2018. július 21. szombatDániel
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

És akkor végre beszéljünk nyíltan az ügynökmúltról és a pedofíliáról!

G. L. 2015. március 27. 13:31, utolsó frissítés: 13:31

Nagyot ütött Pintér Béla társulatának Titkaink c. előadása a Reflexen.


Sűrű napja volt a Reflexnek szerdán, előbb harmadszor is megnézhette a közönség a Temesvári Csiky Gergely Színház és az Állami Német Színház közös játékát a Moliendo Caffét, amiről itt írtunk korábban, majd Pintér Béla és Társulatának a Titkaink előadását, amiben a magyarországi Kádár-rendszer ’80-as évekbeli mindenkin átgázoló besúgóvilágának mechanizmusát, a kiszolgáltatott ember vergődését mutatja.

Egy biztos, többé már sosem tudunk úgy gondolni a Ha te tudnád, amit én, ki babája vagyok én kezdetű népdalra, mint a Reflexes bemutató előtt. A szexuálisan zaklatott 7 éves kislány játékos előadásában egészen groteszkül hatott, sőt,


ütött, pont, mint a darab.

Balla Bán István (Friedenthal Zoltán) néptáncos, népzenekutató bevallja legjobb barátja pszichológusként dolgozó anyának, Elvirának (Csákányi Eszter), hogy a 7 éves nevelt lánya, Timike (Enyedi Éva) iránt érez szexuális vonzalmat. Az ellenzéki mozgalmakkal szimpatizáló Elvira lakását már korábban bepoloskázta az állambiztonság, így István a vallomása miatt zsarolhatóvá válik, amit nem is mulasztanak el megtenni a belbiztonsági szervek.



Istvánnak a szamizdat Vasfüggöny szerkesztőjeként és terjesztőjeként dolgozó néptáncos barátjáról, Tatárról (Pintér Béla) kell jelenteni, akinek ráadásul a barátnője, Bea (Szamosi Zsófia) a szocialista rendszer egyik legnagyobb támogatója.



Szókimondó és köntörfalazás nélküli az indítás, egyből a mélybe ránt István és Elvira beszélgetése a népzenekutató szexuális vágyairól. De nyilván sem a pedofíliáról, sem az ügynökkérdésről nem lenne értelme finomkodva beszélni, elvenné az élét. Pont attól fosztaná meg az előadást, amiért életre hívták. Pintér érzékenyen és pontosan szerkeszti a darabját, nem elégszik meg a témafelvetéssel, mindig egy kicsit továbblép, tovább árnyalja a rendszert, tovább szövi az ember vergődésének elhallgatásokkal terhelt hálóját, amiből gyakorlatilag csak a halálba lehet menekülni. Pontosan megmutatja a magyarországi Kádár-korszak ügynökvilágát, a hatalom kíméletlen mechanizmusát, ahogyan átgázol és megsemmisít mindenkit, aki a fogaskerekei közé kerül.


A szemünk előtt lépésről lépésre semmisül meg az ember.

Látjuk, hogyan romlik meg végérvényesen Balla Bán István kapcsolata a párjával, Timike édesanyjával, hogyan fenyegeti a semmitmondó jelentései miatt a tartótisztje, a táncházas cimbora, a végtelenül cinikus Szujó (Thuróczy Szabolcs), aki a táncházban elszenvedett megaláztatásai kompenzálására kezd el jelenteni a társaságukról. Kossuth-díjjal tüntetik ki, amiért a magányos, meleg Páncél elvtárs (szintén Csákányi Eszter) várna „ellenszolgáltatást”, vagy legalább egy közös tűzijátéknézést a rózsadombi villájában. Hogy aztán a második megkísértésével, Tatár népi kultúrát megvető, gyerekzseni, zongorista fiával, Ferikével (Stefanovits Angéla), végleg összeomoljon.




Persze mindez nem működne a színészek meggyőző alakítása nélkül. A saját titkától rettegő István alakjához nem tudnák ennyire emberien, már-már megértéssel viszonyulni, ha nem látnánk az önmagát gyűlölő férfi lelki tusájának minden rezdülését Friedenthal alakításában. De gondosan felépített karakter Enyedi Éva bántalmazott gyermeki naivája, Stefanovits Angéla sorsába beletörődő gyerekzsenije, Csákányi Eszter szabad szájú pszichológusa és dörzsölt állami hivatalnoka, de még a kávézó mindenkit megvető, pökhendi pincére is tökéletes alakítás.

Mégis az a leginkább mellbevágó, hogy a darab a végén hozzánk is elér: nem hitegethetjük magunkat azzal, hogy az ügynökkérdés a múlt, ez az egész csak történelem. Már a cím a birtokjelzője is beleránt, ahogyan kimondjuk: Titkaink. Akár a mi titkaink, a családunk vagy közönség titkai is lehetnének. De Pintér még ennél is keményebb, olvasatában a rendszerváltás gyakorlatilag nem történt meg, az erkölcstelenség átmentődött napjainkba is, az ügynökmúlt megoldatlan. Hiszen látjuk a színpadon, hogy milyen „talpraesett” miniszterhelyettes lett az egykori tartótisztből, illetve államtitkár a buzgó pártkatonából, akik épp egy 10 év alatti tehetségeket támogató alapítványt neveznek el Balla Bán Istvánról.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS