2017. december 16. szombatEtelka, Aletta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A Kex zenekar története és az állambiztonság működése

Koós Levente 2012. december 15. 12:37, utolsó frissítés: 12:43

Volt egy zenekar az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején, amelynek működése hatalmas sikerei ellenére tiszavirág-életűnek bizonyult.


Koncertjei, dramaturgi megoldásai mégis kitörölhetetlen nyomot hagytak a magyar zenei szubkultúrában. Mitől vált a zenekar a budapesti belvárosi fiatal értelmiség kedvencévé? Ennek két magyarázata van: a kor sajátos beatzenei jegyeitől nagy részben különböző zenei világ, és a zenekar vezéregyénisége, Baksa-Soós János személye.

A Kex megalakulásának időpontja körül nincs egységes megegyezés a zenekarral foglalkozó írások között, de számunkra nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy 1968 telén az együttes már rendszeresen játszott budapesti klubokban. Rövid pályafutásának legfontosabb állomásai és helyszínei azok a klubok és kollégiumok (és a társasági együttlét szempontjából fontos sörözők), amelyek ez időben hagyományosan az egyetemi ifjúságnak voltak fontos találkozási pontjai: Bem rakpart, Bercsényi kollégium, Párizs-kert, Egyetemi Színpad, Kárpátia söröző, Citadella, Budai Ifjúsági Park, Koktélhajó a Dunán, szabadság-hegyi klub, stb.

A Kex együttesA Kex együttes



Zenéjüket hiábavaló lenne bármilyen műfaji skatulyába belehelyezni, hiszen egyszerre volt rá jellemző a hagyományos slágervilág könnyed játéka és az elvont, bonyolultabb szuggesztív erőt megjelenítő dallamvilág. Doleviczényi Miklós zongora- és orgonajátéka, Imre Attila (basszusgitár) és Kisfaludy András (dob) ritmusfelelősök megoldásai, Bianki Iván varázslatos gitármenetei bizonyítják, hogy a Kex zeneileg sem volt könnyű feladvány sem a közönségének, sem a hivatalos zenei intézményeknek. Mindezt persze csak morzsákból ismerhetjük, hiszen rövid fennállása alatt mindössze egy kislemeze jelent meg (Család/Elszállt egy hajó a szélben, 1970, Qualiton), és azon kívül, hogy a zenekar szerepelt Mészáros Márta: Szép lányok, ne sírjatok (1970), valamint Szomjas György: Tündérszép leány (1969) című filmében, nem kaptak kellő nyilvánosságot. Jóval a rendszerváltás után jelent csak meg a zenekar archív felvételeit tartalmazó Kex című CD (1999, Mega Records), amelyen tíz dal hallható a régiek közül, valamint a közelmúltban napvilágot látott hagyományos bakelitlemez, a Kex: Let's Cake (Moiras Records, 2005).


Baksa-Soós János a színpadon semmi esetre sem klasszikus énekesként volt jelen. Az a néhány megsárgult fénykép, az a pár percnyi filmkocka, egynéhány visszaemlékezés, és koncertleírás-kísérlet bizonyítja, hogy személyisége, kisugárzása megismételhetetlen volt. Mint ahogy maga a koncert is. Egyszeri, utánozhatatlan pillanatban megfogant. Sebők János szerint „Inkább színész volt, mint énekes, aki készséggel bújt a legkülönbözőbb szerepekbe és jelmezekbe. Piros nadrágban, fehér trikóban, tornacipőben ugráló bohóc, szalmahajú harlekinó, nyegle bajszú paprikajancsi, belvárosi Don Quijote, aki fityiszt mutatott a hatalmasoknak, dróton rángatta rajongóit, poénpetárdákkal riogatta a nyárspolgárokat, fapofával rúgta fenékbe zenésztársait, aki egyaránt virtuózan játszott az érzelmekkel és az értelemmel.”



Szövegvilága a világos, giccs nélküli, lecsupaszított, blődnek tűnő dolgokról szóló szövegektől a bonyolult, szürrealista, zagyva, érthetetlen, megfejthetetlen, sokat sejtető sorokig terjedt. Ez volt Baksa egyik titka, a megfoghatatlanság. És ez volt az egyik oka, hogy a hivatalos vonalnak nem volt rá szüksége. Sem a Kexre. Mert az intellektuális, homályos dalszövegek magukba hordozzák a többértelműség lehetőséget. A többértelműség pedig magába hordozza az ellenséges kijelentések lehetőségét is, hiszen annak a táptalaja. Ezt pedig nagyon nem kedvelte a hatalom.

De feledhetetlen az a színpadi mozgás, pantomimszerű játék, amellyel szövegeit tulajdonképpen eljátszotta, kísérte, és amelyek segítségével sokszor a közönséget is bevonta az előadásba. Mert a közönség részese volt a koncertnek. A műsor csak a zenekar - Baksa - közönség megingathatatlan kohéziójában válhatott igazi közösségélménnyé, szertartássá. A számos abszurd és végetekig komikus jelenet halálosan komoly, mély tartalommal bíró valódi művészi elemekkel való keveredése (Baksa saját versei, novellái, Villon-versek szavalása) emelte az előadást egyfajta misztikus élménnyé.

Nemrégiben előkerült egy 1970/1971 telén készült felvétel egy Citadellabeli Kex-koncertről. Majdnem negyvenévi kallódás és az akkori amatőr, kezdetleges, gyakran házi készítésű hangrögzítő eszközök véges korlátai miatt minősége nem a legtökéletesebb. De sok mindent visszaad abból a hangulatból, és élményből, amit Baksa képviselt. Például amikor két szám között közli a közönséggel, hogy a következő dalt szeretné velük közösen énekelni. „Ülve ezt a számot nem énekeljük!” Figyelmezteti kiabálva a közönséget jellegzetesen elfojtott, félig összezárt szájjal. Majd üvöltve rájuk parancsol: „Mindenki föláll! Mindenki föláll!” A többség valószínűleg nem „engedelmeskedett” (és ebben mutatkozik meg az ő „partnerségük”, hogy „vevők”), hiszen egy lélegzetvételnyi szünet után ezt mondja: „Vagy ülve marad, jól van!”



Amiben még újat hozott a Kex, az József Attilának, mint a hiány és önmeghatározás költőjének a könnyűzenébe való átültetése. Egy kísérlet, amelynek sikere nem másban mutatkozik meg, mint hogy ez a próbálkozás egy olyan folyamatot indított el a magyar pop-és rockzene vonulatában, amelynek hatásai és újító szándékai egyaránt megtalálhatóak a Kex-et kronológiailag szorosan követő időkben és napjainkban is. Repertoárjukban két József Attila vers szerepelt, a Tiszta szívvel és a Hetedik. Az előbbi tökéletes egésszé forrasztja a zenét és a verset. Az az újszerű jelenség az amatőr művészeti tevékenységben – hiszen a költészet megjelenésével már nem beszélhetünk pusztán könnyűzenéről –, amit ezzel a megoldással a Kex teremtett, a mai napig meghatározóvá vált a zenekarral kapcsolatos megítélésben.

De már a nyolcvanas években is fellelhetőek olyan fontos források, amelyek velük kapcsolatban éppen a József Attilával kapcsolatos újszerű élmény megteremtését hangsúlyozták. Mint például Temesi Ferenc, aki az Élet és Irodalom hasábjain emlékezik meg József Attiláról, és vele együtt a Kex-ről a magyar költészet napja alkalmából: „De ha jól emlékszem, a beat nemzedéknek, amelynek tagja vagyok, a «Tiszta szívvel» meg a «Hetedik» tetszett jobban. Mert azt zenésítette meg 1969-ben a Kex, az elpusztított, de el nem felejtett beatbanda. A «Nincsen apám, se anyám» gitárkísérettel sem tetszett az akkori horgelantaloknak. Másfél év után feloszlott az egyetlen kislemezig eljutott Kex.”

Nemcsak a horgelantaloknak nem tetszett a gitárkíséret, hanem a Kex, és vele együtt Baksa sem tetszett az állambiztonságnak.

A Kex és az állambiztonság

Nemsokkal a Kex zenekar megalakulása után megérkeznek az első fecskék a Belügyminisztériumba, és velük együtt az első jelentések is. Feltűnő öltözetükkel, hajviseletükkel, nem helyénvalónak tartott viselkedésükkel, és persze azzal, hogy rendszeresen fellépnek budapesti klubokban, hamar felhívták magukra a figyelmet. Ettől kezdve a zenekart és Baksát folyamatos megfigyelés alatt tartották, és a belügy várta a megfelelő alkalmat, hogy közbeléphessen. Informátorainak feladata a zenekar tagjainak politikai beállítottságának feltérképezése, a banda körüli „slepp” magatartásának értékelése, Baksa rendszerellenes megnyilatkozásainak rögzítése volt. Ez persze nemcsak a Kexre, és nem is csak a könnyűzenei élet szereplőire vonatkozó eljárás volt.

A belügy által várt adatok szép lassan be is futottak: „Az egyik találkozás alkalmával Baksa Soós elmondta, hogy gondolatai mondanivalóját nem mondhatja úgy el, mint esetleg Angliában, mert a sanzon-bizottság úgysem fogadná el szerzeményét. Visszadobná szövegmódosítás miatt. Rögtönzései politikai jellegűek.” A jelentésben az is szerepel, hogy a koncertek közben elhangzó Baksa rögtönzések nem egyértelműek. Tehát burkolt formában jelentkező rendszerellenesség, amely tetszést okoz a közönségnek, ezáltal a nem kívánt irányba befolyásolja a fiatalokat.



1970 tavaszán az Illés együttest nyolc hónapra kitiltják Budapestről. Az akkori zenei élet tagjai közül nem volt senki, akinek nem lett volna véleménye a botrányról. Mivel ez idő tájt a Kex és az Illés közös országos turnén vett részt, a figyelem érthető okokból a Kex-re, és a koncertjein történtekre is erősebben koncentrálódott. És bár a Kex-koncertek világából kevés forrás maradt fenn, az ügynöki jelentésekből is megtudhatunk ezt-azt mind az előadásokkal, mind a közönség soraiban helyet foglaló fiatalokról: „Egyik legutóbbi esetben egy vállalati rendezvényen a közönség egy a folyosón lévő Lenin-mellszobrot helyéről elcipelt és össze-vissza bemázolták.”

Egy másik ügynöki jelentés szerint, aki a zenekar egyik Ifjúság parki fellépését nézte meg, Baksa meghatározhatatlan improvizált szövegekkel hozza teljes extázisba a közönséget. Összefüggéstelen szövegeit olykor-olykor néhány mondatos értelmes résszel szakítja félbe, amelynek politikai háttere van, igaz, burkoltan: „Pl.: «sok-sok kis vidáman lengedező zászló az út szélén.». «egy fiú egy nagy, vidáman lengedező zászlóval egy magas hegyre megy és oda kitűzi» «csak egy zászló szomorú, az én zászlóm» - itt hirtelen váltás: «barátaimat mind agyonverték, engem nem, mert figyelmeztetésül egy madár elém...» - itt abbamarad a szöveg, mindenki gondol, amire akar.” Egy másik alkalommal pedig ezt jelentették: „A műsor tartalmát tekintve politikai élcelődésről van szó, amely helyenként túllépi a megengedett határokat [...] Egy alkalommal végignézve a műsorukat, egyik számukat különösen erősnek találtam, amely azt akarta bemutatni, hogyan zajlik le egy ápr. 4-i felvonulás. Ez kezdődik a repülők felvonulásával (ilyen-olyan repülésfajták érzékeltetése mozgással) és végződik, hogy «a katonák bombát dobnak a tribünre.»” A jelentésen kívül figyelemre méltó, és az állambiztonság műveltségi tájékozódását reprezentáló az értékelés is:

A jelentésben egyik élvonalbeli beat-együttesünkről van szó, amely tevékenységében igen sok ellenséges tartalmú politikumot hordoz. Mondanivalójukat többnyire burkoltan, allegorikusan, sokszor erősen balos formában fejezik ki.”
Szóval nemcsak ellenséges, de azt is tudjuk, hogy ezt erősen balos formában fejezi ki. Mivel nincsenek nyomai klasszikusnak számító jobboldali kijelentéseknek, csak erősen balos lehet. A lényeg szempontjából természetesen teljesen lényegtelen, de a rendszer csak így volt képes ellenségeit meghatározni ideológiai síkon. Vagy jobbos, vagy erősen balos. Más szóba sem jöhetett. Mindemellett figyelemreméltó az a jelentés, amelyben az áll, hogy „Baksa inkább nacionalista háttérrel próbálja hangsúlyozni mondanivalóját (szegény Magyarország, Erdélyt vissza, stb.)”. Szóval nemcsak balos, de még nacionalista is.




Nem sokkal ezután, 1970 novemberében Baksa már rendőrhatósági megfigyelés alatt állt, ami azt jelentette, hogy civil ruhás rendőrök követték az utcán. Arról is lehet olvasni, hogy néha meg is verték őt, volt olyan koncert, amelyre vérző fejjel érkezett meg, persze az előadás alatt erről egy szót sem szólt. Egy nemrég készült interjúban ő maga is elmondja, hogy többször megverték őt a rendőrök. Aztán felkelt, leporolta a ruháját, mondott valami vicceset, hogy na azért nem volt olyan rossz.” Szorult a hurok körülötte, ellehetetlenítésére a belügy pedig megtalálta a legkézenfekvőbb megoldást: a bomlasztást, amely alatt a pontos definíció szerint „az állambiztonsági szervek nyílt és titkos eszközeivel az ellenséges csoport szétverését, vagy mélyebb ellenséges tevékenység kialakulásának meggátlását” értették. A bomlasztás a belügy egyik leggyakrabban használt eszköze volt, és népszerűségének titka abban nyilvánult meg, hogy az ellenséges tevékenységet még korai szakaszában lehetett megszakítani. Tehát nem volt szükség hivatalos, jogi eszközök használatára, többek között bírósági ügyre. Abban az esetben, ha egy ellenséges csoportnak vélt társaság közelében az állambiztonság több hálózati személyt foglalkoztatott, akkor az akciókat differenciált szereposztással készítették elő. Mint ahogy az a Kex esetében is történt, „Gara” tevékenységét Baksával, „Rátkai Andrást” pedig Doleviczényivel kapcsolatosan használták fel a bomlasztás sikeres megvalósulása érdekében : „Előzetes megbeszélés alapján szombaton meglátogattam Baksa S[o]óst. Beszélgettünk az alakuló új Metro-zkr-ról, melyhez én szeretném őt felhasználni mint színpadi szakember [...] Szeretné függetleníteni magát a Kex-től, mert a zkr. tagjai nem értékelik az ő működését különösképpen. Másfelől szeretne nyugatra menni és úgy képzeli, hogy ezt én tudom biztosítani neki.” Faramuci helyzet: Baksa éppen a róla jelentéseket körmölő Garától várja azokat a lehetőségeket, amelyeket úgy érez, most nem tud megvalósítani. Nem telik el három hét, és géppapírra kerül Rátkai András fedőnevű ügynök jelentése a Doleviczényi Miklóssal folytatott beszélgetésről: „Feladatom volt Doleviczényi Miklóssal beszélgetés során tisztázni a Kex együttesben elfoglalt helyét [...] Arra a kérdésre, hogy miért engedi át a vezetést Baksa Soósnak, nevetett és azt válaszolta, hogy nem olyan egyértelmű a dolog. Baksa csak az előtérben van mint énekes, és ez nem azt jelenti, hogy az együttest minden vonatkoztatásban ő vezetné [...] Doleviczényi meglátásom szerint a szocialista rendszerrel szimpatizál, mert bár alkalom lett volna rá, soha semmilyen ellenséges vagy kétértelmű cselekedetéről vagy beszédéről nem tudok.” A jelentés értékelése szerint „az ügynök a feladatát jól oldotta meg,” vagyis sikeresen mélyítette a billentyűs és az énekes közti elmélyülő szakadékot.



Figyelemreméltó a jelentés szövegéből az a megállapítás, miszerint Doleviczényi szimpatizál a szocialista rendszerrel. Ez megint csak az „aki nincs ellenünk, az velünk van” politikai meghatározás a hatalom részéről, és a jelentésben való megjelenése bizonyítja, hogy az elv mennyire valóságos volt a gyakorlatban és a mindennapi életben. Az ügynök további feladatául kapta a bomlasztást célzó beszélgetés folytatását. Végül sikerült. Baksa Soós János 1971 nyarán elhagyta hazáját, és Nyugat-Berlinben telepedett le. Azóta is ott él, néha Magyarországra látogat.

Hibás következtetés lenne azt gondolni, hogy a Kex és vele együtt Baksa eltűnése a könnyűzene porondjáról kizárólagosan a belügy sikertörténete lenne. Amit zenéjükkel csináltak, annak nem lehetett hivatalos tömegkommunikációs megjelenése. Nem fértek bele a rendszer hivatalos kultúrpolitikájának igen szűkre szabott rendszerébe. Ez persze nem menti fel az állambiztonság embereinek felelősségét azzal kapcsolatban, hogy tevékenyen szerepet játszottak egy kivételesen tehetséges zenekar működésének felbomlásában. A találgatások és elképzelések helyett maradt egy kétszámos kislemez, egy újrahangszerelt korong 1999-ből, néhány internet terjengő kalózfelvétel, két játékfilm apró képkockái, és tucatnyi visszaemlékezés. Tehát nem sok.

Baksa disszidálásának körülményeit nem ismerjük teljes vonulataiban, de egy Cseh Tamásnak írott 1991-es levélben sajátosan vall erről: „Én nem disszidáltam, hanem elmentem tovább fejlődni, képezni magam más világokat megismerni, fejleszteni az életet. Én pionyír művész vagyok globusz szívű és gondolkodású ember. Nem emigráció számomra, gimiből egyetemre menni. Amíg a Kex-ből az utókornak csak néhány hangfelvétel maradt, addig Baksa Soós János nyugaton komoly életpályát futott be. Essenben grafikát, a düsseldorfi Kunsakademie-n festészetet, grafikát, szobrászatot, kerámiát tanult. Azóta Január Hercege néven alkot, legutóbb Székesfehérváron nyílt kiállítása. Ha a Kexről kérdezik, csak legyint. Gyermekkori komolytalan játék. Lesújtó véleményt mond mindazokról, akik nem adták fel, akik még csinálják. Sajnálja azokat, akik hallgatják dalait. Egyszer ő is megpróbálta, 1985-ben, amikor rövid ideig visszalátogatott. Zsúfolásig megtelt Közgáz kollégium, negyed órás akkordpengetés egy széken ülve, végül „Hagyjuk!, nem megy.”. Személyisége, lényének valódi tartalma nehezen megfejthető. Gyermekkori barátja, Czakó Gábor így jellemzi őt: „Baksa-Soós Jancsi nem zenész, nem költő, nem festő, nem színész, nem rendező, ahogy a lexikonok írják majd róla, hanem művész. Teljes és nyitott személyiség, aki képes és hajlandó bármit új oldalról szemügyre venni, legyen az borsószem, vacsora, zene, végrehajtó, helyesírási szabály, közhely, Magas Művészet, hatalmasok, még ha vérébe kerül is a kísérlet: a szó átvitt és szó szerinti értelmében egyaránt. Többek között tőle tanultam, hogy a művészet nem a fül, a nyelv, a kéz ügyessége, hanem - magatartás."

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Kex-legenda életben tartásához nagyban hozzájárult Hobo, azaz Földes László tevékenysége is. A zenekar színpadán többször is megforduló művész írta a zenekar máig talán egyik leghíresebb számát, a Csillagok, ne ragyogjatok!-at, majd 1978-tól, a Hobo Blues Band működésének kezdetétől budapesti klubokban népszerűsítette Baksát, és vele együtt a Kex-et.

Azokban a szövegeiben, amelyek a hetvenes évtized egészét próbálják néhány versszakba sűríteni, szintén ott van a Kex. A jampik, a huligánok, a hobók, a hippik, vidéki kocsmák és pesti presszók között, amikor egy vidám barakk volt az ország, és a drótokon belül a tekintetek: Pilinszky, Huszárik, költők és festők, akik nélkül Hobo sem létezhetett volna:

„A mi szabadságunk úgy született,
Hogy észre sem vettük, nem tudtunk róla,
Nem ismertük fel, pedig itt volt velünk.
Köztünk növekedett évek óta.
A Teenager Party, az első farmer,
Piros útlevél, keletnémet lányok,
A cseh filmek és a lengyel jazz,
A pécsi Balett, az Orfeo, a Kex.” (
Hobo: Lázas évtized. Gyöngy a sárban, 2000.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS