Kolozsvár egy kicsit Budapestre költözött
kérdezett:Balázsi-Pál Előd 2015. március 04. 17:43, utolsó frissítés: 2015. április 16. 13:31A város romantikus mázát akarják lekaparni, az értékteremtésre koncentrálva: az Ifjúsági Fővárost a magyar fővárosba exportálókkal beszélgettünk.
Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosának állandó központja nyílt Budapesten két hete. A kezdeményezésről, az eddigi tapasztalatokról beszéltünk a projektet kezdeményező szervezetek képviselőivel: Borzási Saroltával, a Share Föderáció magyar ügyekért felelős alelnökével, Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium ügyvezető igazgatójával és Bethlendi Andrással, az Igen, tessék! ügyvezetőjével.
Február 19-én megnyitották a Budapest Központot. Honnan jött az a felismerés, hogy szükség lenne egy ilyen kezdeményezésre?
Borzási Sarolta: Elsősorban a földrajzi távolság miatt történt: bármit szeretnénk, el kell menni Budapestig. Meg a személyes kapcsolatoknak is szerepe volt benne.
A magyarországiaknak van egy nagyon nosztalgikus képük Erdélyről, meg Kolozsvárról, és vice versa, nekünk, erdélyieknek van egy nagyon romantikus képünk Budapestről. Ezt szeretnénk feltölteni élettel, értékekkel, át akarjuk adni a magyarországiaknak, hogy Kolozsváron is egy nagyon értékteremtő, életképes közösség van. Ezt szeretnénk bemutatni, a kapcsolatokat személyesebbé tenni, a közösségeket egy kicsit közelebb hozni egymáshoz.
Ezért is fog a Budapest Központ olyan eseményeket is szervezni, amelyeket Kolozsvárról viszünk ki, olyan dolgokat, amiket itt Kolozsváron már megcsináltunk, amik itt már működnek. A Mathias Corvinus Collegiumosok pedig Budapestről hoznak egy-két jó programot Kolozsvárra.
Jó apropó volt az Európa Ifjúsági Fővárosa cím, hogy ezt a központot elkezdjük. Most már azért az is elmondható, hogy reménykedünk benne, hogy utána is lesz ennek értelme.
Szalai Zoltán: Kolozsvár az a város, amelyet Budapesten és Magyarországon mindenki ismer, mindenkinek van egy képe róla. Ez a kép egy kicsit archaikus, romantikus, mindenkinek egyből a Fő tér, a Mátyás-szobor, Mátyás szülőháza ugrik be.
Amióta a Mathias Corvinus Collegium itt tevékenykedik, egy sokkal színesebb, szerteágazóbb képünk rajzolódott ki Kolozsvárról, az itteni fiatalokról, az itteni kulturális, tudományos, oktatási életről, világról. Ezt a komoly munkát akarjuk megmutatni, ami itt zajlik, ezt az életet, amiről azt gondolom, hogy Budapesten, Magyarországon nem ismernek, vagy nem így ismernek, ahogy a valóságban van. Ezt a rózsaszínű, romantikus mázt szeretnénk a Kolozsvár-képről lekaparni – az eredeti értékeket, a valóságot megmutatva, és kibővítve ezzel a nagyon szerteágazó, széles körű programkínálattal, amit az eseménysorozat nyújt.
Ugyanúgy működnek az egyetemek? Ugyanúgy működik a kulturális élet? Ugyanazokat a dolgokat csinálják? Ugyanolyan bulik vannak? És akkor ez hogy is néz ki pontosan? – a magyarországiak nem tudják elhelyezni, hogy működnek ezek a dolgok.
A központ projektjében a Kolozsvár 2015, az MCC és az Igen, tessék! is benne van. Hogy jött létre ez az együttműködés a három szervezet között?
Szalai Zoltán: Úgy jött létre, hogy találkoztam Talpas Botonddal, és vele beszélgettünk tavaly kora ősszel arról, hogy Kolozsvár elnyerte ezt az európai címet, és hogy ez mekkora lehetőséget jelent a városnak, az itteni fiataloknak és a magyarságnak. És én mondtam, hogy nem is hallottam még Budapesten arról, hogy itt ilyen fontos dolgok zajlanak. Ekkor kezdődött el az ötletelés, hogy hogyan lehetne Budapestre is elvinni ezt az ötletet.
Különböző módszerekben, különböző lehetőségekben gondolkodtunk, de azt semmiképpen nem tartottuk volna jónak, hogy valaki olyan hozza vagy képviselje az ötletet, aki nem kolozsvári, aki nem a kolozsvári ifjúsági főváros projekt keretében és munkatársaként érkezik Budapestre.
Akkor jött az ötlet, hogy miért ne lehetne nagykövetség-szerűen Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosának Budapesten egy irodája, ahova folyamatosan el lehet vinni a programokat, ahova, ha a sajtónak vagy bármilyen érdeklődőnek kérdése van, be tud kopogni, és azt tudja mondani: én ezt és ezt szeretném megkérdezni, ilyen és ilyen ötletem van, én erről egy újságcikket szeretnék írni, mi is egy hasonló dologban gondolkodunk, tudnánk-e kooperálni.
Ez csak akkor tud működni, ha valaki az Ifjúsági Főváros képviseletében ott van folyamatosan Budapesten, ott él, ott minden nap beszél emberekkel, és erről tájékoztatja a várost, a közvéleményt.
Tehát ez nem egy olyan hely lesz, amelyet bizonyos eseményekre beüzemeltek, hanem egy állandóan működő iroda?
Szalai Zoltán: Erre az évre mindenképpen. Azóta is egyre erősebb bennünk a gondolat, hogy ezt jó lenne fenntartani. Látszik, hogy van rá igény, látszik, hogy az embereket nagyon érdekli. Kolozsvár az a város, amelyről mindenki tud valamit, amelyhez mindenki tud kötődni, nagyon széles kulturális, történelmi emlékek élnek mindenkiben, s ez mindenkit kíváncsisággal tölt el. És milyen jó lenne, ha egy több mint háromszázezres erdélyi város folyamatosan képviseltetné magát Budapesten.
Miért szűnnének meg ezek a programok csak azért, mert az ifjúsági főváros éve véget ér? Sőt: akkor lesz majd igazán nagy szükség rá, amikor nem lesz ez a nagy figyelem, fókuszáltság a városra irányítva. Egy különleges érték lenne, ha a következő években is fenn tudnánk tartani, amikor zajlanak a mindennapok, nincs nagy cím, nincs nagy támogatás. Nyilván itt különböző – adott esetben rajtunk kívülálló – szempontok is vannak. Gondolom, hogy a nyitottság arra, hogy ezt hosszú távon is kiépítsük, minden szervezetben megvan.
Még két hete sincs annak, hogy megnyitott a központ, és azt mondod, már érezhető, hogy igény van rá, hogy nagy az érdeklődés. Miből vonod le ezt a következtetést, mi történt ez alatt az idő alatt?
Szalai Zoltán: A megnyitón telt házunk volt, több mint 120 személy jött el, akit ez érdekelt, a sajtó is szépen beszámolt róla. A központot Martonyi János volt külügyminiszter és Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, nyitotta meg, adta át, illetve Tombor András, az MCC alapítója, kurátora is köszöntőt mondott. Utána meg is tartottuk az Ifjúsági Főváros budapesti irodájának első eseményét, a Bánffy Miklós életéról szóló könyv bemutatójával, illetve egy ehhez kapcsolódó kerekasztal-beszélgetés is volt. Majd egy állófogadás, amit mi rövidre terveztünk, de éjfélkor ment el az utolsó érdeklődő, tehát egy talk and drink estévé alakult át. Fél 9-kor lezárult a hivatalos program, és erdélyi, szilágysági borokkal, a Vinka borház boraival koccintottunk, de utána éjfélig beszélgetés volt. És az ott lévő kolozsváriak, budapestiek folyamatosan beszélgettek arról, hogy mi is ez.
Ismerkedés volt, és gyakorlatilag ez is a célja a teljes budapesti irodának, és a Budapest és Kolozsvár közti híd kiépítésének, hogy létrehozzunk egy közösséget, összehozzuk azokat az embereket, akik valamiért kötődnek Kolozsvárhoz, Budapesten élnek, de nyitottak rá, érdeklődnek a programok iránt, Kolozsvár iránt, illetve az iránt, hogy minél több információt és embert megismerjenek, minél több személyes élményt kapjanak.
Azóta szinte napi rendszerességgel keresnek minket azok, akik ott voltak az eseményen, vagy valamilyen módon hallottak róla. Szombaton például fölhívott az egyik vendégünk, aki részt vett a megnyitón, hogy ő most éppen egy turisztikai kiállításon van, és a román turisztikai hivatal vezetőjének éppen most mesélt a Kolozsvár-irodáról, és összeköt minket egy emailben, hogy együttműködjünk. Folyamatosan látszik, hogy van érdeklődés, és jönnek be hozzánk a megkeresések ennek kapcsán is. És ez csak az első esemény.
Mi az Igen, tessék! szerepe ebben az együttműködésben?
Bethlendi András: Az Igen, tessék!, mindamellett, hogy a hétköznapokban a kétnyelvűséggel foglalkozik, több esetben is társadalmi szerepvállalást tett. Ez a budapesti Kolozsvár-iroda is egy ilyen társadalmi szerepvállalása az Igen, tessék!-nek.
Úgy gondoljuk, hogy az itteni magyar közösségnek nagymértékben hasznára válhat az, hogy egy dinamikus kapcsolat alakul ki kulturálisan, illetve a Mathias Corvinus Collegiumon keresztül a tudományos életben is. A számos társadalmi szerepvállalásunk közül ez az egyik, amely viszont, úgy tervezzük, hogy hosszú távú lesz, és ehhez tartalommal kell feltölteni.
Ezen felül a mindennapi aktivitásunkból adódóan hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a Mathias Corvinus Collegium kolozsvári aktivitása minél láthatóbb legyen, és minél több emberhez eljusson.
Milyen programokra lehet számítani még idén?
Borzási Sarolta: A központ működésének része egy állandó iroda, állandó munkatárssal, Szöllősi Tamással, aki Kolozsvárról ment ki. Ezt a feladatot nehéz lett volna átruházni egy budapestire, mert nem ugyanaz, mintha valaki itthonról ment volna ki, és ez a prioritása, hogy Kolozsvárt minél jobban bemutassa, és olyan kapcsolatokat vonzzon be a városba, amelyeket egyébként nem lehetne behozni.
Nagyon fontos, hogy a kapcsolattartónk ott van. A „nagykövet” kifejezést szoktuk informálisan használni, mert tényleg az a szerepe, hogy van egy ember, akinek az a prioritása, hogy Kolozsvárral foglalkozzon, kapcsolatokat hozzon össze – már sikerült is egy pár projektben kapcsolatot létrehozni – és olyan eseményeket szervezzen, amelyek ízelítőt adnak Kolozsvárból és az Európai Ifjúsági Fővárosból.
Igyekszünk fiatal előadókat, zenészeket, művészeket kivinni, hogy Budapesten is felmutassuk őket, Kolozsvár különlegességeit – például a slamesekkel is beszéltünk arról, hogyan kellene kivinni produkciókat.
Az is szóba került, hogy az MCC Kolozsváron szervez programokat. Konkrétan milyen programokról van szó?
Szalai Zoltán: Az alapítvány 1996 óta létezik. Ez alatt kialakult egy országszerte és Európa-szerte elismert hálózat, most már igen sok végzettel működő elitképző intézmény, ami olyan oktatást, plusz tudást, plusz networköt és egy olyan különleges értékközösséget ad azoknak a fiataloknak, akik bekerülnek ebbe a programba. Ez azoknak szól, akik többet szeretnének elérni, mint egy átlagos egyetemista, akik úgy gondolják, hogy nagyobb tudásra, jobb képességekre van szükségük, és ezért hajlandóak tenni is. Nagyon fontos szempont az is, hogy közösségben gondolkodnak, mind a saját jövőjüket, mind a környezetük jövőjét együtt, integráltan tudják szemlélni.
Úgy gondoljuk, hogy Kolozsváron is értő fülekre talál egy ilyen kezdeményezés. Azt látjuk, hogy a fiatalok itt is keresik a lehetőségeket, hogy hogyan lehetnének még jobbak, hogyan érhetnének el még többet, hogyan lehetnek a későbbiekben még sikeresebbek. Ez a programunk nagyon erőteljesen az angol nyelvre épít, angolul működik, és megpróbáljuk minél több neves külföldi professzor barátunkat, partnerünket elhozni Kolozsvárra is. Éppen most sétál a főtéren Malcolm Gillies, aki a London Metropolitan University-nek és a londoni City University-nek volt a rektora, és szombaton tartott egy érdekes előadást, ő foglalkozik a fiatalokkal, vele is lehet találkozni, megismerkedni.
Ezt a fajta extrakurrikuláris, tutorális, nagyon személyre szabott képzést szeretnénk létrehozni. Természetesen nem egy az egyben azt, ami Budapesten van, mert látjuk, hogy itt más az egyetemi képzés, mást nyújtanak az egyetemek, más a fiatalok érdeklődése, más irányú karriertervek, fókuszok vannak. Ehhez igazodva az elkövetkező években szeretnénk egy ilyen jellegű pluszképzést létrehozni.
Irodát nyitottunk Kolozsvár belvárosában, tehát mi is tudunk mindenkitől függetlenül képzéseket szervezni, de ami nagyon fontos, és ezt kihangsúlyoznám, hogy ugyanúgy, mint Budapesten, itt is az összes egyetem legjobb diákjaira számítunk, az összes egyetem minden oktatójával és vezetőségével szeretnénk kooperálni, szeretnénk minél több közös rendezvényt, közös képzést, közös diákokat és a későbbiekben közös sikereket felépíteni.
Szó volt már a magyar vonatkozású programokról, illetve angol nyelvű képzésről is. Mennyiben gondolkodtok abban is, hogy nem specifikusan magyar programokat is vigyetek Budapestre?
Borzási Sarolta: Ilyen szempontból van nyitottság: például amikor abban gondolkodunk, hogy a Művészeti Egyetem hallgatóinak alkotásait kivisszük, akkor az nem feltétlenül magyar hallgatókat érint. Vagy amikor beszélgetünk a ContemporARTis Transylvaniae-vel arról, hogy erdélyi fiatal kortárs zeneművészeket kivigyünk, akkor sem kizárólag magyar művészekre gondolunk, hanem erdélyi művészekre. Ilyen szempontból a nyitottság megvan, a román kollégák is nagyon érdeklődőek és érdekeltek, a Share Föderáción keresztül részt is vesznek ennek a központnak a működtetésében, fenntartásában, ők is jönnek ötletekkel.
Szalai Zoltán: Ők is ott voltak a megnyitón, és utána elmentünk együtt borozni. Illetve az is egy fontos szempont, hogy a román nagykövetség munkatársai is megtiszteltek a megnyitón a jelenlétükkel, és azóta egyébként kerestek ők is minket, elhívtak a filmvetítéseikre, illetve fölajánlották a lehetőséget, hogy hogyan tudnánk a jövőben velük is együttműködni. Már említettem, hogy a román turisztikai hivatallal is kapcsolatba kerültünk egy budapesti kiállításon keresztül.
Nagyon fontos szempontnak tartom, hogy Budapesten azt is lássák, hogy hogyan él a magyarság és a románság együtt ebben a városban, és a városnak ezt a multikulturalitását, többnyelvűségét, ami az Igen, tessék!-en keresztül is fontos szerepet kap, szintén bemutassuk a budapestieknek. Mert erről is kevés információ áll jelenleg rendelkezésükre.
Egy ilyen központ működtetésének, illetve a programok szervezésének jelentős költségvonzata is van. Ez hogy oszlik meg a partnerek között?
Borzási Sarolta: A partnerség értelmében a Mathias Corvinus Collegium infrastruktúrát biztosít: biztosította az irodának a helyszínt, illetve egy ösztöndíjas munkatársat. Mi leszünk azok, akik igyekszünk az eseményekhez kellő projektalapú támogatást szerezni, pályázatokon dolgozunk főképp. Viszont pont az a nagy előnye ennek a központnak, hogy mi sem egy külső szervként csináljuk, hanem van egy olyan budapesti partner, az MCC, akinek megvan a kellő helyismerete és beágyazottsága, hogy segítse ezeket az eseményeket fenntarthatóvá tenni, minőségileg megszervezni. Igyekszünk ehhez mi is a megfelelő pályázati forrásokat hozzárendelni.
Bethlendi András: Ez a projekt abban különleges, és amiatt van benne nagy potenciál, hogy két társadalmilag nagyon jól beágyazott csapat kezd együtt dolgozni és kultúrát, tudományt áramoltatni ezen a csatornán keresztül. Azt hiszem, hogy erre korábban nem volt példa, ha eltekintünk a konzulátusoktól: a civil szféra részéről nem volt hasonló kezdeményezés.
Szalai Zoltán: A különböző állami és önkormányzati szereplők próbálkoztak már hasonló dolgokkal, de azt, hogy civil szereplők, mi magunk létrehozzunk egy irodát – amit persze mindenki támogatásával és egyetértésével üzemeltetünk, újdonságnak számít. Ugyanez igaz az MCC programjaira is: itt van a Sapientia Tudományegyetem, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, a kolozsvári főkonzulátus nagyon sokat tesz azért, hogy különböző oktatási programok működjenek, de az, hogy civilek önálló kezdeményezései jöjjenek létre – úgy gondolom, hogy ilyen szempontból is egy nagyon különleges, egyedülálló és új kísérlet a két város és a két ország között.
Felmerült a Share-ban az, hogy mint modellre tekintsetek erre az együttműködésre, amelynek mintájára más városokban is létre lehetne hozni hasonló központokat?
Borzási Sarolta: Beszélgettünk a lehetőségről, csak azt gondolom, hogy nagyon nehéz egy olyan partnert kapni, mint amilyen szerepet az MCC betölt a mi esetünkben – ez kulcsfontosságú. Ezért inkább nagykövetségekben és kulturális intézményekben gondolkodnak román vonalon is, mert annak már megvan az intézményes háttere, és akkor csak tartalmat, illetve népszerűsítő anyagokat kell küldeni. Ennek praktikusan belátható korlátai vannak. Nem tagadom, természetesen nekünk is jó érzés, hogy példát tudunk mutatni, kellően jó beszélgetési téma, hogy milyen vagány és különleges dolgot tudtunk megcsinálni.
Bethlendi András: Azt hiszem, hogy Kolozsvárnak egy Mathias Corvinus Collegium nevű szervezettel kicsit könnyebben sikerülhet egy együttműködést kialakítani. Ezzel arra akarok rávilágítani, hogy kulturálisan rengeteg szál fűzi Kolozsvárt Budapesthez és Budapestet Kolozsvárhoz. Erre könnyebb építeni, mint mondjuk egy Kolozsvár-Isztambul kapcsolatot felépíteni. Nagyon ildomos volna persze, ha Kolozsvár minél több világvárossal hozná magát kapcsolati szintre, hogy úgy érezze Kolozsvár, hogy egy szinten van ezekkel a városokkal, de azon nem lehet túllépni, hogy itt van egy nagyon komoly kulturális talapzat, amelyre mind a két oldal tud támaszkodni.