Dokfilmekben nagyon erős az idei TIFF
R.T, V.SZ. 2013. június 04. 09:38, utolsó frissítés: 14:09Ezt már a felénél kijelenthetjük. Az Oscar-díjas Searching For Sugar Man-t imádta a közönség, az esőerdők megmentéséért pornózó hippik miatt (ami a címe ellenére nem a Forrest Gump folytatása) pedig csak kevesen hagyták el a mozit.
Malik Bendjelloul: Searching For Sugar Man
Sixto Rodriguez a ’70-es évek fordulóján jutott el a kocsmák füstjéből egy kiadó stúdiójába, nagy reményekkel, ám két megjelent lemeze közül mindkettő hatalmas bukás volt az Egyesült Államokban. Így gyakorlatilag véget is ért a karrierje, amit munkatársai teljes értetlenséggel fogadtak. Viszont Dél-Afrikában hatalmas kultusza lett, generációk nőttek fel a zenéjén, ő lett a forradalom szimbóluma, és Bob Dylannel és a The Beatles-szel vetélkedik a népszerűsége.
Két dél-afrikai figura pedig úgy dönt, elindul a rejtély nyomában: ki is volt ez a Rodriguez, igazak-e a legendák, miszerint túladagolta magát, vagy a színpadon lett öngyilkos? A kutakodás pedig nem várt eredményekre vezet, olyasmire, amire egyikük sem számított. Jó minél kevesebben tudni a film sztorijáról, úgy igazán hatásos. Lebilincselő és megindító dokumentumfilm az álmokról, valóságos katarzissal a végén. És egyetlen perc sincs, ami elmélázásra adna alkalmat, végig pörög, bámulatos dramaturgiával felépített tökéletes darab, amit feltétlenül látni kell. Jó helyre ment az az Oscar.
Vetítik még: június 7., 22 óra, Monostor Open Air
Dheeraj Akolkar: Liv & Ingmar
42 év, 12 közös film. A Liv & Ingmar a filmtörténelem egyik legnagyobb alakjának, az egykori zseniális író-rendező Ingmar Bergman, és múzsája, a legendás és gyönyörű színésznő, Liv Ullmann kapcsolatának lebilincselő és gyönyörű krónikája. Először szakmai kapcsolat, ami később párkapcsolattá válik, aztán a viharosnak mondható szakítás után a két figura egymásra hangoltságának hála szoros barátsággá nemesül.
A film kissé párbeszéd jellegű, és kiválóan bánik a “beszélőfejes” dokumentumfilm formával. Liv Ullmann meséli el kettőjük kapcsolatának fontos részeit, Bergman levelei és filmjeiből vett jelenetei révén teszi hozzá a magáét, Akolkar pedig pontosan vágja a történésekhez a rímelő jelenetet Bergman és Ullmann valamelyik közös filmjéből. Az utolsó tíz perc enyhén giccsbe fordulása ellenére a Liv & Ingmar egy megindító és szép történet a filmművészet két fontos alakjának kapcsolatáról.
Nem vetítik többet.
Michal Marczak: Fuck For Forest
A világ egyik legfurcsább ökoszervezetével két évvel ezelőtt már a Think Outside The Box is készített interjút, a frissen kiadott dokumentumfilm viszont egészen más oldalról mutatja be az akkoriban még háborgásokat keltő Fuck For Forestet. A szervezet ugyanis nemes egyszerűséggel kitalálta, hogy az emberek úgyis szeretnek szeretkezni meg házi pornót nézni, ezért miért is ne kössék ezt össze egy nemesebb céllal, éspedig az esőerdők megmentésével.
A filmben néhány fontos mozzanatot láthatunk a norvég, de Berlinben tanyázó fiatalok életéből, akik szórólapozással és nem túl jó – oké, pocsék – koncertekkel próbálnak minél több támogatót nyerni. Ez sikerül is, többen belemennek azonnali aktfotózásba, pornóvideózásba, mi több, egy neves német operaénekest is megnyernek maguknak. Azért nem mindenki szereti őket: egy környezetvédelmi felvonulásról például megpróbálják elkergetni a gyanús, excentrikus elemeket.
Azért az akció egy adott pontig sikeres: a számlájukon több millió euró lapul, és tudomást szereznek arról, hogy egy darab brazil őserdőt potom 20-30 ezerért már meg lehet vásárolni. Bele is vágnak, a végeredmény azonban meglepő – nem áruljuk el, június 5-én meg lehet nézni még egyszer.
A film azonban alig szól a környezetvédelemről, mint ahogyan gyakorlatilag a szervezet sem igazán a minket körülvevő, hanem az emberi természet kérdéseit feszegeti. Van-e olyan, hogy túl sok szexualitás? Lehet-e morálról beszélni az egyik alapvető ösztönünkkel kapcsolatban? Az, hogy a fiatalok spórlásból kukáznak, és meg is tudnak élni belőle, nem-e inkább a pazarlásunk hibája, mint az ő excentrikusnak számító viselkedésük?
Vetítik még: június 5., 16 óra, Diákművelődési Ház
Carol Morley: Dreams of a Life
Mi lehet annál sokkolóbb, hogy egy 38 éves nő holttestét három évvel a halála után találják meg, nyomorúságos londoni garzonjában, karácsonyi csomagokkal körülvéve, és a tévé még mindig működik? Az, ha kiderül, hogy Joyce Carol Vincent nem egy család nélküli nő, nem drogfüggő vagy alkoholista, hanem egy egykor - halála előtt 2-3 évvel is - pörgő életet élő lány, aki olyan emberekkel találkozott, mint Nelson Mandela vagy Betty Wright, a pasik csak úgy dőltek utána, és mindenki irigyelte a szépségét.
Akkor mégis mi történhetett vele? A holttestet 2006-ban fedezték fel, amikor három éves bértartozása miatt ki akarták lakoltatni, és a karácsonyi csomagokból, valamint a 2003-as lejáratú ételek miatt arra következtettek, hogy 2003 decemberében halhatott meg. A szenzáció viszonylag gyorsan lecsengett - állapítja meg a rendező -, ő viszont nem tudta megemészteni, vajon hogyan történhetett ilyesmi egy nyolcmilliós városban.
A film bőven túlmegy azokon a találgatásokon, amelyek a korabeli cikkekben megjelentek, hogy vajon hogyan nem vágták le a villanyt vagy gázt, és legalább emiatt nem találták meg hamarabb, vagy hogy a négy testvére közül hogyhogy nem kereste senki a három év alatt. Morley a lány személyiségét szerette volna feltérképezni, ezért meghirdette, hogy jelentkezzen, aki ismerte. Eredményes volt: több munkatársat, volt barátot, szerelmest sikerült találni, akik különféleképpen írták le a lányt, de abban megegyezett a véleményük: egyszerűen elfogadhatatlan, hogy így halt meg. Vannak arra utaló jelek, hogy a halála előtti években bántalmazták - egy ideig bántalmazott nők számára fenntartott menedékhelyen lakott, és személyiségének jó része titokban maradt a barátai előtt is, de erre azért senki sem számított.
A dokumentumfilm témájánál fogva rendkívül megindító, de nagyon komolyan el is gondolkoztat: vajon velünk történhetne-e ilyesmi? Ugyanakkor arról is elmond valamit, ahogyan egymás mellett élünk: nemcsak Londonban, egy kolozsvári 130 lakásos tömbházban sem biztos, hogy sokkal hamarabb észrevennék eltűnésünket.
Nem vetítik többet.
Nadav Schirman: In the Dark Room
Carlos, „A sakál” az első „szupersztárnak” számító terrorista volt. Ő ugyanis az első, aki a médián keresztül ismert lett, nevétől pedig Európa-szerte rettegtek. Sokan megátalkodott, gonosz mészárosnak tartották, voltak olyanok is, akik forradalmárnak. Az In The Darkroom Magdalena Koppról, Carlos volt feleségéről, gyerekének anyjáról szól, aki sokáig inkább forradalmárnak tartotta, és segédkezett neki több akcióban is. Kialakult egyfajta Stockholm-szindróma, a nő egyszerre félt tőle, és menthetetlenül szerette.
A film sima „beszélőfejes” doksi, amiben érintetteket látunk beszélni, miközben ezt csak ritkán tagolják fényképek. A nagy baj vele az, hogy egyszerre akar mindenről szólni, és végül úgy igazán egyik oldalát sem járja elég részletesen körül a témának. Viszont érdekes betekintést nyújt a modernkori terrorizmus születésébe, és nagyon nagy kedvet csinál a TIFF alatt is levetítésre kerülő, Carlos The Jackal című, Assayas által rendezett minisorozathoz. A szétszórtsága ellenére érdekes dokumentumfilm, amit egyszer érdemes megnézni azoknak, akik érdeklődnek a téma iránt, vagy az Assayas féle fikciós filmhez szeretnének háttérinfókat.
Vetítik még: június 9., 5 óra, Művész mozi