Logikai felvetésből d'n'b partit nyom az őrült tudós
R. T. 2012. november 28. 19:48, utolsó frissítés: 2012. november 29. 09:32Az Interferenciák első két előadásán kínai bábos mesélte el személyes történetét, egy őrült tudós pedig még bicikliküllőkből is zenét gyártott.
Lámpa ég a színpad közepén, oldalt több báb sorakozik, csökkenő méretben. A Hand Stories alkotója, Yeung Fai sötétben lép színpadra, bemelegíti a kezét, szellemet idéz, majd a bábokon bemutatja a családját, amelyet románra tolmácsol a „segédje”: nagyapa, apa, nagy testvér, ő maga.
Nemsokára egy női és férfi báb kerül elő, színes ruhákban, bájos porcelánfejjel. Az első benyomás nem túl szakmai: ez hihetetlen aranyos, kellene otthonra is, különösen
a plafonról leereszkedő miniatűr lampion.
Gyorsan kiderül azonban, hogy Yeung Fai hihetetlen ügyességgel mozgatja a bábokat, a figurák eleven mozdulatokat öltenek, nagyon profi technikát láthatunk.
A téma önéletrajzi: Yeung ötödik generációs bábművész, a Hand Storiesban pedig családjának története és a kínai kulturális forradalom kegyetlensége elegyül, apjának bebörtönzése, és az, ahogyan ő átvette a művészetét. Nevetős-megható jelenetekben meséli el, hogyan jött a „sárkány” és tette tönkre az életüket, és tényleg szívből jövő kacagásra késztet, amint hozzá, az ötödik generációs művészhez – aki éppen valahol spanyol nyelvterületen haknizik pár fillérért – leszáll a részegesen Queen-slágereket énekelő őrangyal.
Yeung gyönyörűszép bábokkal dolgozik,
nincs rájuk jobb jelző, a legapróbb részletekig kidolgozva. A pikkelyes, lenyűgözően ijesztő sárkány hullámzik, a porcelánfejek mosolyognak vagy morcosak, a harminc centis mutatványos pedig épp olyan ügyesen pörgeti a tányérokat, mint egy valódi – persze ez is a bábos érdeme.
A következő, nagyszínpadi előadás ugyanattól a svájci társulattól érkezik, de a téma, a jelleg teljesen más. A Max Blackben őrült tudós – vagy csak simán tudós – laboratóriumába lépünk, aki viszont ártalmatlan: nem tesz mást, csak zenét gyárt, akár kávékotyogással, kerékküllőkkel, a zongorán végigguruló gépezettel.
Teszi ezt úgy, hogy igazából nem akarja: azt mondja, a zenét és a költészetet hamar elunja, számára csak a logika, a tudomány, a jól meghatározható dolgok fontosak. Az előadás azonban mindennek a fordítottjává, paródiájává válik: egy hipotézis ismételgetése, amely szigorú logikai szempontok alapján értelmes, de a józan észnek teljesen ellentmondó
drum and bass-partivá növi ki magát,
ahol a laborasztal keverővé, a tudós pedig robothangú DJ-jé válik.
A főleg Wittgenstein-, Paul Valéry vagy éppen Max Black-idézetekből összeállított szöveg monotonitását, ilyen formában nevetségességét a mindenből zenét facsarás művészi gesztusa ellensúlyozza, látványos pirotechnika kíséretében: Heiner Goebbels rendező nem spórolt a látványelemekkel sem a hangzás mellé.