2019. november 13. szerdaSzilvia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Közönségből kilépett király halt meg Kolozsváron

Rácz Tímea 2012. december 03. 17:52, utolsó frissítés: 17:52

Purcărete királya közülünk születik, halálneme mégse hétköznapi: elvégre a tüdőgyulladás a szegények betegsége, az infarktus az üzletembereké.


Bejövetelkor lesi-lesi az ember, hogy a színpad közepén, talapzaton álló, katonaruhás alak tényleg szobor-e, vagy élő ember: a mozdulatlanságot tényleg csupán az alig kivehető légzés töri meg. Hosszú időn keresztül áll ott, míg végül éljen a királyt kiált, és beindul a nyüzsgés a színpadon. Padokat hoznak, ágyat, hűtőt, rádiót, a szoborszerű testőr pedig eközben ismerteti, kikkel van dolgunk: Margit királyné, az első feleség, Mária, a második, az orvos, valamint a takarítónő. Mind tudják már, és el is árulják, amit Berengár király még nem tud: hogy meg fog halni, és semmit nem tehet ellene.

Ionesco kései abszurdja viszonylag könnyen értelmezhető,

jelképekkel nem túlterhelt darab,

amelyet Silviu Purcărete és a francia Les Arts et Mouvants társulat sem bonyolított tovább, ellenkezőleg, alátámasztott pár olyan vizuális elemmel, amelyek a halál önmagában létező abszurditását (hogyan lehet úgy élni, ha tudjuk, hogy meg fogunk halni) még jobban kiemelik.


Fotó: Biró IstvánFotó: Biró István


A király érkezését méh- vagy légyzümmögés vetíti elő többször is, de mégsem jön, Margitnak és az orvosnak úgy kell felráncigálni a közönségből. Purcărete Berengárja

közülünk születik

az előadás elején – annak ellenére, hogy legalább négyszáz éves –, és élete, mint bejelentik, az előadás végéig tart. Halálneme mégse hétköznapi, pedig ez bonyolultabb a többiek számára. Mégis, a tüdőgyulladás a szegények betegsége, az infarktus az üzletembereké – mondja az orvos, a királynak tehát színpadi(as) haldoklás kell, ha másért nem, példát statuálni.

Fotó via InterferenciákFotó via Interferenciák


A testőrre időnként ráhull a vakolat: teljes romlásba dőlt a kastély és a birodalom a kortalan hatalmaskodás miatt. A pusztulást olyan abszurd képek érzékeltetik, mint az a megjegyzés, hogy a növényzet fogta magát, és

átvándorolt a szomszéd országba.

Jelenlegi felesége és a takarítónő védené, megmentené, de legalább sajnálja a királyt, míg volt felesége és az orvos egy nagyobb jó érdekében szó nélkül feláldozza. A mulandóság elviselhetetlensége végül teljesen letaglózza Berengárt, aki parancsba adja, hogy minden gyermek az ő nevét viselje, minden történelemkönyv róla szóljon, még a folyók is az ő arcélét rajzolják ki.

A király érdekes módon nem közvetlen halála előtt a leginkább kiszolgáltatott: amikor állapota romlik, akkor vetkőztetik le, kötik infúzióra, hagyják, hogy szó szerint pucér fenékkel álljon mindenki előtt. Amint egyre közeledik az elkerülhetetlen, teljes "halotti pompába" öltöztetik, már-már úgy tűnik, nem a végtisztesség ruháit, hanem alkalmi öltönyt visel.

Fotó: Biró IstvánFotó: Biró István


A zárójelenet az előadásnak talán a legerősebb része: amikor már csak a király marad a színen, az előadás – így élete – utolsó perceiben, egy női hang gyengéden, de határozottan szólongatja „át”.

Lépd át a sorompót,

add ide most az egyik ujjad, most az egész kezed, most a vállaid - a túlvilágra lépés jelenetében a halál egészen biztosan elkerülhetetlen, de már cseppet sem taszító valósággá válik.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS