2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

"Total art", avagy a test felszabadítása

Nagy Zsuzsi 2003. december 19. 11:49, utolsó frissítés: 11:49

"#b#Azt mondják#/b#, tabukat sértek. Pedig nem sérteni kívánom a tabukat, hanem létezésük okait kutatom." (Hermann Nitsch, osztrák művész)






A radikális művészek számára létező egyetlen menekvési út a művészet lerombolása volt, az alkotás és valóság közötti határok végleges eltörlése. A végeredmény a performance lett, mely e szöveggyűjtemény szerzői szerint lehet esztétikai kategória, body art, az


"elgyötört test és a megtépett ruha"


művészete, sőt az érzékek purgatóriuma. Performance-ról a hatvanas években lehetett először hallani, elődje a happening volt, amelyet továbbfejlesztettek. ĺgy került intermediális viszonyba más művészeti ágakkal, a képzőművészettel, a színházzal, a mozgáskultúrával, a költészettel, a médiával, és működési körébe bevonta a leghétköznapibb emberi tevékenységeket is, mint amilyen a szexualitás, a sport vagy az öltözködés.

Marina Abramovic per-
<br />
formanszát 13 percig
<br />
bírta nézni a közönségMarina Abramovic per-
formanszát 13 percig
bírta nézni a közönség
A 2001-ben a Balassi kiadónál megjelent, Szőke Annamária által szerkesztett antológia megpróbálja több oldalát bemutatni a performance-jellegű kifejezési formáknak. Több szerző esszéje szerepel a könyvben, amelyek egyfajta kronológiai – evolúciós rendet követnek e művészeti ágat illetően.

A műtárgy és a műalkotás szerepéről, legitimitásáról és egyéb aspektusairól ír többek között Jindrich Chalupecky, aki úgy véli, hogy "a művésznek el kell jutnia az anyag eredendő formájához, hogy a művészettörténet nulla fokán kezdje újra. " Jerome Rothenberg szerint "a performance nem elsősorban mint új művészeti irányzat vagy művészeti forma kerül tárgyalásra, hanem egy minden művészetet átható jelenségként."

Egy elsődleges aspektusa e kifejezési módnak a testi és pszichikai korlátok lerombolása, a társadalmi normákon való túllépés, éppen ezért az "áldozat vagy a kockázat fogalmai gyakran elhangzanak egyes performance-művészekkel kapcsolatban. "


Marina Abramović ritmusai

Klaniczay Gábor esszéje közelebbről is bemutatja az akcióművészet egy fontos jugoszláv képviselőjét, Marina Abramovićot, "aki 1971-től kezdve mutatta be különböző performance-sorozatait, amelyeket ritmusoknak nevezett. "

Rudolf Schwarzkogler
<br />
1965-benRudolf Schwarzkogler
1965-ben
Egyik akciójában hetven tárgyat sorakoztatott fel, amelyeket rajta lehetett kipróbálni. Saját testére írta rá, hogy magát is csupán tárgynak tekinti, és "két órán át a kiállítás résztvevői különösebb személyes felelősség nélkül használhatták a tárgyakat a testén", ahogyan akarták.

1975-ben, a Tamás ajkai című ritmusában "megevett egy kiló mézet és megivott egy liter vörösbort (az organikus katolikus dimenzió), majd egy borotvával csillag alakú sebet vágott a hasára (vörös csillag, kommunizmus), utána véresre korbácsolta magát (penitencia és szex), végül ráfeküdt egy kereszt alakú jégtömbre. Fentről infravörös lámpa égette testét (az elemek ereje – istenítélet). Mindettől hevesen vérezni kezdett. A közönség a beszámolók szerint pontosan tizenhárom percig bírta ezt az esztétikai élményt.


Levágta-e saját farkát Rudolf Schwarzkogler?

Egy másik megkerülhetetlen oldala az akcióművészetnek "a botrányokozás és az azt követő – néha – társadalmi méretűnek nevezett felháborodás. " Magyarországon kibontakozott ezzel kapcsolatban egy vita, amit Holmi-vitának neveztek, és a bécsi akcionizmus, főként annak legjelentősebb képviselője, Rudolf Schwarzkogler (1940-1969) volt a középpontjában. A csoport tagja volt még Hermann Nitsch, Günter Brus és Otto Muehl.

Schwarzkogler 3. akciója
<br />
Bécs, 1965 nyaraSchwarzkogler 3. akciója
Bécs, 1965 nyara
Erről ír Földényi F. László, valamint Radnóti Sándor, aki problematizálja az akkoriban elterjedt hírt, miszerint Schwarzkogler egy performance keretében levágta a saját farkát.

Véleménye szerint Schwarzkoglert "szakrális, rituális, pontosabban áldozati képzetek foglalkoztatták. " Vizsgálta az önagressziót, az öncsonkítást, és ennek következtében jöhetett létre az az elképzelés, hogy öngyilkossága tulajdonképpen rituális önkasztrációként a pénisz levágásából állt.

Egy, a bécsi akcióművészettel foglalkozó portál szerint csupán mítosz, hogy Schwarzkogler valóban megcsonkította volna magát, és így halt volna meg. A tény ellenben az, hogy 1969-ben halt meg úgy, hogy egyszerűen kiesett hálószobájának ablakából. (Kortársai nem zárják ki, hogy inkább kiugrott.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS