2017. május 1. hétfőFülöp, Jakab
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Félidős fesztiváljelentkezés: majdnem felzabáltuk egymást, de a túrós puliszka győzött

Sebők Rácz Tímea - Gedő Dalma 2014. november 11. 16:40, utolsó frissítés: 2014. november 17. 14:07

A Temps dImages most sem ijedt meg egy kis extrémtől: eladott nekünk egy borkán levegőt, vodkáért fogadkoztatott és megmázsált a politológia liftjében.


1-1-X-2 – ez lett az eddigi eredményünk a félidőnél járó Temps d'Images fesztivál totóján. Azaz négy megtekintett előadásból kettő nagyon jó volt, egy rendben volt, egy meg rettenetesen rossz. Az “eredmény” nem meglepő.

1: Szerzőség és pillanat a kalapács alatt

Dragana Bulut szerb művész szombat esti, Pass it On című performansza volt az az előadás, amelyre már nagyon régen vártam: amiről utána otthon is órákat tudunk még beszélni. A performansz maga egy árverés, nem egy árverés-szerű előadás, hanem valódi licit valódi tranzakciókkal, és valódi termékekkel – de ez utóbbiak azok, amik utána bőven elgondolkodtatnak a magunk és a társadalom, a gazdaság viszonyáról a művészetekhez.

Fotók: Sebők Botond




A termékek ugyanis a művészi alkotófolyamat egyes fázisai, a szerzőségtől, a koncepciótól kezdve egészen a megvalósulásig, utóbbinak általános és nagyon is konkrét mivoltában egyszerre (egy adott rendezés vs. egy adott pillanat). És miközben Bulut fáradhatatlanul pörög a liciteket várva, elgondolkozhatunk: mennyi pénzt vagyunk hajlandók áldozni egy performanszért, ami így csak a mienk lehet, ott előadva, ahol csak mi akarjuk? Hát egy koreográfiáért – mert még az előadást megvéve csak-csak tudunk vele kezdeni valamit, de mit tudunk mi tenni azzal, hogy megveszünk egy alkalmazható sémát?





Eközben pedig tudjuk azt is, hogy mi ugyan nem értünk hozzá, ezért számunkra nem érték, de valaki számára egy koreográfia nagyon is szolgáltatás, amiért nem mindegy, hogy mennyit vagy kinek fizet. És így tovább, 11 “terméken” keresztül van, amin elfilózni, el egészen addig, hogy egy pillanatért – egy helyben készült fényképért – vajon adnánk-e pénzt olyan körülmények között, hogy elvileg adtunk már pénzt a belépőjeggyel azért, hogy részesei lehessünk a megörökített pillanatnak (azért csak elvileg, mert pont nem volt belépőjegy, de amúgy lehetne).

1: Ígéret szép szó

Hétfő este vodkát osztogattak ígéretek megfogadásáért cserébe a Kolozsvári Rádiónál: a 7 promises performansz Davis Freeman rendezésében két "ökológus prédikátor" (Jerry Killick és Ben Neale) próbálkozásait mutatja be. Ők a világ megváltására ösztönöznek, egy-egy korty vodka mellett. Elmondásuk szerint az emberek megérdemlik azt a lehetőséget, hogy saját belátásuk szerint döntsenek a környezet dolgairól. Az ígéretek felvetésekor elhangzott humoros párbeszédek csak lelkesíteni tudtak minket az ígéretek meg­fo­ga­dá­sá­ban, amelyek szerintük egész életünkre megváltoztathatnak.

Fotó: Emil Florea


Íme a 7 merész ígéret, amelyek közül, ha valamelyikre feliratkoztunk, ingyen shot vodkát és egy Ígéretet tettem! feliratú kitűzőt kaptunk:

1. Megfogadom, hogy négy héten keresztül 35 lejt költök el a hazai termelőknél.
2. Megfogadom, hogy 24 óráig semmit sem vásárolok.
3. Megfogadom, hogy kizárólag turkálós ruhákat fogok vásárolni 6 hónapig.
4. Megfogadom, hogy nem eszek húst egy hónapig.
5. Megfogadom, hogy nem beszélek egy kerek napig.
6. Megfogadom, hogy nem utazok repülővel egy évig.
7. Megfogadom, hogy soha nem vállalok gyereket.

Fotó: Emil Florea


Volt, aki mindenik fogadalmat lelkesen fogadta, volt, aki bizarrnak találta őket, volt, aki egyenesen megrémült tőlük, és olyan is volt, akiből semmilyen reakciót nem váltottak ki. Ti melyiket írnátok alá?

X: Megmérettettünk és nehéznek találtattunk

A péntek esti, Foame (Éhség) című előadáson már a helyszínválasztás rendhagyó: a politológia egyetem ultramodern új épületébe hívnak, ahol belépéskor egy vetítés megy, kajaerotikus jelenetekkel, a klasszikus banántól a szexualizált hamburgerig. Egy pincéregyenruhás színész erőltetett poénokkal, műjovialitással rendez libasorba magasság és testalkat szerint, hogy aztán levezessenek a kantinba, közben 'megmázsálva' a túlsúlytól csipogó liftben, és egyenként lemérve egy rendes fürdőszobamérlegen. Mi megyünk itt a vágóhídra, annak ellenére, hogy a program szerint vacsora is lesz az előadás után.





Az előadás pedig felolvasószínház Slawomir Mrozek Nyílt tengeren című abszurdjából, és mi vagyunk a felolvasókórus, a színészek csak karmesterek. Három csoportra oszolva leszünk Kövérek, Közepesek és Kicsik, és szinte versengünk, hogy ki "olvas fel szebben", mint a szereplők érvelésükben, hogy ki legyen az, akit megesznek - az elnökválasztási kampány melegében még jobban hasít a mi hangunkon a hatalmi harcokról szóló abszurd.





A jópofa megoldásokkal tarkított darabban azért voltak erőltetett és vontatott részek, ezért nem lett egyes, viszont a végén tényleg ehettünk, és egymás helyett irtó finom túrós puliszkát.

2: Amikor a didaktikusság már fáj

Vasárnap Aceasta este libertatea, avagy Ez a szabadság címmel csábítanak az Ecsetgyárba, de nem tudjuk meg, hogy mi a szabadság, vagy megtudjuk, ahogy tetszik - olyan felháborító didaktikussággal, hogy az előadás utáni beszélgetés csak méltatlankodásban merül ki.



A tipikus korporatista fiatalember egy szál gatyában ébred valami bezárt helyen, ez pedig mágikus módon arra készteti, hogy monológokat tartson a hülye tüntetőkről, akik elfoglalják az utcákat és megakadályozzák a munkahelyek keresését, a multiplexekről, ahol minőségi filmeket adnak, nem úgy, mint a központi noname mozikban; a kávézóról, ahol ráírják a neved a pohárra, meg az erős, ismert politikusokról, akik megérdemlik a szavazatot. "Ugye" "mindenki" "érti", hogy ez rossz, és a fordítottja a jó?



Az előadásnak alig nevezhető pszeudo-monodráma a "végkifejlettel" "csúcsosodik", amikor is egy hang elmondja, hogy a kapitalista társadalom az egyetlen szabad forma - ekkor már többen a fejüket fogják, szóval nem vagyunk egyedül, akik nem értjük, az amúgy friss és formabontó előadásokat felvonultató Temps d'Images-on ez mit keresett egyáltalán.




MultikultRSS