2018. december 13. csütörtökLuca, Ottilia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Bodor Ádám: sosem láttam kristályba dermedt kék vadmalacot

R. T. 2013. június 07. 13:37, utolsó frissítés: 14:40

A hegyekbe jár pihenni, de nem a hegyek tudnak valamit, hanem ő. Például olyan beszélgetéseken részt venni, amelyek írásainak stílusában zajlanak.


Jól mondta Demény Péter, hogy a Bodor Ádám-i stílus, hangulat nemcsak az írásokban, hanem az interjúkban, beszélgetésekben is jelen van, ettől válik egészen hitelessé. És valóban, ezért lehet szeretni minden beszélgetést vele, azt is, amelyen harmincadjára megkérdik a névadás fontosságáról és a hegyekről. A tegnapit, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten szervezettet is, amelytől a TIFF valószínűleg jócskán elvonta a közösséget.



A nevekről ismételten megtudhattuk, hogy a neveknek mekkora jelentősége van a prózában általában, és Bodornál különösen, illetve hogy mindig spontánul jutnak az eszébe. És azt is, hogy Verhovina (a Verhovina madarai című, legutóbbi regényében) felföldet jelent, és nem az azonos nevű szovjet motorbicikli madarairól van szó.

Bodor a Radnai-havasokba és a Gyimesekbe jár szívesen pihenni, itt érzi jól magát, de

"nem a hegyek tudnak valamit, hanem ő".

Az Alpokat vagy az Andok-hegységet csupán csodálni képes, de idegenek számára, nem úgy, mint a hazai tájak. Hegyekben ritkán ír, nem inspirációs forrás, hanem éppen fordítva: így kezeli a táj iránti vonzalmát, hogy folyton visszajár.

A Sinistra körzet most jelent meg észtül is, amelyet nyilván nem tudott ellenőrizni, de mennyire szól bele az olyan nyelvekre fordításba, amelyeket ismeri? Bodor németül beszél, és a német változatba alaposan bele is kötött – mesélte, a fordítóknak pedig szerinte fel kellene fedezniük a mondatok világát. Bodor rengeteg időt tölt az egyes mondatok hangulatával, még akkor is,

ha az olvasó „tojik erre az egészre”.

Munkamódszeréről mesélve azt mondta, régebben sokat húzott a szövegből, mindent kigyomlált, amivel nem volt elsőre megelégedve. A történeteket különben hagyja megérni, leírás után nem változtat rajtuk, csupán a szöveggel magával foglalkozik utólag is.

Bodor sosem látott „kristályba dermedt kék vadmalacot”, amiről a Verhovina madaraiban ír – a fikció és valóság határáról úgy gondolja, minek megírni azt, ami létezik, amit bárki megírhat. Azt szereti, ha történetei elejétől végig kitaláltak, és nem foglalkozik a műfajjal, a hangulatot kell elkapnia.



Bodor Ádámtól valóban nehéz újat kérdezni, már Kolozsvárra is visszatérő vendégnek számít. Viszont újat lehet és érdemes is olvasni: a Verhovina madaraiból felolvasott részletek bárkit meggyőzhettek, hogy a nem éppen a napokban (2011 végén) megjelent, újabb nagyonbodoros regényt, ha eddig nem szerezte be, rögtön pótolja.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS