2017. december 17. vasárnapLázár, Olimpia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Slammelés a Bulgában: a közönség együtt szavalt Závadáékkal

R. T. - G. L. - L. J. 2013. március 01. 10:15, utolsó frissítés: 2013. március 04. 09:32

Melyik felolvasáson fordul még elő az, hogy a művészek őszinte döbbenettel az arcukon vágnak át egy kétszáz fős tömegen, és teljesen meglepődnek, hogy ennyi ember itt mind őket akarja látni?


Van egy kedves barátom, irodalomhoz értő, akivel időről időre összeveszünk a slam poetryn. Azt állítja, ez elvesz a költészet lényegéből, és pusztán „marketing” miatt akarja fogyaszthatóbbá tenni, szórakoztatóipari termékké degradálja. Illetve kimarad a csend, amely szerinte a költészet egyik lényege.

A slam poetry eredetéről, mibenlétéről már sok szó esett, és tény, hogy sokszor “fogyaszthatóbb” a magas irodalomnál, viszont a kortárs költészetnek olyannyira része, hogy kár is azon vitatkozni, vajon művészet-e.


A csend azonban biztos, hogy hiányzik belőle.

A Korunk Akadémia sorozat részeként megszervezett kolozsvári Pion István – Simon Márton – Závada Péter-est legalább kétszáz hangot szólaltatott meg egyszerre.



Závada Péter és Pion IstvánZávada Péter és Pion István


A slammelés – mint már a vásárhelyi est után is megállapítottuk – tényleg koncerthangulatot teremt, még zenei aláfestés nélkül is, és tényleg helyenként stand up-comedyre hajaz. Melyik felolvasáson fordul még elő az, hogy a művészek őszinte döbbenettel az arcukon vágnak át egy kétszáz fős tömegen, és teljesen meglepődnek, hogy ennyi ember itt mind őket akarja látni? És ami még ennél is érdekesebb: melyik irodalmi esten


mozog a közönség szája a felolvasóval együtt,

suttogja vele a kedvenc versét/rapszövegét/slamszövegét?

Simon MártonSimon Márton




galeria_9735.jpg
Balról: Simon Márton, Závada Péter és Pion István
galeria_9736.jpg
galeria_9737.jpg
galeria_9738.jpg
galeria_9739.jpg
galeria_9740.jpg


Pion, Simon és Závada nem először lépnek fel hármasban, összeszokott slam-trióról beszélhetünk. A „setlistet” – mert akár ilyenképpen is emlegethetnénk egy slam poetry-est menetrendjét – már jövet összeállították, de megérkezés után


öt perc alatt újratervezték,

hogy a közönséghez is igazodjanak. A műsor emiatt egyáltalán nem volt redundáns azoknak sem, akik esetleg ott voltak Marosvásárhelyen, bár most is elhangzott Simon Mártonnak a Most múlik pontosanja, Závadának a Csak addigja és Pionnak az Altatója, amelyek lassan szerzőik ikonikus verseivé váltak.

<i>Fotók: Sebők Botond</i>Fotók: Sebők Botond


A slamben a szövegek már-már slágerré alakulnak, és nemcsak azok, amelyeket mondjuk Závada az Akkezdet Phiaival ad elő. És azt is, amit nem feltétlen ismernek és skandálnak, koncertszerű ujjongással fogad a közönség. Hatalmas siker volt például a Papol a Pion, amelynek az utolsó sora, a „színpadról lefele baktat a Pisti” beatboxba megy át, de a rengeteg utalás felismerésének élménye – legyen az klasszikus műveltségi, popkultúrai vagy aktuálpolitikai – is ovációt váltott ki.

A három előadó szövegeiben fellelhetők azonos, visszatérő témák; mindhárman írnak Budapestről, írnak az anyáról, a szerelemről. De ebben semmi meglepő nincs - legfeljebb abban, hogy Simon Enni hol című versében az Annie Hall egyik szállóigéje - "A szerelem olyan, mint a cápa. Ha nem tud előrejutni, beledöglik" hasonlat - így alakul át: "mert a szerelem, az olyan mint a cápa/ folyton filmeket csinálnak róla, úgy értem." Az ilyen és ehhez hasonló kikacsintásoktól, fricskáktól (meg persze a rengeteg aktualitástól, nyelvi feszességtől, de ez már közhely) tud olyan hangulat lenni, hogy egy teli pincényi ember két órán keresztül átszellemülten hallgassa azt, ami állítólag elvesz a költészet lényegéből.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS