2018. július 21. szombatDániel
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Reflex 3. Kvaterkázás a pokol szélén: Moliendo Café

Kiss Bence 2015. március 26. 17:10, utolsó frissítés: 17:10

Előadás egy dal margójára: a fesztivál étlapjára tűzött Silviu Purcărete ínyencségnek sok köze nincs az eredeti muzsikához, leszámítva a kávéházi hangulatot.


Hugo Blanco venezuelai zenész épp 18 éves volt, amikor ezzel a dallal berobbant a karrierje.

Milyen kávét kérjek

Vannak terek az álom és a lidércnyomás metszéspontjain. Fiktívek és mégis valósak, egyszerre szabálykövetők és kaotikusak: itt minden történés a néző perspektívájától függ, kapaszkodót a saját nézőpont ad egyedül. Purcărete a Moliendo Caféban a saját olvasatában született zónát mutatja be, kapaszkodót a cselekmény egymást követő kusza és esetleges eseményeihez esze ágában sincs adni, korlátlan szabadságra ítéli a publikumot.

fotók: Reflexfotók: Reflex


Robusta

A forma és tartalom viszonya ebben az esetben a szokottnál is komplikáltabb. Ebben a darabban kicsit bohém, kicsit dzsentris, kicsit nagyvárosi és erőteljesen jelzőktől függő cselekményláncot tálal a rendező. Mindezt egy kávéházban, ami álom és a pokol tornáca közt – én egyszerűen Limbónak hívom. (A Limbó a pokol tornáca, egyes teozófusok szerint inkább állapot, mintsem hely: azok kerülnek ide, akik nem csupán eredendően bűnösök, de vétkeik ellenére mégis Isten kegyeltjeként haltak meg.)



Az egyetlen konstans elem az egész előadásban a helyszín: ez a káosz-kávéház, ahol nem lehet megszabadulni egyfajta nyomasztó érzéstől, ugyanakkor a rettegés csupán árnyékként lehet jelen, nem hatalmasodik el a történéseken. Purcărete 2 in 1 kávéja egyszerre súlyos és könnyed – a tragédia krémesen sűrű kávéjára könnyed tejhabot fúj a rendező. Több történetet mutat be bő másfél órában, ám ezek egymás közt könnyedén felcserélhetőek, az ok-okozati összefüggés nem ér át egyik szekvenciából a másikba.



Doppio!

Hogy mit látunk? Kávéházat. Kimért, múlt századi, angolos méltóságú gentlemannel, csacsogó lánycsokorral. Néhányuknak külön sztorija, vagy éppen történetdarabkája van – egyik-másik alig nagyobb, mint egy-egy szelet könnyű mascarponés, omlós piskótás, sok-sok kakaót tartalmazó tiramisu. (Purcărete az egész előadáson át bőven hinti az ízeket, illatokat, tiramisu, kávé, kolbász, hagyma.) Persze akad itt gyilkosság is, instant karakterfejlődéssel – vidéki, szerelmes orosz feleség, odaadó házastársból, mintaanyukából, Vestából egy csapásra skorpiójellel ellátott gyilkossá, Nikitává vedlik át és nem mellékesen halomra gyilkolja a kávézót. De ez a kávézó álom, a szabályokból a bűn-bűnhődés látszik néha érvénybe lépni. A halál itt nem tart sokáig, a feltámadás egy átlagos reggel álmosságának legyűrése, amit egy dupla kávéval kell elnyomtatni.



Corretto

Személyes kedvencem a lefejezett karakter, aki lomha mozgásával, kimért szigorával akár Tolsztoj tollából megfogant figura is lehetne. Kapunk társadalomkritikát, nyakra főre, minden formában ám mindvégig szájbarágástól mentesen. Ez utóbbi talán Purcărete legnagyobb erénye – ránk bízza, hadd értsen ki, amit akar egy-egy jeleneten. A test és lelek disszonanciája visszatérő téma: a mindenre nyitott kávézó bugyrait ellepő sérült tolószékes alakok közül válik ki az előadás groteszk dívája, aki tűsarokban, vadító alsóneműben tombolja ki magát, míg egyetlen hajtóerejét, a frivolságot elveszítve vissza nem zuttyan szárnyaszegett társai közé. Megjelenik a disznófejű suttyók triumvirátusa is, már-már a klasszikus Looney Tunes koreográfiára működő jelenetüknek, amely a tér udvariatlan feltúrása köré épül, a mészáros vet véget. Jelenetük zamatos szórakozásba torkollik – a szereplőket kolbász formájában kínálja a bikavadító vörösbe öltöztetett színésznő.



Miscela Regala

Egy dologban következetes a kávézó. Talán nem előre eltökélt szándék miatt, talán igen: az udvariasság, a századforduló kávéházaiból emlékként ránk maradt illemszabályok valahogy átitatnak mindent. Pedig anakronizmus is van ebben rendesen, hisz az előadás címét adó Hugo Blanco dal 1958-ban született. Végső soron ez sem jelent semmit, ebben a hely és állapot egyvelegben eltűnnek az idő szabályai is. A zene szól, szomorkás és játékos, a pincérek pedig rezzenéstelen blazírt arccal teszik a dolgukat.



Ristretto

Történik, ami történik. Az értelmezési lehetőségek szabadok, a színházterem pedig egyre fülledtebb lesz, a levegő konkrétan elfogy, hiszen a Temesvári Csiky Gergely Színház és az Állami Német Színház 35 tagja együttesen kell ahhoz, hogy ez az amorf állapot megszülessen. Purcărete még egy utolsó kávéházi utalással zárja az előadást: mindent belep a szétdobált darált- és babkávé illata. Az élet színház, vagy kávéház, mindenképp elillanó aforizma, az állapotok, helyek körüljárása öncélú. A kávé illata sem marad sokáig, elvégre a színpadot le kell a következő előadásig takarítani.

Kérem! Fizetnék!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS