve vele. Eddig csak a Rehab Nationnek írtam dalokat, az egyiket, Love Is What I Got címűt a Tonic Show-ban is előadtuk.



A Rehab Nationnel már van egy albumunk, az International. Tizenkét szám van rajta, plusz egy bónusz. Egy probléma van csak vele, hogy eléggé rossz a felvétel, mert a próbaterembe rögzítettük. Igazi stúdiófelvételt most szeretnénk készíteni, abból a pénzből, amit a Battle of the Bands versenyen nyertünk.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS