2019. aug. 25. vasárnapLajos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Röviden: csakazértis jó volt a Hobó-koncert

R. T. 2012. augusztus 16. 13:11, utolsó frissítés: 13:11

A hatodik-hetedik daltól biztosan beindult. Robbant a #i#Gazember#/i#, karcolt a #i#Hey Joe#/i#, lüktetett a #i#Hajtók dala#/i#.


Mindig van egy kis ellenérzés, már-már viszolygás bennünk, a húszközépben, amikor szüleink kedvencei lépnek fel sokadjára is a különféle rendezvényeken. Már megint a dinoszauruszok, mondja kedves barátnőm egy pohár bor mellett, bólogatunk. Hallgatom én szívesen, persze, felvételről, de ne mindig csak ők jelentsék a magyar események zenéjét.

Aztán odamegyünk a színpadhoz, a kordonok mellé, fotóra várva, és azt látjuk, hogy egészen apró gyerekek veszik körül „Hobó bácsit”, aki barackot nyom a fejükre, kezet fog, beszélget. Hátunk mögött, a téren ismét gyűlnek és gyűlnek az emberek – reméljük, ezt megunjuk leírni, annyiszor kell majd. Nem szardíniáskonzerv-szerűen, de megtelik a placc, és az első koncertek után még nem akartuk elkiabálni, de mostanra megbizonyosodtunk: sokkal jobb a hangzás, mint tavaly.



galeria_7764.jpg
Koncert előtti rögtönzött találkozó. Fotók: Sebők Botond
galeria_7765.jpg
galeria_7766.jpg
galeria_7767.jpg
galeria_7768.jpg
galeria_7769.jpg


Az első számtól kezdve ott a boogie a fejben és a lábban egyaránt, pedig körülöttünk van, aki szerint „nem is olyan nagy eresztés”. Nem tudom, de úgy a hatodik-hetedik daltól biztosan beindul. Robban a Gazember, karcol a Hey Joe, lüktet a Hajtók dala. Előttünk összefogózva buliznak, blues-ritmust dobolnak, ujjonganak és tapsolnak, vagy minimum elismerően bólogatnak. Már a közepén tudjuk: nem fogunk úgy hazamenni, hogy miért kellett Hobót elhívni.

Egy kifogásom van: Hobó énekeljen. Hobó jó koncertet ad, akár Blues Band anno, akár és bandája most. Hobó nem kellene leszóljon a színpadról a kamerásnak vagy bárkinek. Megszoktuk ugyan tőle, de meg nem szerettük ezeket a gesztusokat. Muszáj rájönni, hogy nem csak felvételről, hanem élőben is szívesen meghallgatjuk, de csak a dalokat.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS