2017. december 16. szombatEtelka, Aletta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hogyan lett balhés banda az első magyar női együttesből?

Csatári Bence 2014. július 05. 09:39, utolsó frissítés: 09:39

Punk, fasiszta, anarchista - mindent összekavartak a Beatricéről az állambiztonsági jelentésekben, és őket tudták a leginkább kicsinálni.


Talán már a feledés homályába merült és leginkább a korabeli rajongók tudják, hogy a Beatrice zenekar 1970-ben az első magyar női együttesként indult. Olyan közismert nevek alapították, mint Csuka Mónika és testvére, Csuka Mária, illetve Nagy Katalin, utóbbi később az elhíresült Kati és a Kerek Perec elnevezésű formációval aratott sikert. (A rend kedvéért jegyezzük meg a negyedik tagot is: Hamar Kriszta basszusgitáros.)

Az "elférfiasodás" ott kezdődött, amikor Nagy Feró elvette feleségül Csuka Mónikát, majd technikusból énekessé avanzsált, illetve tagja lett még a csapatnak a később a P. Mobilban és a P. Boxban karrierjét kiteljesítő és 1987 őszén tragikus körülmények között elhunyt Bencsik Sándor is. Több stílusváltás, tagcsere és újabb férfizenészek csatlakozása után – játszottak egyebek mellett progresszív rockot és diszkót is – után érkezett el a banda a kemény rockhoz 1978-ban, amikor is a csöves-kultusz éllovas zenekarává nőtte ki magát, ugyanis a pártállami szórakoztatás- és kultúrpolitika alapvető intencióitól merőben eltértek, emiatt pedig az állambiztonsági szolgálatok is élénken elkezdtek utánuk érdeklődni.

A pártállami érdekeket szem előtt tartó és azt kiszolgáló média által


botránybandáknak vagy „fekete bárányoknak”



kikiáltott P. Mobil – Hobo Blues Band – Beatrice trióból ez utóbbira sikerült a hatalmi gépezetnek – ideértve az állambiztonsági szervek hatékony közreműködését – akkora nyomást gyakorolnia, hogy többek között ennek következtében 1981 augusztusában Nagy Feró, az együttes frontembere egy képzőművészeti kiállítás megnyitó ünnepségén bejelentette feloszlásukat.



Abban, hogy a Beatricét érték a legkeményebb retorziók a pártállam részéről, nem kis szerepet játszott az, hogy ez volt a három banda közül a legradikálisabb mind a kemény rock játszása és előadása, mind a hatalom képviselőivel való szembenállás terén. (Stílusukat illetően Hobóék kilógtak a sorból, sőt a bluest olyan színben is fel tudták – ha akarták – tüntetni, mint szociálisan érzékeny műfaj, hiszen a mindenkori elesettekért, tehát ad absurdum – korabeli szóhasználattal élve – a munkásosztályért is szól.)

A belügyi szervek tehát erőteljesen odafigyeltek a kemény rockos Beatricére, amiből a zenekar tagjai kezdetben legfeljebb apró jeleket vehettek észre. 1978-tól folyamatosan rajta tartották a szemüket a zenekaron, és a hálózat munkájának segítségével szinte napi szintű információkkal rendelkeztek róluk, amelyeket bármikor felhasználhattak ellenük, és ezzel a lehetőséggel éltek is. A több állambiztonsági hálózati szálon ellenőrzött együttesre ráállított ügynökök között volt mindenki által ismert rocksztár, második vonalbeli muzsikus, disc jockey, sőt még szakmunkás tanuló, de alkalmi munkából élő ember is. Utóbbi kategória kiváló célpont volt az állambiztonságiaknak, hiszen könnyedén meg lehetett zsarolni az ide tartozókat azzal, hogy közveszélyes munkakerülőként a szocializmus elveihez nem illeszkedő életmódot folytattak.

Ebbe a körbe tartozott „Futó” fedőnevű titkos megbízott (tmb.) is, akit hazafias alapon szervezett be ifjúságvédelmi vonalra Hollósi György rendőr főhadnagy 1978. július 26-án, hálózati tagsága pedig 1984. július 19-én szűnt meg. A kapcsolat megszűnésének okát operatív helyzetének megváltozásával indokolták, magyarán szólva ezek után már nem volt abban a helyzetben, hogy a zenekarhoz közel férkőzhetett volna.

Az 1954. szeptember 28-án született tmb. – polgári nevén Weisz György – jelentéséhez fűzött nem túlságosan hízelgő, ugyanakkor több ponton negatív irányban túlzó, sőt tévedő kommentárt 1979-ben Hollósi György főhadnagy. Akkoriban ugyanis több korabeli lap hatására a punk stílusba sorolták a zenekart, ez olvasható a jelentésben is, holott Nagy Feró többször is nyilatkozta, hogy


„azt sem tudtuk, mi az a punk”.

(Valójában alapvetően hagyományos hard rock zenét játszottak, amelyet persze kiegészítettek különböző parodisztikus, sokszor polgárpukkasztó elemekkel – a szerző.) Az állambiztonsági irat kifejezetten nagy tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot, amikor a Demjén Ferenc által vezetett V’ Moto-Rock együttest ugyanahhoz a stílusirányzathoz sorolta, mint a Beatricét. Minden bizonnyal az tévesztette meg a jelentés összeállítóját, hogy a kezdet kezdetén ez utóbbi formáció is valóban bőrfelszerelésben lépett színpadra – nyilván a kemény rock divathullámát meglovagolva – de közönségük egyáltalán nem volt annyira „balhés”, mint a Beatrice rajongótábora. Jól kivehető a jelentésből a politikai vonulat is: igyekeztek a zenekart és „sleppjét” fasisztoidnak beállítani, holott a náci szimbólumok használata mindössze elszórtan és esetlegesen volt megfigyelhető a közönség soraiban, a zenekar pedig egyáltalán nem terjesztett ide tartozó eszméket.

Ugyancsak a fasizmus vádja szerepelt „Vízi József” fedőnevű tmb. 1980. december 28-án adott jelentésében, amelyben egyebek mellett azt írta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság operatív tisztjének, hogy a „ricsések” Ózdon fasiszta jelszavakat hangoztattak. Ez utóbbi megállapításból akár konstruált pert is építhettek volna, de a zenekar ellen végül nem indítottak bírósági eljárást. Az ügynöki jelentések információit ugyanakkor használhatta a rendőrség a Nagy Feróval szembeni intézkedések foganatosításakor. Amikor például a rendőrök lakásában elvették az útlevelét és házkutatási parancsra is hivatkoztak felszólításuk megtagadása esetére, nyilvánvalóan azokra az információkra alapoztak, amelyeket a belső elhárítás tagjaitól sikerült beszerezniük.



„Vízi József” – polgári nevén Komoróczki Gábor József – egyébként nem csak abból a szempontból lóg ki a Beatricéről jelentő ügynökök közül, hogy Ózdon lakott és nem Budapesten, hanem azzal is, hogy már diákkorában beszervezték hazafias alapon és 1977. december 15-től 1984. május 3-ig foglalkoztatták ifjúsági védelmi vonalon. A szemtelenül fiatal, 1959. május 2-án született ügynök beszervezésekor a 101. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulója volt.

„Futó” egyébként már 1978. október 12-én szóban adott, és október 17-én legépelt jelentésében is belekeveredett a zenei és szubkulturális stílusok elemzésébe.



Tartótisztje 1979-ben azzal is megbízta „Futót”, hogy rockzenész ismerősein keresztül építsen ki kapcsolatokat a Beatrice, a Hobo Blues Band és a P. Mobil együttesek tagjai, illetve technikusai és kisegítő személyzete felé. Ennek a meglévő dokumentumok alapján a Beatricére nézve sokáig nem volt jelentésben kézzelfogható eredménye, 1981. május 28-án nyilvános helyen szóban leadott közlésében – amelyet június 22-én adtak írásba – is csak a Beatrice rajongóival és a csöves-jelenséggel cikkeiben oly serényen foglalkozó Kőbányai János újságíró volt barátnőjéről, Lakatos Margitról jelentett. Ebből kiderül, hogy Kőbányai attól tartott, volt barátnője olyan dolgokat fecseg ki, amelyekért – Kőbányai meglátása szerint – akár börtönbe is csukhatnák. Ugyanakkor az ügynök igyekezett


lojális maradni az általa megfigyeltek egy részéhez,

így arról igyekezett meggyőzni tartóját, hogy Kőbányai János a szocialista rendet elfogadta, több politikai kérdésben pedig egyet értett a párt irányvonalával. Kiderül az írásból az is, hogy „Futó” szerint Kőbányai feltűnési viszketegségből és azért foglalkozott a csöves-kultusz problematikájával, mert azt rajta kívül más nem tette meg. Az újságíró elképzelése a megoldásra az ügynök interpretálásában az volt, hogy a lebontásra ítélt gyárakat és középületeket át kellett volna alakítani ifjúsági tömegszállássá, ahol a csövesek lakhattak volna, illetve némi ingyenes ellátmányban is részesültek volna addig, amíg be nem tudtak volna illeszkedni a szocialista társadalomba.



Mások mellett Kőbányaira is ráállították a Beatricével szintén kapcsolatba került „Forgó”-t, aki egyebek mellett a Józsefvárosi Ifjúsági Klub 1981. április 10-i pódiumbeszélgetéséről „tudósított”, ahol arról is szó esett, hogy miért jó koncertre járni és hogyan futhat be egy zenekar. Szombathy István rendőrhadnagy arra kérte ügynökét, arról adjon neki hírt, hogy Kőbányai János miként reagál a feltett kérdésekre, azaz a beszélgetőpartnereinek válaszait kielégítőnek tartja-e vagy sem.

A hazafias alapon beszervezett ”Forgó” 1971 és 1985. között 128 jelentést adott, és elégedettek lehettek a munkájával, mert megjegyezték róla, hogy a beütemezett találkozókon pontosan megjelent, feladatainak végrehajtásáról pedig rendben beszámolt. A Fülöp István Gábor civil néven jegyzett tmb. műszaki rajzolóként tevékenykedett a Csepel Vas- és Fémművekben technikusi érettségivel.

Zenei stílusát tekintve teljesen elütött a Beatricétől a disc-jockey „Zefír”, polgári nevén Fehér Miklós Tamás, aki az Országos Rendezőiroda alkalmazásában állt. 1976 és 1982 között fürkészett a zenekarok után, és azért kellett abbahagynia tevékenységét, mert lebukott. (Érdekes, hogy az Arató Andrásként elhíresült „Dejkó” ügynök működése éppen „Zefir” tevékenységének végével kezdődik, úgy tűnik, váltották egymást ezen a téren. „Dejkó” leginkább a Beatrice feloszlása utáni idők eseményeiről tudósította az állambiztonság szerveit.)



A diszkós „Zefir” teljes tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot, amikor a legismertebb punk zenekarnak a P. Mobilt állította be, holott még a Beatrice sem tartozott közéjük. Leírta, hogy a punk mozgalom 1978-ban indult Magyarországon, perifériára szorított együttesek kezdték terjeszteni, törzsközönségük pedig szakadt, piszkos ruhákban igyekezett minél nagyobb megbotránkoztatást kelteni, berúgtak, és technokollal, illetve pálmatex szívásával kábították magukat

Hogy mennyire ismeretlen terepre tévedt az állambiztonság, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy tartótisztje, Réti Endre rendőrfőhadnagy értékelésében azt írta: „A jelentés értékét az adja, hogy egy olyan új – Angliából származó – irányzatra hívja fel a figyelmet, amely nagymértékben dezorganizáló hatású lehet különösen a fiatalok körében.


A ’punk’ magyarul trágyát jelent,

és a szó tartalmának megfelelő külső megjelenést és viselkedési módozatot takar. Az új irányzat a tmb. szerint a ’hippizmus” ellenpólusaként jelent meg, tehát nem az erőszakmentességet és a ’szeretetet’ hirdet(i), hanem erőszakot, megbotránkoztatást. Konkrét politikai következtetést még nehéz lenne levonni, de bizonyos jelek azt mutatják, hogy a ’mozgalom’ könnyen az anarchizmus irányába csúszhat. Nem véletlen, hogy a követői a különböző, nem élvonalba tartozó beat-zenekarok ún. ’sleppjéből’ kerülnek ki, és zömében a 13-17 éves korosztályt érinti”.

A disc jockey ügynököknél jobban ismerte a Beatrice koncertekre is járó bőrruhás szakadtak egyik-másik társaságát „Sakál”, gúnynevükön és polgári nevükön is felsorolt a belvárosi csoportosulásból néhányat az 1978. április 24-én leadott jelentésében. Ide tartozott Bajnok Sándor „Vörös”, Hegyi Ferenc „Yeti”, Sárkány Tibor „Steew”, Zsolti József „Zsozsó” és Szabó József „Karló”, valamint a csak polgári nevén említett Progner János. Velük kapcsolatban azt a feladatot kapta, hogy mélyítse a hozzájuk fűződő kapcsolatait.

A következőkben is adott jelentést más, a társadalom perifériájára szorult emberekről, így egy bizonyos „James”-ről, aki már régóta az állambiztonság látókörében volt, és állítólag az egyik pártvezető Váci utcai sétájakor, amikor elhaladtak mellette, azt mondta a körülötte levőknek: „Itt jön egy nagy ember, aki leereszkedett a nép közé. Kíváncsi vagyok, most éppen miről hazudoznak neki.” A megfigyelt csöves az ügynöki jelentés alapján tehát ugyanazt a társadalomból való kívülállást tanúsította, mint a véleményüket leginkább „felhangosító” zenekar, a Beatrice.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS