2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hazajárnak már a slammerek Erdélybe

R. T. 2013. július 06. 14:46, utolsó frissítés: 2013. július 08. 10:24

A Pion-Simon-Csider hármasfogat megint csak azt bizonyította: nem unjuk a slam poetry-t, sőt, egyre otthonosabban mozgunk benne Kolozsváron is.


Hazajáró vendégekké válnak lassan a „slam magyarországi nagyágyúi”: Pion István, Simon Márton és – most nem Závada Péter, hanem – Csider István Zoltán tegnap a Bulgakovban kezdték el négyállomásos körútjukat, amelyet ma Marosvásárhelyen, holnap Székelyudvarhelyen, hétfőn pedig Sepsiszentgyörgyön folytatnak.

Kolozsvár sokat átkozott nyári kiürülése éreztette azért magát: nyoma sem volt a februári tömegnyomornak vagy a slambajnokságon összegyűlt népeknek, de ettől igazából élvezhetőbbé vált az egész. A fiúk, mint általában, ismét nem hagytak túl sok időt nevetni azon, hogy „a Pion igazából egy rózsaszín japán üdítőmárka, de arról nem tehetek”, vagy hogy Majka az új Babits, és Kövér László az új Győzike: egymás után ontották a verseket, kötetekből és kötetlenül.

A fiatal költők nem ismétlik nagyon magukat, pedig úgy vártam az „attenborough-s verset” Simontól, mint a kedvenc slágeremet egy koncerten, de nem hangzott el. Helyette hallhattunk Polaroidokat (Simon könyvhétre megjelent verseskötete), vagy annyira új verset is, hogy félig az ideúton írta meg. Pion és Csider pedig előadta többek között a Csion bölcseinek jegyzőkönyvét, amellyel még a tavasszal megnyerték az első team bajnokságot Budapesten, mert „Pistáknak jók voltak”:



Azt hiszem, Erdély - legalábbis Kolozsvár biztosan - nagyon gyorsan és meggyőzően egyenrangúvá vált a magyarországi slammerközösséggel, legalábbis befogadás szempontjából. Ami tavaly szeptemberben még hatalmas újdonságként hatott Marosvásárhelyen, kevesebb mint egy év alatt jól bejáratott műfajjá vált, a szó pozitív értelmében; nem unalmasan megszokott, hanem otthonos lett. A slam közönsége meg van annyira jártas a magyarországi közéletben, hogy ugyanúgy nevessen-szisszenjen az utalásokon, mint amikor a slambajnokságon nagyon is helyi témákhoz nyúltak a versenyzők.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS