2017. október 23. hétfőGyöngyi
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kortárs művészeti reflexiók az apokalipszis(ek)ről

B. D. T. 2012. október 09. 12:22, utolsó frissítés: 13:22

A villamos energia talán elfogy egyszer, de a kóla örök; végül az isteneket is megeszik a nyüvek, és aki utolsónak marad, leoltja a lámpát. Maybe 3. kiállítás a Magmában.


Ha 2012, akkor globális világvége-hoax. Nem volt talán még egy ilyen apokalipszisjóslat, ami ekkora tömeghisztériát keltett volna: tízből egy amerikai fél, hogy túléli-e 2012. december 21-ét. Nem csoda, hiszen egy 2010-es film készítői agresszív, pánikkeltő médiakampánnyal próbáltak minél nagyobb nézettséget kisajtolni, így 2012 sikeresen beleivódott a nyugati médiatartalmat fogyasztók tudatába, a 2012-mém a tömegmédiában újragenerálódik és továbbterjed.

(Néhány példa: kedvenc pszichopatánk 2012-ben öli meg a Doomsday Killert, aki rituális gyilkosságokkal készül – hite szerint – beteljesíteni a próféciákat és előidézni az apokalipszist; a National Georgraphic Channel hétköznapi amerikaiakat mutat be, amint 20 évre elegendő élelmiszerkészletet halmoznak fel, bunkert építenek, gyakorlatoznak és célba lőnek, hogy majd a civilizáció bukása után meg tudják védeni magukat és családjukat.)

Egyesek elgondolják, mi lesz a világuk vége után. Van ebben logika: a globális apokalipszis csak egy hipotézis, amit még bekövetkeztekor sem lehet igazolni, hiszen a tanú percepciós képessége csak a saját kis, helyhez és időhöz kötött életvilágát födheti le. Egy mindent elsöprő katasztrófa helyett tehát inkább beszéljünk akár miniatűr, nem egyszerre bekövetkező világvégékről, arról, ahogyan emberi nyomok, élőlények, tárgyak, emlékek visszavonhatatlanul megsemmisülnek.

A sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben Világok Vége címmel nyílt kiállítás fiatal, többnyire Sepsiszentgyörgyhöz valamilyen módon kötődő alkotók új munkáiból. (Ez a Maybe kiállítássorozat harmadik kiadása: az első Maybe 2002-ben volt, a második 2007-ben. A Maybe 2.0 alkalmából született meg egyébként a kiállítótér létrehozásának terve is.)


A Világok Vége „nem csupán az apokalipszis gondolatát járná körül, hanem más jellegű világok, értékek hanyatlását, végét is, valamint a helyébe lépő újakat. Az iparosodás, majd az információ egyre gyorsabb terjedése csúszósabb talajra helyezte ezeket a szilárd alapúnak tűnő értékeket, világokat. A bekövetkezett világválság pedig jó alkalom új vagy kitaposott utak keresésében”. A 16 kiállító munkái október 14-éig tekinthetők meg a Magmában.

Kiállítás-arculatterv: Veres Szabolcs


Lehetnek olyan elszigetelt helyek, ahová nem jutna el a „világvége” híre, megy tovább a „business as usual”: semmi jele a pániknak, továbbdöcögnek a dácsiák, ugyanúgy slattyog a néni papucsa, és nő a zöld levél a fán. Az utolsó nap képei semmiben sem különböznének az utolsó előtti nap képeitől (Wanek Ferenc: Az utolsó nap képei).



galeria_8555.JPG
Wanek Ferenc: Az utolsó nap képei (2012)
galeria_8556.JPG
galeria_8557.JPG
galeria_8558.JPG


Bármilyen monumentális is legyen, egy emberi alkotás ugyanolyan törékeny, mint egy fűszál. Az ismert dolgok felszínét látjuk csak, és ha elveszítik formájukat, “tönkremennek”, összedőlnek, meghalnak, azt pusztulásnak nevezzük. Pedig csak szupererős nagyítóval bele kéne zoomolni, és nézd csak: szép, szabályos struktúrák, felüdítő ránézni is (Ferenczi Zoltán: Szén mikrostruktúrák – A holnap építészete).

Ferenczi Zoltán: Szén mikrostruktúrák – A holnap építészete (2012) – animációs szekvenciák (részlet)


Közelebbről még a bebetonozott fal textúrája is másabb, mintha a teljes képet néznénk, mondjuk egy lepattant régi falusi ház maradványaira épített új otthonét (Izsák Előd: Lezárt múlt).

Izsák Előd: Lezárt múlt (2012) – digitális nyomat, talált rajz (részlet)


Ha hisszük, hogy a világ kezdet és vég nélküli, önmagát szabályozó entitás, és minden léleknek – embernek, állatnak – megvan a saját útja a megvilágosodás felé, akkor a nyugati siránkozás a világvégéről igazán poénosnak tűnhet. A Tirthankarák segíthetnek abban, hogy megszabaduljunk ettől a tévhittől. Csak meghajolni kell előttük, és minden meg van oldva? (Rares Moldovan: Tirthankara)

Rares Moldovan: Tirthankara (2012) - részlet


Az Alkotó elmélyülten dolgozik, saját képére formálja teremtményét, csiszolja, tökéletesítgeti a végtelenségig, és látá, hogy ez jó. Aztán meg… (Amúgy meg lenyűgöző lehet laikusok számára az a perfekcionalizált technika, rutin, készség, ahogy a gyakorlott szobrászkéz tökéletes hasonmást formáz az agyagból.) (László István: Önarckép)



galeria_8559.JPG
László István: Önarckép (2012) – videó loop
galeria_8560.JPG
galeria_8561.JPG
galeria_8562.JPG


Kommunizmusbeli gyermekjáték: végy egy pingpong-labdát, csomagold a tavaly karácsonyra kapott csoki gondosan félretett sztanioljába, s gyújtsd meg Patria gyufával. Nagyban talán úgy nézne ki: végy egy atombombát…

Nyomok és hegek maradnak minden apokaliptikus katasztrófa után, nagyságrendjétől függetlenül (Barunabasu Betoro: Cím nélkül).

Barunabasu Betoro: No title (2012) – installáció


A Hazátlan antropológia csak beavatottaknak szól: kép-, film- és szöveges bevágásokból generál egy kívülálló számára megfejthetetlen jelentésmezőt. Még ha be is azonosítjuk és kontextusában elhelyezni próbáljuk a látottakat, rejtve maradhatnak egyes jelentéstartományok. Az AnnArt performansz-fesztiválok fiktív “archív felvételei”, Mihály Botond performansz-művész rövid leírásai az akciókról – mindez váltakozik Kobakról, az 1999-ben született kutyáról készült felvételekkel. Jobb fogódzó híján a szövegekből kell kiindulnunk.

Lakonikus rövidségű, tényszerű megállapítások sorjáznak egymás után, amelyeknek nyilván nem céljuk az “egyszervolt-holnemvolt”, megismételhetetlen élőművészeti alkotások bármilyen szintű reprodukálása. Az AnnArt fesztivál, a Szent Anna-tó, egy egyedi természeti környezet volt e performanszok bölcsője, 1990-1999 között. Bármilyen retrospekció így hát “hazátlan”. Persze ez is csak egy hipotézis, akárcsak az a kijelentés, hogy a Nap holnap felkel. “Az élő műfaj még mindig élő műfaj. Nem járt le az ideje.” Ez a képernyőbe égett szentencia pedig egy történeti oximoron: 1993-ban még talán igaz volt, 2012-ben igazságtartalma ismeretlen.



galeria_8563.JPG
Miklós Szilárd: Hazátlan antropológia (jegyzetek egy művészettörténeti kutatáshoz, 2012)
galeria_8564.JPG
galeria_8565.JPG


Elhagyatott, élettelen marsi látkép: mindent belep a vörösesbarna por, üregek és dombok, meddőhányók (?) szabdalják domborzati torzókká a síkot. Aztán koreografikusan, szépen sorban robban minden. A szándékos, önmagáért való rombolás irracionális pontosságával. Mert még a pusztítás után is van amit pusztítani (Monotremu: Tűzijáték).

Monotremu: Tűzijáték (2010) – videó


Szabó Péter Jó reggelt! című kísérleti akciója közterületen, hajnalban munkába igyekvő embereknek szól (2010-es dokumentumfilm, eseménysorozat, helyszínek: Vulcan S.A. Bucuresti, UZUC S.A. Ploiesti, MEFIN Sinaia). „Ennek az ’útnak’ valamely pontján történik a tűzijáték eseménye, mely teljesen spontán, meglepetés- és ajándékszerű lesz. (...) A ’Jó Reggelt!’ akció a munka és a munkások rövid, jelzésszerű ünneplése, (...) egy gesztus a társadalmi szolidaritás mezejéről. (Lásd az akció leírását egy másik helyszín kapcsán itt.)

László István: We’ll meet again (2012) – videó loop
Nukleáris szívküldi 55 másodpercben, Hirosimától a hidegháborún keresztül a harmadik világégésig.


Kerezsi Nemere: Fél (2011) – videó
Egy destruktív kovács műhelyében járunk: nem alkot, hanem pozdorjává zúzza a szerszámot.


Mi süvít át egy elhagyatott, lerobbant, egykori kommunista gyártelepen, mi simogatja az üresen álló csarnokok padlójából kihajtó gyom leveleit? Egy-egy ilyen beton- és acélmonstrum a rosszemlékű diktatúra kísérteteként is felfogható, ám valamikor emberek ezrei népesítették be. Dolgoztak, mert eleinte álmodtak és reméltek, utána talán már csak megszokásból, félelemből. Mindenképp nyomot hagytak a tájon, és az általuk teremtett és éltetett monstrum hiába várja vissza őket foghíjas ablakaival (Kozma Levente: Munkaszellem).



galeria_8567.JPG
Kozma Levente: Munkaszellem (2012) – videó
galeria_8568.JPG
galeria_8569.JPG
galeria_8570.JPG
galeria_8571.JPG


Monotremu: Cola gyertya (2012) – installáció, ready-made
A villamos energia talán elfogy egyszer, de a kóla örök.


Mi történik az egyszerhasználatos tárggyal – pl. egy instant kamera, a Föld, stb. –, ha rendeltetésének nem megfelelően vesszük kezelésbe? Kipurcan, de előbb-utóbb valakik, valahol újrahasznosítják (Váncsa Domokos: Fing).

Váncsa Domokos: Fing (2012) – installáció


Karácsonyfát, paszulykarónak valót szeretne, esetleg nádpálcát engedetlen gyermekének? Most mindezt egyben megkaphatja! Termékünk felhasználási lehetőségei szinte kimeríthetetlenek, és ha már végigjátszott a skálán, gyújtósnak is kiváló az elsötétült Nap alatt – hogy ne mondjunk lármafát, hiszen pánikot kelteni nem szabad (Kispál Ágnes Evelin: All in one – Praktikus fa).

Kispál Ágnes Evelin: All in one – Praktikus fa (2012) – installáció




galeria_8572.JPG
Ivácson András Áron – Sárosi Mátyás: Holt bolygók (2009-2010) – videó Evolúciótörténet, Nagy Bumm és Nagy Reccs egy mondatban: végül az isteneket is megeszik a nyüvek.
galeria_8573.JPG
galeria_8574.JPG
galeria_8575.JPG


Az utolsó installáció teljesen lesötétített helyiségben található, ahol a látogató közreműködésével fény generálódik, távozásával pedig kialszik. Világok végén így működik ez: aki utolsónak marad, leoltja a lámpát (Kispál Attila: Cím nélkül).



galeria_8576.JPG
Kispál Attila: Cím nélkül – installáció
galeria_8577.JPG


>> További képek a Magma weboldalán >>

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS