A romagyilkosság témájára egyáltalán nem receptív a közönség
kérdezett: Gál László 2014. március 13. 12:25, utolsó frissítés: 2014. március 14. 09:37Vágvölgyi B. András készített már filmet '56-ról, írt könyvet '89-ről, most éppen a magyarországi romagyilkosságokkal foglalkozik. Inkább az elkövetők érdekelnének a történetben - mondta el nekünk.
Vágvölgyi B. András író, újságíró, filmrendező életében meghatározó periódus volt a magyar rendszerváltás környéke, mégis először 1956-ról készített filmet. A Magyar Narancs alapítójával és egykori főszerkesztőjével az '56-os témát feldolgozó Kolorádó Kid c. filmjének vetítése, és a Tokyo undergound c. könyvének a bemutatója után beszélgettünk Kolozsváron. A filmvetítés szervezője a bölcsészkaron működő Láthatatlan Kollégium Popkult Filmklubja volt.
A Kolorádó Kid utolsó, punkos jelenetéből mintha az érződne, hogy élj a mának, a múlt nem számít, miközben egy történelmi eseményt dolgozol fel. Milyen viszonyban vagy a történelemmel?
– Jó viszonyban. Szociológus az alapképzettségem, és szociológiai szempontból az utolsó 150 év lényeges, ez az, ami az adott korban élő emberek életét döntően meghatározza. Ritkán foglalkozom középkor- vagy ókortörténettel, de talán, azzal is képben vagyok. A mestereim között is több történész volt, akik fontosak számomra.
1956-ról már készítettél filmet és írtál könyvet, és ha jól tudom, akkor 1989-ről is szeretnél filmet készíteni. Mennyire tartod fontosnak a jelentősebb történelmi események feldolgozását?
– Írtam egy dokufikciós könyvet 1989-ről (1989 – szerk.). Ennek van egy forgatókönyv-változata is, aminek a támogatását a Magyar Nemzeti Filmalap legutóbb elutasította. De bízom benne, hogy még ebben az életben le tudom forgatni.
A történelmei fordulópontokról való gondolkodást különben igen fontosnak tartom, így '89-et is. Én pár évvel '56 után születtem, és a forradalom tudata az én köreimben az egész Kádár-rezsim alatt meghatározó volt. Ezért is akartam erről a sokáig eltagadott történetről játékfilmet forgatni, és szeretnék '89-ről is egyet, mert abban viszont már résztvevő voltam.
Nagy Imre újratemetésének a sajtósa is voltál, ha jól tudom...
– Igen, a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak voltam a sajtófőnöke.
A személyes élményeid is megjelennének a '89-es filmedben?
– Valamilyen szinten igen. A regényben van egy olyan szál, ami némileg fikcionizálva ugyan, de az én saját élményeimre támaszkodik. De ezen kívül más történetszálak is vannak benne. Egy olyan regényről van szó, aminek tényleg nem hazudik a címe: január 1-jén kezdődik és december 31-én van vége. Arról az évről írtam, ami az egész régió történetében meghatározó volt.
Kultúraleírónak vagy kultúrakészítőnek tartod magad?
– Is-is. Csinálok olyat, ami leíró dolog. Írok még újságba, de rég nem dolgozom már szerkesztőségben. De írok fikciót is. Amúgy meg természetesen filmesnek tekintem magam.
A leírásra példa, hogy az utóbbi lassan három évben a magyarországi romagyilkosságok sztorijával foglalkozom. A perrel, a tárgyalással, sőt egy nemzetközi összehasonlítást is készítek. Németországban van egy hasonló ügy, és annak is utánajárok. Ebben a hónapban megyek az ügy müncheni tárgyalására. A magyarországi romagyilkosságok olyan eseménysor volt, amire a közönség egyáltalán nem tűnik receptívnek, holott, nagyon durva és fontos. A magyar társadalom mégsem foglalkozik ezzel a történettel.
Ha jól tudom, ebből már rendeztél egy dokumentumfilmet.
– Nem dokumentumfilm volt, az X Kommunikációs Központ kért fel, hogy készítsek egy társadalmi célú hirdetést. Ez lett a Bőrük volt a bűnük. A négy halállal végződő esetet dolgoztuk fel, négy remek színésszel. Kulka János, Nagy Zsolt, Fullajtár Andrea és Gryllus Dorka szerepeltek benne, különböző díjakat is nyertünk vele.
A romagyilkosságokat máshogyan, például filmben is fel akarod dolgozni?
– Mindenképp szeretnék egy könyvet írni belőle, mert fontos, hogy könyv formájában is megjelenjen. Ennek keresem a formáját. És nyilván van ennek egy sorrendisége. Először könyv formában kell megjelennie, és után lehet elgondolkodni azon, hogy miként lehetne ebből filmet csinálni. Ha arra vállalkoznék, hogy filmet csinálok, akkor amolyan Hungarian History X lenne az American History X mintájára: az elkövetői oldalt vizsgálná, a szélsőjobboldali televényt. Fliegauf Benedek 2011-ben Berlinben Ezüst Medvével díjazott Csak a szél című – egyébként remek – filmje áldozati oldalról foglalkozott az eseményekkel. Ha én csinálnék valamit, akkor az elkövetők érdekelnének a történetben. De ez nem egy mostani terv, hanem nagyjából öt év múlva lehet belőle valami.
Nem tudom, hogy lesz-e alkalmam például a szereplőkkel, az effektív elkövetőkkel beszélgetni, akik szerintem többen voltak, mint ahányat elítéltek. Egyébként érdekes embernek tartom az elsőrendű vádlottat, aki egy intelligens ember benyomását kelti. Hajdú Szabolcs filmrendezőnek gimnazistakori barátja volt, és ő mondta el, hogy abban az időszakban arra gondoltak, Kis Árpád viszi a legtöbbre közülük. Ehhez képest az ő élettörténete is úgy alakult, ahogyan a magyar rendszerváltás története: jól kezdett, de utána mi lett belőle?!