2017. szeptember 26. keddJusztina
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mi a fene történt Amerika kedvenc sorozatgyilkosával?

B. D. T. 2013. szeptember 25. 10:29, utolsó frissítés: 10:30

Dexter pipogya lesz, hezitáló, mintha a forgatókönyvírók magukról mintázták volna hirtelen a főszereplőt. Megöljük, ne öljük, öljük meg mégis, de csináljuk bénán, túl későn.


Nyolc évad után vége a Dexternek. Nyolc évad után általában illik is véget vetni egy mégoly népszerű sorozatnak is: nehéz tartani a színvonalat, méltónak maradni a hírnévhez, együtt tartani a szereplőgárdát és új, lehetőleg váratlan, mégis a történet és a karakterek belső motivációjának logikájába illeszkedő fordulatokat vinni a sztoriba. Ez többé-kevésbé sikerült is a Showtime-nak, amit díjak garmadájával hálált meg a szakmai közönség, a nézettség is rekordokat döntött.

Ám mindig van egy szubjektív „de”. Voltak felejthetetlen, zseniális évadok (az első-második, valamint a negyedik szerintem a csúcs), jó és gyengébb részek, ám a leginkább várt utolsó évad kissé csalódást okozott.

Egy elrontott finálé persze nem tehet semmissé többéves, viszonylag egyenletesen magas színvonalat, és ez az utolsó pillanatra tartogatott csalódás nem írhatja felül azt az addikcióként jelentkező kellemes izgalmat, amivel az új évadokat, részeket vártuk.

Forrás: Evelis Santos/flickr


Mielőtt kielemeznénk a lezárást, egy kis spoilermentes és szubjektív összefoglaló azoknak, akik (még) nem követték a Dextert.

Dexter Morgan (Michael C. Hall), a sármos sorozatgyilkos, aki csak olyan áldozatokat szed, akik „megérdemlik”, a sorozat elején magányos, enyhén autisztikus jegyekkel bíró lab-geek, akinek szokatlan hobbija van. A miami-i rendőrség gyilkossági csoportjánál dolgozik, nyomelemzőként, hozzáférése van a rendőrségi adatbázisokhoz, és azokat a bűnözőket vadássza le és öli meg saját rituáléja során, akiket a rendőrség nem kap el. (Vagy akiket nem is akarja, hogy a rendőrség kapjon el.) Gyorsaság, precizitás, óvatosság, odafigyelés minden részletre:


a tökéletes gyilkosság Dexter asztala.

Szó szerint: áldozatai fóliába csomagolva egy asztalon végzik. Eközben Dexter próbálja átlagembernek álcázni magát, belesimulni környezetébe: folyton figyeli a többieket, hogyan kellene érzelmileg reagálni bizonyos helyzetekben, mit kell mondani, ez nagyon sokszor a humor egyik legfontosabb forrása a történetben.

halilgokdal/flickr


Barátnőt is csak azért szerez, mert úgy érzi, gyanússá válik mások szemében, ha nem teszi. Ám a nők végig nagyon fontos szerepet játszanak az életében, ugyanis igazi férfi „barátai” nincsenek, csak kollegiális, végig felszínes kapcsolatai munkatársaival. Férfiak előtt csak akkor nyílik meg, ha már ellenfélként és mint olyan, prédaként tekint rájuk. Halott nevelőapjával, Harry-vel – vagyis saját magával, egyfajta felettes énnel – tárgyalja meg a dolgait, és senki, aki életben van, nem ismeri a titkát, egészen a hetedik évadig.

„Egy sorozat, amit valószínűleg magányos férfiak néznek” – írtuk a Dexterről 2009-ben. Közben a sorozat meghódította az egész világot, és rafináltan függőségbe taszított számos párkapcsolatban élő nőt is. Empatizálni egy sorozatgyilkossal, fúj – de empatizálni azokkal, akik empatizálnak egy sorozatgyilkossal már mindjárt más, nem?

Nők versengtek nyolc évadon keresztül Dexter oldalán a figyelmünkért és szimpátiánkért, és egyesek nemcsak mellékszereplők voltak.

Ritával döcögősen indul a dolog, erőltetett, görcsös, vontatott, mint egy házasság egy tipikus feleség- és anyaszerepre kárhoztatott nővel. Lila az első, akinél Dexter valamiféle megértésre talál, hogy a Dark Passenger (a Sötét Utas – így nevezi a gyilkolásra ösztönző, sürgető kényszert) lényének része. Intő jel lehetne, hogy


csak hozzá hasonló deviánsokkal alakíthat ki

igazi párkapcsolatot, mégis reménykedik abban, hogy családot alapítva „normális” életet élhet. Vagy csak a mimikri tökéletesítése volt a valódi cél? Lumennel is csak addig alkotnak tökéletes párost, amíg az önbíráskodás és bosszú „terápiája” a lányt ki nem gyógyítja áldozatszerepéből. Hannah lenne az igazi, a kigyógyult és megbűnhődött méregkeverő?

És eközben, ebben a szőkék dominálta románc-sorozatban mindvégig ott van Deb. A szabadszájú, egyenes, őszinte, melegszívű Debra Morgan, a barát, a testvér, majd a reménytelen szerelmes, majd a cinkos, majd a lelkiismerete által meggyötört, de idegroncsként is kemény, vagány csaj, Dexter jobbik fele. A hatodik és a hetedik évad záróepizódjaiban döbbenetes, katarktikus jelenetekben lepleződik le mint az egyetlen ember, aki valóban feltételek nélkül képes bármit megtenni érte, és ha el is borzasztja Dexter „lelkének sötét éjszakája”, nem néz félre, nem tesz úgy, mintha minden rendben volna.

