2017. november 20. hétfőJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Eldöntjük a nagy kérdést: UNTOLD vagy Electric Castle?

B.P.E. 2015. augusztus 03. 13:45, utolsó frissítés: 14:43

Mindkét fesztivál esetében az idei kiadást pontoztuk, kategóriánként 1-től 5-ig. És mi is nagyon kíváncsiak voltunk a végeredményre.


Kerülgethetnénk tovább a forró kását, de nem tesszük. Tudjuk, hogy nem fair, és nem is lehetséges objektíven összehasonlítani az ország két nagy zenei fesztiválját, úgyhogy objektivitásra nem is törekszünk, helyette kizárólag a saját tapasztalatainkra támaszkodva pontozunk.

Fontos: amikor ezt a cikket elkezdtük írni, még mi sem tudtuk a választ a kérdésre, tehát még véletlenül sem az volt a célunk, hogy valamelyik rendezvény malmára hajtsuk a vizet. Értelemszerűen mindkét fesztivál esetében az idei kiadást pontozzuk, kategóriánként 1-től 5-ig.

Helyszín

EC: A bonchidainál szebb helyszínt keresve sem találni. Persze az EC kereste, azért találta. A térnek vannak ugyan korlátai (a nagyszínpad előtt csak egy bizonyos számú ember fér el, a fesztiválterület nem bővíthető tetszőlegesen, műemlékvédelmi területként nem engedhető meg akármilyen beavatkozás), de az, hogy a nagyszínpad háttere egy impozáns kastély, pótolhatatlan élmény. Ilyent nem kapsz máshol.


5 pont



Untold: Mivel most kizárólag a fesztiválon résztvevők szempontjából válaszolunk a kérdésre, azt kell mondanunk, ez a legjobb fesztiválhelyszín, amit valaha is láttunk. Ez egyrészt a létező infrastruktúrának (vadiúj Aréna és sportcsarnok), másrészt az önmagában is gyönyörű Sétatérnek köszönhető. A nyári fesztiválok egyik legnagyobb problémája az árnyékhiány, itt viszont ez a park fáinak köszönhetően fel sem merül.

5 pont

Megközelíthetőség

EC: A szervezők mindent megtettek azért, hogy a helyszín tömegközlekedési eszközökkel könnyen elérhető legyen. Autóval már macerásabb volt a dolog, és pont az autós forgalom miatt néha döcögött a buszforgalom is.

3 pont

Untold: Kolozsvár központjában van, ez mindent elmond.

5 pont



Árak

Mindkét fesztivál messze a nyugati árak alatti jegyárakat lőtt be, az Untoldnak jár egy pluszpont a 100 lejes nagyon-early-bird jegyekért. Egyébként a sör is olcsóbb volt náluk.

EC: 4 pont
Untold: 5 pont


Étel-ital

Az EC minha egy picit többet fektetett volna ebbe az aspektusba. Az Untold részéről is érthető, hogy nem készült ennél szélesebb kínálattal, ez mégiscsak egy urban fest, az emberek napközben nem itt esznek, hanem a városban.

EC: 4 pont
Untold: 3,5 pont


Vásárlás

Mindkét fesztivál a lehető legjobb, saját kártyás rendszert alkalmazta (ez az első év, amikor Romániában használják ezt a rendszert, amely lehetővé teszi a szervezők számára a fogyasztás jelenidejű követését, és elkerülhetővé teszi, hogy az árusok átverjék őket). Az Untoldnak azért jár pluszpont, mert jobban felkészült a tömegre, több feltöltő pontot állított fel, így gördülékenyebben ment a kártyák kiváltása és feltöltése.

EC: 4 pont
Untold: 5 pont


Kényelem

EC:
Az Electric Castle sokat fejlődött ezen a téren a korábbi kiadásokhoz képest, de még mindig nem eleget. Ezen a fesztiválon nehéz leülni.

3 pont





Untold:
Ahogy belépsz a fesztiválra, mindenfele függőágyakat és babzsákokat látsz. A kínálatot szalmakanapék és rendes matracos hevederek egészítik ki.

5 pont


Szállás

EC:
Soha egyetlen fesztiválnak sem volt még akkora sátortábora, mint ami idén Bonchidán felépült. Több mint tízezren sátoroztak, amihez még nyilván hozzájön a faluban szállást bérlők nagy száma is.

4 pont



Untold: A sátortábor nagyon messze volt a fesztiváltól – még akkor is, ha külön buszjáratot biztosítottak a sátrazóknak. A máshonnan érkezők nagyobb számban választották a lakásbérlést, illetve a hoteleket, mint a sátrazást, a nagy kereslet következtében viszont nagyon felszöktek az árak.

3 pont


Lineup

EC: Soha egyetlen hazai fesztiválnak sem volt annyira erős undergound/alternatív elektronikus zenei felhozatala, mint az idei EC-nek. A nagyszínpadon szinte minden full élőzenei produkció volt, a koncertek több generációt is meg tudtak szólítani: a fiataloknak ott volt például a Rudimental, Netsky, Sigma, Maya Jane Coles, az idősebbeknek a The Prodigy, Fatboy Slim, az Asian Dub Foundation vagy Roni Size. Arról nem is beszélve, hogy a túlnyomóan elektronikus zenei fesztiválon olyan kakukktojások is felbukkantak, mint a The Subways vagy a The Cat Empire.

5 pont



Untold: Itt nem a minőségen, hanem az eladhatóságon volt a hangsúly. Elhozták az idei Tomorrowland első két napjának fő fellépőit, és melléjük tettek még pár tucat DJ-t. Élő fellépést nagyítóval kellett keresni, de azért itt is volt pár kiemelkedően jó élő show: Tom Odell, John Newman és Gentleman mindenképp említést érdemel.

4 pont


Színpadtechnika

Az EC ugyan kitett magáért, de amit ők fel tudtak mutatni, az semmi ahhoz képest, ami az Untold nagyszínpadán történt. Ez a színpad akkora volt, hogy ha átteleportáltuk volna Bonchidára, akkor nem maradt volna hely bulizni. Persze nem csak a méret számít, de a hangzás, a fények, a dekor, a ledfalak, a tűzijáték, a konfettik, mindenben a topon voltak. És ami durva: a nagyrészt hanyagolt sportcsarnokos The Labyrinth színpada is hihetetlenül jól ki volt találva. Kár, hogy a kreativitásból nem futotta a többi színpadra is.

EC: 3,5 pont
Untold: 5 pont




Elrendezés

Mindkét fesztivál megérdemli a maximális pontszámot. Bár fesztiválveteránok vagyunk, de mi sem tudtuk volna jobban kitalálni egyiket sem.


EC: 5 pont
Unold: 5 pont


Koncept

EC: Ennek a fesztiválnak az egységes arculata irigylésre méltó. Egy kastély, egy világító E és C betű, és mindenki tudja, miről van szó.

5 pont



Untold: A román népmesei motívumok beépítése szimpatikus vállalkozás volt, de elsőre elég nyögvenyelősre sikerült. Látszik, hogy nem hús-vér emberek, hanem egy kreatív ügynökség dolgozott ezen a koncepten.

3 pont

Összkép

EC: Mindenhol ugyanazok az elemek és színkombinációk, világítás köszön vissza. Létezik annál jobb bizonyíték a zsenialitásra, hogy ha meglátsz egy fehér sörösládát, máris az EC jut eszedbe?

5 pont

Untold: Az összkép még nem mindig harmonikus, de első kiadáshoz képest azért nagyon ott van.

3 pont


Szponzorjelenlét

Ez akkor jó, ha nem nagy bannereken vagy szórólapokat osztogató arcokon jön szembe, hanem a szponzor valamit hozzá is tesz a rendezvényhez. Ehhez rá kell érezni a fesztivál fílingjére, ami a harmadik kiadásánál tartó EC esetén könnyen megy a szponzoroknak, de az Untoldon is szerettük, hogy sok szponzor például a fesztiválozók kényelmére gyúrt rá a függőágyakkal, babzsákokkal. A probléma utóbbi esetben inkább az volt, hogy mindenki kicsit ugyanazt csinálta. Mindenkinek volt babzsákja, meg mindenki vicces fotókat készített a fesztiválozókkal.

EC: 5 pont
Untold: 3 pont




Megfelelés az elvárásoknak

EC:
A harmadik kiadásánál tartó EC nyilván nehezebb helyzetben volt, és csak részben vette sikerrel az akadályt. A zenei kínálatuk kiváló volt, de talán az időjárás miatt kissé leült a hangulat a korábbi évekhez képest.

4 pont

Untold: Az első kiadásánál lévő fesztivál minden elvárást lazán túlteljesített. Nagyon sokan gondolták azt, hogy az Untold egy hatalmas bukta lesz, és nagyon nem volt igazuk. Ennyire gördülékeny első kiadás még egy kisebb rendezvény esetén is ritkaság, nemhogy egy 4 millió euró fölötti költségvetésű nagyfesztiválon. Aki szerint gáz az, hogy 12 óra helyett 12:30-kor kezdték beengedni az embereket, az még soha életében nem volt fesztiválon.

5 pont

Külső körülmények

Ez az a kategória, aminek a bevezetésén nekünk is el kellett gondolkodnunk. Egy fesztivál nyilván nem tehet arról, ha esik az eső, viszont fel kell legyen készülve erre a forgatókönyvre is. Az EC-nek idén nagyon nem volt szerencséje az esővel, az Untoldon csupán egy délután kavart be az eső. Az Untold esetében viszont nagyon sokat ártottak azok az újságcikkek, amelyek törvénytelenségeket feltételeztek a kolozsvári városi tanács által megítélt támogatások kapcsán.

EC: 2 pont
Untold: 2 pont


Közösség


EC:
Az Electric Castle közönsége egy közösség. Ehhez a közösséghez tartozni azonos értékek felvállalását, azonos életérzést és büszkeséget jelent. Ezek az emberek szeretik a fesztivált jóban-rosszban, és szorítanak a szervezőknek, hogy minden jól jöjjön össze.

5 pont




Untold: Még korai lenne közösségről vagy közösségi élményről beszélni. Persze, sokan voltak, rengetegen, de senki nem azért jött, hogy az untoldos közösség része legyen, hanem azért, hogy bulizzon kedvenc DJ-jére.

2,5 pont

Belső megítélés


EC:
Az idei volt az első év, amikor negatív feedbacket is hallani lehetett a fesztiválozók részéről. Két napig sártengerben evickélni nyilván nem kellemes élmény, még akkor sem, ha a méregdrágán beszerzett gumicsizmánkat szépen dekorálják a fesztivál valamelyik kreatív kézműves műhelyében. Az elégedetlenséghez nagyban hozzájárult, hogy a szervezőknek nagyon későn sikerült orvosolniuk a sártenger problémáját.

3 pont

Untold:
Az elvárások eleve nem voltak túl magasak, ha valaki csak a kedvenc DJ-je szettjét akarja meghallgatni, és bónuszba kap egy tűzijátékot, az máris plusznak számít. Az Untold minden tekintetben többet nyújtott, mint amire a fesztiválozók számíthattak, így megérdemli a pontokat.

5 pont


Külső megítélés

EC: Ez a fesztivál eléggé messze esik a nagyvárosi öntudatos aktivistáktól ahhoz, hogy ne keressenek fogást rajta, a bonchidaiaknak meg hihetetlenül jól jön a turisták áradata.

5 pont



Untold: Aki egy nagyváros kellős közepére tervezi be a fesztiválját, az garantáltan számíthat némi zúgolódásra. Ennek a zúgolódásnak egy része jogos, más része elitista hiszti, de nem lehet úgy csinálni, mintha nem is létezne. Röviden: az EC-t senki nem utálja, az Untoldot viszont sokan.

2 pont


Kommunikáció

A honlapon egyik rendezvény sem vitte túlzásba az információszórást, a Facebookon az EC aktívabb volt, mind posztolás, mind interakció szempontjából, az Untold inkább uncsi fizetős hirdetéseket nyomott, amivel viszont százezer fölé tornázta fel rekordidő alatt lájkolói számát. Az Untold az országos médiában ezerrel nyomult, kültéri megjelenésekben mindkét rendezvény erős volt. Mobil appban talán az Untold volt picit jobb, bár sehova nem vezető pushupjaik egy idő után idegesítővé váltak.

EC: 4 pont
Untold: 4 pont


Többnyelvűség


Mi is suttyók vagyunk, mert többnyelvűséget írunk, közben meg a magyar nyelv használata az, ami érdekel minket. Az EC esetében erről sajnos semmilyen formában nem beszélhetünk idén. Az Untoldnak van magyar honlapja, magyar közleményei, magyarul beszélő önkéntesei, külön a magyar sajtóval foglalkozó embere. Az más kérdés, hogy a magyar nyelvű tartalmak milyen nyelvezetet használnak. Maradjunk annyiban: itt is bőven lenne mit javítani

EC: 0 pont
Untold: 3 pont




Az eredmény pedig a pontok alapján szinte döntetlen lett: EC - 78,5 és Untold: 78. Vagyis idén nem igazán sikerült eldönteni a címben szereplő kérdést. De hátha nektek összejön:

Szerinted UNTOLD vagy Electric Castle?

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS