TIFF-es találkozások délibábbal, náci zombikkal és leszbi rockerekkel
Balázsi-Pál Előd 2015. június 06. 18:18, utolsó frissítés: 2015. június 08. 09:26A kolozsvári filmfeszten gyakran a filmeknél maguknál is jobbak az alkotókkal való találkozások.
Délibáb
Magyar film, 2014, 110 perc, r: Hajdu Szabolcs
Csak egy legény van talpon a vidéken: a végtelen magyar Pusztán egy fekete férfi bőrdzsekiben, sporttáskával a vállán állja a perzselő nap melegét. Hajdu Szabolcs legfrissebb filmjében a western-zsánerhez nyúl, de úgy, hogy filmje egy nagyon magyar, disztopikus bosszúfilm lesz az eredmény. Valami olyasmi, mintha a Ludas Matyiból forgatott volna Gus van Sant egy Mad Max-westernt, Tarr Bélából ihletődve (á, mégsem jó a példa, van Sant már forgatott Tarrból ihletődve, és csöppet sem ilyen lett).
A Magyarországon idegenlégióskodó, bundázási ügybe keveredett főszereplő (Jim Jarmusch egyik kedvenc színésze, a TIFF vendégeként Kolozsváron tartózkodó Isaach de Bankolé alakítja) egy tanyára tart, ahol már várják a román urak (csöppet sem túlzás azt állítani, hogy a kolozsvári bemutatón Razvan Vasilescu és Dragos Bucur alakításai vitték el a filmet), akik rabszolgasorsban tartják az őslakos magyarokat. Akik, ahogy a westernekben lenni szokott, az idegentől várják a felszabadítást, hogy aztán hálás szemmel nézzenek hosszú árnyéka után, amint belelovagol a naplementébe.
Hajdu filmje egy lepukkant (A vidéknek lőttek – írja a film elején), értelmetlenné vált Magyarországot mutat, amelyben csak bolyonganak a szereplők, anélkül, hogy esély lenne a kiszállásra (because the fuckin’ Puszta). A film körüli, évekig húzódó támogatási bonyodalmak ismeretében ezen a Magyarország-képen nem tudok csodálkozni.
Bár a film egyik legnagyobb erénye de Bankolé főszerepbe emelése, Kolozsváron kiderült: ehhez a szerencsés véletlennek is sok köze van. A színész ugyanis jelezte menedzserének, hogy szeretne a világ legrosszabb westernjében játszani, mire a menedzser elétette a Délibáb forgatókönyvét, amelyben egy fordítási baki következtében a fehér főszereplőből fekete lett. Hajduék végül elgondolkodtak, mi lenne, ha tényleg színesbőrű lenne a főszereplő, és kezet ráztak de Bankoléval. Így jutottunk oda, hogy a magyar Pusztán egy Jarmusch-szereplő és a románok lövöldöznek egymásra.
De Bankolé azt is elmondta – többször is – hogy a leforgatott jelenetek közel fele nem került be a filmbe, de mindig hozzátette azt is: a végeredményt elnézve igazat ad Hajdunak. Bár de Bankolé vágya, hogy a világ legrosszabb westernjében játsszon, nem teljesült, de cserében kapott egy olyan filmet, amelyben ugyan jelen vannak a westernek kötelező elemei, mégis egy egyedi, közép-kelet-európaian depresszív alkotás a végeredmény.
Telefoncsekk: 1
Náci zombik 2 (Dod Sno 2)
Norvég film, 2014, 100 perc, r: Tommy Wirkola
A TIFF-re nemcsak az új filmekért érdemes járni, hanem azért is, mert gyakran lehetőségünk van személyesen találkozni és kérdéseket feltenni különleges embereknek. Itt van például Stig Frode Henriksen, a norvég náci zombis film, a Dod Sno első és második részének forgatókönyvírója, aki játszik is mindkét részben, és aki az idei TIFF egyik legjobb arcának bizonyult. Az első részről sajnos egy utolsó pillanatos programváltozás miatt lemaradtam (nemcsak én, a moziban állítólag tucatnyi néző volt csak az egy nappal előrehozott vetítésen), a második rész miatt viszont hajlandó voltam minden másról lemondani. A vetítés kezdése előtt 5 perccel egyébként óriási sor kígyózott a Művész mozi előtt, a vetítésen pedig az is kiderült: többnyire a zombi-műfaj rajongói töltötték meg a mozit.
Nos, a második részben az első rész egyetlen túlélője, Martin veszi fel ismét a harcot Herzog és reanimált csapata ellen, ezúttal viszont néhány amerikai zombirajongó is a segítségére siet. A Sundance-en is bemutatott alkotás egy vérbő (ezt ezúttal nyugodtan szó szerint lehet érteni) horrorkomédia, a műfaj egyik legjobbja – az idei TIFF-en egészen biztosan ez az alkotás váltotta ki a legélénkebb reakciókat a közönségből. A béna maszkok és makeup ellenére is kijelenthető: a Náci zombik második része műfaján belül hibátlan alkotás, és ha valakinek nem tetszik, az csak azért lehet, mert a műfajjal van baja, szóval inkább magában keresse a hibát.
Henriksen elmondta a filmet követő Q&A-n: gyerekkori haverja, Tommy Wirkola kilencedikes korában találta ki, hogy a filmtörténet két legnagyobb gonoszát, a nácikat és a zombikat egy filmbe kéne összegyúrni (felnőtteknek ilyesmi nem is nagyon juthat eszébe). És azt is elárulta, hogy már a harmadik részen gondolkodnak, de addig is Party Animal címen készül a következő filmje egy tinédzser farkasemberről, illetve egy norvég tévésorozat forgatókönyvét írja.
Telefoncsekk: 0
Dyke Hard
Svéd film, 2014, 90 perc, Bitte Andersson
Nem akarom ismételni magam, de a személyes találkozások néha tényleg fontosabbak, mint maga a film. A Dyke Hard egy nagyon low-budget, amatőr filmecske egy leszbikus rockbandáról, amely egy versenyre készül, egy titokzatos nőszemély pedig mindenáron meg akarja akadályozni, hogy eljussanak oda. Az első nyilvánvaló kérdés, amely felmerül egy ilyen őrült vizuális orgia kapcsán, az az, hogy miért akarna bárki is elkészíteni egy ilyen filmet. Szerencsére a TIFF-en ezt magától a rendezőtől kérdezhettük meg.
Bitte Andersson pedig elmondta: barátaival szeretik a zsánerfilmeket – a horrort, a sci-fit, a fantasy-t – és a meleg filmeket, de előbbiekkel az volt a bajuk, hogy alig akad női főszereplős köztük, utóbbiakkal meg az, hogy mindig szomorúak, tragikusak. Ezért hozták létre a filmet, hogy bemutassanak a filmiparnak. Első körben csupán ál-filmelőzeteseket készültek gyártani, olyan filmeknek, amelyeket szeretnének, hogy létezzenek, végül ezekből az ötletekből állt össze a Dyke Hard, amelynek főszereplői végigvágtatnak olyan műfajokon, mint a kísértetkastélyos horror, a rendőrös-üldözős film, a motoros roadmovie, a börtöndráma, miközben csak úgy tobzódunk a szexben, a dildókban, didikben és glitterben, meg a cheesy betétdalokban.
A film egyébként szinte nulla pénzből készült (a rendező szerint mintegy 150 ezer lejt költöttek rá, ez főleg a stáb étkeztetésére ment el), az Andersson által üzemeltetett meleg könyvesbolt kliensköre alkotja a szereplőgárdát, és eszük ágában sem volt mozikban vagy fesztiválokon bemutatni a filmet, és végül a köréjük szerveződő csoport által befektetett energiát figyelembe véve döntöttek úgy, mégsem kellene maguknak megtartaniuk. Így alakult, hogy végül a svéd falvacskák kismozijaiba is eljutott a film, és a rendező édesanyjának (aki egyébként szerepel a Dyke Hardban) a barátnői is megnézték azt. Állítólag tetszett nekik, de sokkal valószínűbb, hogy nem voltak őszinték.
Telefoncsekk: 1