2018. szeptember 20. csütörtökFriderika
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Színház, ahol bármi megtörténhet

Bakk-Dávid Tímea 2014. szeptember 16. 10:09, utolsó frissítés: 10:17

pulzArt a játék évében: román dokumentumszínház, magyar abszurd, világhírű Woyzeck, tánc-monodráma és esendő bohócok.


Számomra a For Sale-lel kezdődött az idei sepsiszentgyörgyi pulzArt fesztivál színházi előadásainak sorozata, és hozzá kapcsolódik legmegrázóbb színházi élményem is. Felfokozva és megsokszorozva kicsit újraéltem a pungesti támadást, a kolozsvári tüntetéseket, pedig Gianina Cărbunariu darabjában kevesebb teatralitás van, mint amúgy amit élőben lehet tapasztalni a tömegtüntetések koreográfiáját elnézve.

A dokumentumszínház eszközeivel készült előadásban megszólalnak, megjelennek verespataki és pungesti ellenállók, szászmuzsnai kábeltelenítők, a velük szemben álló karhatalmi erők, a nagyvállalatok PR-osai és menedzserei is. A téma fájdalmasan aktuális: a multinacionális cégek, környezetkárosító beruházások, a “befektetők” és korrupt csatlósaik, a gazdasági-politikai érdekösszefonódásokból profitálók, a “munkahelyteremtés” örve alatt az embereket éhbérre kárhoztató vállalkozók összezárnak bármilyen külső támadás esetén, soraik rendezettek, retorikájuk lehengerlő. A kisemberek pedig, bár sokkal többen vannak, össze-vissza beszélnek, széthúznak, és elzárkóznak a konkrét cselekvéstől (“Majd valaki hívja föl a DNA-t.”)

A párhuzamos diskurzusok kibékíthetetlen ellentétére is rámutat az előadás: a látszólag párbeszéd-kész, de valójában rejtett elnyomó stratégiákkal dolgozó kapitalista profitracionalizmus nem érti, nem akarja érteni az összezavart, érdekeit hatékonyan megvédeni képtelen, emiatt frusztrált kisemberek monológjait. A nézőt feltehetően adott ponton már-már a “PR-osok” győzik meg, elvégre felkészültebbek, profik, koherensen kommunikálnak: úgy érvelnek, a külföldi befektetők földvásárlása nem földrablás (land grabbing), hiszen ezek az emberek el akarják adni a földjeiket; a kistermelőknek amúgy sincs jövője, jobban tennék, ha a “külföldi jótevőknek” eladnák ők is a területeiket, úgysincs esélyük labdába rúgni a globális piacon stb.

Odeon Színház: For Sale – Rendező: Gianina Cărbunariu 
<br />
© Vargyasi Levente

© Vargyasi Levente" >Odeon Színház: For Sale – Rendező: Gianina Cărbunariu
© Vargyasi Levente


Az engedély nélkül magánterületen palagázat kereső nagyvállalat robbanószert és kábeleket lefektető munkáscsoportja közvetve egy másik, szintén végletekig kiszolgáltatott rétegre hívja fel a figyelmünket: a tájékozatlan, gyermekei megélhetéséért bármit elvállaló munkásokra, akiket könnyen manipulálni lehet, és tudtukon, akaratukon kívül eszközeivé válnak a hozzájuk hasonló kisemberek elnyomásának.

És hol vagyunk mi, nézők ebben a történetben? Először csak kívülről figyeljük a történéseket, ám aztán a pattogó vezényszavak, a látszólag udvarias, de ellentmondást nem tűrő felszólítások folyton bennünket is alkalmazkodásra – és viszonyulásra késztetnek. Többször át kell rendeznünk a nézőteret, hol az egyik oldalra, hol a másikra fordulva ülnünk, egyre több propagandaanyagot hallgattatnak és nézetnek végig velünk. Ahogy növekszik bennünk tudattalanul is a feszültség, egyre inkább a kevésbé szofisztikált, szaggatott, keserűségtől és haragtól fűtött monológokkal tudunk azonosulni. És ez így van jól.

Az előadás vége már fikció. A jövő forradalmának, parasztlázadásának Dózsa Györgye beszélget anyjával, mielőtt elbujdosna és csatlakozna a hozzá hasonló felkelőkhöz.

Itt fontos megjegyezni, hogy az előadás a hamburgi Deutsches SchauSpielHaus Hunger for Trade nemzetközi projektjének része, amelyben a bukaresti Odeon Színház mellett részt vett egy-egy belgiumi, nagy-britanniai, dél-afrikai, brazil, indiai, Burkina Faso-i és svájci színház is. A központi témák: az élelmezés problémája, a nagyipari mezőgazdasági termelés erőszakos terjeszkedése és a kisléptékű, fenntartható termelés esélyei. A For Sale című előadáshoz interjúk készültek falusiakkal, antropológusokkal, szociológusokkal, újságírókkal, valamint a romániai mezőgazdaság iránt érdeklődő befektetőkkel.

Odeon Színház: For Sale – Rendező: Gianina Cărbunariu © Vargyasi LeventeOdeon Színház: For Sale – Rendező: Gianina Cărbunariu © Vargyasi Levente


“Mohácsnál győzni fogunk, Dózsa lesz György királyunk, (...) Rákóczi világot hódít, Kossuthtal valóra válik a Duna-menti Köztársaság.” Nos, igen, a magyar történelem (is) bővelkedik olyan gyászos eseményekben, amelyeket az utólagos interpretáció úgy állít be: csak egy hajszálon múlt, hogy forduljon a kocka. Mi különösen szeretjük azokat a gondolatkísérleteket, amelyekben az idegenszívű mellékszereplők banális, ám döntő közbelépése nyomán elvész a patkószög miatt a ló, a ló miatt a lovas, a lovas miatt a csata satöbbi.

Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című darabja a nemzeti abszurdot műveli nem középiskolás fokon. Mintha Jókai és Rejtő összeült volna Herczeg Ferenccel és Karinthyvel, és közösen írtak volna egy forgatókönyvet fiktív hősökkel arra a helyzetre, mi lett volna, ha győznek 1848-ban a forradalmárok. De mégse, mert az aktuálpolitikai utalások akkor kimaradtak volna. Bár igaz is, értené valaki a sukorói kaszinóberuházás szintagmát, ha az utóbbi évszázadban Magyarország Európa nagyhatalmává vált volna, akihez kölcsönökért kuncsorogva járulnak szemlesütve azok a rongyos svájciak?

A fiktív múltban működik egy császári tévéadó, melynek adását magyarok vezetik németül, ide kerül be a jövőből, 1881-ből érkező Amália, aki eredetileg csak egy titkos kódot szeretne megtudni, ami hozzásegítheti örökségéhez. Nemcsak apjában – akit nem ismert személyesen, de legenda övezte nemzeti hősként tartják számon –, a “sukorói oroszlánban” kell csalódnia, aki a szabadságharc döntő ütközetét feláldozná saját egyéni boldogságáért.

A többiek sem jobbak nála. Petőfi egy rasszista, öntelt kis köcsög, Kossuth nagyotmondó, hiú, tipikus magyar nemes, a harcot finanszírozó zsíros kispolgár egy idióta, a honleányok pedig k... khm. A fordulatos, abszurditásokban és poénokban bővelkedő történet természetesen heppienddel zárul egészen az utolsó pillanatig, amikor hármat számol a beavatás fehér maszkos nőalakja, a fölgyúló fényekben hunyorogva pedig azt kell hallanunk, ismét, hogy 2014-ben vagyunk, és bármi megtörténhet.

A jó hír, hogy a Tamási Áron Színház előadását – dramaturgja Kovács András Ferenc költő, rendezte Porogi Dorka, szereposztás itt - még biztosan lesz alkalma megnézni mindazoknak a sepsiszentgyörgyieknek és környékbelieknek, akik nem jutottak el a pulzArtra.


Tamási Áron Színház: Pintér Béla: Kaisers TV, Ungarn – Rendező: Porogi Dorka
<br />
© Henning JánosTamási Áron Színház: Pintér Béla: Kaisers TV, Ungarn – Rendező: Porogi Dorka
© Henning János



A franciaországi JEL Színház Woyzeckjét volt alkalmam látni két éve Gyergyószentmiklóson a Dance. Movement. Theater nemzetközi fesztiválon. Amit akkor írtam a szürke páriákkal benépesített, nyelv nélküli világ megteremtéséről, nagyrészt érvényesnek gondolom, viszont Nagy József társulatával az előadás után Bocsárdi László rendező, a Tamási Áron Színház igazgatója beszélgetett, amit érdemes összefoglalni, mert némileg felülírja a sötétebb tónusú megközelítést.

Jel Színház: Woyzeck – Rendező: Nagy József 
<br />
© Henning JánosJel Színház: Woyzeck – Rendező: Nagy József
© Henning János


Bocsárdi saját bevallása szerint végigröhögte az előadást: “furcsa boldogság ébredt fel bennem, ami egyszercsak átváltott hihetetlen szeretetté”, ahogyan a maszkok mögött (újra)felfedezte a vén bohócarcot. Ez az az eszméletlen jelenlét, amit az ember szeretne megfejteni, a színház lényege: amikor a színész röhög, és riadt, de túllép ezen és játszik, a kiszolgáltatottsága sugárzik a színpadról, és ebből a kiszolgáltatottságból derű fakad. A Woyzecket általában nagyon drámaian kezelik, tragikus és groteszk történet, “de itt a boldogság ömlik le a színpadról. Mindenki mindenkinek ki van szolgáltatva, a színészek egymásnak, sőt bármilyen tárgynak is, és a tárgyak is egymásnak. És mi is teljesen ki vagyunk szolgáltatva, mert bármi megtörténhet.” Nem esztétikai élményt nyújt ez az előadás, hanem a jelenvalósága által boldoggá teszi mindazokat, akik jelen lehetnek.

Nagy József szerint a világon születő színházi előadások kilencven százaléka “tévedés”, hiszen szórakoztatni akarnak, látványszínházat művelnek, alkotóik nem az utakat keresik, és nem az állandó rákérdezést művelik saját feladatukra. Mégis, a színház és a zene útjában hisz, ugyanakkor nagyon fontos inspirációs forrást és állandó táplálékot jelent számára a költészet és a filozófia.

Szkipe, ahogy barátai nevezik, olvas, rengeteget, figyeli az embereket, cetliket ír; csomó mese, csönd, könyv, s abból alakul ki az előadás – mesélték egymás szájába adva a szót a társulat tagjai a középen ülő Nagy Józsefről.

Egy év alatt egyetlen új előadást fejeznek be, de érthető ez a hosszú alkotói folyamat, mivel türelem, bizalom, nyugalom kell hozzá. (Ez viszont az a luxus, amit általában egyetlen magyarországi vagy romániai rendező vagy társulat sem tud megengedni magának – ehhez szükséges a biztonságos, nagylelkű és kiszámítható franciaországi finanszírozási rendszer.)

Nagy József előadásai nagy része nem a klasszikus drámairodalom feldolgozása, ám újabban ez is változhat, hiszen, mint mondta, “harminc év után most kezd érdekelni a szöveg”. “Mindig ahhoz vonzódsz, ami nem te vagy”, neki két legmegrázóbb színházi élménye monodrámákhoz kapcsolódik. 2-3 darab készül a fejében, és készül a hazatérésre (haza? Kárpát-medence, Magyarkanizsa-Budapest tengely), bejegyezték Magyarországon a JEL színházat, már csak egy hely kellene Budapesten, “ahol békünket hagynak”.

Már több mint háromszázszor játszották a Woyzecket világszerte – a társulat tagjai az oldódó hangulatban sztorizgattak is az előadás megfoganásának körülményeiről -, minden díszletet, jelmezt ők csinálnak az előadáshoz, amely egyébként folyamatosan alakul, még mindig csiszolgatják.

Jel Színház: Woyzeck – Rendező: Nagy József
<br />
© Vargyasi LeventeJel Színház: Woyzeck – Rendező: Nagy József
© Vargyasi Levente


Az első öntudatra ébredt, a második eltáncolta, a harmadik kitalálta, a negyedik megszerezte, az ötödik elpróbálta, a hatodik eljátszotta, a hetedik meg hamm, bekapta. Morgan és Freeman, színész és báb társak, riválisok, testvérek és halálos ellenségek egyben. Fehér Ferenc előadásában mintha egy belső átváltozás stációi elevenednének meg. Mintha hagymát bontogatnánk, hullanak le szerre a héjak, álarcok valamiről, amit jobb híján személyiségnek nevezünk, és ami belül sok esetben több önálló középponttal rendelkezik, ahogyan a hagyma külső héjai is néha vékonyabb-vastagabb, kettős vagy hármas szikleveleket takarnak.

Hol lehetne máshol igazán felgerjeszteni ezt a folyamatot, mint a színházban, ahol az ember büntetlenül megőrülhet egy órára, vagy éppen életre-halálra viaskodhat önmagával?

Fehér Ferencet “a magyarországi kortárs tánc népszerű exportcikkének” nevezik. Az autodidakta, a távol-keleti mozgáskultúrához közel álló táncos-koreográfus a pulzArton egyébként még két másik produkcióhoz is köthető (a Tao Te, illetve ő rendezte az M Studio Mozgásszínház Kampf című előadását.

Fehér Ferenc: Morgan and Freeman
<br />
© Henning JánosFehér Ferenc: Morgan and Freeman
© Henning János


A fesztivált egy olyan színházi produkció zárta, aminek első látásra semmi keresnivalója nem lenne egy kőszínház színpadán (Baccala Clown: Pss pss). Két bohóc roppant virtuóz mutatványokkal kápráztat el, feledteti el veled egy órácskára minden búdat-bajodat, megnevettet, csetlik-botlik. Repedt trombitából olcsó vásári zene szól, a közönség soraiból megjelenik a beépített ember, akit bevonnak a produkcióba (Veres Nagy Attila, az M Studió tagja – szerk. megj.), mint egy jobbacska cirkuszban szokás.

Na de a Pss Pss attól lesz különleges, hogy a szereplők állandóan kizökkennek szerepükből: lepisszegik egymást, a közönséget, önreflexív improvizációikba minden technikai profizmusuk ellenére be van építve a hiba lehetősége, a tévedésé, az esendőségé, amit felvállalnak, s ami a legmeghatározóbb elemévé válik az előadásnak.

Pont emiatt tudatosul talán még élesebben, hogy ebben a műfajban elég egy rossz mozdulat, és a trapézról a világot, akarom mondani a halált jelentő deszkákra zuhanhat az ember. A színház kész életveszély, és ez a két kedves, “kalandor csörgő” (via Kosztolányi) a szórakoztatásért kockára teszi a testi épségét.

Baccalà Clown: Pss Pss
<br />
© Henning JánosBaccalà Clown: Pss Pss
© Henning János


A fesztivál a Sepsiszentgyörgy – Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa programsorozat egyik legfontosabb hozadéka. Az első pulzArt 2013-ban, a hang és szó évében volt, amikor a zene és irodalom volt hangsúlyosabban a középpontban, a tematikus évek sorában 2014 a játék éve, jövőre pedig a hagyomány évét ünneplik, míg 2016 a kép éve lesz.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS