2017. aug. 19. szombatHuba
20°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

"Egy rockzenész és egy író találkozása a boncasztalon"

2013. augusztus 28. 10:13, utolsó frissítés: 13:01

Háy János és Beck Zoltán "első és végzetes" találkozója a budapesti metróalagútban történt, most Sepsiszentgyörgyön jön egy helyre az író és a 30Y-frontember.


"Egy rockzenész és egy író találkozása a boncasztalon. Határbontás a szépirodalom és a popkultúra között. Versek, dalok, novellák. Kettős figyelem, közös játék" - így harangozzák be a sepsiszentgyörgyi pulzArt fesztivál szeptember 5-i, Háy come Beck című estjét. Háy János író, és Beck Zoltán 30Y-frontember nem először játszanak együtt, az írókat zenészekkel összehozó Rájátszás-projektben már volt közös daluk. Most azonban saját, külön esttel érkeznek Szentgyörgyre - ennek apropóján készítettünk párhuzamos interjút velük.


Része-e a pulzArton bemutatandó projekt a Rájátszás-sorozatnak?

Beck Zoltán: Voltaképpen a Rájátszás inkább rendszerezte az így-úgy alakuló közös dolgainkat. A Háy-jal való első és végzetes találkozásunk Budapesten, az új metróvonal egyik alagútjában történt. Ez önmagában elég idétlen hely a találkozásra - feltéve, hogy nem metrómunkásokról van szó. Volt egy fotózás, ez volt a helyszín, és aztán, ahogy kutyagoltunk a lépcsőn, egymás mellé keveredtünk. Azóta beszélünk egymással, azóta gondolkodunk sokszor együtt - és persze, fröccsözünk.

A Rájátszás aztán szép lassan szervezte közösséggé azt a néhány írót és zenészt, akik ebben szerepet kaptak. De kettőnk közös estje - amelyben azért, ha van szereposztás, János a főszereplő - csak megidézi a Rájátszásban is együtt írt dalokat, és másfelé kanyarodik közben.





Háy János: Nem. Teljesen más. Amúgy mi a Rájátszás előtt is ismertük egymást, voltak már közös fellépéseink, s már régen elhatároztuk, hogy a beszélgetős, nagyrészt a beszélgetést moderáló személytől függő fellépés helyett csinálunk egy szigorúbbat, ahol nincs túl sok duma, de vannak dalok, versek és prózák, s persze némi interaktivitás is (hogy behozzam ezt a divatos, ámde rettenetesen idióta szót).


Miről szól az egész, hogyan válogatták-írták a szöveget és a zenét?

BZ: Egyszerű volt a kiindulópontunk: olyat tudunk csinálni a színpadon, amit egyébként is. És amit nem, arról nem akarjuk azt állítani, hogy menne. Amit meg tudunk: írni, zenélni, gondolkodni, beszélni, hallgatni, ilyeneket. Az este ennek megfelelően alakul. És ahol mi kevesek vagyunk - mert nem vagyunk például jó színészek -, ott megkérjük a jelenlévőket, hogy szálljanak be a játékba. Az est meg azért izgalmas a számunkra különösen, mert sosem történik ugyanaz - persze, vannak biztos pontjaink, van íve-szerkezete az előadásnak, de a felolvasások, dalok, játékszövegek előadásonként változnak.

HJ: Olyan rossz lenne elárulni az ívet, amire felfűztük, nem szeretném, ha ezt keresnék benne azok, akik hallgatják. Szóval, legyen erről csak annyi, hogy van egy gondolati ív, amit mi be akarunk járni, de nem szeretnénk, ha ennek az ívnek egyes szakaszai elszakadnának egymástól.

Amúgy először az ív volt meg, utána a szövegek. Ezen az összeállításon Zoli finomított, elvett és hozzárakott, s persze mellétette a dalokat, aztán végül együtt véglegesítettük. Persze, lehet, hogy ötödikéig még sok minden változni fog benne. A terv az az, hogy mindig legyen benne mozgás, ne legyenek teljesen egyformák az előadások, azt szeretnénk, ha mi magunk számára is impulzív és megtermékenyítő lenne egy-egy fellépés.



Induló fesztiválon tartanak ősbemutatót - mennyire volt szándékos ez a társítás?

BZ: Azért nem emelném odáig a játékot, hogy arra, mint valami színházi bemutatóra tekintsek. Két fickó van a színen, akik a maguk eszközeivel, a maguk módján fogalmazzák meg a világot. Egy fesztiválon együtt kalandozni, a fesztivált valahogyan együtt írni, az mindig érdekes - függetlenül attól, hogy az hányadik alkalom. A sepsiszentgyörgyi irodalmi fesztivál az írók, költők, közönségük, színészek, táncosok, zsurnaliszták, szervezők, zenészek, kocsmákban filozofálók, a városban élők, szóval általában az összegyűlt sokaság által jön létre újra és újra - biztos vagyok benne, hogy az így megtermelődő jelentések a fesztivált hosszú évtizedeken át képesek mozgatni.

HJ: Az induló fesztivál kapóra jött. Mindketten elég sokat dolgozunk, ráadásul egyikünk Budapesten, másikunk Pécsen lakik, szóval nagyon nem akart összejönni az idő, amikor megcsináljuk és bepróbáljuk az anyagot. A fesztivál és a határidő lendületet adott. Ráadásul mindketten nagyon örülünk annak, hogy nem egy átlagos helyszínen léphetünk fel.

Háy János
Fotó: hay.irolap.hu


Beck Zoli szokott-e írni (nem dalszöveget), Háy János mennyire szokott zenélni?

BZ: Viszonylag sokat írok. Pontosítok: viszonylag keveset írok. Írok esszéket, tanulmányokat - de messze nem annyit, mint amennyi téma megfogalmazódik, vagy legalábbis elém kerül. És szeretem a kisprózát, valahogy alkalmam is erre van, de lehet, hogy a rutinja ez a dolgaimnak, hogy a semmibe ülök bele, és a késszel szállok ki, nem tudok visszatérni ugyanahhoz a szöveghez, nincs a fejemben valami nagyszerkezet, nem is tudom irányban tartani. Rockoperát se írok, még dalciklust sem, vagy monstre konceptalbumot - hagyom a dolgokat aprónak. Amikor a Jelenkorba elküldtem egy szöveget, jó érzés volt látni, hogy bírja a szerkesztőség, és jó persze az is, hogy néha megjelenik azóta is egy-egy szövegem.

HJ: Lehet, kevesen tudják, de Zoli egyetemi tanár, s mint ilyen, nem idegen tőle a tudományosság. Kiváló PHD-dolgozata van pl. a roma irodalomról, ami az ő szakterülete. De érdemes megnézni a Rájátszás kötetbe írt prózáját is. Én meg persze, hogy zenélek, egy szűk körben elismert popzenész vagyok. Bár a kör egyre csökken, a gyerekeim számára például már rég nem vagyok sztár... Amúgy meg az amatőr zenélést tök fontosnak tartom, ahogyan minden amatőr művészkedést, attól hogy valaki nem tud jó verset írni, még nem dilettáns. Dilettáns akkor lesz, ha azt hiszi, az amatőr szöveget ki lehet léptetni egy nagyobb színtérre, ha én mondjuk azt gondolnám magamról, hogy lassan megérdemelnék egy nagyszínpadi fellépést.



Mit csinál most az "über ich", így több mint tíz évvel a Bogozd ki óta?

BZ: A tavasz végén néhány menő költővel a berlini költészeti fesztiválon jártam. Azt gondoltam, ahogyan a dalokat játszottam olyan súlyos, már-már kortárs klasszikusok között mondjuk, mint Borbély Szilárd vagy Kemény István, hogy biztosan csak azért vagyok itt, mert nem találtak a szervezők más magyar dalt, amelyikben német szó hangzik el. A világban élni az szükségszerűen telepakol dolgokkal, frusztrál, kikezd, állandóan újraírod magadat valahogy. Hát, ezt csinálom, próbálom jól csinálni - ami itt nem esztétikai kérdés - inkább azt jelenti, próbálom igaz módon, nem hamisan csinálni.

Beck Zoltán
Fotó: Recorder blog


Pécs és a 30Y egy mondatban - persze azon kívül, hogy a 30Y egy pécsi zenekar?

BZ: Mi nem akarunk elmenni innen, és láthatóan kidobni se akarnak. Közhelyeket bírok előszedni, meg r&r dalokat, ahol a város valami erős megszemélyesítéssel tekint zenélő fiára, a fiú meg a városra anyaként-apaként (mindenképpen valami szülőkép), és aztán ennek megfelelően békülnek össze vagy civódnak, vagy valami ambivalens érzelmi viszonyba keverednek. Mi nem szajkózzuk állandóan Pécset, örülünk, hogy itt élünk, nem kitűzők ezek - mármint a 30Y és Pécs - egymás mellkasán, hanem jóféle összeállása a dolgoknak.


Milyen zenei műfajt tudna elképzelni A Gézagyerekhez?

HJ: Semmilyet. Általában utálom a zenés színházat. A musicalekkel ki lehetne űzni a világból. Ugyanakkor persze elképzelhető, hogy valaki zenész ezen a szövegen keresztül tudna autentikus akusztikai teret létrehozni, ha ilyennel találkoznék, nem tiltakoznék. Amúgy, ha tehetem, csak olyan feldolgozáshoz járulok hozzá a munkáim kapcsán, ahol azt érzem, hogy a másik alkotónál is vérre menő tétje van annak, hogy létrehozzon valamit. Részben ezért nincs például a Gézának filmes változata.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS