Végre nevettünk a magyar filmeken
G. L. 2014. október 05. 17:18, utolsó frissítés: 2014. október 06. 09:42És egyáltalán nem mellesleg magunkon is. Az #i#Utóélet#/i#et és a #i#VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan#/i#t néztük meg.
Az utóbbi évekhez képest csupa kellemes hírek jönnek a magyar filmgyártás területéről, végre készülnek magyar filmek, ami ugye jó. De még jobb - szörnyen önző szempontom szerint -, hogy ezeket meg is tudom/tudjuk nézni például a Filmtettfeszten. Pénteken és szombaton például két elsőfilmes rendező munkáját láttuk, amiben a legjobb, hogy
végre szívből tudtunk nevetni a magyar rendezők munkáin.
Pedig ha nem olvastam volna a kritikában, hogy Zomborácz Virág első nagyjátékfilmjének, az Utóéletnek a Karlovy Vary-i vetítésén a közönség hangosan nevetett és közbetapsolt, akkor az első néhány perc után reménytelenül rosszul éreztem volna magam. Nyomasztó jelenetekkel indul a film. Egy lerobbant elmegyógyintézetbe csöppenünk, ahonnan éppen kiengedik Mózest (Kristóf Márton), akit lelkész létére együttérzőnek egyáltalán nem nevezhető apja (Gálffi László) visz haza. A viszonyuk/viszonyok elég hamar tisztázódik/tisztázódnak: az irányításra hajlamos apa gyakorlatilag mindenkit elnyom a környezetében, szinte rutinból tervezi meg mindenkinek az életét egészen addig, amíg szívrohamban váratlanul meg nem hal. A film innentől pedig kellemesen abszurdba vált, és tényleg jönnek előbb a kuncogások, majd a hangos felnevetések.
Ugyanis az apa a halotti tor közben visszatér „kísérteni” a mindentől szorongó fiát, ami egy csomó vicces – csalhatatlanul magyar – jelenetet generál. De nem kell tévedésbe esni, nem egy durva, hahotázós komédiát nézünk, hanem egy nagyon is érzékeny filmet, amiben az egész életében elnyomott fiú megpróbál megszabadulni az apja szellemétől, amely az idő múlásával egyre inkább levetkőzi a kezdeti szótlan, nyugodt és ártalmatlan tulajdonságait, s mind jobban hasonlít a szekáns, utasításokat adó egykori apára. Addigra viszont már Mózes is megtanul nemet mondani.
És a film tényleg vicces,
nagyon jól ülnek benne a poénok, nem éreztem erőltetettnek őket, közben nem gondoltam arra, hogy ezt most miért kellett beletenni? Simán elhiszem, hogy az autószerelő hobbiból ezotériával foglalkozik, s legalább annyira ért a szellemek elűzéséhez, amint az autók megjavításához, s adott körülmények között a joghurtos szelleműzési praktikája is működhet. De tele van a film olyan apró abszurd gegekkel, helyzetkomikumokkal, amik nem hagyják nyugodni az arcizmainkat, mint például a legfurcsább helyeken felbukkanó apaszellem.
A magyar filmeknél sokszor nagyon estleges színészi játék is teljesen rendben van, a főszerepet játszó Kristóf Márton amatőrsége egyáltalán nem feltűnő, talán pont ez által lesz még hitelesebb a világban eléggé esetlenül mozgó Mózes szerepében. A főszereplők közül az apa kissé molett, szerelemre vágyó testvérét játszó Csákányi Esztert lehet még kiemelni, akinek kb. minden jelenete zseniális. De igazából egyik színész sem lóg ki negatívan a stábból.
Az Utóélet a maga magyaros abszurditásával egy jó film, és nemcsak a művészfilmes mozirajongók, hanem a többségben lévő, nagy költségvetésű hollywoodi filmeken szocializálódott filmkedvelők is elégedetten jöhetnek ki róla. Ahogyan Karlovy Vary-ban, úgy Kolozsváron is bebizonyosodott: elég univerzális ahhoz a filmes humora, hogy mindenkit elszórakoztasson.
Legalább ennyire vicces Reisz Gábor kis költségvetésű filmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan is, amit szombat este vetítettek Kolozsváron. Pedig a mai magyar – különösen budapesti – létet és a szerelmi bánatában szenvedő fiatal világvége-hangulatát bemutató téma teljesen alkalmas lenne arra, hogy egy érfelvágós film készüljön belőle.
Hál’ Istennek a VAN... ennél sokkal üdítőbb.
Áron (Ferenczik Áron) egy csetlő-botló, a húszas évei végén járó frissen végzett budapesti bölcsész, akit a szülei tartanak el, ameddig munkát talál, és akit épp kirúgott a barátnője, ami miatt folyton azt érzi, hogy menten belehal a fájdalomba. Az a világból egy kicsit mindig kilógó típus, aki mosogatás közben a tányérra ragadt piszok formáján kezd el ábrándozni. Mindez persze sajátosan budapesti környezetben történik, ami a várost nem ismerők számára részben hátrány is, mert legfeljebb megérezhetik annak hangulatát, annyira sosem fogják érteni, mint például a budapesti bulinegyed lelkes látogatói. A film gyakorlatilag Áron lelkiállapotának és problémáinak a bemutatására érez rá nagyon, mert nincs igazi A-ból B-be tartó cselekménye, inkább életének azokat a pillanatait mutatja meg a rendező, ami alatt megpróbál felállni a kirúgott-szituációjából. És amit látunk, az telitalálat.
Kezdve a volt barátnője hajszálait a lefolyóból összegyűjtő jelenettől, a magyar/nem magyar paradicsom problémáján összevesző szülőkön és a kocsmában a számla elosztásán vitatkozó fiatalokon keresztül, a kivándorlás ellen az itthon is megcsinálhatod-érvet felhozó anyáig
minden jelenet patikapontos.
És nem feltétlen kell harminc körüli budapestinek lennünk ahhoz, hogy minden jelenetet pontosan átérezzünk, mert kolozsváriként is többször elkapott a mintha saját magunkat látnám-érzés. És így kívülről nézve óhatatlanul viccesek vagyunk. Kb. úgy lehetne elképzelni, mint Magyari Tivadar történeteinek szereplőit, akik mintha a saját szomszédjaink, szüleink és barátaink lennének, egy kicsit jobban leírva és elmondva, mint mi bármikor is tudnánk, de kétségtelenül roppant viccesen. Amit Magyari kitűnően elkap a szövegeiben, no, épp azt sikerült Reisznek ebben a filmben.
A film másik nagy erénye, ami általában a magyar filmek nagy hátránya szokott lenni, hogy vibrálnak és élnek a replikái. Nincs semmi papírízű és valószerűtlen a szövegében, ami ezt az egészet még inkább hitelesíti. Ami végül is Reisz forgatókönyvírói technikáját ismerve nem is olyan meglepő, épp a Filmtettnek mondta el, hogy jegyzetfüzetekkel járta a várost, és gyűjtötte a mondatokat, amit majd cetlizve rakott össze.
A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlannal kapcsolatban pedig az a legjobb, hogy még nem maradtunk le semmiről, mert a magyarországi bemutatója is csak október végén lesz. Ha tehát most ki is hagytuk, még bőven lesz lehetőségünk bepótolni.
A Filmtettfeszt különben még vasárnap is tart, Kolozsváron 19 órától Tolnai Szabolcs Az erdő, illetve 21 órától Pálfi György Szabadesés című filmjét lehet megnézni. Mindkét alkotás után lesz közönségtalálkozó is.