2017. október 23. hétfőGyöngyi
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A nyelv nem megbízható eszköz. A képről már ne is beszéljünk

B. D. T. 2013. május 24. 16:54, utolsó frissítés: 16:54

Nem passzívan szemlélődő nézőknek való Szegedy-Maszák Zoltán és Fernezelyi Márton kiállítása a Magmában. A Promenád olyan, mint az „elágazó ösvények virtuális kertjének” demóverziója.


Nemcsak a nyelv nem megbízható eszköz: a „valóság”, amit „látunk”, amit a szemünkkel érzékelünk, mindig csupán konstrukció. Nyelv- és jelfilozófiai szkepticizmus hatja át a Magányos és társas művek 2.0 kiállítást, amely ugyanakkor mégsem elitista, nemcsak a háttértudást előhívni képes, értelmező látogatók élvezhetik, hanem például – interaktivitásának köszönhetően – a gyerekek is.

Aki már ismeri a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér tereit, meghökkenve léphet be mostanában az ajtón: a legelső nagy terem megcsökött, fehér fal költözött a közepébe. Az átrendezés a mostani – május 30-áig látogatható – kiállítás kedvéért történt, ugyanis Szegedy-Maszák Zoltán és Fernezelyi Márton budapesti médiaművészek egyik installációjához szükség volt egy teljesen lesötétített teremre: ez kapott helyet az elfalazott részen. A Promenád olyan, mint az


„elágazó ösvények virtuális kertjének” demóverziója.

Belépve a terembe, 3D-s szemüveget kapunk, és egy teljes falat elfoglaló vetített felületnek köszönhetően 3D-s videójátékhoz hasonló térbe kerülünk, ahol „járkálhatunk”, közelíthetjük és távolíthatjuk az elemeket, konstrukciókat, bebarangolhatunk egy félig geometrikus, ugyanakkor figuratív képi elemeket is tartalmazó mátrixot.



>> Fotók a kiállítás előkészítéséről és megnyitójáról >>

A megkurtított legelső teremben láthatóak az Achilleusz és a teknősbéka, valamint a Szteganogram: sztereogram című, programgenerált alkotások. Manapság egyre többször használunk digitális képeket, amelyek képpontokból – pixelekből – állnak, és amelyekből véges számú van egy monitoron. Ugyanakkor minden képpontnak tudjuk a színét. Az analóg technikával készült képeknél, mint amilyenek viszont a másik falon kinagyított, a Hardver tekintetében című sorozatból származó fotók, ez nincs így.

Kispál Attila, Vetró Barnabás (a Magma munkatársai), Sebestyén Ágnes kurátor, Szegedy-Maszák Zoltán és Fernezelyi Márton kiállítók a megnyitón


Az Achilleus-sorozat (fotó: Kispál Attila/Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér)


Promenád (részlet a kiállítás katalógusából: a szerzők felvételei, illetve tanulmány az installációhoz)


Egy adott digitális felületen véges számú pixel van, amelyek véges számú színt képesek felvenni, míg az analóg, a szemünk és agyunk által érzékelt világban ez nem érvényes, azt gondoljuk, végtelen számú látvány vár minket életünk során – magyarázta Szegedy-Maszák Zoltán az interaktív tárlatvezetésen. Az Achilleusz-sorozat koncepciója az volt, hogy ha véges számú digitális kép létezhet, akkor


fölösleges az embernek kreatívkodni,

inkább indítsunk el a számítógépen egy programot, amely szépen – az első variációtól az utolsóig – „számolja a bárányokat”, és lerendereli az összes lehetséges képvariációt – tette hozzá a médiaművész. Ez egy számítógép által generált képfolyam egy szegmense. Persze, még egy 100x100 pixeles kép esetében is annyira sok variáció van, hogy évmilliókba telne egy szupergyors számítógépnek is az összest legenerálni.

A Hardver tekintetében sorozat fotói viszont hagyományos, klasszikus, már elfeledett technikával, fotókémiai eljárással készültek, több layerűek, a lentikuláris lencse használatának köszönhetően valósággal villódznak, mint a régen divatos „kacsintós pénztárcák”. Ez egy analóg információtömörítési eljárás, amellyel térbeli információkat tudok kétdimenziós képekbe kódolni – magyarázta.

A régi technikákkal való kísérletezés, a „médiaarcheológia” Szegedy-Maszák Zoltán számára roppant fontos terület, ezek nagyon sok kihasználatlan vagy elfeledett lehetőséget rejtenek, amit újra fel lehet fedezni – vallja. A végeredmény: furcsa, érdekes artifaktumok. Tematikájukat tekintve olyan kéziszerszámokat ábrázolnak, amiket a művész nap mint nap használ: fűrész, metszőolló, fogasléc, ami érdekes kontrasztba kerül a jelzett technika használatával, hiszen ezzel az eljárással csillogó-villogó, „szép” képek készülnek, amelyek


a luxus varázsával hintik be ezeket a hétköznapi tárgyakat.

Az Újabb tanulmány a festészetről: Barabás Miklós interaktív installáció kifejezetten erre a kiállításra készült. A kézdimárkosfalvi festőóriás szépunokájaként Szegedy-Maszák Zoltán egyrészt virtuálisan egymás mellé helyez olyan Barabás-munkákat, amelyek fizikai-földrajzi korlátok miatt nem állíthatók ki közösen (különböző múzeumokban, gyűjteményekben vannak az eredeti festmények), másrészt eljátszik azzal a legújabb, okostelefonok alkalmazásaként elterjedt technikával, ami képkódok leolvasásával egy másfajta tartalmat jelenít meg, ami hozzá van rendelve ahhoz a bizonyos kódhoz.

"Újabb tanulmány a festészetről: Barabás Miklós"


Ha a teremben körbenézünk, egyszerű, tiszta vonalvezetésű, monokróm alkotásokat láthatunk, egy-egy kézzel festett, nagyméretű képkódot; azonban ha a plafonra erősített képernyőt megragadva mintegy „szemüvegen” keresztül nézzük őket, egy-egy Barabás-festményről készült háromdimenziós ábrát láthatunk.

A képernyőben voltaképpen egy kamera van, ami azt is meg tudja nézni, milyen szögből és milyen távolságból látunk rá éppen a falon függő képkódra, így a Barabás-munkákat megjelenítő 3D-s szobrokat is a megfelelő oldaláról mutatja nekünk. Az interfészhez egy iPad is tartozik, ami hasonló elven „fordítja le” a képkódokat, ám van egy plusz funkciója is: a Barabás-művek megjelenítése mellett a művész önéletírásából hangzanak el részletek.

Az alagsorban egy újabb, hasonló elven működő installáció vár, amelyet Swiftnek ajánlottak a szerzők. A Vizuális kommunikáció - Jonathan Swift tiszteletére arra a kalandra utal, amikor a laputai akadémiára látogató utazónak bemutatják a nyelvtudósok iskoláját, ahol a nyelvi reform érdekében bevezették


a tárgyak felmutatásával történő kommunikálást.

Szegedy-Maszák ironikusan a „vizuális kommunikáció” divatos hívószavának ad egy jókora fricskát. A high-tech berendezést 60-as éveket idéző kellékek egészítik ki, amelyek a családi csoportképek vagy igazolványképek készítésére szakosodott fényképészetek hangulatát vegyítik a videóchat mai technológiájával.

Ez egy egér. Ez egy egér? ("Vizuális kommunikáció - Jonathan Swift tiszteletére")


Az ember leül a kamera elé, látja magát, kezébe veszi és a kamerának mutogatja a kis képkódos táblákat, amelyek a képernyőn tárgyakat jelenítenek meg, oly módon, hogy ezek eltakarják a képernyőben viszontlátott arcát. A narcisztikus önarckép-nézegetés leskelődéssé válik, és a „vonal” másik végén sincs senki.





A következő teremben videóismertető látható korábbi kiállításokon bemutatott művekről, a legbelső teremben pedig a Mit jelent fényképezni? sorozat darabjai – többszörös expozícióval készült, digitális technikával létrehozhatatlan fotók – láthatók. A digitális fotógépek nem arra vannak kitalálva, hogy emlékezzenek képekre, míg a hagyományos filmes gépek tekercseit évekkel később is elő lehet hívni. 3-4 expozíció van egy-egy lemezen, sokféle optikával ellátott lyukkamera szándékosan alulexponált képei kerültek ugyanarra a kockára, ily módon erősítve vagy néhol „kioltva” egymást, „harcolnak” egymással – magyarázta a művész.

Ugyanitt próbálgathatjuk a Barabásnak és Swiftnek szentelt művekhez hasonló interaktív installáció interfészét. A nyelv nem megbízható eszköz esetében is a kamerának mutogatunk képkódos táblácskákat, ám nemcsak képek, hanem hang is társul hozzájuk, amelyeket mozgatva többszólamú hangszerként „játszhatunk” Gilbert Keith Chesterton angol és magyar nyelven felolvasott mondataival. A képek ezúttal sztereóképek, amelyek a térbeliség érzetét keltik.


Talán ez a kiállítás tükrözi leginkább, milyen irányt próbál képviselni a Magma,

és miért volt hiánypótló a létrehozása – utalt a megnyitón Kispál Attila arra, hogy egy ilyen technikai igényű médiaművészeti kiállításra egy hagyományos galéria, képtár vagy múzeum kevéssé lenne alkalmas.

Sebestyén Ágnes művészettörténész, a kiállítás kurátora kiemelte, összehangolt, hosszú tervezési időszak előzte meg a kiállítás létrejöttét. A kiállítás 3-4 évvel ezelőtt Kerezsi Nemere ötlete volt; a kezdeményezők akkoriban még mindannyian Budapesten voltak, azóta szétszóródtak, ám a munkák jellege miatt úgy gondolták, interneten keresztül is lehetséges a kurátori-kiállításszervezői munka elvégzése.

„A szavak embere vagyok, ami sok esetben előny, ám most hátrány volt. Bíztam abban, hogy a szó és a beszéd elég ahhoz, hogy megértsem, miről van szó. Ám ha megnézik a kiállítást, találkozni fognak ezzel a mondattal, hogy a nyelv nem megbízható eszköz, és most én is megtapasztaltam ezt. Amikor végignéztem a kiállítást, pont azok a művek, amelyekkel kapcsolatban az volt az elképzelésem, hogy pontos fogalmat tudtam alkotni magamnak, azok okozták a legnagyobb meglepetést” – mondta el a kurátor.


Ezeket a műveket nem lehet passzívan szemlélni,

a szokásos nézői attitűdöt félre kell tenni – fel kell készülni arra, hogy részt kell venni a művek megértésében, energiát kell ebbe befektetni, és főleg engedni kell hatni a műveket – hangsúlyozta.

„Befogadási tornagyakorlatnak szokták hívni ezeket a műalkotásokat, mert ahogy teremről teremre, műről műre halad a néző, újabb és újabb módon kell megközelíteni, befogadni, megnézni, meghallani, megtapasztalni ezeket a műveket. Ami számomra a legérdekesebb, és végképp nem közvetíthető szavakban, az az, hogy rengeteg újfajta térbeli tapasztalattal gazdagodhat a néző” – magyarázta a művészettörténész.

Még ha Wittgenstein nevére nem is történik utalás, a Tractatus kísértő és talányos utolsó mondata zakatolhat a látogató fejében: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” A szavaknak semmiképp, de a szemünknek sem hihetünk, még ha mondjuk a Promenádot egyfajta mögöttes, digitális „valóságba” betekintést nyújtó ablakként fogjuk is fel. Minőségileg magasabbrendű „párhuzamos valóságot”, amely bonyolultságában és részletgazdagságában megközelíti a minket körülvevő világ tárgyi struktúráit, csak analóg technikával lehet létrehozni. A konklúzió pedig az illúziókkal való leszámolás lehetetlenségének gondolata lesz.

>> További információk a kiállításról és az alkotókról a Magma oldalán >>

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS