Identitáskeresés és a tudatalatti terei a XI. Kollokvium második napján
Gergely Borbála 2015. szeptember 26. 18:56, utolsó frissítés: 18:56Tovább izzik a színházi fesztivál: a Cigányhold és az Elektra című előadások Gyergyószentmiklóson.
A XI. Nemzetiségi Színházi Kollokvium második napján, szeptember 25-én, a romakérdésen keresztül ábrázolt identitáskeresés, majd az emberi lét morál mögötti állapota került a színpadra a Figura Stúdió Színházban. A Cigányhold (Ozvald Enikő), és az Elektra (Bocsárdi László) tovább dúsította az első napon elkezdett szövet szálait, és a fesztivál alapmintáját új verziókkal tarkította. A kisebbség-többség, a haza, a másság ezúttal is ábrázolásra került, ahogy a félelem, az ellenállás, és az ember eredeti, társadalmi normák és morál lehámozásával előtűnő minősége is, de a testvéri kötelék, a család jelentése és az egyes életutakban betöltött szerepének a hangsúlya is bekerült a témák halmazába.
A Cigányhold László Zsuzsa egyszemélyes előadása,
amely párhuzamosan mutatott be néző- és álláspontokat a cigánysággal kapcsolatban. A szerep- és szituációváltások fonatában belső és külső szempontok, személyes történetek és a kívülállók tárgyilagossága, mesék és történelmi tények, benyomások és adatok ütköztek egymással. A gyors karakterváltások fenntartottak egy állandó feszültséget, amely alapvetően a kontrasztállításból fakadt: László Zsuzsa volt cigányasszony, aki tereget, tenyérből jósol, énekel, a cigányok deportálásáról saját élményeit meséli; volt álombéli cigány kisgyerek, akit nem ismernek fel a szülei; volt az apjával a cigányokon veszekedő felnőtt nő, akit meglopott egy cigány; volt adatokat személytelenül ismertető tanárnőféleség stb.. A kontrasztállítás a színpadképen is egyértelműen és sokatmondóan uralkodik: fekete és fehér. A fekete teret, fekete és sötét öltözetet a tér közepére, szárítókötelekre teregetett fehér lepedők ellensúlyozzák, amelyek a nyitójelenetben kerülnek oda, mintha a rengeteg később megjelenő karakter mindegyike előre leszögezné: békés szándékkal járul ma este a közönség elé.
Az előadás erőssége és egyben gyengesége, hogy a témát szinte minden oldalról körüljárja. A teljes kép nyújtására való törekvés, a több szemszögből való vizsgálódás pozitívum, azonban ezek mindegyike a felszínen marad, nem mélyfúrásokat állít egésszé a produkció. Nem foglal egyértelműen állást, többnyire objektív marad. Pontosabban kifejezi a cigánysághoz való összes aktuális hozzáállás egyfajta kritikáját, azonban nem ajánl fel helyettük mást. Elítél viselkedésformákat, de nem mutat változtatási irányt, és nem emel ki indokokat.
A produkció több ponton interaktívvá válik – a közönség énekeltetése, megszólaltatása, tenyérjóslás –, eltűnik a képzeletbeli fal a néző- és az előadótér között, illetve reagál a produkció mivoltára. Az előadó egy-egy karaktert az előadás készítése közbeni állapottal kapcsolatban szólaltat meg, vagy például kiszól a technikusnak, hogy hová irányítsa a fényeket, tehát a színházi előadásra, annak elemeire erőteljesen fókuszál, miközben a közönség bevonásával azt is hangsúlyozza, hogy anélkül nem létezik maga az előadás, hogy az alkotás nem funkcionál befogadó nélkül. De egyúttal felteszi a kérdést, hogy hol lehet meghúzni a határt alkotó és befogadó, kívülálló és érintett között. Hogy például a cigányság deportálásának a szemtanúi kívülállók voltak-e, vagy a passzív szemlélődéssel hozzájárultak az esemény megtörténéséhez?
A lepedők is funkciót kapnak az egész előadáson, minden szinten uralkodó kontrasztállításon túl is. Egyrészt az előadó az előadás végén árnyékjátékra használja, illetve a zárójelenetben vetítés felületéül szolgál, filmvászon válik belőle. Ez a két utolsó egység egyrészt átcsatol a romakérdésen túli aktuális témákra, másrészt a rövid vetítés leszögezi, hogy az előadás kulcsfontosságú tartalma végül is az, hogy az érmének két oldala van – nem tartozni egy közösséghez, idegennek lenni benne azt jelent, hogy egy másik közösséghez tartozunk, ahol nem tartanak a jellemzőinktől, és ahová keserű lenne nem tartozni többé. Az árnyjáték pedig egy cigányokról szóló mese illusztrálására szolgál, amelyben a lakhely és az élelemlelőhely összefüggése kap hangsúlyt. Tehát egyszerűen fogalmazva az, hogy minden ember olyan területen szeretne élni, ahol megvannak a feltételek az életben maradáshoz. Ahol nincsenek, onnan elmegy, nem marad ott meghalni.
Az Elektra a klasszikus tragédia elemeit és nyelvezetét ültette modern környezetbe.
A Temesvári Állami Német Színház előadása roppant letisztult dramaturgiával, találó és kifejező vizuális elemekkel, és a tragédia hatását fokozó sűrítésekkel tárta a közönség elé Benedek Zsolt, Euripidész és Aiszkhülosz nyomán készített színpadi adaptációját. Az Elektra megtartott klasszikus elemeket, például a nyelvezetet, illetve alaptémákat – bosszúvágy, elhivatottság, szenvedély –, és az egészet egy formabontó környezetbe helyezte.
A produkciót a – felerősített – hangok, azok hiánya, a mozgás és a vizualitás nagy százalékban uralta. A fix színpadkép iszonyatos kontrasztból fakadó frusztrációt sugárzott. Egy metróaluljáró-szerű helyszín fémfelületei, vonaljátéka, a geometria és a perspektíva szabályrendszere és a neonfények sterilitása a racionalitást és a kiszámíthatóságot képviselte, míg felette egy vörös szoba egy bőrfotellel a természetességet, a falán gyűlő – absztrakt expresszionista festészetet idéző – celluxrétegek kaotikus mintázata az ember érzelmi oldalát, indulatokat, mániákusságot, őrületet ábrázoltak. A látvány, a helyszín magában hordozta, ellentmondást nem tűrően vetítette elő a tragédiát: anyagyilkosság. Egyes jelenetekben ez a tér nem is a valóság részeként, hanem Elektra (Isa Berger) tudatalattijának tereiként értelmezhető.
A történetben Elektra és testvére, a halottnak hitt, hosszú száműzetésből visszatérő Oresztész (Harald Weisz) közös tervet szőnek áruló anyjuk Klütaimnésztra (Ida Jarcsek-Gaza), és meggyilkolt apjuk helyét elfoglaló Aigüsztosz (Radu Vulpe) megölésére. Mindennek az irányítója, a kulcsfontosságú személy, aki a testvéreket egyesíti és az események szálait a kezében tartja, az öreg szolga (Konstantin Keidel). Az ő alakja funkcionál a klasszikus görög dráma egyik elemeként, a kórusként is. Istenségként tűnik fel, a megjelenése szoborszerű, termete óriás – kothornoszt visel, ami az ókori görög színházban használt magasított talpú lábbeli –, egy felettes hatalmat képvisel, amelybe beletartozik a múlt is. Mozgása egyedülálló, lassú, a mechanizmusa a szokásostól és a többi karakterétől roppant eltérő, arckifejezései sűrítettek, mindez a földi lényektől méginkább eltávolítja a karaktert.
Elektra mozgása is erősen kifejező. A ragasztás, a ragasztó húzogatása, tépkedése nem pusztán hanghatásában, az anyag nem pusztán csillogó—átlátszó megjelenésében érdekes, hanem az ezt kísérő mozdulatok, azoknak az ismétlődése, erőteljessége, amelyek nem csak a fizikai, hanem a lelki tépelődést is kifejezik, ez az elem találóan ábrázolja Elektra lelkében gyűlő hosszú ideje gyűlő indulatot, elvakult bosszúvágyat, mániát, amellyel testvérét is rá tudja venni a gyilkosságokra. Ezt a fordulatot, a meggyőzés pillanatát mutatja be az a jelenet, amikor az öreg szolga az Elektra lakhelyének falán gyűlő ragasztórétegek darabjaival borítja be Oresztész arcát. A két testvér egységgé válik, közösen cselekszenek.
A tragédiát oldja az utolsó harmadban egy jelenet erejéig feltűnő anya, akinek a karaktere humort hoz az előadásba, illetve az addig száz százalékban uralkodó nézőpontot, Elektra bosszúvágyát kizökkenti stabil helyzetéből saját szemszögével. Ez a fordulópont megkérdőjelezi a bosszú igazságos mivoltát, a befogadót elbizonytalanítja, azonban a tragikus végkimenetelt nem tudja megakadályozni, a gyilkosság végül megtörténik.
A végig zavaró, frusztráló képekkel, kompozíciókkal és hangokkal operáló előadás nem a pszichológiai folyamatokra, nem a morálra helyezi a hangsúlyt, hanem a tudatalatti valós tettekben megnyilvánuló burjánzását tárja a nézők elé. Lecsupaszított karakterek, minimalizált szerkesztés, sűrítés és a hangsúlyok találó elhelyezése jellemzi. Az ok-okozati viszonyok, az akció-reakció, a szemet szemért elv, ezeknek a kérdőjeles létjogosultsága, igazságossága kerül bemutatásra, és az emberi természet alapvető jellemzői.
Képek forrása és további képek a fesztiválról itt érhető el.