Ne sliccétől fogd a franciát!
Sipos Zoltán 2004. február 17. 09:41, utolsó frissítés: 2004. február 16. 18:35Multikulturális komédia szándékszik lenni #b#A válás francia módra#/b# – valójában arról szól, hogy a "kifinomult" párizsiak hogyan reagálnak a "darabos" amerikaiakra – és fordítva.
Farmerben és a kaliforniaiakra jellemző szókimondással érkezik Isabel Walker (Kate Hudson) Párizsba, hogy meglátogassa terhes nővérét, Roxeanne-t (Naomi Watts) – és egyszerre kiderül, hogy a világ távolról sem olyan egyszerű, hogy azt az amerikai sablonok szerint lehessen rendezni: nővérét éppen akkor hagyja el férje, Charles-Henri Persand (Melvil Poupaud).
Roxy valamilyen oknál fogva nem szándékszik válni, csakhát erről senki nem kéri ki az ő véleményét, így a láthatáron egy, amerikai ész számára látszólag fura, "francia szokások szerinti" válóper körvonalazódik, majd valószínűleg elmarad: a másik érintett felet (értsd: férjet) meggyilkolják.
Hogy a film ne érjen hirtelen véget, Isabelt elcsábítja nővére férjének diplomata és házas nagybácsija, Edgar (Thierry Lhermitte). Isabel nővére, Roxy pedig a lehető legrosszabbkor, a vagyonelosztás előtt fedezi fel, hogy a nappaliban lógó festménye több millió dollárt ér. Ebből hatalmas botrány kerekedik: a férj és családja természetesen igényt tart a festményre – az amerikai testvérek impulzív természetének meg kell küzdenie a kékvérű Persand család önfejű racionalizmusával.
"Idegennek lenni Párizsban"
– a rendező James Ivory szerint ebből az érzésből született a film, és ebből adódik annak némileg bájos, de súlytalan humora: Isabelnek mindent újra meg kell tanulnia egy sál párizsi divat szerinti elrendezésének több tucat módjától kezdve a vendéglői menükben szereplő zavarbaejtő megfogalmazásokig. Meg persze a párizsi férfiak is egészen másképp udvarolnak, mint Kaliforniában szokás...
Isabel azonban gyorsan tanul, kis idő múlva a naív, mosolygós kaliforniai lányból minden hájjal megkent femme fatale lesz, ki a párizsiakhoz hasonlóan diszkréten megmosolyogja az időközben Párizsba érkezett szüleinek csetlés-botlásait.
A kulturális különbözőségek a többmilliós festmény elosztása során buknak ki a legélesebben: a Persand-család tősgyökeres arisztokrata család módjára nem hajlandó pénzről beszélni – nekik "kulturális értéke" miatt fontos a festmény. Persandék ugyanakkor megbotránkoznak a Walker családon, mely egyedül a pénzről, illetve a festmény családban játszott központi szerepéről beszélnének.
Tagadhatatlanul mókás Isabel elcsábítása: miután az életművész Edgar "nagybácsi" nyíltan és minden bevezető nélkül megkérdi Isabeltől, nem-e lenne szeretője, az egyből a sliccéhez kap: a diplomatának csitítania kell a lányt, merthogy ez nem így megy Párizsban – szex előtt vacsorát főz neki.
A másik fél karikírozását sem mulasztja el Ivory, kár, hogy a poén csak sajtóanyagból derül ki: eszerint a Persand-család feje, Suzanne egy kurtizán XVIII. századi, baldachinos ágyán ülve prédikál az önkontroll fontosságáról. Így A válás francia módra sajnos sokat markol, keveset fog: multi-kulti akar lenni, de ehelyett bemutatja az összes "amerikai párizsban"-témájú közhelyet, a művészet fele is kacsingat, sikertelenül (lásd a párizsi háztetők felett lebegő táskát, benne pisztollyal), és emellett komédia is lenne.
Ez utóbbi lehet, hogy összejött Ivorynak, én legalábbis többször is elnevettem magam a film alatt. Van valami ebben a filmben, ami nevetésre ingerel, bár nem állítanám, hogy kizárólag a poénokon derültem.