Úgy látom, egy mostohatestvér-szerelem merész, rendhagyó, felháborító, de inspiráló szál lehetett volna a történetben.


Kaptunk helyette lezárásképp egy laposka családi drámát.

watchwithkristin/flickr
Innentől csak az olvassa, aki már látta. Szóval, a várva várt nyolcadik évadban olyan szappanoperás üresjáratok kapnak elég nagy teret, mint Masuka lányának megjelenése vagy Joey és Jamie románca. A pszichopatákra szakosodott pszichiáter ugyan érdekes fordulatot vitt a történetbe, ígéretes volt a „pszichopaták mint a tökéletes emberek” elmélet bevezetése, izgalmas lett volna Dexter ifjúkori személyiségfejlesztéséről többet megtudni, és Debrával való kapcsolatának mélységeit és sokrétűségét elemezgetni.

Ehelyett mit csinál dr. Vogel? Kínosan vicces családterápiát tart a testvérekkel, amelynek végén mintha gyökerestől kiirtotta volna a lappangó konfliktusforrásokat, „fogadjuk el egymást, és minden jó lesz”. A pszichiáternő ugyanakkor a rég elvesztett anyafigura szerepét is betölti Dexter életében – vesztére.

Még mindig lehetett volna ezután is a Dexter-Deb vonallal folytatni, és a Zach-szál is érdekesen indult: a Harry-féle morális kódot – miszerint csak azt öljük meg, aki megérdemli – megtanítani egy elkényeztetett újgazdag kisköcsögnek jó móka lett volna. De inkább


előhúztak egy zselés hajú tékozló fiút a sufniból

(Saxon a maga debil androidszerű fizimiskájával mintha a Terminátor 5.1-ből lépett volna elő), akit a 21. századi Amerikában ideggyógyintézetben kínoztak meg (lol).

Fotó: m3cfa/flickr


És jaj, Dexternek visszajön a „nagy szerelem” is a képbe, de olyan nyálas-szentimentális mázzal leöntve, hogy az egyre szaporodó családi jeleneteket nézve nem hiszünk a szemünknek.

Pipogya lesz, szétszórt, határozatlan, hezitáló, mintha a forgatókönyvírók magukról mintázták volna hirtelen a főszereplőt. Megöljük, ne öljük, öljük meg mégis, de csináljuk bénán, túl későn. (Egy golyóstoll, most komolyan – a kihallgatószobai gyilkosság és gyors eltussolása kicsit arra az extrém módon valószínűtlen Mentalista-epizódra emlékeztet, amikor Jane megússza a nyíltszíni lövöldözést egy amerikai esküdtszéken.) Menjünk most Argentínába, ne most menjünk, hagyjunk csapot-papot, nem, inkább még gyilkoljuk meg az utolsó rosszfiút.

Dexter fia kis báb lesz az utolsó évadban, teszik-veszik, nem tudják, mi legyen vele, eközben olyan alapvető logikai ficamok maradnak a történetben, hogy senki nem aggódik azért, hogy a kisgyerek mások előtt is emlegetheti a szökésben lévő Hannah-t. Aki veszélyes, vonzó, rejtélyes ragadozóból


hirtelen mintha második Ritává vedlett volna át

– szerintem nem sok értelme volt őt visszahozni, ráadásul szintén kiábrándító logikai bukfenccel az előző évad végéhez képest gyökeresen eltérő szituációba kényszeríteni. Védelemre szoruló, elfogadó, az őt eláruló férfiba újra beleszerető nőként tér vissza, aki anyaként is megállja a helyét, sőt a sógornői szerepbe is kezd belejönni (?!), hát... Ebből a kialakult zagyvaságból tényleg nehezen lehetett elfogadható lezárásfélét kihozni.

Elfogadhatónak elfogadható, végül is. Olyan langymeleg. Aki végigdrukkolta a sorozatot, hogy Dexter „gyógyuljon meg”, megkapta, hogy „a kegyes halál angyala” megszabadítja a hosszú szenvedéstől a hozzá legközelebb álló embert, és kivonul a társadalomból, hogy többé ne veszélyeztesse a hozzá közel állók életét. Akit meg a Dark Passenger vonzott, belekapaszkodhat az immár ismét magányos Dexter sötét tekintetébe, ahogy utoljára szembenéz velünk.

David Heth/flickr


A kör bezárult, miután elveszíti Debrát, elküldi Harrisont Hannah-val és megrendezi saját halálát, Amerika kedvenc pszichopatája egy kanadai (?) fűrésztelepen teszi hasznossá magát. Lehet, hogy azért ez a lezáratlan lezárás, mert sunyi módon máris valamiféle folytatásban gondolkodnak a készítők – merülhet fel a gyanú. Klasszikus fordulat lenne. Láttunk mi már Rozsomákot visszatérni erdei magányából. Egy Dexter-nagyfilm ráadásul jócskán hozna a konyhára.

Addig is maradnak a Dexter-könyvek, aki még nem olvasta: a sorozatnak csak az első évada követte valamennyire az első kötetet, és a Jeff Lindsay-világ állítólag sötétebb, mint a tévéfilm. Az író hetedik, egyben utolsó kötetét Dexter's Final Cut címmel szeptember 17-én jelentették meg az Egyesült Államokban – az Amazon úgy reklámozza, hogy „You won’t find this story on television”. Reméljük is, mert még elronthatják.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS