2019. aug. 22. csütörtökMenyhért
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Deák Bill "tetovált népe" és dugig telt Kultúrpalota

R. T. 2013. augusztus 31. 10:11, utolsó frissítés: 2013. szeptember 02. 13:48

A Forgatag első koncertnapján a komolyzenére és a blueskirályra is egyformán kíváncsiak voltak az emberek: nagyon. Ennyi boldog embert ritkán látni egy helyen.


Marosvásárhelyi zenekarok vették közre Deák Bill Gyula koncertjét, de még előtte a Kultúrpalotát töltötte dugig a Szentegyházi gyermekfilharmónia közönsége a Vásárhelyi Forgatagon. Utóbbira nem sikerült eljutni, de egyfelől látszott a Maros-partra kiérkező tömegről is, hogy onnan érkeznek, másfelől meg hallani is lehetett már a hírét, hogy tényleg szó szerint alig fértek be a koncertterembe.

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia közönsége.
<br />
<i>Fotó: Forgatag/Facebook</i>A Szentegyházi Gyermekfilharmónia közönsége.
Fotó: Forgatag/Facebook


A VásárForgatag helyszínén éppen ezért a fél hétkor kezdődő Bronx, majd az utánuk érzező Dreamers Band éppen csak hogy megmozgatta a közönséget, de ez nem az ő hibájuk. A Dreamers nemzetközi és magyar slágerek jazzes-etnós feldolgozásával melegített Billre, A-HA-, Omega-, Robbie Williams-, Ákos-dalokkal pörgött, miközben a Bill-rajongók lassan lecövekeltek a színpad előtt. Elég lazára vették, a színpadot még kordonnal sem, csak egy szalaggal választották el a közönségtől, de különösebb aggodalomra nem is volt ok.


Deák Bill Gyula koncertjében az volt a legjobb, hogy - képzavarral élve - tapinthatóan rettenetesen örültek neki az emberek. Milyen jó, hogy itt van! Hetven évesen, fél lábbal erre képes! és persze megszámlálhatatlan Bill a király! hangzott mindenhonnan, amikor a tényleg sűrű tömegen próbáltunk átverekedni.

<i>Fotó: Forgatag/Facebook</i>Fotó: Forgatag/Facebook




galeria_12827.jpg
Dreamers Band. Fotók: R.T.
galeria_12828.jpg
galeria_12829.jpg
galeria_12830.jpg
galeria_12831.jpg
galeria_12832.jpg
Deák Bill Blues Band


Bill természetesen a best of repertoárral lépett fel, hogy a Tetovált népre elérzékenyülhessenek, az István, a király sámándalaira meg tombolhassanak a forgatagozók. Utóbbiak alatt még egy István-bakelit is előkerült az első sorokban, azt lóbálta nagy beleéléssel a gazdája, nemcsak a haját, mint mások. De nem maradt el A zöld, a bíbor és a fekete vagy a Hosszúlábú asszony sem, tényleg mindent elénekelt, amire csak vágyhattak, és a szemtelenül fiatal zenekara sem maradt alul.

Szombaton az Intim Torna Illegál lép fel a KoncertForgatagon, előtte és utána szintén marosvásárhelyi zenekarok koncerteznek.


VÁSÁRHELYI FORGATAG

» Vásárhelyi forgatagot szerveznek a Kolozsvári Magyar Napok mintájára augusztusban

» Családi programok és színház a Vásárhelyi Forgatagon

» Vásárhelyi Forgatag: hazavárják az összes marosvásárhelyit

» A Maros partjára költöztetik a Vásárhelyi Forgatagot

» Se helyszín, se pénz: túl magyar a városvezetésnek a Vásárhelyi Forgatag

» Vásárhelyi Forgatag: mérd meg magad népdalban!

» KELEMEN ATTILA ÁRMIN: J'accuse: Vásárhelyi Forgatag

» Floreáék a Forgatagon fellépő Ghymessel egyidőben koncerteztetnék az Eddát

» Már a Ligetből is kiszorulhat a Vásárhelyi Forgatag Florea rendezvénysorozata miatt

» Végleges: a Maros-parton lesz a Vásárhelyi Forgatag

» Brassai a Forgatagról: ne fanyalogjunk!

» Vásárhelyi Forgatag: szankciókra számíthat Florea az RMDSZ részéről

» Peti András török üdülőtelepen épít testvérvárosi kapcsolatokat a Forgatag-cirkusz alatt

» Brassai: Florea megsértette a marosvásárhelyi magyarokat

» Brassai és Florea nyílt levélben olvasnak be egymásnak

» Mégis ötnapos a „Maros-parti” Forgatag

» "Önkéntesek" szervezik a Forgataggal egyidejűleg a magyar-román rendezvényt

» Feljelenti Brassai Dorin Floreát a Diszkriminációellenes Tanácsnál

» Beleforgolódtunk a Maros-parti VásárForgatagba

» Deák Bill "tetovált népe" és dugig telt Kultúrpalota

» Első alkalommal szervezik meg a marosvásárhelyiek világtalálkozóját

» 100 éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota: az évfordulót a Forgatagon is megünneplik

» Teli Maros-part intimtornázott szombat este

» KiállításForgatag: csak győzd nézni a vásárhelyi fotókat

» Bárdi Nándor: 2004 decembere nem a külhoni magyarokról szólt

» Teli Maros-part intimtornázott szombat este

» Vásárhelyi Forgatag: már letették a jövő évi területfoglalási igényt

további közviták »

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS