2019. november 13. szerdaSzilvia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

"A regényíráshoz segg kell" és egyéb klasszikusok: irodalmi talkshow a Huhuuban

B. D. T. B. D. T. 2013. április 26. 22:43, utolsó frissítés: 2013. április 29. 08:45

#b#Benedek Szabolcs, Papp Sándor Zsigmond#/b# és #b#Szabó Róbert Csaba#/b# szórakozott és szórakoztatott a #i#Vérgrófok, semmi kis életek, egyéb rémtörténetek#/i# című találkozón.


Mivel foglalkozik egy író, amikor nem ír, milyen populáris kultúrát fogyaszt, mennyire fontos a dokumentálódás, és kell-e, szabad-e hazudni? Milyen regények készülnek, íródnak, írják magukat a dolgozószobákban? Benedek Szabolcs, Papp Sándor Zsigmond és Szabó Róbert Csaba ült a Huhuu közönsége elé április 25-én a 22. Szent György Napok keretében, hogy egy igazi irodalmi talkshow-val szórakoztassák a betérőket.

A Vérgrófok, semmi kis életek, egyéb rémtörténetek című találkozó házigazdája Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója és Váry O. Péter publicista, író volt.

Mindhárom meghívott írónak a Libri kiadónál jelent meg tavaly könyve, ezen kívül a közös bennük talán az, hogy nagyon alaposan dokumentálódnak a korszakról, ahová a cselekményt helyezik. Inkább a különbségek dominálnak, és nemcsak stílusbeliek. A budapesti Benedek Szabolcsnál vámpír kerül a regénybe, a marosvásárhelyi Szabó Róbert Csaba viszont direkt kihagyta ezt a fajzatot erdélyi rémtörténteiből, Papp Sándor Zsigmondnál pedig anélkül borzongat meg a metafizikai iszony, hogy természetfölötti alakok szerepelnének első regényében.

Papp Sándor Zsigmond, Szabó Róbert Csaba és Benedek Szabolcs (balról jobbra)Papp Sándor Zsigmond, Szabó Róbert Csaba és Benedek Szabolcs (balról jobbra)


Bemutatkozik a „triász”

Szabó Róbert Csaba, a Fekete Dacia novelláskötet szerzője a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese, ő foglalkozik a Látó irodalmi színpad szervezésével is. Drámaíró szakos mesteris hallgatóként – akinek színészmesterség órákra is kell járnia – nemrég épp felismerte, milyen borzalmas sorsuk van a színészeknek: hosszú szövegeket kell kívülről megtanulniuk, "amiket a hülye írók a szájukba adnak". Most első regénye megírására készül az ozsdolai betyárokról, rengeteget kutat, szekusdossziékat is olvas. Romániában 1200 hegyi ellenállóról tudunk, ezeknek csak kis része volt magyar, többek közt három ozsdolai figura, akiknek alakja a rendszerváltozás után erőteljes heroizáló folyamaton ment keresztül – ezzel a témával viaskodik jelenleg a szerző.

Benedek Szabolcs azzal kezdte bemutatkozását, hogy nemrég megtudta, hogy „tápos”. A Vérgróf–trilógia budapesti szerzője napi nyolc órás munkát végez egy állami intézményben, két gyereke van és napi másfél órája az írásra, amit igyekszik maximálisan kihasználni. Ősszel jelenik meg egy múlt századi elfeledett történetről szóló újabb regénye: 1954-ben Magyarország elveszítette a világbajnokságot, és kevesen tudják, hogy ezután négynapos utcai zavargások törtek ki Budapesten.

Papp Sándor Zsigmond a Népszabadság kulturális rovatvezető-helyettese, és saját meghatározása szerint „féltápos”, jelenleg Dunaharasztiban él. Első regényét, a Semmi kis életeket jelen pillanatban gyűlöli (mi szerettük, és feltehetően az a rengeteg dedikáló is, akik sorban álltak a beszélgetés lejártával). Amikor megírod, tökéletesnek tűnik, amit márványba véshetsz, aztán mondjuk fél év múlva rá sem ismersz a mondataidra – a saját szerző lehet a regény legnagyobb ellensége – véli. A regény alcíme, az „erdélyi történet” az ősszel megjelenő második kiadásból már szerencsére kimarad.



Kitalált vagy továbbgondolt történetek?

Szabó Róbert Csaba szerint mindkettő: vannak alapanyagok, neki az egyik például egy ócskapiacon talált régi emlékesfüzet volt az egyik, amivel sokáig nem tudott mit kezdeni. „Amikor fiatalabb voltam, egyáltalán nem éreztem szükségét a dokumentálódásnak, de most egyre inkább” – mondta. „A most készülő regényhez rengeteget olvastam, és még egy sort se írtam le” – vallotta be.

Benedek Szabolcs szerint a prózaírás elengedhetetlen eleme a dokumentálódás, a lényeg, hogy egy másodpercre se kételkedjen az olvasó abban, hogy az a bizonyos történet akár valóban megtörténhetett és úgy, ahogy az író leírta. Higgye el, hogy az emberi motívumok, gesztusok, cselekedetek adott szituációban úgy történhettek, ahogy a könyvben leírták. Az író is legyen hiteles – „mivel nem éltem még az Egyesült Államokban, soha nem kezdenék el egy westernregényt”.

„Rakja fel a kezét az, aki Verne Utazás a Holdba című regénye olvasásakor egyszer is megkérdezte magában, hogy akkor tényleg ilyen a Hold?” – replikázott Papp Sándor Zsigmond. Váry O. Péter szerint viszont Benedek Szabolcsnál a századelő Budapestjén játszódó vámpírtörténetet is el lehet hinni, annyira hitelesek a részletek, a miliő leírása.

Benedek szerint meg kell tisztelni az olvasót azzal, hogy nem írsz le baromságokat, ő egyébként éveken át tanulmányozta ezt a korszakot, mert érdekelte, és akkoriban még nem tudta, hogy regénytéma lesz belőle. Nemcsak történelmi forrásokat, hanem akkori irodalmat olvasott, és ahogyan az akkori írók megjelenítették Budapestet, azt „utánozta le”. A vámpír egy külön történet lett volna eredetileg, egy történelmi személyiségről van szó, aki az ezerhétszázas években élt, misztikus események fűződtek hozzá, és már régóta foglalkoztatta az írót, ahogy az európai okkult, ezoterikus kultúra is. Ám miközben a századelős regényt írta, egyszercsak a vámpír „beleírta magát a történetbe”.



Az író legfőbb kincse a fantáziája, kit érdekel, hogy megtörténtek-e Örkény egypercesei, Borges elvarázsolt történetei, létezett-e valóban Huxley szép új világa vagy Bodor Ádám Sinistra-körzete? – replikázott ismét Papp Sándor Zsigmond. A legszebb szerinte pontosan az, amikor a fikcióhoz idomul a valóság: többször előfordult, hogy valaki megírt egy történetet, helyet, szereplőt, és arról egyszercsak kiderült, hogy él, létezik, sőt esetleg kommentál.

„A legegyszerűbb tények is az irodalmi mezőben fikcióvá válnak. Persze, fontos volt nekem is, hogy mankókat kapjak, de aztán el kell engednem a tényeket, mert nem történelmi regényt írok, mert nem az a célom, hogy minden megfeleljen, hanem hogy meggyőzzem az olvasót: így is történhetett” – tette hozzá. Megtörtént vele is, hogy valaki felhívta a figyelmét egy vélt történelmi ellentmondásra, ami nagyon zavarta és idegesítette, ám kiderült, neki, az írónak van igaza. „Persze, nem akarok nagy hülyeséget írni. De ott van Tarantino: sokan azért szeretik a filmjeit, meg lelövik benne Hitlert. Most akkor komolyan azt fogjuk mondani neki, hogy hallod, Tarantino, milyen hülye vagy, Hitlert nem lőtték le?”

Azért azt kell tudni, mitől akarsz eltérni – értettek egyet a beszélgetőpartnerek. Papp Sándor Zsigmond újságíróként például rengeteg embert meséltetett, a sok összegyűlt történetből pedig párat beleírt a regénybe – így szolgálja a valóság a fikciót. A szekusok vallatási technikáival kapcsolatos részletek egy részét pedig Varsóban a diktatúra korszakát feldolgozó múzeumban „szerezte be”: az egykori lengyel állambiztonság használta a felfordított szék módszerét, amit a Semmi kis életekbe beleírt. „Ezzel a mozzanattal érzékeltetni lehet egy diktatúra gondolkodásmódját, ha egy ilyen szálat fellelsz, szerencsés vagy, már csak jól kell vele gazdálkodni, és a többi a fantáziádon múlik.”

Az írók szerint egyébként egyre inkább visszatérőben a szövegirodalom ellenében a történet, és egyre fontosabbá válik. Ám akinek előre megvan az egész a fejében, az nem is komoly író, sőt meg lehet kockáztatni, hogy jó eséllyel dilettáns. Van olyan, hogy egy történetnek csak az eleje van meg, vagy olyan is, hogy „foltokban” létezik, és utólag alakul ki – vagy amikor egy karakter túlságosan erőssé válik, ő kezd diktálni egy másfajta befejezést, mint amit az író esetleg szeretne.


Hogyan ír az író?

Papp Sándor Zsigmond lassan szokott haladni az írással, és sokszor töröl, átír, mert második olvasásra „már úgy tűnik, mintha eleve Karinthy írta volna az Így írtok ti-ben”. „A legrosszabb, hogy én egy nagyon lusta ember vagyok, és van olyan, hogy a fejemben ugyan megvan, mi jönne mondjuk a 400. oldal után, de azt mondom, á, ezt nem írom meg. Inkább elmesélem szóban. Mikor már megvan, hogy mit akarsz, de le kell írni, az olyan, mint az újságírónak begépelni az interjút. Borzasztó.”

Egyes írók korán kelnek: Szabó Róbert Csabára ez például talál, fél 6 körül kel fel. Benedek Szabolcsnak a napi munka és otthoni teendők közti napi másfél óra marad.

„Amikor megkérdeztem Szilágyi Pista bácsit, mi kell a regényíráshoz, azt mondta: ’segg, fiam, segg’. Minden nap oda kell ülni reggel 7-től 9-ig, és akkor lesz belőle valami. Regényt úgy írni, mint ahogy a költők verset, hogy ha gyűl, gyűl, nem lehet” – mesélte Papp Sándor Zsigmond. Szabó Róbert Csaba hozzátette, a híres író „úgy is rendezte az íróasztalát, hogy ha egyszer oda beült, nehezen tudjon kijönni.”

A megszülető könyveket el is kell adni; a szerzők kiadójuk marketingjét dicsérték. Az is kiderült, hogy 2000-en felüli példányszámfogyás egy könyvből már jónak számít, és ha fél év alatt elfogy 400 darab, az sem rossz a mai világban, amikor alig olvasnak az emberek, a könyvvásárlás lassan luxus, és még ha keresik, sem lehet Erdélyben a könyvesboltokban kapni ezeket a köteteket.


Transindex-minikörkérdés: Milyen populáris műfajokat fogyaszotok, milyen sorozatokat néztek, milyen zenét hallgattok?

Papp Sándor Zsigmond: El sem merem mondani (nevetés). Jó, nem épp Modern Talking, de amikor a nyolcvanas évekbeli részt írtam, pl. Pet Shop Boyst hallgattam, amit annak idején énekelt mindenki, pedig nem is tudtuk, miről szól. Nagyon szeretem még a Dire Straits Brothers in Arms dalát, ami egy nyolcperces lassú, és ha azalatt valaki nem jutott el a lánnyal addig, hogy legalább megcsókolja a nyakát, akkor arról tudni lehetett, egy elvetélt kapcsolat. Tehát ótvar zenéket hallgatok, sorozatokat nézek, és nem merek semmilyen komoly, nagyobb ívű regényt olvasni, mert azt veszem észre, hogy átveszem a stílusát.

Ha nagyon hosszúak a mondataim, terápiaként Bodor Ádámot olvasok – viszont akkor megint kiakadok, hogy hogy a fenébe lehet ilyen jól írni, és aki nem ír úgy, mint ő, az menjen a fenébe (nevetés).

Szabó Róbert Csaba: Én most már két hónapja minden idők legjobb magyar metállemezét hallgatom, a Pokolgéptől az Adj új erőt. (Kisebb vita kerekedik Papsival, melyik énekese volt a jobb a Pokolgépnek, Kalapács vagy Rudán Joe.)

Benedek Szabolcs: Én MB1-es bajnoki mérkőzésekkel szoktam magam megkínozni, másrészt Bud Spencer- és Terence Hill-, illetve Dallas-rajongó vagyok. (Beatles – súgja valaki az asztalnál) A Beatles-t már nem is említem, mert az nálam szakrális ügy. (nevetés)

(Benedek egyébként több, az együttessel kapcsolatos könyvet is írt – szerk.megj.)

Papp Sándor Zsigmond: Különben három évig a Jóban-rosszban című szappanopera egyik dialógírója voltam (hitetlenkedő moraj). Na az meló. Amikor nyolcszor le kell írd, hogy „Péter szerelmes Irmába, de nem akarja még elmondani”, meg „de jó, hogy látlak” – borzasztó. Az előírás pedig az, hogy „Ne írj bonyolult mondatokat” (a közönség egy része vinnyogva nevet). De jó volt arra, hogy megtanultam párbeszédeket írni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS